szerző: Szabó Dorottya
A Beveridge-görbe elnevezését Henry Beveridge (1879-1963) brit közgazdászról és a Liberális Párt tagjáról kapta. Beveridge 1942-es Social Insurance and Allied Services című könyvében a háború utáni jóléti állam alapelveit fektette le és munkássága során kiemelt figyelmet szentelt a munkaerőpiac strukturális, földrajzi és információs korlátjainak, amik megakadályozzák annak tökéletes, súrlódásmentes működését.
A Beveridge-görbe kidolgozása Christopher Dow és Leslie Arthur Dicks-Mireaux nevéhez kötődik, akik a 1958-as cikkükben[1] a munkanélküliségi ráta és az üres álláshelyek ráta segítségével kíséreltek meg szemléltetni a munkaerő iránti kereslet trendjeit különböző szektorok esetében. Ez a megközelítés jelentősen eltér a többek közt William Phillips és Milton Friedman által képviselttől, mivel a munkanélküliségi rátát nem a nominális bérek szintjével – a munkaerő árával -, hanem a munkaadók és munkavállalók sikeres „egymásra találásának” hiányával magyarázza. Ez lényeges szemléleti különbség, mert a Beveridge-görbe mögött meghúzódó elmélet szerint az üres álláshelyek betöltéséhez az szükséges, hogy a munkaadó az igényeinek megfelelő képességű munkavállalót találjon, illetve hogy a munkaadó a munkavállaló számára megfelelő munkavégzési feltételeket biztosítson. Ez magyarázza talán, hogy miért nevezik Beveridge-görbének ezt a közelítést, hiszen ebben az esetben a piac nem a hatékony ár/bér szintjének megtalálásáról szól, hanem a jóléti államban is – bár tökéletlenül – jelen lévő, munkaadó és munkavállaló közötti partneri viszony egyik intézményéről.
A Beveridge-görbe szerint a munkanélküliségi ráta és az üres álláshely ráta között negatív kapcsolat áll fent. A munkanélküliségi ráta a munkával nem rendelkező, de aktívan munkát keresők munkaerőállományhoz viszonyított aránya. Az üres álláshely ráta az üres álláshelyek számának aránya az összes álláshelyhez (ez utóbbi a betöltött és nem betöltött munkahelyek összege).
Az USA adatai azt mutatják (1. ábra), hogy a pénzügyi válságot követően az üres álláshely ráta szintjéhez 2009 után magasabb munkanélküliségi ráta tartozott, mint korábban. Ezt a standard makroökonómia tankönyv[2] Mortensen és Pissarides[3] kétoldali keresési modelljére támaszkodva azzal magyarázza, hogy a keresleti és kínálati oldal „egymásra találásának” hatékonysága romlott. Ennek hatására a munkanélküliség megnőtt, de az üres álláshely ráta változatlan maradt. Ezt a hatékonyságbeli romlást, a munkaerőpiac tökéletlenségét, és így a Beveridge-görbe jobbra tolódását ágazati vagy technológiai sokkok okozhatják, melyeknek eredményeként a munkaerőpiac keresleti, tehát a munkaadói oldal képességre/képesítésre vonatkozó igényeit kisebb arányban képes kielégíteni a munkavállalói oldal, azaz nő a strukturális munkanélküliség.
1. ábra: Az üres álláshely ráta és a munkanélküliségi ráta kapcsolata az USA esetében (2007-2020)
Forrás: U.S. Bureau of Labor Statistics (2021)[4]
A Beveridge-görbe által leírt kapcsolatot Magyarország és Szlovákia esetében vizsgáltuk meg az Eurostat adatbázisaiból [5] kinyert negyedéves adatok alapján 2006 és 2020 között. Mindkét ország esetében először bemutatjuk a két ráta időbeli alakulását, majd a két ráta közti kapcsolatot szemléltető Beveridge-görbét. Ez utóbbi grafikonok esetében különböző színnel ábrázoljuk a 2006 I. negyedéve és 2010 IV. negyedéve, illetve a 2011 I. negyedéve és 2020 III. negyedéve közti időszak megfigyeléseit.
