Interjú Balázs Péterrel, korábbi külügyminiszterrel és Európai Uniós biztossal az Egyesült Államok és az Európai Unió kapcsolatáról
Trautmann László: Az amerikai elnökválasztás után vagyunk, ezért az első kérdés, hogy az észak-atlanti együttműködés várhatóan hogyan változik meg a következő négy évben? A szakértők már figyelmeztetnek, hogy nem valószínű a visszatérés az Obama-korszakhoz. Osztja ezt az álláspontot, vagy úgy gondolja, hogy visszarendeződés lesz, és a Trump időszak csak egy négyéves intermezzo volt? Mi lesz a szerepe az EU-nak az USA globális politikájában?
Balázs Péter: A Trump időszak mindenképpen intermezzoként marad meg, ami az elnök politikáját és különösen a stílusát illeti. Egyébként visszarendeződésre én nem számítok, általában nem jön vissza az előző állapot vagy előző körülmények, mert közben az élet tovább megy. Minden lényegesen más ma már, ezt az egész világ tudja és látja. Biden tapasztalt politikus, 30 évet ült a szenátusban, volt alelnök, ismeri Európát, személyesen is ismer vezető politikusokat. Úgy vélem, hogy a transzatlanti tengely ismét működni fog, meg fog erősödni. Ugyanakkor azt már megírták róla, hogy többet ad, de többet is kér majd. Kénytelen többet kérni, mert a belpolitikát is kezelnie kell. Az Egyesült Államokat nagyon erősen sújtja a Covid-19 járvány, gazdasági problémákat kell megoldani, boldogulnia kell az amerikai adórendszerrel, egészségügyi rendszerrel és így tovább. A múlthoz hasonlóan a biztonságpolitikai, katonai együttműködés valószínűleg működni fog, de gazdasági, kereskedelmi konfliktusok lehetnek majd, amiket azonban kölcsönös jóakarattal meg fognak oldani. Európának mi lehet a szerepe? Henry Kissingernek volt most a napokban egy nyilatkozata, amiben óvta Európát attól, hogy túlzottan elkötelezze magát Kelet felé, elsősorban Kína, de Oroszország felé is. Biden valószínűleg ezt a vonalat fogja tovább vinni, és mindent megtesz azért, hogy Amerika vonzó és biztos partner maradjon, illetve Európa ne keressen kalandokat más tájak felé.
Trautmann László: Mely területeken várható szorosabb koordináció az EU és az USA között? A kereskedelmi statisztikák azt mutatják, hogy az EU USA-ba irányuló exportja jelentősen visszaesett az elmúlt négy évben. Ez egy hosszú távú trend részének tekinthető? Mi várható a védelmi költségvetések tekintetében? Ragaszkodhat az új kormányzat a NATO kötelezettségekhez?
Balázs Péter: A járvány nyomán a kereskedelem áruszerkezete átalakul, ezt országon belül is tapasztalhatjuk. Bizonyos termékek iránt lényegesen csökken a kereslet, mások iránt hirtelen megnövekszik, és ez a világkereskedelemre is igaz. Az is igaz ugyanakkor, hogy a nemzetközi kereskedelem rádiusza beszűkült. A közelebbi és biztos erőforrások és felvevőpiacok kerülnek előtérbe. Ennek lehet hatása az európai és észak-amerikai kereskedelemre is. Amiben biztosan fejlődni fog az együttműködés Európa és az USA között, az a NATO és a NATO által keretezett biztonságpolitikai érdekek és keretek. Itt sem szabad azonban illúziókat táplálni, Biden ugyanúgy el fogja várni a nemzeti jövedelem 2%-ának megfelelő költést és fejlesztést, ahogy azt Trump vagy más amerikai politikusok megtették.
Trautmann László: Mit gondol, ezek a védelmi kiadások Európában maradnak, vagy az amerikai védelmi ipar számára jelentenek keresletet?
