Szerepektől az igazságosságig

Munkák, pandémia, globalizáció és egy nő, aki végtére élne is

Lits Levente elemzése Fajgerné Dudás Andrea: No FOMO című kiállításáról (Godot Galéria)

forrás: kultura.hu

Egy meghatározó kortárs alkotó, Fajgerné Dudás Andrea különös kiállítását[1] szeretném áttekinteni írásomban. A kiállítás – mindamellett, hogy a tőle elvárt pontossággal veszi számba a nőket körülvevő érzékelhető megannyi viszonyát – nem mindennapi módon mutatja be korunk társadalmi viszontagságait, és egy nőt, aki a pandémia mellett vállára kell, hogy vegye a világot, és művészetével tiltakozzon a közönnyel és az egyenlőtlenségekkel szemben. Megdöbbentő és határozott képeit rendezte sorba az október 21-től november 13-ig látható kiállításon a Godot Galériában.

Új jajokkal ég az új kor[1]

Lényegében egy napom vagy pillanatom, ahogy fölegyenesedem és visszahajlok – állítja a kiállítás a látogatónak. Egyedül vagyok, egyedül gondozom a kertet, egyedül vezetem a háztartást, egyedül nevelem a gyerekem és igen, egyedül kell válaszokat találnom a világ problémáira és arra, hogyan alkothatok, hogyan élhetek így egy életet. Itt az egyedül alatt nem a magányosant értem, hanem az öntudattal rendelkező egyént.

Érdemes követni a művész munkásságát. Úgy gondolom, képes megnevezni és átpolitizálni művészetével olyan kérdéseket, mint a nővé válás, a home office, az anyaság, emellett végső soron kultúrát alkot és művészetet leginkább otthon, nőként, feleségként, anyaként. Azonban mielőtt rátérnék a képeire, röviden beszámolnék a kiállítótérben alkotott performanszáról. Magára vette a felmosáshoz való munkaruháját, és kék festéket tett egy felmosóvödörbe, majd miután kellő mód felhigította azt, hozzálátott a feladathoz és egy kitekert anyagon alaposan felmosott. Érzékelhetővé tette a munkát, érzékelhetővé tette a „láthatatlan munkát”, kérdéseket tett fel. Magáról, nőkről, háztartásról, annak törvényeiről, egyenlőtlenségről, elnyomásról, munkáról. Azaz a közgazdaságtanról. (A háztartás görög megfelelője az οἶκος (oikosz), míg a törvényé a νόμος (nomosz). Marx a tőkében beszél Arisztotelész gondolatáról e kapcsán („Arisztotelész szembeállítja a krematisztikával [pénzszerzéssel] az ökonómiát [gazdálkodást].”), aminek a kérdése szintén felmerül a művésznő háztartással, főzéssel és étkezéssel foglalkozó alkotásaiban. Gondolok itt a Common Jam performanszokra, amelyek során egy közterületen lévő almafa megszedése után készített lekvárt.) Kiállása egyszerre volt tiltakozás, követelés, elfogadás, szembenézés, keresés és emlékezés. A közgazdaságtan művelőinek pedig jel, hogy nemcsak a változásra, hanem a változtatásra is szükség van. Fredric Jameson mondja azt Freud nyomán, hogy a posztmodern számára minden kifordul, ahogyan a szexuális álom nem szexuális és a nem szexuális szexuális. Valahogyan a politikai gazdaságtan is így van, azt hiszem, és e kiállítás is arról árulkodik.

Egy kiállítás képei

Képei korunk realizmusát mutatják be, és őt magát, ahogyan a mosatlan edények közé menekül, ahogyan gyomlál a kertben, süt, főz, mosogat, szembenéz a válságokkal, jelentsen ez menstruációs szegénységet, menekülést a cápa szájából[2] vagy tömeges gyermekmunkát, miközben zajlik a COVID-19 okozta járvány. Szerepei hagyományos szerepek[3], de az ember mögötte nem szokványos, Konyharuhák című munkái is erről árulkodnak. Számára a konyha is lehet kiállítótér, és a konyharuhák mintázatai is játékok, díszítő személyes kellékek.

