“The spirit may be willing, but the body may be weak.” – „A szellem ugyan kész, de a test erőtelen”

A G7 találkozóról Jody Jensen és Palánkai Tibor

The Garden of Gethsemane on the Mount of Olives - Vincent van Gogh Paintings
Vincent van Gogh: A gethsemane kert az Olajfák hegyén

Joe Biden amerikai elnök első európai körútja nagy nemzetközi jelentőségű volt és nagyon feszült nemzetközi helyzetben került rá sor. Két szakértőt kértünk meg, hogy értékelje a G7 találkozót, Jody Jensent, az IASK Polányi Centerének igazgatóját és Palánkai Tibor akadémikust. Mind a kettőjüknek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel. Elsőként Jody Jensen válaszait közöljük angolul és magyarul, majd Palánkai Tibor álláspontját adjuk közre. 

Jody Jensen

1. The US President’s visit to Europe started with special talks with Boris Johnson, during which he revisited the idea of the Atlantic Charter of World War II. Do you agree that the US administration is comparing the impact of the current pandemic to this; is this a sign that an international realignment is taking place? The Atlantic Charter of 1941 emphasized the aspiration to a new world order, a global partnership. What do you think are the possibilities for achieving this, and the technological and economic conditions required for this?     

Jody Jensen: I would not go so far as to say that the signing of a new Atlantic Charter is a sign of international realignment. Rather, it symbolically represents a possible new agreement to share the burdens of combating and mitigating current challenges. As was stated, the new Charter would focus on defense, trade, climate change, protecting biodiversity and combating cyber threats. Democracy promotion, which was an integral part of the original Charter was not emphasized, and admittedly although the world has changed substantially since 1941, there was recognition by the British government that “the values the U.K. and U.S. share remain the same.”

It is not easy to compare recovery from the devastations of WW II with the ravages of the pandemic, but Prime Minister Boris Johnson stated that “while Churchill and Roosevelt faced the question of how to help the world recover following a devastating war, today we have to reckon with a very different but no less intimidating challenge – how to build back better from the coronavirus pandemic.”

The British government continued: “Just as our countries worked together to rebuild the world following the Second World War, so too will we apply our combined strength to the enormous challenges facing the planet today– from global defense and security to building back better from coronavirus to stopping climate change.”

I do not think that this new Charter has the ambitions and vision of 1941 that many believed shaped a new world order and led to the creation of the UN and NATO. It is more specifically focused on boosting trade and travel between the U.K. and the U.S., and the so-called “landmark” technology pact to promote cooperation between U.K. and U.S. tech firms.

Success of these initiatives will depend on concrete policies that would be implemented on both sides of the pond. In my opinion, this is predominantly high rhetoric and restatement of shared values. In this case: “The spirit may be willing, but the body may be weak.”

2. In the context of addressing security and economic issues, the G7 summit focused on the issue of China’s catching-up. The debate centered on technological investment and the perception of the One Belt One Road Project. What are the risks of these investments for global stability? How should the G7 deal with China’s modernization without compromising the rule of law?

Jody Jensen: In contrast to the last in-person meeting of the G7 in 2018 where China was not really mentioned, China was a main topic in 2021. China featured prominently in the G7 communique on Sunday, June 13th. It accused China of human rights violations, non-market policies, and asked for more transparency from the Chinese on the origins of the COVID-19 pandemic. Security concerns in the region were also raised.

Although the G7 leaders tried to project a united front, they did not all agree on a joint competitive infrastructure challenge for developing countries as an alternative to China’s massive Belt and Road Initiative (which was unveiled as early as 2013). Only some members of the group want to provide hundreds of billions of dollars in aid to counter Chinese overseas investments. In any case, if this actually did become a viable option, it would not stop the already well-advanced Chinese program. What the G7 democracies could bring to the table of foreign investment are “better safeguards to infrastructure projects – including transparency, accountability as well as environmental and social standards,” said Matthew Goodman, senior vice president for economics at Washington D.C.-based think tank Center for Strategic and International Studies. Goodman continued: “I think the tone was pretty clear about the concern that these seven large, advanced market economies have about China, its economic coercion, it’s non-market policies, its human rights abuses … and I think that was well telegraphed in the run-up to the summit, so Beijing shouldn’t be surprised” (https://www.cnbc.com/2021/06/14/g-7-infrastructure-plan-wont-stop-chinas-belt-and-road-initiative-csis.html).