Balázs Péter: Az amerikai igénynek mindig van egy olyan hátsó tartalma, hogy költsetek többet, de lehetőleg amerikai fegyverekre, berendezésekre. Ezzel szemben Európában van egy erős törekvés a belső fejlesztésekre. Ebben a tekintetben politikai és piaci versenyt várok.
Trautmann László: Milyen stratégiát követhet a Biden-adminisztráció a brit kérdésben, és ez hogyan érintheti az EU-t? Az USA hogyan tudja összehangolni a britek és az EU szempontjait?
Balázs Péter: Biden nem fog tapsolni a Brexitnek, ahogy azt Trump tette. Trumpnak nagyon tetszett ez a folyamat, különösen Boris Johnson no deal Brexit vonalvezetése. Az Egyesült Királyság most igazán bajban van, mert az Európai Uniót elhagyva számára tulajdonképpen két potenciális szövetséges maradt a gazdasági térben. Az egyik a brit nemzetközösség. Ezzel érvelt a Brexit kampányban is. A másik az Egyesült Államok, amelytől persze egy óceán választja el. Az USA és az EU között kell megtalálni a helyét. Ugyanakkor nagyon fontos lenne, hogy Európával egy megbízható, hosszú távú megoldást találjon, tartós, stratégiai partnerséget alakítson ki. Mindenképpen az Egyesült Királyság marad az EU legközelebbi külső partnere, nála jobban nincs senki belefonva, beleépülve az európai piacba. Minden érdek amellett szól, hogy ezt a szoros kapcsolatot valamilyen módon fenntartsák. Egyébként az EU-USA-Egyesült Királyság kapcsolati rendszert legjobban a NATO fogja keresni.
Trautmann László: Több szakértő utalt rá, hogy felelevenítik a TTIP tárgyalásokat, amelyek ettől kezdve háromosztatúak lehetnek. Ez a háromosztatúság javíthatja a TTIP esélyeit?
Balázs Péter: A TTIP felelevenítésének valóban van esélye, bár az ebben a pillanatban még nem teljesen látható előre, hogy mikor kezdődhet egy ilyen folyamat, és számomra még a szándék sem egyértelmű. Csak azért, mert Trump elutasította, nem biztos, hogy Biden felvállalja. Ugyanakkor azt látni kell, hogy azáltal, hogy nem két tárgyaló ülne az asztal két oldalán, az Egyesült Államok és az Európai Unió, hanem harmadikként még ott ülnének az angolok, sokkal bonyolultabbá válik a folyamat. A képlet tehát nehezebbé válik, mert az angoloknak egyszerre kellene mérlegelniük a kontinentális Európához fűződő kereskedelem jövőjét és globális szerepvállalásukat. Az Európához fűződő viszony könnyebb, mert ennek keretében vissza tudnak állni arra a kereskedelmi szintre, ami négy évtizeden keresztül működött az egységes belső piac keretei között. Ugyanakkor az Amerikában folytatott kereskedelmet is mérlegelni kellene. Ne felejtsük el, hogy Londonból réges-rég elszegődtek máshová azok a kereskedelempolitikai szakemberek, akik legutoljára az EU csatlakozás ügyét tárgyalták. Nincs tárgyaló szakember, aminek egy jellemző eleme, hogy azért mondott le például a Brexit hírére az állandó képviselőjük az EU-nál, mert azt mondta, hogy kilátástalan az a tárgyalási feladattömeg, ami az angolokra vár.
Trautmann László: Mennyi esélyét látja annak, hogy a Nemzetközösség visszaépül?