Kiállításának középpontjában Care című festménye áll, ebből bontakoztatta ki többi alkotását is, mint a Loving-care, utalva Janine Antoni munkásságára, a Ba-care-t, a Care-free-t, a Who cares?-t vagy a Self-care-t.[4] A Care Ukeles manifesztumára is utal elmondása szerint, mely a feminista művészet egyik fontos felhívása, illetve a Loving-care performanszra, mely az ő felmosós performanszát is ihlette: ebben  a már említett Janine Antoni saját haját mártotta festékbe és mosta fel a padlót. Kitekintésként érdekes eseményként említhető az első katalán nőkonferencia alkalmából alkotott padlótisztításos performansz, vagy Jürgensen padlófelmosást színre vivő 1975-ös munkája. Szintén sok előzménnyel rendelkező alkotása a Ba-care, ahol Birgit Jürgenssen Hausfrauen-Küchenschürze című köténytűzhelye mellett Helen Chadwick In the Kitchen című hasonló, talán kicsit átfogóbb művét idézi meg festményében. Süt, mint háziasszony, de süt, mint művész is. Elmondható, hogy közel áll hozzá az Eat Art és a Food Art is, előszeretettel dolgozik ezekkel a műfajokkal jelentsen ez terhességi tesztes teát, hájjal vagy szilvalekvárral történő érintkezést. Itt utalnék a Kamilla című kiállításával, Háj’m Vénusz című sorozatával és az Agatha című kiállításával kapcsolatos performanszaira. 2021. októberében is állított ki a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban a LET’S EAT című csoportos kiállításon, ahol a női test, az étel és az arany viszonyait vizsgálta munkájában.

Vissza a címhez

De visszatérve a címben is megfogalmazott kérdésig: vajon képesek ezek a szerepek felfejteni valamit a realizmusunkból és elvezetni minket az igazságosságig? Miben rejlik ezeknek a szerepeknek a mássága? Fajgerné Dudás Andrea művészetével ezekre a kérdésekre keresi a választ. Minden bizonnyal a világjárvány sok területen állította kihívás elé a nőket, anyákat, háztartásbelieket, és a FOMO érzés (a félelem, hogy kimaradunk valamiből) is ezt a fajta kihívást hivatott szemléltetni. Alkotásaiban viszont a szerepek nem, mint uralmi terek jelennek meg, pont azzal szemben kíván újat létrehozni. Egy olyan egzisztenciális érzékelhetőt, amiben igenis részünk lehet a valósban, megélhetjük, felfoghatjuk azt. Posztfeminizmusa éppen abban áll, hogy missziót és eszközöket ad a hagyományosnak tartott szerepeknek, és a szerepek eszközzé válása véget a nőknek maguknak. Nem bújik vissza a harcos feministák bunkereibe, hogy tovább folytassa az állóháborút, hanem – ahogyan Ukeles is gondolta – nem a feminizmus felől értelmezve közelít jelen esetünkben a szerepek és a munka kérdésköréhez.

De mit jelent ez a megközelítés a gazdaságról történő gondolkozás megannyi terültén? És hogyan jön létre általa az egyenlőtlenség és az elnyomás felszámolása, maga az igazságosság[5]? A következőkben szeretném pár olyan aspektusból körüljárni a cím által is felvetett tárgykört, amely, úgy gondolom, átvezethet a politikai gazdaságtan főbb kérdéseihez és segíthet korunk közgazdasági elméletalkotóinak és döntéshozóinak felismerni a diskurzusban rejlő lehetőségeket.