The Chinese government’s response to the criticism and possible global investment challenge articulated at the G7 summit was: “The days when global decisions were dictated by a small group of countries are long gone.’’

Is a new economic Cold War on the horizon between the U.S. and China?  Many analysts are predicting further confrontation and weaponization of capital markets, and it can be expected that China will retaliate. For example, if companies comply with U.S. sanctions on China, they could be subject to sanctions in China. However, the larger global context must be also recognized, including other confrontational relations like between the U.S. and Russia, as well as the shared global challenges related to climate change, cyber security, and ransomware which reinforces a shared vulnerability of even the largest economies. 

3. The pandemic has made it clear that developed countries need to support health coordination at the global level more strongly. This is partly a regulatory and manufacturing issue. What progress do you expect in this area? Can this be seen as a step towards global governance? Part of the response to the pandemic was the decision by developed countries to provide 1 billion vaccines to developing countries. How much competition and how much cooperation can we expect in terms of developing countries catching up in this area? 

Jody Jensen: There were many headlines similar to this: “G7 Leaders to Agree Landmark Global Health Declaration” (http://www.g8.utoronto.ca/summit/2021cornwall/210612-health-declaration.html) related to addressing the continued lack of vaccines for developing countries.

G7 leaders were expected to sign the Carbis-Bay Declaration on health to ensure that the human and economic devastation of a pandemic like COVID-19 would not happen again. The U.K. even promised to establish a new center to develop vaccines to prevent zoonotic diseases and their transmission from animals to humans. These leaders and representative observers from South Korea, South Africa, Australia and India, the Secretary General of the UN and leaders of international organizations were met by Sir Patrick Vallance and Melinda French Gates who presented their work and the work of experts on the Pandemic Preparedness Partnership. There were many heady statements about the need for cooperation and coordination on the present and future vaccine rollouts, but many critics remained skeptical.

According to Max Lawson, Head of Inequality Policy at Oxfam:


“This G7 summit will live on in infamy. Faced with the biggest health emergency in a century and a climate catastrophe that is destroying our planet, they have completely failed to meet the challenges of our times. Never in the history of the G7 has there been a bigger gap between their actions and the needs of the world. In the face of these challenges the G7 have chosen to cook the books on vaccines and continue to cook the planet. We don’t need to wait for history to judge this summit a colossal failure, it is plain for all to see. Today the G7 leaders have failed to protect millions of people from the deadly threat of COVID-19. They say they want to vaccinate the world by the end of next year, but their actions show they care more about protecting the monopolies and patents of pharmaceutical giants. A billion vaccine doses would have been a drop in the bucket, but they didn’t even manage that. Sharing vaccines will only get us so far – we need all G7 nations to follow the lead of the US, France and over 100 other nations in backing a waiver on intellectual property. By holding vaccine recipes hostage, the virus will continue raging out of control in developing countries and put millions of lives at risk. Prime Minister Johnson and Chancellor Merkel are insisting on defending the monopolies of pharmaceutical companies over people’s lives, which is completely inexcusable.”

In summary, there is no global division of labor among major stakeholders (states, pharmaceutical companies, global organizations) that would imply any kind of global governance potential now or in the future unless much more effective structures and policies are in place. Whatever you believe, 1 billion doses will not come anywhere near to lessening the current threat of COVID-19, and if the future depends on concerted efforts, the G7 did not reassure.

4. What can we expect as outcomes from the discussions and decisions on climate change at the G7? Did they go far enough? What were the reactions from experts, environmental groups and civil society to promises made at the summit?