Balázs Péter: Modern formában elképzelhető. A napokban írták alá Ausztrália, Kína, Japán és Dél-Korea részvételével az új szabadkereskedelmi szuperegyezményt, ami azt mutatja, hogy az út erre vezet. A modern szabadkereskedelem, amit az EU külkapcsolataiban a mély és átfogó (deep and comprehensive free trade) egyezményeknek szoktak nevezni, sokkal több, mint a kereskedelem számos egyéb formája. Ebben a kiterjesztett értelemben van esélye annak, hogy bizonyos nemzetközösségi kötelékek újrafogalmazhatók. Azt el tudom képzelni, hogy London, mint önálló szereplő megpróbál Indiával valami hasonlót kiépíteni. Abba talán be tud kapcsolódni Dél-Ázsia egy része is. A teljes nemzetközösség visszaépítését illúziónak tartom.
Trautmann László: Az EU külpolitikai és külgazdasági orientációja megváltozik-e a következő időszakban? Nő-e Ázsia vagy Afrika szerepe az európai technológiaexportban, vagy itt már nincs jelentős mozgástér az amerikaiak és a kínaiak mellett? Egyáltalán mi Európa versenyelőnye a két másik gazdasági centrummal szemben?
Balázs Péter: Az EU-USA kapcsolatot megbeszéltük. Azt gondolom, hogy a következő kihívás Kína lesz az EU számára. Kína az új szállítási infrastruktúrájával, amit Új Selyemútnak is neveznek, annak szárazföldi és tengeri vonalának a kiépítésével nagyon agresszíven közeledett Európához. Szinte semmibe vette az Európai Unió ilyen tárgyú illetékességét és nem kért engedélyt ahhoz, hogy bevonuljon az Európai Unió területére. Ismert kezdeményezése a 17+1, aminek keretében olyan összejöveteleket, konferenciákat tart, amelyek eredetileg Európa keleti felét célozták, de ez most már Görögországgal is kiegészült. Ezeket az államokat Kína rendszeresen az unió területén hívja össze, és ez nagyon szorosan az unió érdekkörébe tartozik. Ugyanakkor Kínának esze ágában sincs tárgyalni az EU-val ezekről a kérdésekről, vagy olyan közös projektet felépíteni, amely épít a transzeurópai hálózatok szállítási szegmensére. Kína nagyon tudatosan és nagyon erősen nyomul, és ebben az Európai Uniónak sokkal határozottabban és offenzívebben kellene fellépni. A gond az, hogy nagy tagállamai is versengenek egymással a kínai piacért. Részben a kínai fogyasztókért, részben az újabb beruházásokért, és nem egyértelműek az egység mellett szóló indítékok a tagállamok számára. Ugyanakkor lehet látni, hogy például Afrikában az EU most inkább versenyre kel, nagy projektek indultak. Most kaptam például egy felkérést egy Európa-Afrika nagy, átfogó közlekedési projektben való részvételre. Személy szerint én is már mintegy tizenöt éve koordinálok nagy transzeurópai szállítási projekteket, rendelkezek bizottsági mandátummal erre, és érzékelhető ezeknél a projekteknél is a figyelem Afrika irányába. Minden évben részt veszek Tangerben a Marokkó által rendezett MEDAYS nevű konferencián, ami egy nagyon nagy összejövetel. Szinte az egész afrikai kontinens és Európa szinte összes tagállama jelen van, de a kínaiak is mindig eljönnek. Ott is érzékelhető az afrikai nyitás. El kell ismerni, hogy az EU-nak nagyon kézre esik Afrika történelmileg, kulturálisan, földrajzilag, gazdaságilag, azt hiszem, ezt nem kell indokolni. Kézenfekvő lenne tehát, hogy sokkal határozottabb szerepet játsszon Európa ezen a kontinensen.
Trautmann László: Hogy látja az orosz piac lehetőségét?
