Interjú Alföldi György egyetemi tanárral, a BME Építészmérnöki Karának dékánjával
A Magyar Fejlődésgazdasági Társaság podcast sorozatot indított annak érdekében, hogy segítse a párbeszédet a mérnökök és a közgazdászok között ezzel is hozzájárulva a technológiapolitika és a gazdaságpolitika közötti összhanghoz. Alföldi Györggyel, a BME egyetemi tanárával, az Építészmérnöki Kar dékánjával beszélgettünk az építőipar átalakulásáról.
Alföldi György: Én a városfejlesztésnek és az urbanisztikának vagyok a professzora itt, így ebből a szemszögből fogok beszélni. Azt gondolom, hogy a városfejlesztésben nem nagyon lehet tudni, hogy merre lesz a visszaút, nem tudjuk megnézni, hogy hogyan fogunk visszatérni. Sok dolog azt mondatja velünk, hogy ez olyan, mint egy nagy nyaralás, amit túl kell élni és ki kell heverni, van, aki azt mondja, hogy ez olyasmi, mint a 2008-as válság, ahol nem csak visszajöttünk, de még emelkedtek is a volumenek és a lehetőségek. Az egy gazdasági jellegű válság volt, míg ez egy életmódot érintő válság lett. Csupa olyan dolog a kérdőjeleződött meg, amin dolgoztunk az előző tíz évben: sűrítsük a városainkat, növeljük a találkozások számát a repülőutakkal, növeljük a városok szolgáltatási portfólióját. A magyar építőipar elég nagy százaléka erre állt rá: szállodák építése stb. Az EU kicsit az USA és Kína között egy „kultúrpartként” kezd viselkedni, megpróbálja a történelmi eredményeit, a kulturális kincseit bemutatni. Nagyon jól látszott, hogy az európai előrejelzés szerint a turizmus nem fog visszajönni, hisz a nagy fogyasztók, az USA és Dél-Amerika el fog maradni idén, és nem tudni mi lesz jövőre. Jelenleg huszonvalahány szállodaépítkezés van megkezdve, kérdés hogyan fognak újragondolódni. A járvány mindenkinek megmozgatta az agyát, mindenki rövidtávú stratégiákat próbál felépíteni – például azzal, hogy ne találkozzunk, hogy valamilyen módon próbáljunk meg távolságot tartani – és ezzel párhuzamosan alapvető közgazdasági elvek felülírása történik. Mindebből én azt látom, hogy egy nagyon sokrétű feladatként jelenik meg, hogy Európa hova tud majd fejlődni. Kína mintha jól kezelte volna ezt a válságot, mindez talán igaz a többi ázsiai országra is, valószínűleg a szervezettség és a fegyelmezett társadalom okán. Az USA ennek pont az ellentéte, szétszóródtak az amerikaiak. Európában egy leheletnyi felemelkedés van, hiszen ezek metszéspontjában helyezkedik el, emiatt az európai gazdaságok számára van kiút. Újra szeretném megismételni: ezeket a hosszútávú folyamatokat nagyon nehezen lehet megmondani. Az „agile” módszer híve vagyok. A rövidtávú visszajelzések állandó felhasználása, adatmérés, tesztelés, ami egy picit iránymutatást tud adni, hogy a gazdaságirányítási szempontból melyik irányok lehetnek relevánsak. Közel sem biztos, hogy nagy trendek fognak dolgozni, elképzelhetőbb, hogy hibrid módszerek fognak érvényesülni, és ha erre a gazdaság gyorsan tud reagálni, akkor a gazdaság sikeresen tudja majd venni ezeket az akadályokat. Visszatérve a digitalizációhoz: a big data és a smart irányítások helye lehet meghatározó a következő időszakban. Széleskörű adatelemzéssel érdemes finomítani a trendjeinket egyrészt, másrészt a digitális megoldásokkal el lehet érni azokat a változásokat, amiket mi tervezünk. A digitális átalakulás egyik jelentősége az adatgyűjtés, de ide tartozik az is, hogy könnyebben tudunk mozogni a virtuális térben, rengeteg feladatot tudunk elindítani ebben. A BIM például ilyen programcsomag, ami arra ad lehetőséget építészet terén is, hogy az első ceruzavonástól kezdve minden számítógépen keresztül történjen egészen a facility folyamatokig. Ezeket a megoldásokat napjainkban is tökéletesítik. Komolyabb építkezéseken ez a meghatározó tendencia, és ez borzasztóan polarizálja a vállalkozások helyzetét. Mivel a magyar építőipari cégek nagy része kisvállalkozás, ezért várható ebben a mezőnyben az erőteljes polarizáció.