A 2. ábra Magyarország esetében mutatja be a munkanélküliségi ráta és az üres álláshely ráta negyedéves időbeli alakulását. Az idősorok alapján azt mondhatjuk, hogy hazánkban a 2008-as válság hatására tartósan megnőtt a munkanélküliségi ráta, csak 2013-től figyelhető meg csökkenő tendencia ezen mutató tekintetében, miközben az üres álláshelyek rátája alig változott a 2008 és 2014 közti időszakban, majd ettől kezdve enyhén növekvő pályára állt rá.
2. ábra: Az üres álláshely ráta és a munkanélküliségi ráta idősora Magyarország esetében (2006-2020)
Forrás: Eurostat (2021), saját szerkesztés
A két mutató közti negatív korrelációra az idősorok alapján is következtethetünk, azonban a Beveridge-görbét ábrázoló 3. ábra ezt a kapcsolatot szemléletesebben mutatja be. Látható, hogy hazánkban a 2008-as válság hatására a görbe párhuzamosan jobbra tolódott el, majd a 2010-es évek második felében már trendszerű növekedést mutatott az üres álláshelyek rátája a munkanélküliségi ráta csökkenése mellett. 2018-ban és 2019-ben már elindult egy, a pénzügyi válság hatásával ellentétes irányú folyamat, a görbe látszólag enyhén balra tolódott. Ez az eltolódás egyrészt jelentheti azt, hogy a 2010-es évek végére a magyarországi munkaerőpiac alkalmazkodott az évtized technológiai és ágazati szerkezetváltozásaihoz, így a keresleti oldal gyorsabban és hatékonyabban talált az igényeinek megfelelően képzett munkaerőt. Ezt a folyamatot segíthette az információs technológia fejlődése is, aminek segítségével a munkaadók és a potenciális munkavállalók egyre gyorsabban és egyre személyre szabottabban tudtak informálódni egymásról. Másrészt az üres álláshelyek összes álláshelyhez viszonyított arányának csökkenése mögött az is állhat, hogy a betöltetlen munkakörök egy részét a 2010-es évek végére automatizálni tudták a magyar vállalatok.
3. ábra: Az üres álláshely ráta és a munkanélküliségi ráta kapcsolata Magyarország esetében (2006-2020)
Forrás: Eurostat (2021), saját szerkesztés
Szlovákia esete már kevésbé felel meg a standard tankönyvi mintának. A két ráta idősorára tekintve (4. ábra) láthatjuk, hogy a 2008-as válság hatására itt is megugrott a munkanélküliségi ráta, majd 2014-től kezdődően állt át csökkenő pályára. Fontos az is, hogy Szlovákiában 2006 óta 2019 IV. negyedévében csökkent a legalacsonyabb szintre a munkanélküliségi ráta, de ez is még 5,6%-os értéket jelentett. Mindeközben az üres álláshely ráta alig változott a vizsgált periódusban, így aztán ezen ábra alapján nem is tudunk következtetni a két arányszám kapcsolatának irányára. Ez magyarázható azzal, hogy a szlovák munkaerőt nagy arányban szívja fel elsősorban Csehország, ami gyakorlatilag sem kulturális, sem nyelvi akadályt nem jelent a szlovák munkavállalók számára[6]. Nem mellesleg a 2010-es években Csehországban kifejezetten magas volt az üres álláshelyek rátája.
