
– Hát csakugyan Chicagóba kell mennünk, hogy kineveljenek bennünket? – kérdezte Erskine úr panaszosan. – Nekem nincs kedvem utazni.
Sir Thomas legyintett.
– Erskine of Treadley úr világa a könyvespolcán van. Mi, gyakorlati emberek, látni szeretjük a dolgokat, nem olvasni róluk. Az amerikaiak roppant érdekes nép. Nagyon, nagyon okosak. Azt hiszem, ez a fő jellemvonásuk. Igen, Erskine úr, nagyon, nagyon okosak. Biztosítom, hogy amerikaiban nem talál semmi oktalanságot.
– Szörnyű – kiáltott Lord Henry. – A nyers erő még csak megjárja, de a nyers okosság, az egyszerűen kibírhatatlan. Aki él vele, az valahogy tisztességtelen. Megalázza általa a szellemet.
– Nem értem önt – mondta Sir Thomas és kissé elpirult.
– Én értem – mormogta Erskine úr és elmosolyodott.
– Hiszen a paradoxon helyes dolog a maga nemében… – fűzte tovább a szót Sir Thomas.
– Ez paradoxon volt? – kérdezte Erskine úr. – Nem is tudtam, hogy az. De lehet, hogy paradoxon volt. Nos, a paradoxon útja az igazság útja. Hogy kipróbáljuk a Valóságot, látnunk kell, hogy táncol a kifeszített kötélen. Ha az Igazság artistává válik, akkor megítélhetjük.
– Jaj istenem – szólt Lady Agatha -, hogy vitatkoznak ezek a férfiak. – Egy árva betűt se értek abból, amit beszélnek. Különben is, Harry, haragszom rád. Miért akarod lebeszélni ezt a kedves Dorian Grayt, hogy kijöjjön az East Endre? Tudom, hogy ott megbecsülhetetlen volna. Szeretnék, hogy zongorázzon nekik.
– Én azonban azt szeretném, hogy nekem zongorázzon – kiáltott Lord Henry mosolyogva. Az asztal végére nézett, és Dorian Gray vidám tekintete válaszolt neki.
– Hiszen olyan szerencsétlenek azok a szegények a Whitechapelben – folytatta Lady Agatha.
– Mindennel tudok rokonszenvezni, csak a szenvedéssel nem – mondta Henry lord vállat vonva. – A szenvedéssel nem tudok rokonszenvezni. Mert nagyon csúnya, nagyon szörnyű, nagyon leverő. Van valami rettenetesen beteges abban, hogy a modern kor szereti a fájdalmat. Szeressük a színt, a szépséget, az életörömöt. És minél kevesebbet beszéljenek az élet szomorúságáról.
– De az East End azért roppant fontos kérdés – jegyezte meg Sir Thomas, nagy komolyan bólogatva hozzá.
– Igaza van, az – felelte a fiatal lord. – A rabszolgaság kérdése, és mi azzal igyekszünk megoldani, hogy mulattatjuk a rabszolgákat.
A politikus élesen nézett rá.
– Hát akkor hogy akarná megváltoztatni? – kérdezte.
Lord Henry elnevette magát.
– Én semmit se akarok megváltoztatni Angliában, csak az időjárást – felelt. – Teljesen beérem azzal, hogyha mint bölcs szemlélődhetek. De minthogy a tizenkilencedik század a részvét túlhajtása miatt jutott csődbe, azt tanácsolnám, folyamodjunk a Tudományhoz, hogy az hozza rendbe. Az érzelgősség előnye az, hogy félrevezet bennünket, és a Tudomány előnye az, hogy nem érzelgős.
– Csakhogy komoly felelősség terhel minket – kockáztatta meg Vandeleurné félénken.
– Rettenetes komoly felelősség – visszhangozta Lady Agatha.
Lord Henry Erskine úr felé tekintett.
– Az emberiség nagyon is komolyan veszi magát. Ez a világ eredendő bűne. Ha a barlanglakó nevetni tudott volna, a Történelem másképp alakul.
– Ön igazán vigasztaló dolgokat mond – csicsergett a hercegnő. – Valahogy mindig bűnösnek éreztem magam, mikor meglátogattam nagynénjét, mert én egyáltalán nem érdeklődtem East End iránt. És tán pirulás nélkül nézhetek majd a szemébe.
– A pirulás pedig jól áll a hölgyeknek, hercegnő – jegyezte meg Lord Henry.
– Csak akkor, ha fiatalok – felelte a hercegnő. – Ha ilyen magamfajta vénasszony elpirul, ez nagyon rosszat jelent. Jaj, Lord Henry, mondja, hogy lehetne még egyszer visszafiatalodni?
A lord egy pillanatig gondolkozott.
– Vissza tud emlékezni, hercegnő, valami nagy botlásra, melyet fiatal éveiben elkövetett? – kérdezte, és ránézett az asztal fölött.
– Jaj, nagyon sokra – kiáltott a hercegnő.
– Hát kövesse el őket újra – mondta Lord Henry komolyan. – Csak meg kell ismételni egykori bolondságainkat, nyomban visszafiatalodunk.
– Nagyszerű elmélet – kiáltott a hercegnő. – Meg fogom valósítani.
– Veszedelmes elmélet – szólt Sir Thomas foghegyről. Lady Agatha fejét rázta, de azért mulatott rajta. Erskine úr figyelt.
– Igen – folytatta a lord -, ez az élet egyik nagy titka. Manapság a legtöbb ember abba pusztul bele, hogy okosan a földön csúszik, és csak későn fedezi fel, hogy egy dolgot nem bánunk meg soha, a ballépésünket.
(gyűjtötte Szabó Dorottya)