Michel Houellebecq: Szerotonin

Könyv: Szerotonin (Michel Houellebecq)

szerző: Vertetics Ádám

„Michel Houellebecq új regényének főhőse és elbeszélője, a súlyosan depressziós, középkorú agronómus, Florent-Claude Labrouste egy olyan gyógyszeren él, amely átsegíti ugyan a mindennapokon, viszont megszünteti a libidóját. A nyugati világ hanyatlásán merengő, elveszett szerelmént kereső, saját életéből is menekülő férfi Normandiába költözik, ahol tanúja lesz a helyi tejtermelők elkeseredett és kilátástalan küzdelmének. A francai irodalom fenegyereke ezúttal az Európai Uniót és a globális világgazdaságot veszi célkeresztbe, mely Labrouste szerint megfojtja a francia mezőgazdaságot. Houellebecq nem először bizonyult prófétának: a regény csúcspontján a normandiai gazdák fegyveres összetűzésbe keverednek a rendőrséggel. A Szerotonin úgy beszél egy jóság és szolidaritás nélküli világról, amelyben az egyén már képtelen alkalmazkodni a változásokhoz, hogy közben műve a lelkiismeret-furdalás és a megbánás katartikus regénye is lesz.” (Magvető, 2019, fülszöveg)

Olvass tovább

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe (részlet)

Pre-Raphaelite Brotherhood - Wikipedia
Rosetti: Proserpina

– Hát csakugyan Chicagóba kell mennünk, hogy kineveljenek bennünket? – kérdezte Erskine úr panaszosan. – Nekem nincs kedvem utazni.

Sir Thomas legyintett.

– Erskine of Treadley úr világa a könyvespolcán van. Mi, gyakorlati emberek, látni szeretjük a dolgokat, nem olvasni róluk. Az amerikaiak roppant érdekes nép. Nagyon, nagyon okosak. Azt hiszem, ez a fő jellemvonásuk. Igen, Erskine úr, nagyon, nagyon okosak. Biztosítom, hogy amerikaiban nem talál semmi oktalanságot.

– Szörnyű – kiáltott Lord Henry. – A nyers erő még csak megjárja, de a nyers okosság, az egyszerűen kibírhatatlan. Aki él vele, az valahogy tisztességtelen. Megalázza általa a szellemet.

– Nem értem önt – mondta Sir Thomas és kissé elpirult.

– Én értem – mormogta Erskine úr és elmosolyodott.

– Hiszen a paradoxon helyes dolog a maga nemében… – fűzte tovább a szót Sir Thomas.

– Ez paradoxon volt? – kérdezte Erskine úr. – Nem is tudtam, hogy az. De lehet, hogy paradoxon volt. Nos, a paradoxon útja az igazság útja. Hogy kipróbáljuk a Valóságot, látnunk kell, hogy táncol a kifeszített kötélen. Ha az Igazság artistává válik, akkor megítélhetjük.

– Jaj istenem – szólt Lady Agatha -, hogy vitatkoznak ezek a férfiak. – Egy árva betűt se értek abból, amit beszélnek. Különben is, Harry, haragszom rád. Miért akarod lebeszélni ezt a kedves Dorian Grayt, hogy kijöjjön az East Endre? Tudom, hogy ott megbecsülhetetlen volna. Szeretnék, hogy zongorázzon nekik.

– Én azonban azt szeretném, hogy nekem zongorázzon – kiáltott Lord Henry mosolyogva. Az asztal végére nézett, és Dorian Gray vidám tekintete válaszolt neki.

– Hiszen olyan szerencsétlenek azok a szegények a Whitechapelben – folytatta Lady Agatha.

– Mindennel tudok rokonszenvezni, csak a szenvedéssel nem – mondta Henry lord vállat vonva. – A szenvedéssel nem tudok rokonszenvezni. Mert nagyon csúnya, nagyon szörnyű, nagyon leverő. Van valami rettenetesen beteges abban, hogy a modern kor szereti a fájdalmat. Szeressük a színt, a szépséget, az életörömöt. És minél kevesebbet beszéljenek az élet szomorúságáról.

– De az East End azért roppant fontos kérdés – jegyezte meg Sir Thomas, nagy komolyan bólogatva hozzá.

– Igaza van, az – felelte a fiatal lord. – A rabszolgaság kérdése, és mi azzal igyekszünk megoldani, hogy mulattatjuk a rabszolgákat.

A politikus élesen nézett rá.

– Hát akkor hogy akarná megváltoztatni? – kérdezte.

Lord Henry elnevette magát.

– Én semmit se akarok megváltoztatni Angliában, csak az időjárást – felelt. – Teljesen beérem azzal, hogyha mint bölcs szemlélődhetek. De minthogy a tizenkilencedik század a részvét túlhajtása miatt jutott csődbe, azt tanácsolnám, folyamodjunk a Tudományhoz, hogy az hozza rendbe. Az érzelgősség előnye az, hogy félrevezet bennünket, és a Tudomány előnye az, hogy nem érzelgős.