T. L.: Sokat beszélnek a 3D nyomtatás elterjedéséről a következő időszakban, hogy látod, ez jelentős műszaki ugrást jelent-e, milyen időtávon belül és jelentősen megváltoztatja-e az üzleti modelleket?
Alföldi György: Be kell lássam: én a 3D nyomtatáshoz öreg vagyok, egyszerűen el sem tudom egyelőre képzelni. Biztos, hogy az építőipar fog változni az új technológia következtében. Ez is azzal függ össze, hogy ha megvannak a számítógépes modelljeink és azoknak vannak olyan elemei, amiket in situ lehet elvégezni, akkor ez jelentős költségelőnnyel jár, hiszen nem kell szállítani. Ennek azonban még nem látom jövőjét. Biztos, hogy először kisebb volumenben fog megjelenni, speciális igények kielégítésére. Azt gondolom, hogy ez a technológia ázsiai országokban fog megjelenni, hiszen ott megvannak az egységes informatikai és irányítási rendszer feltételei. Nem lehet elfelejtkezni a számítástechnikai platformok egységesítéséről, hiszen ez kell ahhoz, hogy az ilyen típusú megoldások erősödni tudjanak.
T. L.: A magyar gazdaság teljesítményének nem kis része származik az építőiparból, ugyanakkor keveset szoktunk beszélni a műszaki színvonal fejlesztéséről. Mit lehet mondani a magyar vállalatokról ebben a tekintetben, mekkora az egyenlőtlenség közöttük a műszaki teljesítmény, területi és a vállalatméret szempontjából. A jelentős állami beruházások átalakították-e a műszaki kultúrát?
Alföldi György: Az ÉVOSZ tavalyi beszámolója szerint 2019-ben folyóáron 4400 milliárd Ft volt a magyar építőipar teljesítménye. Ez három részre oszlik, 30 százalék durván az épületek, 30 százalék egyéb építmények és 40 százalék speciális építkezés. Ha a területi eloszlást nézzük, akkor legnagyobb mértékben a Közép-Dunántúlon mentek végbe ezek az építkezések. Egyébként 2019-ben viszonylag kiegyenlített volt területileg a magyar építőipar teljesítménye. Idősorosan tekintve folyamatosan növekszik a teljesítmény. A vállalkozások nagysága szempontjából a következő a kép: 113 ezer vállalkozás működik az ágazatban, aminek több, mint a fele egyéni vállalkozás. A volumen tekintetében pár nagy viszi a befektetések nagy részét. A nagyvállalatok technológiai fejlődése érzékelhető, azt az irdatlan mennyiségű munkát, ami hozzájuk kerül, próbálják megoldani. Nagy kérdés viszont a humán erőforrás. Megvizsgáltuk a szakképzést fejlesztési lehetőségeit, amiben drámaian rossz a helyzet. Például Tavaly Pest megyében egy bádogostanulót iskoláztak be. Hogyan lehetne a szakképzést vonzóbbá tenni? Ez egy nagy kérdés, amire a szakmának választ kell adnia. Az érzékelhető, hogy a munkaerőhiány miatt a gépesítés irányába mennek el a vállalkozások, érdekes módon az előregyártás ismét előre került. A gyártási körülmények javítása következtében egyébként már az összeszerelés is egyre inkább automatizálhatóvá válik. Azt gondolom, hogy az építőipar ketté fog válni a nagyvállalati és a kisvállalati szektorra. Ez utóbbinak két útja van: akinek sikerül alvállalkozóként bekerülni a nagyvállalatokhoz, illetve lesz egy olyan szegmens, amelyik megmarad a hagyományos lakásépítésben. Ehhez kapcsolódik egy territoriális vonzat is: Észak-kelet-Magyarország, Észak-Magyarország, Dél-Kelet-Magyarország, különösen Baranya szakad le. A kutatási területem a zsugorodó városok, ami ezzel szorosan összefügg, és azt mutatja, hogy ezek a városok nem tudják megtartani a lakosságot.