Žižek gondolatát értelmezném Fajgerné alkotásaiban megjelenő szerepfelfogás viszonylatában. Álláspontja szerint Pál azon szavai, miszerint nincs zsidó, sem görög, nincs férfi, sem nő, azt állítják, „hogy van egy olyan választóvonal, ami keresztülmetszi a partikuláris identitásokat és végső soron irrelevánssá teszi az egyéb különbségeket.” Ennek fényében mondhatjuk, hogy pusztán a szerepek nem azonosíthatók identitásokként, és ez az alkotások mindegyikére igaz, ezért is értelmezhette félre (látszólagosként mutatva be) Popovics Viktória, aki a kiállítást megnyitotta (említem a 6. lábjegyzetben), a Fajgerné által megjelenített hagyományos szerepeket. Hiszen identitással abban a formában, ahogyan azt „a nőknek otthon a helye” kurzust képviseli, valóban nem rendelkezik a művésznő. Szerepeit elsődlegesen tudása, öntudata, eszmélete tölti meg értelemmel, misszióval, szeretettel, ami keresztülmetszi az egyes szerepek által jelölt identitásokat és irrelevánssá teszi az egyéb különbségeket.

Ebből következik számára az a felfogás a szerepek és a társadalmi részvételt tekintve, hogy a legváltozatosabb szerepekben kell értékrendjének alá vetnie magát, hogy a közjót és szabadságát kivívja. Sok művében a szerepek (mint például a Common Jam performanszában, ahol almát is betakarít, meg lekvárt is főz) elsődlegesen a gazdaság kulturális mintázatainak részeként jelennek meg. Számára a gazdaság nem cél, hanem eszköz szabadságának, jólétének és biztonságának, tehát az igazságosság társadalmának létrehozásához. Politikai gazdaságtani szempontból a szerepek és az igazságosság összefüggései sok, a realizmust átfogó kérdéskörben felmerülnek. Ilyen a globalizáció és a technológia, az identitások és a létrehozás kultúrája, illetve még sok más mellett a munka és a környezet. Ezeket fejtem ki a következőkben.

Globalizáció és technológia

Fajgerné különleges álláspontjának, alkotásaiban megjelenő ábrázolásainak – amelyek végső soron a globalizáció és a technológia alakulásának és életben betöltött szerepének kérdés- és tárgyköréhez vezetnek ki (e tekintetben lehet példa a globális válságok háztartáson belüli megjelenése vagy akár a FOMO jelensége) – értelmezéséhez, belső viszonyainak feltérképezéséhez és bemutatásához párhuzamként a Verőköltő nevű zenekar Internet című számának szövegét hoznám.[6]

Gressai Ferdinánd: Internet

nem lehet elbújni többé a világ elől

nem lehet hova elmenekülni már,

mert körbezár a gépezet

az utcákat, a tereket, a házakat

szoftverek figyelik már minden lépésemet

internet

pötyögnek mögötted az algoritmusok

meddig kellenek még neked technikusok?

ez egy mánia, ez egy mánia,

ez egy mániákus üldözés

ez egy üldözés, ez egy üldözés,

ez egy üldözési mánia

Gressai különösen jól mutatja be versében azt a fajta egész emberes küzdelmet, amit a 21. századi technológia a szembesülés és a szerepek tekintetében jelent[7]. Titkai nem lehetnek, minden, amit tesz, az algoritmus számára, mely mögötte pötyög, megtapasztalható, de nem érthető meg. Nem képes különbséget tenni a szerepek és identitások tengerében. A beszélő számára ez a fajta technológia (gépezet) börtön, bezáró, korlátozó természetű. A költő munkásságában e vers mellett számtalan más szövegben is kiemelt szerepet kap az elidegenedés problémája[8]. Vajon létrehozható az a tárgyi világ, az a technológia, jelentsen ez közösségi működést, mosogatást, festést, ami képes részt venni a globalizáció folyamatában és értékrendet létrehozni, felszámolva az egyenlőtlenségeket?