– Csakhogy komoly felelősség terhel minket – kockáztatta meg Vandeleurné félénken.

– Rettenetes komoly felelősség – visszhangozta Lady Agatha.

Lord Henry Erskine úr felé tekintett.

– Az emberiség nagyon is komolyan veszi magát. Ez a világ eredendő bűne. Ha a barlanglakó nevetni tudott volna, a Történelem másképp alakul.

– Ön igazán vigasztaló dolgokat mond – csicsergett a hercegnő. – Valahogy mindig bűnösnek éreztem magam, mikor meglátogattam nagynénjét, mert én egyáltalán nem érdeklődtem East End iránt. És tán pirulás nélkül nézhetek majd a szemébe.

– A pirulás pedig jól áll a hölgyeknek, hercegnő – jegyezte meg Lord Henry.

– Csak akkor, ha fiatalok – felelte a hercegnő. – Ha ilyen magamfajta vénasszony elpirul, ez nagyon rosszat jelent. Jaj, Lord Henry, mondja, hogy lehetne még egyszer visszafiatalodni?

A lord egy pillanatig gondolkozott.

– Vissza tud emlékezni, hercegnő, valami nagy botlásra, melyet fiatal éveiben elkövetett? – kérdezte, és ránézett az asztal fölött.

– Jaj, nagyon sokra – kiáltott a hercegnő.

– Hát kövesse el őket újra – mondta Lord Henry komolyan. – Csak meg kell ismételni egykori bolondságainkat, nyomban visszafiatalodunk.

– Nagyszerű elmélet – kiáltott a hercegnő. – Meg fogom valósítani.

– Veszedelmes elmélet – szólt Sir Thomas foghegyről. Lady Agatha fejét rázta, de azért mulatott rajta. Erskine úr figyelt.

– Igen – folytatta a lord -, ez az élet egyik nagy titka. Manapság a legtöbb ember abba pusztul bele, hogy okosan a földön csúszik, és csak későn fedezi fel, hogy egy dolgot nem bánunk meg soha, a ballépésünket.

(gyűjtötte Szabó Dorottya)

H.G. Wells: A halhatatlan tűz

részlet

Raffaello: Az athéni iskola

-Mi a tanítómester feladata e világon? Az ő feladata minden emberi feladatok legnagyobbika. Az, hogy az ember, az Isteni Ember növekedjék az emberek lelkében. Mert mi az ember tudás nélkül? Úgy születik a világra, mint az állatok, sóvár fösvénységgel, mohó vággyal, félelmekkel és ragadozó étvággyal szívében. Nincs az a dolog, amit másként látna, mint önmagához viszonyítva. Még a szerelme is alku tárgya, megfeszített erőlködése is hiú marad, mivel meg kell halnia. S csak mi, tanítómesterei tudjuk kiemelni őt ebből az önimádatából. Mi a tanítói… Eszmék tágabb körébe tudjuk őt szabadítani, amelyek önmagából kiemelik, ahol végre megfeledkezhetik tökéletesen önmagáról és silány, személyes céljairól. Látóvá tesszük a szemét, hogy a múltba tekinthessen és a jövőbe, az Ember halhatatlan életébe. Csak általunk, a mi segítségünkkel menekülhet a halál és elmúlás elől. A tanulatlan ember csak egymagának él. Olyan magányos a célja és a sorsa, mint az állaté, a tanult ember lerázza magáról szűk énjének bilincseit és részesévé válik a halhatatlan életnek, amely nem tudjuk mikor kezdődött s amely a csillagok nagysága fölé és azon túl fog növekedni.

(gyűjtötte: Szabó Dorottya)

Ady Endre: Az élet

Amazon.com: ARTCANVAS Les Demoiselles d'Avignon 1907 Canvas Art Print by  Pablo Picasso - 36" x 36" (0.75" Deep): Posters & Prints
Pablo Picasso: Az avignoni kisasszonyok

“Az élet a zsibárusok világa,
Egy hangos vásár, melynek vége nincs.
Nincs semmi tán, melynek ne volna ára,
Megvehető akármi ritka kincs.
Nincs oly érzés, amelyből nem csinálnak
Kufár lélekkel hasznot, üzletet;
Itt alkusznak, amott már áll a vásár,
A jelszó mindig: eladok, veszek!…

Raktárra hordják mindenik portékát,
Eladó minden, hogyha van vevő:
Hírnév, dicsőség, hevülés, barátság,
Rajongás, hit, eszmény és szerető.
Aki bolond, holmiját olcsón adja,
Az okos mindig többet nyer vele,
A jelszó: egymást túl kell licitálni,
Ádáz versennyel egymást verve le!

A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.

Egy-két bolond jár-kél a nagy tömegben,
Bolondok bizton, balgák szerfelett,
Eddig az ő példájukat követtem,
Ezután én is másképpen teszek,
Lelkem, szívem kitárom a piacra,
Túladok én is minden kincsemen…
…De nincs erőm ily nyomorulttá válni,
Óh, nincs erőm, én édes Istenem!…”

(gyűjtötte: Szabó Dorottya)