Balázs Péter: Európa számára az orosz piac régi álom. Minden generáció megpróbálkozott vele. Az a gond, hogy az orosz gazdaság nem túl nagy, nem túl tág, és nincsenek közvetlenül elérhető erőforrásai. A gazdasága elsősorban a szénhidrogénekre épít, ami erősen függ az áraktól, és ez határozza meg a fizetőképességet. A jelen körülmények között ez erősen korlátozott. Persze szemmel kell tartani továbbra is, és jelen lenni, de a probléma az, hogy Oroszország nem a gazdasági építkezésben gondolkodik, hanem hatalmi expanzióban, és minden lépését az orosz világhatalmi pozíció határozza meg. Ezért van jelen Szíriában, ezért igyekszik a tengerekre kijutni katonai jelenléttel, ezért próbál szerepet játszani a közel-keleti konfliktusban. Úgyhogy Oroszország nem egy ideális gazdasági partner, mert más jár az eszében.
Trautmann László: Mi Európa versenyelőnye a többi nagy gazdasági centrumhoz képest?
Balázs Péter: A többi nagy centrumhoz képest az európai versenyelőny megkopott. Az innovációban felzárkózik Kína, India, és mögöttük nagy piacok és nagyon olcsó munkaerő van. Európában a piac viszonylag szűk, nagyon drága a munkaerő, eléggé el is van öregedve, sokan érték el a nyugdíjkorhatárt, ismerjük ezeket a hátrányokat. Ugyanakkor Európának van egy óriási innovációs hagyománya, és egy erős kulturális beágyazottsága világban. Ez a világ tulajdonképpen európai világ, mind a nyelvek használatát, mind az öltözködést, a szokásokat tekintve. Még mindig európai módon viselkednek a kínaiak, vagy más nemzetek vezetői. Európának tehát nagy a hatása, és ha tényleg arra koncentrálna Európa, amit a legjobban tud, tehát azokat a termékeket fejlesztené, amiben a legnagyobb az előnye, akkor sikeres maradna. Gondoljunk a német gépkocsiiparra vagy a francia divatra, parfümökre és így tovább. Ezeket kellene fejlesztenünk, és ehhez kellene egy olyan közös akciós alap, amivel összekapcsolhatók ezek. Felvevőpiacokat lehet találni, és még az is elképzelhető, hogy az ottani gyártókapacitásokkal és az ottani olcsó munkaerővel az Európai Unió versenyelőnyhöz juthat. Ez különösen igaz lehet az egészségügyben, amihez világos és egyértelmű gazdaságpolitikai akaratra van szükség.
Trautmann László: Az Európai Unió három válságot kezel egyszerre: egészségügyit, gazdaságit és politikait. Mennyire sikeresek ezek a válságkezelések és hogyan hatnak egymásra? Érzékelhető az egységesedés az Európai Unióban, de ebből milyen intézményi változások következhetnek? Lesz-e arányeltolódás az egyes intézmények közötti munkamegosztásban ahhoz hasonlóan, ahogy a 2008-as válság után az ECB szerepe erőteljesen megnőtt? Várható-e, hogy valamelyik intézmény meghatározó szereplővé válik?