Jody Jensen: From the preceding quotation, it is clear that many groups were not happy with the outcome of the summit related to climate issues. The question is: What did the G7 agree on, and what did they agree to disagree on? The group agreed to stop international funding for coal projects that lack the technology to capture and store carbon dioxide emissions within the next two years. They promised $2 billion to help emerging economies move away from coal-generated power production, as well as committing to “net zero” emissions “no later than 2050.”They agreed to raising their contributions to meet the overdue pledge of $100 billion a year (only $80 million has been raised so far) to help poorer countries cut emissions and cope with climate change, but the financing package for poorer countries and firm financial figures were not placed on the discussion table. Most of this money comes in the form of loans, not grants that make it difficult for poor countries to access.

The Pakistani Climate Minister, Malik Amin Aslam, reacted this way:

“The G7 announcement on climate finance is really peanuts in the face of an existential catastrophe.” He called it a “huge disappointment” for his country and others that have had to spend more to cope with extreme weather, displacement and other impacts of global warming. “At the least, countries responsible for this inescapable crisis need to live up to their stated commitments, otherwise the climate negotiations could well end in futility,” he warned (https://www.nytimes.com/2021/06/13/us/politics/G7-climate-Biden.html).

Many energy experts were also expecting a much more ambitious plan, particularly related to the burning of coal since it is the major driver of global warming and putting plans in place for its discontinuation is a priority for the Biden administration. Biden has described climate change as the greatest threat to U.S. national security.

The U.K. encouraged other G7 nations to phase out coal by the 2030s to meet their goals of limiting global temperature rise to 1.5C in accordance with the 2015 Paris Agreement. However, when the yall sat down together, they could not agree on a specific time frame to ban coal, and only vaguely agreed to increase efforts to turn away from coal. Agreeing to disagree on a final date for banning coal worried energy experts because it also limits how much pressure can be leveraged against China (the greatest global contributor to carbon emissions) to reign in its own emissions. Jennifer Morgan, executive director of Greenpeace International, told the New York Times: “It’s very disappointing. This was a moment when the G7 could have shown historic leadership, and instead they left a massive void” (https://www.nytimes.com/2021/06/13/us/politics/G7-climate-Biden.html).

They also failed to commit to new pledges to finance green development projects which many developing countries were hoping for ahead of the UN COP26 climate talks in Glasgow in November.

Immediately after the G7 summit finished, activists from the group Extinction Rebellion staged a demonstration near the summit venue, but most leaders had already left. As one journalist put it: it served to highlight the size of the gap between climate reality and G7 political reality (https://www.politico.eu/article/5-takeaways-from-britain-g7-summit-cornwall-boris-johnson-coronavirus-china-trade-coal-brexit/).

5. Very important progress has already been made at the G7 Finance Ministers’ meeting, which was confirmed by the summit in terms of setting a global minimum corporate tax. Is this agreement considered feasible and what are the implications for tax administration? To what extent will tax administrations around the world coordinate and what will be the consequences of this effort for the location policies of multinational companies? Over what time horizon will this impact be felt?

Jody Jensen: In the G7 2021 communiqué, leaders asserted that they would “Secure our future prosperity by championing freer, fairer trade within a reformed trading system, a more resilient global economy, and a fairer global tax system that reverses the race to the bottom.” It appears there was some kind of consensus and compromise on at least a 15% minimum global corporate tax (GMT) rate to update international tax laws for a globalized and digital economy. It will be interesting to watch how this initiative will play out with the G20 (including India, China, Brazil and Russia) or even in the EU 19, since the 15% rate is already a compromise and revision down from Biden’s 23% proposal.

Removal of Digital Services Taxes (country-by-country taxes that specifically target the largest American tech companies) adds a level of certainty and more stability to the international tax system that, in the long run, benefits Big Tech companies even if a new Global Minimum Tax raises costs in the short term. This represents a real victory for the United States and Biden’s aim to take concrete steps towards what he calls a “foreign policy for the middle class,” i.e., supporting globalization and trade that benefit working-class Americans, and not just multinationals and billionaires.