4. ábra: Az üres álláshely ráta és a munkanélküliségi ráta idősora Szlovákia esetében (2006-2020)
Forrás: Eurostat (2021), saját szerkesztés
Szlovákia Beveridge-görbéje (5. ábra) alapján megállapítható ugyan, hogy az üres álláshely ráta és a munkanélküliségi ráta között alapvetően negatív kapcsolat áll fent, azonban a válság általánosnak mondható következménye itt nem megfigyelhető. A 2006-2010-es időszakhoz képest az adatok a 2010-es években éppen, hogy a görbe enyhe balra tolódását támasztják alá, bár – ahogy azt az idősor alapján megállapítottuk – az üres álláshelyek rátája alig változott a vizsgált időszakban. 2019-től azonban itt is megfigyelhető egy – ebben az esetben újabbnak mondható – balra tolódás, ahogy azt hazánk adatai is mutatják. E mögött Szlovákia esetében is egyrészt az automatizáció térnyerését, másrészt a kínálati oldal változását vélhetjük, a munkavállalók képzettsége és motiváltsága egyre jobban megfelelt a munkaadói követelményeknek. A 2020-as adatok nem meglepő módon mindkét ország esetében a munkanélküliségi ráta jelentős növekedését mutatják. A koronavírus járvány munkaerőpiacra tett hosszú távú hatása azonban elég bizonytalan, így annak megítélésére, hogy a strukturális munkanélküliség miként változik a járvány következtében, ebben az elemzésben nem teszünk kísérletet.
A 2010-es évek végén a két mutató alakulásának hasonló mintázatát fedezhetjük fel a vizsgált országok esetében. Magyarországon és Szlovákiában is a Beveridge-görbe balra tolódásának kezdeti jeleit láthatjuk, amit az automatizációval és a munkaerőpiaci strukturális súrlódásainak csökkenésével magyaráztunk, azonban a 2020-as események hatásai – rövid távon biztosan – felülírták a kibontakozó trendet mindkét országban.
5. ábra: Az üres álláshely ráta és a munkanélküliségi ráta kapcsolata Szlovákia esetében (2006-2020)
Forrás: Eurostat (2021), saját szerkesztés
Összességében elmondható, hogy a vizsgált mutatók Magyarországon megfigyelt értékei megfelelnek a válságot követő időszak USA-beli tapasztalatainak, Szlovákiával kapcsolatban azonban ez nem mondható el. Ez részben magyarázható azzal, hogy a magyarországi munkaerőpiac zártabb, mint a szlovákiai, amelyet erősebben jellemez a munkaerő külföldre való kiáramlása. A zártság egyszerre jelent munkakínálati, így gazdasági stabilitást és nagyobb foglalkoztatáspolitikai felelősséget is, mivel a munkaerőpiacon fellépő strukturális problémákat sokkal kevésbé oldja meg a munkaerő ki- és beáramlása. A felelősség tartalma pedig nem kevesebb, minthogy – a platóni bölcsességet idézve – „az idő teljességének a szempontjából kell a léleknek gondját viselnünk”[7]. A munkanélküliség tehát nem csupán jövedelmi kérdés, a foglalkoztatás sikerességének szükséges feltétele a munkaadó és a munkavállaló közti partneri viszony megteremtése.
[1] Dow, J. C. R. – Dicks-Mireaux, L. A. (1958): The Excess Demand for Labor – A Study of Conditions in Great Britain, 1946-56, Oxford Economic Papers, Vol. 10, No. 1, pp. 1-33
[2] Williamson, S. D. (2018): Macroeconomics, Global Edition – 6th Edition, Pearson Education
[3] Mortensen, D. T. – Pissarides, C. A. (1994): Job Creation and Job Destruction in the Theory of Unemployment, Review of Economic Studies, Vol. 61, No. 3, pp. 397-415
[4] Munkanélküliségi ráta: https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/une_rt_q/default/table?lang=en
[4] https://www.bls.gov/charts/job-openings-and-labor-turnover/job-openings-unemployment-beveridge-curve.htm
[5] Üres álláshely ráta:https://ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/jvs_q_nace2/default/table?lang=en
[6] Grencikova, A. – Spanková, J. (2016): Labour Migration Trends in the Slovak Republic, Economics and Sociology, Vol. 9, No 2, pp. 158-167
[7] Platón (2020): Phaidón, Budapest, Atlantisz kiadó, LVII./107 c