Fajgerné Dudás Andrea alkotásaiban, habár tényleg a mosatlan edények mögé bújó és ott dolgozó anyát ábrázolja, mégis benne van a remény, egyfajta lázadás. Hit abban, hogy képes a társadalom jobb irányba haladni, és hogy a kiállásnak van értelme és felelőssé tesz, szabaddá. Ennek félreérthetetlen motívumrendszere a napjaink politikai-kulturális tiltakozását (FreeSZFE) megidéző, így azt létrehozó piros-fehér sávos felület, ami mind az előbbiekben leírt Picaboo című festményén megjelenik, mind a Konyharuhák absztraktabb ábrázolásában.

A globalizáció kihívásaival kapcsolatban is kétséget kizáró módon beszél. E tekintetben lehet példa a globális válságok háztartáson belüli megjelenése, amit a vasalás közben a migráción gondolkodó nő vagy a zsákolás közben megjelenő gyermekmunka gondolata ábrázol. Nem takargat és nem tereli el figyelmét. Ma viszont ezt Magyarországon könnyen provokatívnak ítélik meg, holott csak rákérdezett a közgazdász szakma számára is rendkívüli témára. Végül két szempontot emelnék ki. Egyrészt az internet, amit a korábbi szöveg is megidézett, nélkülözhetetlen szerepet vállalt abban, ahogyan a nő kezében lévő laptop is, maga a technológia, hogy részt vegyen a globalizáció folyamatában és a kellő tudás birtokában alakítsa a körülötte lévő folyamatokat. Másrészt Fajgerné Dudás Andrea keresi és bátran szembesül is a Föld népességének kihívásaival, válságaival és nem elveti a technológiát, ami sokszor okozója is a válságoknak (gondolok itt elsődlegesen az ökológiai válságra), hanem kezébe veszi és kimegy a világba, habár leginkább virtuálisan, mint mindenki, és válaszokat sürget, miközben a nagyobb tudás elsajátítása végett doktori disszertációját gyomlálja.

Identitások és a létrehozás kultúrája

Sajátos alkotásai mögött nemcsak egy művész, hanem nő, anya és feleség is lapul, ami nem elválasztható az alkotás folyamatától és végső soron magától a létrehozott műtárgytól. Csakhogy a létrehozás nem választható el fogalmi párjától, az eltörléstől, így azt kell leginkább vizsgálni, hogy mit hozunk létre, minek a helyében és ennek milyen hatása vagy oka van. Fajgerné esetében ez különösen vékony mezsgye, mint azt korábban megállapítottam, a szerepei hagyományos szerepek, csak éppenséggel provokatív mód üresítette ki azokat a fogalmi rendszereket, melyeket a neoliberalizmus, kiváltképp annak nemzetinek és konzervatívnak mondott része hangsúlyoz. Megmutatta különböző megfestett szerepeiben és tereiben, mint a Care vagy a Loving-care című képeiben, hogy miként férkőzött be a politika uralmi esztétikai programja[9] a háztartás világába. Az utóbbi során azok a tányérok alkotják a teste mintázatát, melyeket a 15. NYIM genderkonferenciára készíttetett Hitka Viktóriával, azokra a korábbi konferenciák szövegeiből választott idézetek íratta, ezzel is szembesítve különösképp a volt előadókat és szervezőket munkájuk eredményével, és emlékeztetve is őket a Bagi által is használt és értelmezett kétféle hatalomra.[10] Ezt azért is emelem ki, mert miközben Robert Schiller nyomán narratív közgazdaságtanról kell beszélnünk, elfelejtkezünk arról, mily kiszolgáltatottá teszi a társadalom legtöbb kisebbségét saját hangoztatott identitása. Természetesen nem azt szeretném ezzel mondani, hogy ne legyen kisebbségi létük szerves része identitásuk, pusztán a narratívák tudatos kezelése legalább annyira védtelenné teszi őket (gondolok itt különösen az LMBTQ+ közösségre főképp), hogy integrációjuk, vagy másképp a társadalom emancipálása nehezen válik sikeressé, gátat szabva a gazdaságban történő nagyobb átalakulásoknak. A létrehozásra való képesség hatalom, ahogyan az eltörlés is. A művésznő ennek tudatában nevezi meg az érzékelhetőben előálló közöst.[11]

