Nagy örömmel olvastam, hogy a Fejlődésgazdaságtani Szakosztály új honlapot indított, hiszen ma rendkívül fontos ez a kérdés nemcsak Magyarországon, hanem Európában és a világ egészén is. Érzékelhető, hogy egy új korszak kezdődik, egy olyan újjáépítés, ami a világháborúkat is követte.
Kiindulópontként fontos kiemelni, hogy ez a válság nem ciklikus, hanem strukturális. Sok tekintetben nem új válság jelent meg, csak bizonyos problémák – időnként drámai formában – felszínre kerültek. Ez azt is jelenti, hogy a válság a társadalmi-gazdasági forma összes elemére hatással van. A strukturális válság ezért stratégiát, terveket és határozott politikai intézkedéseket igényel. Ebben a folyamatban a pénzügyi összefüggések természetesen fontosak (úgy tűnik, hogy elsősorban ezt próbálják a gazdaságba pumpálni), de nem helyettesítik a gazdaságpolitikai stratégiákat. Ezek közül négyet emelek ki, mert álláspontom szerint ezek adnak keretet a fejlődésnek.
1, A technológiai megújulás első lépéseként új energiaforradalomra van szükség, amiben a tudománynak alapvető szerepe van. A XIX. század végén kezdődött az energiaforradalom az elektromosság elterjedésével, ami alapvetően átalakította a mindennapi életet. Ugyanakkor volt egy másodlagos forradalom is, ez a szénhidrogénre épülő gazdaság. Minden energiaforrásnak 4 feltételt kell teljesíteni: legyen olcsó, tiszta, bőséges és biztonságos (Cheap, clean, abundant and securly supplied). Sem a szénhidrogén, sem az atom nem felel meg ezeknek a követelményeknek, és ez egyre inkább érzékelhető. A szénhidrogének utáni (a post-hidrocarbon) korszak át fogja alakítani a techno-struktúra egészét és jelentős mértékben fog hozzájárulni a környezeti problémák megoldásához. Ehhez a fordulathoz a tudományos, technikai és a potenciális finanszírozási kapacitások rendelkezésre állnak, ami hiányzik, az a politikai akarat és együttműködés.
2, A tudásalapú társadalom, ami a következő középtávú korszak meghatározó fejlődési iránya, fontos kiemelni, hogy a tudás nem csak termelési tényező, hanem gyakran fegyverként is használják. Egy információs háború közepén állunk, amit nem túlzás világháborúnak nevezni. Ennek jele az úgynevezett fake news-ok terjedése, a manipulációk, az áltudományok virágzása, ellenséges intervenciók a nemzetközi és a belpolitika folyamatokba, cyber war stb. A válasznak komplexnek kell lennie, amibe bele lehet érteni a valódi tudományos vita intenzitásának növelését és kiterjesztését, beemelését az oktatásba. Az iskolában sokat tanítanak Newtonról és Mengyelejevről, de keveset a pénzről és a társadalmi-gazdasági problémákról. Így aztán széles rétegek társadalomtudományi ismeretei megragadnak a „Föld lapos” intellektuális szinten, és az katasztrófa, ez a helyzet vezető politikusok esetében.
3, A szabályozási struktúrák szempontjából új társadalmi-gazdasági modellre és vezetési struktúrára van szükség. Általános elvként a szociális piacgazdaság elvét lehet meghatározni. Ebből a szempontból a Lisszaboni Egyezmény tekinthető irányadónak, amelyik a “versenyzői szociális piacgazdaság” fogalmát dolgozta ki, amit véleményem szerint ki kell terjeszteni és valódi erőfeszítésre van szükség az implementálásához. Javaslatom a “ demokratikus, versenyzői, öko-szociális gazdaság”. Mindez azt jelenti, hogy a piac a kordináció és szabályozás alapvető mechanizmusa. A liberális és neoliberális felfogással szemben a piacnak etikusnak, szabályozottnak és érzékenynek kell lennie a társadalmi és ökológiai problémákra. Ez a felfogás elutasítja a korrupciót és az oligopolisztikus viselkedést, illetve feltételezi a beavatkozást a piaci működés normál működési rendjében is (végső soron ez a versenyszabályozás), és csökkenti a társadalmi és ökológiai károkat. Ezeket az elveket érvénytelenítette az ultraliberalizmus a 90-es években (ez a washingtoni konszenzus vagy a sokk-terápia hatása) és ez katasztrofális társadalmi következményekhez és az illiberalizmus születéséhez vezetett. A “versenyzői” kifejezés csak azt jelenti, hogy a globális kihívásoknak kell megfelelnie a piacoknak. Az erőfeszítések az ilyen jellegű modell implementásához eddig hiányoztak a nemzeti és az európai szintű törekvésekből.
4, Miután ez a válság strukturális, ezért többre van szükség a gazdaságban a pénzpumpálásnál. Valójában ez még veszélyes is lehet, amennyiben elmélyíti az eladósodás problémáját. Az eladósodás nagyobb méretekben adósság-felhalmozás és ez egy olyan adósság, amit soha nem fognak visszafizetni. Ennek a problémának a felismerése stratégiai fontosságú.
5, A válság felveti a jövő globális és regionális (államközi) integrációját. Ahogy a kapcsolatok sérülnek, úgy károsodnak fontos társadalmi-gazdasági struktúrák. A szerződéses és intézményi viszonyokon túlmenően a legnagyobb veszteséget a reálgazdaság szenvedheti el. A reálintegráció ebben az értelemben a magas intenzitású viszonyokat, az összekapcsolódást és a kölcsönös függést jelenti. A jólét és hatékonyság jelenlegi szintjének a forrásai az erőforrások globális allokációján és a költségoptimalizáláson alapulnak. Bármilyen sérülés a kapcsolatokban veszteséget jelent ebben a tekintetben, csökkenti a versenyképességet és szuboptimális teljesítményt eredményez. A kapcsolatok leromlását és a nacionalista izolacionizmust ezért meg kell állítani. Az előre vivő út a visszatérés az integráció erősödéséhez. Az EU-nak ebben stratégiai szerepet kell játszania.