Balázs Péter: Az Európai Unió története a válságok története, és tulajdonképpen szinte minden válságból elég jól jött ki. Megszenvedte ugyan ezeket, de utána megerősödött, és tovább tudott lépni. Ilyen volt az euróövezet válsága, a 2008-as világgazdasági világ, aminek eredményeként végül is megerősödött az euróövezet, a 2015-ös migrációs válság, ami még nem oldódott meg teljesen, de megindított egy gondolkodást, amit tovább lehet vinni az egységesülésben. Most egy nagyon érdekes kettős helyzet alakult ki, mert teljesen szokatlan ez a járvány, és egészen más válságkezelést igényel. Eddig az EU-ban a válságkezelés emberi játszmákat jelentett, általában hatalmi játszmákat az ahhoz tartozó anyagi elosztási játszmával együtt. Ebben elég jól elboldogul. Kevésbé ügyes akkor, amikor természeti körülmények csapnak le az unióra. Ennek egy kis próbája volt az izlandi vulkánkitörés egy évtizeddel ezelőtt. Ettől meg is bénult Európa, és most a vírus hasonló helyzetet produkált. Egy teljesen váratlan külső körülmény jött közbe. Nem emberekkel kell alkut kötni vagy velük szemben érdeket érvényesíteni, hanem egy természeti csapást kell, kellene kezelni. Megbénítja a termelést és a fogyasztást, korlátozza az emberek mozgási lehetőségeit, tipikus háborús helyzet áll elő. Ezt Macron elnök ki is mondta egyébként. Született már egy-két elhatározás, az egészségügyet jó lenne magasabb kompetencia fokozatba emelni stb. Ezzel párhuzamosan, és ezzel teljesen összefonódva folyik ezekben a napokban is az új hétéves költségvetés és az újonnan született „helyreállítási csomag” jóváhagyása. E mögött egy igen heves, bár ettől független politikai vita rajzolódik ki az uniós követelményrendszerrel kapcsolatban. Az nevezetesen, hogy mennyire állítson normákat a közösség az egyes tagállamokkal szemben. Jelenleg egy magyar és lengyel vétó fenyegeti ezt a minden eddiginél nagyobb pénzügyi csomagot. A felállás érdekes, mert 25 tagállamnak megfelelne az a feltétel, amiben az Európai Parlament és az Európai Tanács a jelek szerint egyetértett, két tagállamnak nem felel meg. Ez egy idegtépő játszma lesz, a gyáva nyúl játékhoz hasonló, ki kapja el előbb a kormányt, ki bírja tovább. Ugyanakkor azt látni kell, hogy lehet feszíteni még a húrt, de ha túlfeszül, akkor elpattan. A két ország vétója esetleg azt kockáztatja, hogy az unió elég találékony módon a megerősített együttműködés rendszeréhez folyamodik, ahogy ezt az euró védelme érdekében is tette. Azt mondja ezzel, hogy aki tudja s bírja, az vegyen részt ebben az újjáépítési alapban, aki nem, az majd később csatlakozik. Ez a megoldási lehetőség adott az EU-ban, jogi alapja is van. Az is elképzelhető, hogy a helyreállítási csomaggal nem várják meg az összes nemzeti parlament egyetértését, hanem egy olyan jogi formulát alkalmaznak, amiben az, aki ratifikálta, megkapja a pénzt, aki nem, azzal lehet tovább gondolkodni. Ami az intézményrendszer fejlődését illeti, 2019-ben választottuk meg ezt az Európai Parlamentet. Lényeges különbség a korábbihoz képest, hogy korábban egy nagykoalíció döntött a parlamenti kérdésekben, a Néppárt és a szocialisták. Most négy oszlopa van a parlamentnek, és az Európai Bizottságnak mind a négyhez szólni kell. Ezt Ursula von der Leyen már a beköszöntő beszédében is jól érzékeltette. Hallgatni kell a zöldekre és a megújult liberálisokra is. Sokkal nehezebb tehát a politikai kép, erősebb szava van az EP-nek, és nem lesz könnyű vele alkut kötni. A bizottság nagyrészt új és elég ambiciózus. Ugyanakkor úgy látom, hogy ezek az intézmények kezelni tudják a jelenlegi helyzetet. Ami a Tanácsot illeti, az egy „gyorsított film”, abban állandóan jönnek-mennek a kormányok. Szinte nincs két olyan ülés, ahol ugyanazok lennének. A Külügyminiszteri Tanácsban élveztem is azt, hogy szinte minden ülésen üdvözöltek egy új tagot, hiszen valahol mindig van kormányváltás, vagy rendes, vagy rendkívüli. Ebben a tekintetben most egyébként fontos változások várhatóak, mert Németországban Bundestag-választások lesznek 2021-ben, Franciaországban elnökválasztás lesz mások mellett. Nem mellesleg Magyarországon is lesznek választások 2022-ben. Egyszóval ebben a testületben állandóan azt kell nézni, hogy mikor és hol cserélődik egy-egy kormány, egy-egy miniszterelnök, és vajon az új összetételből milyen közös álláspont bontakozik ki. Veszélynek most azt tartom, amit már említettünk, a nem együttműködő tagállamok törekvését arra, hogy normák nélkül élvezzék az unió előnyeit. Ez valószínűleg így nem fog sikerülni.