The Organization for Economic Cooperation and Development (OECD) already last fall released a plan for implementation that is based on a two-pillar approach to international taxation. Known as BEPS (Framework on Base Erosion and Profit Sharing), it was negotiated with 137 member countries and jurisdictions. One pillar is for countries to collect taxes from multinational corporations based on the share of that company’s profits derived from a particular country’s consumers. The second pillar is the global minimum corporate tax,set at a minimum of 15% that would apply even when tax rates in a particular country are lower than that (https://www.cnbc.com/2021/06/11/biden-and-g-7-leaders-will-endorse-a-global-minimum-corporate-tax.html).

We will need to wait and see if this moves at all forward at the G20 finance ministers and central bank governors meeting in Venice in July where this will be a main topic on the agenda.

1. Az amerikai elnök európai látogatása külön megbeszélésekkel kezdődött Boris Johnsonnal, amelyek során felelevenítette a II. világháború alatt kiadott Atlanti Charta eszméjét. Egyetértenek azzal, hogy a jelenlegi világjárvány hatását ehhez hasonlítja az amerikai adminisztráció, valóban ilyen súlyú nemzetközi átrendeződés megy végbe? Az 1941-ben kiadott Atlanti Charta hangsúlyos eleme a törekvés az új világrendre, a globális partnerségre. Önök hogy látják ennek megvalósítási lehetőségeit, az ehhez szükséges technológiai és gazdasági feltételek jelenlétét?

Jody Jensen: Én nem mennék olyan messzire, hogy azt mondjam, hogy az új Atlanti Charta aláírása egy nemzetközi átrendeződésnek a jele. Inkább szimbolikusan egy lehetséges új megegyezést testesít meg, amelyben a jelenlegi kihívások enyhítésének és leküzdésének terhe megoszlik. Ahogyan elhangzott, az új Charta a védelemre, a kereskedelemre, a klímaváltozásra, a biodiverzitás védelmére és a virtuális fenyegetések elleni harcra fókuszál. A demokrácia hirdetése, ami szerves része volt az eredeti Chartának, nincs hangsúlyozva, és bár a világ 1941 óta jelentős változásokon ment keresztül, a brit kormány elismerte, hogy „az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok által osztott értékek változatlanok”.

Nem könnyű összehasonlítani a második világháború pusztításaiból való kilábalást és a világjárvány okozta károkból való felépülést, de Boris Johnson miniszterelnök kijelentette, hogy „míg Churchill és Roosevelt azzal a kérdéssel néztek szembe, hogy hogyan segíthetnének a világnak felépülni egy pusztító háborút követően, ma teljesen más, de nem kevésbé félelmetes kihívással kell számolnunk – hogyan építsünk egy jobb világot a koronavírus-járvány után.

A brit miniszterelnök úgy folytatta: „Ahogyan országaink együtt dolgoztak, hogy újjáépítsék a világot a második világháborút követően, úgy fogjuk mi is egyesített erőinket bevetni a bolygó hatalmas kihívásaival szemben – a globális védelemtől és biztonságtól a jobb újjáépítésig a világjárványból -, hogy megakadályozzuk a klímaváltozást.

Nem gondolom, hogy az új Chartának meglenne az 1941-es Charta ambíciója és világképe, ahol sokak szerint egy új világrendet alakítottak ki, valamint az ENSZ és a NATO létrehozásához vezettek. Ez inkább konkrétabban a kereskedelem és az utazás fellendítésére összpontosít az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok között, illetve az alapvető technológiák összehangolására, hogy elősegítse a két ország technológiai vállalatai közötti együttműködést.