Itt hoznék egy érdekes párhuzamot, jegyezném meg egy korábbi kiállítás kapcsán írt szövegben[12] említett értelmezés igazságát e kiállítás tekintetében is. Jacques Rancière Esztétika és politika című munkáját értelmezte a szöveg. „Az érzékelhető felosztása egyrészt egy olyan esztétikára utal, amelyben a művészet a politikához konvergál, másrészt kifejezésre juttatja a festőművészek térfoglalását is, és a térnek kölcsönös megállapodáson nyugvó felosztását.” Ez az esztétikai forradalom, ha magában a tárgyakban nem is, de az ábrázolt szerepeiben létrejön, mint háziasszony, mint feleség, vagy mint alkotó művész.

Munka és környezet

E fogalmak, a munka és a környezet korunk kihívásainak legvisszataszítóbb részét képezik véleményem szerint. Amikor a bullshit jobs fajtáiról kell értekeznünk, és amikor méhlegelők ámítása után kell sóvárognunk, minden bizonnyal válságát éli a tudományba vetett hit, különösképp a közgazdaságtanról való gondolkozás. Azonban, ha van lehetőségünk megvizsgálni olyan kiállítás munkáit, mint ami eddig minduntalan elemzésem tárgyát alkotta, akkor talán feltehetjük a megfelelő kérdéseket, hogy egyszer valódi válaszokat is alkossunk.

Fajgerné számára a környezetet elsődlegesen a háztartás és az otthon terei jelentik, amivel szervesen összekapcsolódnak a különböző munkák. A Care-free című képében a wc szorosan összekapcsolódik mint funkcionális tér mind a nemiség ügyeivel, s így a menstruációs szegénység társadalmi kérdésével, mind a takarítás, higiénia és házimunka fogalmával, amin keresztül az egyenlőtlenség is létezővé válik. Ugyanígy hozhatnak létre viszonyokat tárgyak és épületek is.[13] Művészetében ezek a terek nem semleges szereplők, hanem saját szerepeinek terei, amiben tetten érthető az elnyomás, a társadalmi nyomor és globalizáció kérdésköre. Ezeken a tereken lép át a technológia és a tudás segítségével. Átalakítja a tereit, viszont elsődlegesen nem fizikailag. Megmutatásán keresztül közelebb hozza a nézőhöz és így a közgazdászhoz is, láthatóvá teszi realizmusunk problémáit. Fajgerné művészetében a terek, a környezet, jelentsen ez egy háztartást, vagy a tágan vett globális teret, összeérnek, szembesítenek, lelepleznek, uralmat és hatalmat hoznak létre. Politikai gazdaságtani szempontból kiváltképp játszik a munka és a környezet interakcióival, rámutatva, hogy tereink újraformálása, esztétikai megnevezése legalább annyira fontos, mint funkcionalitásukat kitermelni mind az ipar, mind az egyéni alkotó folyamatok által. Emiatt gondolom úgy, hogy korunk közgazdászainak a klasszikus határokat túllépve kell gondolkozniuk és modelleket alkotniuk. A kiállítás kapcsán fentebb írtakat összegezném a következőkben.

Azt hittem, kitartasz[14]

Minden bizonnyal elmondható, hogy Fajgerné Dudás Andrea No FOMO című kiállítása hihetetlen precizitással és művészi érzékkel közelít a politikai gazdaságtan feszültségekkel teli kérdéseihez, és válaszaival, jeleivel utat is mutat az elméletalkotók újabb munkáihoz. Sokszor provokatív módon, merőben őszintén és radikális következetességgel mutatja be a nők egyenlőtlen helyzetét, mindamellett diskurzusában egyre dominánsabb szerepet kapnak a globalizációról és politikai aktivizmusról szóló gondolatai. Szerepeket vesz és újradefiniál, megütköztet és értékválasztásra késztet, mert úgy gondolja, ez hozza el az igazságosság társadalmát, ez a személyes út, ez az egyedüli út a szerepektől az igazságosságig.