Trautmann László: Az EU-n belüli munkamegosztás átalakul-e? A német-francia együttműködés mellé hogyan tud felzárkózni Lengyelország, és mi lesz a mi térségünk szerepe a válság utáni Európai Unióban?
Balázs Péter: Az EU-n belüli munkamegosztás tekintetében azt látni kell, hogy a német-francia együttműködés megerősödött a brit kiválás után. A kérdés tehát az, hogy lesz-e egy újabb pillér, az angolok helyét vajon ki tölti be? Ebből lehet levezetni a lengyel szerepvállalást, ami egy dilemmával küszködött. Lengyelország számára az volt a kérdés, hogy inkább a nagy tagállamok közé álljon be, vagy a visegrádiakkal együtt képezzen egy erős pólust. Amikor Donald Tusk volt a lengyel miniszterelnök és Rudolf Sikorsky volt a külügyminisztere, akkor ezt ügyesen megoldották oly módon, hogy összekapcsolták az úgynevezett weimari háromszöget (a német, francia, lengyel együttműködést) és a Visegrádi Együttműködést. Ezzel Lengyelország megpróbálta tulajdonképpen a V4-et arra használni, hogy még nagyobb súlya legyen a weimari háromszögben. Megjegyzem, hogy amikor Németországban dolgoztam, közelről figyeltem ezt a weimari együttműködést, és meg kell mondanom, hogy ez egy elég üres keret. Inkább politikai demonstrációnak tekinthető arról, hogy van összhang a németek, a franciák és a lengyelek között, de ezen túl sok tartalma egyelőre nincs, még annyi se, mint a Visegrádi Együttműködésnek. Persze a V4 is „alulintézményesített” és „alulfinanszírozott” a lehetőségekhez képest. Ez az egyensúlyozás azonban most nem látszik, a mai Lengyelország nem tölti be ezt a szerepet, külpolitikája sem ebbe az irányba mutat. A Visegrádi Együttműködés pillanatnyilag ketté van hasadva. Látható, hogy van egy magyar-lengyel kemény ellenálló vonal az EU-val szemben, és van egy sokkal konsziliánsabb irányzat, amihez Csehország és Szlovákia tartozik. A kérdés azonban az, hogy ha nem a lengyelek, akkor vajon ki fogja megjeleníteni a harmadik pólust. Úgy látom, hogy Hollandia előzi meg Lengyelországot. Ez már abban is látszott, hogy az EU a G20-ba be akarta vinni a jogosult tagállamokon kívül Hollandiát, amit egyébként gazdasági ereje indokolt volna. Hollandia gazdaságilag erősebb, mint Lengyelország, bár az igaz, hogy Lengyelország terület vagy népesség szempontjából nagyobb. Úgyhogy most Hollandia és az úgynevezett „fukar államok” (akik jól megnézik a költségvetés finanszírozását) tűnnek olyannak, akik be tudják tölteni az angolok helyét. Ezek az országok egy markáns politikai céllal rendelkező pillért alkotnak a németek és a franciák mellett, de persze velük együttműködve is. Ami a mi térségünket illeti, úgy látom, hogy a szlovákok eldöntötték, hogy euróövezeti tagállamként mennek tovább. Ez a csehekre is hatással van, és a jelenlegi magyar és lengyel kormány megpróbál minimális kötelezettség és maximális előny alapon elhelyezkedni az unióban. Kétségeim vannak azért afelől, hogy egy olyan vonal, amit mindössze két kormány szeretne a többi huszonöttel szemben, érvényesíthető-e egyáltalán.
Trautmann László: Nagyon szépen köszönöm az interjút.