Ezeknek a kezdeményezéseknek a sikere függ azoktól a konkrét intézkedésektől, amelyeket megvalósítanak az óceán mindkét oldalán. Véleményem szerint ez jelen pillanatban túlnyomórészt retorika és a közös értékek újrafogalmazása. Ebben az esetben igaz lehet az állítás: „A szellem kész, de a test erőtelen.”

2. A biztonságpolitikai és gazdaságpolitikai problémák kezelése kapcsán a G7 csúcstalálkozón fontos kérdés volt a kínai felzárkózás kezelése. A vita a technológiai beruházások és az Egy Övezet – Egy Út megítélése körül folyt. Milyen veszélyei vannak ezeknek a beruházásoknak a globális stabilitásra nézve? A fejlett országokat tömörítő szervezetnek hogyan kell kezelnie ezt a problémát annak érdekében, hogy segítse a kínai modernizációt, de ne engedjen a jogállamiság követelményéből?

Jody Jensen: Az előző személyesen lefolytatott, 2018-as G7 találkozóval ellentétben, ahol Kínát nem igazán volt említették, 2021-ben a fő témák egyikévé vált. Kína kiemelkedő szerepet játszott a június 13-i G7 közleményben, ami az emberi jogok megsértésével és a nem piackonform politikával vádolta Kínát, valamint nagyobb átláthatóságot kért a COVID-19 járvány eredetével kapcsolatban. A régió biztonságával kapcsolatban is felmerültek aggályok.

Bár a G7 vezetők megpróbáltak egységes frontot képezni, nem értettek teljesen egyet azzal, hogy az erős kínai Egy Út – Egy Övezet kezdeményezés alternatívájaként egy másik, versenyképes infrastrukturális fejlesztésbe kezdjenek (amit már 2013-ban is terveztek). Csak a csoport néhány tagja volt hajlandó több száz milliárd dolláros segélyt nyújtani annak érdekében, hogy ellensúlyozza a kínai tengerentúli befektetéseket. Mindenesetre ha ez valóban egy életképes opcióvá válik, akkor sem tudná megállítani az igen előrehaladott kínai programot. Amit a G7 demokráciái a külföldi befektetések esetében le tudnak tenni az asztalra, az a „jobb biztosítékok az infrastrukturális projektek számára – beleértve az átláthatóságot, az elszámoltathatóságot, továbbá a környezeti és a társadalmi normákat”, ahogy Matthew Goodman, a Washington D.C.-i székhelyű agytröszt, a Center for Strategic and International Studies szenior alelnöke mondta. Goodman így folytatta: „Úgy gondolom, hogy a hangnem elég egyértelműen fejezte ki azt az aggodalmat, amit a hét nagy, fejlett piacgazdaság érez Kína iránt, aminek az alapja gazdasági fenyegetése, nem piackonform politikája, az emberi jogok megsértése… és úgy gondolom, hogy ezt jól éreztették a csúcs előtt, így Peking nem lehet meglepve” (https://www.cnbc.com/2021/06/14/g-7-infrastructure-plan-wont-stop-chinas-belt-and-road-initiative-csis.html).

A kínai kormány válasza a G7 csúcstalálkozón megfogalmazott kritikákra és a lehetséges globális befektetési kihívásra a következő volt: „Azok a napok, amikor a globális döntéseket országok kis csoportja hozza meg, már régen tovatűntek.”

Egy új gazdasági hidegháború lenne kibontakozóban az Egyesült Államok és Kína között? Sok elemző a tőkepiacok további konfrontációját és fegyverkezését jósolja, és várható, hogy erre Kína válaszul ellenlépéseket tesz. Példának okáért, hogyha a vállalatok betartják azokat a szankciókat, amiket az Egyesült Államok kivetett Kínára, akkor Kínában válaszul szankciókkal sújthatják őket. Mindazonáltal fel kell ismerni a tágabb globális kontextust is, beleértve az egyéb konfrontatív kapcsolatokat például az Egyesült Államok és Oroszország között vagy a közös globális kihívásokat a klímaváltozással, a kiberbiztonsággal és a zsaroló programokkal összefüggésben, amik még a legnagyobb gazdaságok sebezhetőségét is erősítik.