T. L.: A zsugorodás a kisvárosokra jellemző?
Alföldi György: Annak tudatosítása a célunk a szakmai köztudatban, hogy nem csak leszakadó térségek, hanem zsugorodó kisvárosok (20-25 ezer alatti) is vannak. Ebben a területi formában szerepváltozások történnek, pontosabban jelenleg nem tudják megtartani a népességüket. Még akkor sem, ha a munkanélküliség nem nagyon létezik, ez akkor sem befolyásolja az embereket Budapestre vagy külföldre vándorlásukban. Egyébként mi az egyéni kötődéssel foglalkozunk elsősorban ebből a szempontból.
T. L.: A magyar építőiparban a mérnökök és szakmunkások külföldi munkavállalása a rendszerváltás óta fokozottabb mértékben van jelen. Jellemzőbb-e ez egyikre vagy másikra, jelent-e ez ugrást a munkakultúrában, van-e visszacsorgás?
Alföldi György: Magam az építészmérnöki helyzetre jobban rálátok. Az látszik, hogy voltak mélypontjaink a Műegyetemen. 2012-ben a 200 fős évfolyamból 100-nak nem volt állása 2 éven belül, akkor erős volt az elvándorlás. De jelenleg is a hallgatók elég jelentős része külföldön talál állást. Nagyon erős az Erasmus hatása a jövőépítés, karriertervezés szempontjából. Ma már van visszaút is. Vannak olyan építészcégek, akik irodát alapítanak külföldön és Budapesten is. Ez vitathatatlanul jót tesz a magyar építészetnek, nagyon ránk fér, hogy kinyíljunk a világ felé. Összességében a hallgatók nagy tömegben mennek külföldre, és főleg kis- és közepes irodába. Kevés sztárirodában találkozunk magyar nevekkel. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a külföldi munkavállalás jót tesz nekünk, megmarad a network. Az is érzékelhető, hogy az itt megszerzett tudás jól funkcionál külföldön is. Nagyon sok szakmunkás ment el kimondottan a rendszerváltás után, köztük teljes kisvállalkozások is. Azt látom, hogy nagyon sokan visszajönnek és hasznosítják a tapasztalatot, amit kint szereztek. Vannak olyan cégek már, akik már külföldön szocializálódtak. Ahogy már említettem, szakmunkás ágon elég nehéz a helyzet. Építészmérnökből sokat képzünk, van mérnök elég, a középszinten érződik legjobban a munkaerőhiány. Nem nagyon hiszek abban, hogy egy szakképző központ fel tudja vállalni az adaptálódást az új technológiákhoz, az egyes szakmunkás végzettségek nagyon egyoldalú képzettséget adnak, ezért én a szakközépiskolák pártján voltam, amelyik több humán tudást, több közismereti tárgyat, nyitottabb és európaibb munkakultúrát tud felépíteni.