[1] Keats: Óda egy görög vázához című verséből egy részlet: Ha rajtunk múlás űli már torát, / Te megmaradsz s míg új jajokkal ég / Az új kor, nékik is zengsz, hű barát: / “Igaz szépség s szép igazság! – sohse / Áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!”…

[2] Utalnék Abhijit V. Banerjee és Esther Duflo 2019-ben megjelent könyvére, ahol a közgazdász szakma számára is kézzel foghatóvá teszik kritikus szempontjaikkal a menekültek, a migráció és a mobilizáció kérdését.

[3] Popovics Viktória, aki egy rövid szöveggel megnyitotta a kiállítást, e téren látszólag hagyományos női szerepekről beszél, én ezzel vitatkoznék. Úgy gondolom, Fajgerné számára ezek valóságos szerepek, létezők, nap mint nap érzékelhetők. Pusztán öntudata, értékrendje az, ami számára lehetővé teszi azok meghaladását. Ahogyan Marx is írja: „reggel vadász, délben halász, este kritikai kritikus”.

[4] „Itt gyomlálok, a doktori disszertációm szövegét gyomlálom” -mondta Self-care című képe bemutatásakor, felhívta a figyelmet arra, hogy milyen nehéz önmagunkra is időt szakítani, még az ő középosztálybeli életében is, így kapva kap az alkalmon, hogy kertjét és lelkét egyszerre gondozza.

[5] Itt az igazságosságot az értékrendi társadalmi berendezkedésként értem, aminek kulturális mintázata a gazdaság.

[6] Az Internet című szám szövegét a zenekar énekese és gitárosa, Gressai Ferdinánd szerezte, mely a Verőköltő közös zenéjével az Eltévelyedés című 2019-es lemezükön szerepel.

[7] Habár sokféle értelmezés létezhet, úgy gondolom, jól meg tudja ragadni a szöveg a globalizáció és a technológia kiemelt szerepét, ezt szeretném megmutatni.

[8] Erre példaként a zenekar első lemezének (Én előttem) Paradox című számát említeném, ahol azt írja: elhagyunk mindent elveszítünk/ami valaha a miénk volt, rátalálnak/nincs is másunk, nincsen semmink,/csak talált tárgyak.

[9] Korábbi írásomban foglalkozom a politikai esztétika néhol uralomként történő előfordulásával a munka területén. http://fejlodesgazdasagtan.hu/2021/10/27/a-munka-mint-esztetikai-uralom/#more-975

[10] Spinoza fogalmi kettősével dolgozott Antonio Negri, aki Bagi Zsolt szerint a hatalom fogalmának két formáját különböztette meg, nevezetesen: potestas (itt uralom) és potencia (itt hatalom). Míg előbbi a fogalom korlátozó formáit jelenti, utóbbi alatt annak produktív, emancipatórikus, integratív természetét érti.

[11] Utalnék Jacques Rancière A politika esztétikája és a tudás poétikája című tanulmányára. „A politika nem a kormányzás művészete, hanem mindenekelőtt az érzékelhetőben előálló közös megnevezése [l’inscription du commun dans le sensible].”

[12] Hrubi Attila írta A kiállítás elé – Mátis Rita és Kis Endre kiállítása az M21 Galériában címmel.

[13] Korábbi írásomban áttekintem Tamáska Máté: Gondolatok az építészetszociológia és a szociológia viszonyáról című tanulmányát, ahol az épített terek egyenlőtlenség és hierarchiateremtő szerepéről is beszél. http://fejlodesgazdasagtan.hu/2021/10/06/levelesladambol-2/

[14] Utalnék a Verőköltő zenekar Azt hittem, kitartasz című számára.


[1] Az egyes képek bemutatásához Fajgerné Dudás Andrea vezetése mellett rövid, de számomra kellően részletes jegyzeteinek egy részére is támaszkodtam.

Szólj hozzá!