3. A világjárvány egyértelművé tette, hogy a fejlett országoknak erőteljesebben kell támogatniuk a globális szintű egészségügyi koordinációt. Ez részben szabályozási és gyártási kérdés. Milyen előrelépésre számítanak ezen a téren? Tekinthető ez a globális kormányzás felé tett lépésnek? A világjárványra adott válasz része volt, hogy a fejlett országok döntöttek 1 milliárd vakcina eljuttatásáról a fejlődő országokba. Kialakul egy globális munkamegosztás Oroszország, Kína és a G7 országok között ezen a téren? Mennyire várható versengés és mennyire kooperáció a fejlődők felzárkóztatása tekintetében ezen a téren?

Jody Jensen: Sok újság adott hasonló főcímeket, mint a következő: „A G7 vezetői egyetértenek a mérföldkőnek számító Globális Egészségügyi Nyilatkozattal”

(http://www.g8.utoronto.ca/summit/2021cornwall/210612-health-declaration.html), és ez a nyilatkozat a fejlődő országok számára történő vakcinahiány kezelésére vonatkozott.

A G7 vezetőktől azt várták, hogy aláírják a Carbis Bay-i egészségügyi nyilatkozatot annak érdekében, hogy biztosítsák, hogy a COVID-19-hez hasonló pandémia emberi és gazdasági rombolása ne fordulhasson újra elő. Az Egyesült Királyság még azt is megígérte, hogy felállít egy új központot, hogy kifejlesszen vakcinákat a zoonózis (állatról emberre terjedő betegségek) megelőzésére, valamint azok terjedésének megakadályozására. A G7 vezetői és reprezentatív megfigyelők Dél-Koreából, Dél-Afrikából, Ausztráliából és Indiából, az ENSZ főtitkára, és a nemzetközi szervezetek vezetői találkoztak Sir Patrick Vallance-szel és Melinda French Gates-szel, akik bemutatták saját tevékenységüket és egy szakértői anyagot a Pandémiás Felkészültségi Partnerségtől. Sok heves kijelentés hangzott el az együttműködés és a koordináció szükségességéről a vakcinák jelenlegi és jövőbeli bevezetésével kapcsolatban, de sok kritikus továbbra is szkeptikus maradt.

Max Lawson, az Oxfam Egyenlőtlenségi Politikájának vezetője szerint:


„Ez a G7 csúcstalálkozó becstelenségként fog megmaradni az emlékezetben. Szembenézve a század legnagyobb egészségügyi vészhelyzetével, és a klímakatasztrófával, ami elpusztítja a bolygónkat, teljesen kudarcot vallottak korunk kihívásainak kezelésében. Soha a történelem folyamán nem volt nagyobb szakadék a G7-ek tevékenyége és a világ szükségletei között. Ezen kihívásokkal szemben a G7 országok úgy döntöttek, hogy szakácskönyveket írnak az oltásokról és folytatják a bolygó „megfőzését”. Nem kell a történelemre várnunk ahhoz, hogy kolosszális kudarcként könyvelhessük el ezt a csúcsot, ezt nyilvánvalóan láthatja mindenki. Ma a G7 vezetők kudarcot vallottak, hogy megvédjék az emberek millióit a COVID-19 halálos fenyegetésétől. Azt mondják, hogy be akarják oltani az egész világot a következő év végéig, azonban a tetteik azt mutatják, hogy inkább a gyógyszeripari óriások monopóliumainak és szabadalmaik védelmével foglalkoznak. Egymilliárd vakcinaadag egy csepp lett volna a vödörben, azonban még ezt sem sikerült menedzselniük. A vakcinamegosztás csak eddig vezet bennünket – arra van szükségünk, hogy az összes G7 nemzet kövesse az Egyesült Államok, Franciaország és a több mint száz ország példáját a szellemi tulajdonról való lemondás támogatásában. Az oltás receptjének visszatartásával a vírus kontroll nélkül tovább fog tombolni a fejlődő országokban, és életek millióit veszélyezteti. Johnson miniszterelnök és Merkel kancellár ragaszkodnak a gyógyszercégek monopóliumainak védelméhez az emberi életek helyett, ami teljességgel megbocsáthatatlan.”