T. L.: Megőrződött-e a magyar építészet hagyománya? Ha igen, hogyan tartható fönn?
Alföldi György: Ez egy nagyon nehéz kérdés. Maga az építészet is nagyon sokat változott. Ybl Miklós korában, ha azt mondtam, hogy ház, arról egységes képe volt mindenkinek. Ma a stadionoktól a vályogházon át a toronyházakig mindent érthetünk rajta. Óriási ízlésbeli differenciák vannak. Ehhez kapcsolódik, hogy a bürokratikus rész ma már jóval bonyolultabb, hihetetlen mennyiségű elemet kell megrajzolni. Az építész szakma sem nagyon bízik már az építtetőben, zajlanak a játszmák a két terület között. Alapvetően azt látom, hogy a hagyomány, az egymásra épülés megtalálható, de erős a bizalmatlanság is. Nagyon sokszor zsűrikbe, önkormányzatokba próbáljuk a hitet belerakni, ami nem biztos, hogy a legjobb megoldás.
Bonyhády Elek: Úgy gondolom, hogy Nyugat-Európában azért tudnak túlélni az említett kisvárosok, mert megvan az infrastruktúra. Ez felépülhet-e itthon? A második kérdésem: a Műegyetem karai mennyire tudnak egymással együttműködni?
Alföldi György: Nagyon sok dolog tolja a zsugorodás felé egyes településeket. Ma a városfejlődések egy kicsit az információs kor mintáit mutatják. Az a tendencia érvényesül, hogy ahol van, ott több lesz, ahol kevesebb van, ott eltűnnek. Az USA-ra is ez jellemző: Detroit 60 %-a elköltözött. Salgótarjánnal hasonló a helyzet. Úgy tűnik, hogy a monofunkcionális városok a gyengébbek. Vannak ennek extrém példák, ahol a lakosság teljes egészében eltűnt – például Chilében a kénkitermelésre vagy Japánban szénkitermelésre épült város, ez utóbbi esetben 0 ember lakik most ott, mert elfogyott a szén. Az európai szövetbe beépült kisvárosoknál nem ennyire rossz a helyzet, de új egyensúlyt kell kitalálni, a belső energiákat kell megtalálni. A városrangsorokban látszik a legjobban, hogy a sztárvárosok irányába haladnak az emberek, a secondary cityk pedig keresik a helyüket. Ez egy éles probléma. Kérdés, hogy az infrastruktúrának ebben milyen része van. A COVID során az is kiderült, hogy az utcáinkat például nem elsősorban az autóknak szeretnénk fenntartani, hanem találkozásra használjuk, a hiányérzetünk leginkább a találkozások hiányára vezethető vissza. A kisebb városok emiatt jobban elviselték a COVID helyzetet, másképp zajlottak le ezek a folyamatok.
A Műegyetem egy nagyon erős és nagy létszámú képző- és kutatóhely. Az egyes karok hallgatói létszám szempontjából nem egyenszilárdságúak, minden korszaknak megvan a sztártémája. Az Építészmérnöki Kar fő missziója most a környezetváltozás, a klímatudatosság. Nem mi vagyunk a leginkább „mérnökök”, de a Kar sajátossága, hogy a mérnöki munkát a társadalom széles skálája számára megfoghatóvá tudja tenni. Ennek jegyében igyekszünk együttműködni.
Baranyi Dániel: Hogyan fogja az ingatlanpiacot érinteni a vírus?
Alföldi György: Fontos összefüggés, hogy az ingatlanár a hely jövedelemtermelő képességétől függ. Ha annak a helynek van ilyen képessége, akkor az árak tartósan magasan maradhatnak. Ez a szempont erős összefüggést mutat a turizmussal is. Vannak olyan felvetések, hogy kevesebb turistából ugyanazt a jövedelmet lehet hozni, én ezen csodálkoznék. Az ingatlanárak, ha elmarad a turizmus, nem fognak ilyen szinten maradni. Nagy kérdés, hogy milyen következménye lesz a felpumpált áraknak, befektetéseknek. Milyen módon jön vissza a világ, ez a meghatározó, de meggyőződésem, hogy a budapesti lakosok nem fogják tudni eltartani az ingatlanportfóliót. Biztos változni fog az ingatlanpiac, hiszen már most látszik, hogy a jövő évet is meghatározza a vírus. Átmeneti időszak van, ami mindent vinni fog, és emiatt biztos meg fog változni az ingatlanpiac.
Köszönjük a beszélgetést!