Összefoglalva, nincs globális munkamegosztás a főbb érdekelt felek (az államok, a gyógyszergyárak, a globális szervezetek) között, ami bármilyen globális kormányzási potenciállal járna most, vagy a jövőben, hacsak nem vezetnek be sokkal hatékonyabb intézményeket és hoznak hatékonyabb intézkedéseket. Bármit is gondolunk, egymilliárd dózis közelében sem lesz annak, amit a COVID-19 jelenlegi fenyegetésének csökkentése igényel, és ha a jövő az összehangolt erőfeszítéseken múlik, a G7-ek tevékenysége nem bíztató.

4. Milyen klímapolitikai döntések várhatók a csúcstalálkozót követően? Milyen reakciókra lehet számítani ebben a tekintetben a környezetvédelmi csoportok és a civil szervezetek részéről?

Jody Jensen: Az előző idézet egyértelművé teszi azt, hogy sok csoport nem volt elégedett a csúcstalálkozó éghajlati problémákkal kapcsolatos eredményeivel. A kérdés a következő: Miben állapodtak meg a G7-ek és miben nem volt egyetértés? A csoport egyetértett abban, hogy a következő két évben leállítják azon szénalapú projektek nemzetközi finanszírozását, melyek nem rendelkeznek a szén-dioxid kibocsátás rögzítésére és tárolására szolgáló technológiával. Ígéretet tettek egy kétmilliárd dolláros segélyre, ami a feltörekvő gazdaságok szénalapú villamosenergia-termeléstől való függőségét csökkentené, továbbá a „nettó zéró” kibocsátás melletti elköteleződést „legkésőbb 2050-ig”. Megállapodtak, hogy növelik hozzájárulásukat az esedékes évi 100 milliárd dolláros segélyezési ígéret teljesítésére (eddig csak 80 millió dollár gyűlt össze), hogy segítsék a szegényebb országokat az emisszió csökkentésében és az éghajlatváltozás kezelésében, azonban a konkrét finanszírozási csomag szegényebb országok számára, valamint konkrét pénzügyi számok nem kerültek terítékre. Ennek a pénznek a nagy része hitelek, nem pedig támogatások formájában érkezik, ami megnehezíti a szegény országok hozzáférését a pénzügyi támogatáshoz.

A pakisztáni klímaügyi miniszter, Malik Amin Aslam erre a következőképpen reagált:

„A G7-ek közleménye a klímavédelem finanszírozásával kapcsolatban porhintés egy egzisztenciális katasztrófa előtt.” Óriási csalódásnak nevezte országa és mások számára, akiknek többet kellett költenie azért, hogy megbirkózzanak a szélsőséges időjárással, termékhelyettesítéssel és a globális felmelegedés egyéb hatásaival. „Legalább azoknak az országoknak, amelyek felelősek az elkerülhetetlen krízisért, teljesíteniük kell a vállalt kötelezettségüket, különben az éghajlattal kapcsolatos tárgyalások eredménytelenül zárulnak.” – figyelmeztetett (https://www.nytimes.com/2021/06/13/us/politics/G7-climate-Biden.html).

Számos energetikai szakértő szintén egy jóval ambiciózusabb tervre számított, különösen a széntüzeléssel kapcsolatban, mivel ez a fő felelős a globális felmelegedésért, és a Biden adminisztráció számára prioritást jelent a megszüntetésére vonatkozó tervek kidolgozása. Biden a klímaváltozást az Egyesült Államok legnagyobb nemzetbiztonsági fenyegetésének nevezte.

Az Egyesült Királyság ösztönözte a többi G7 nemzetet, hogy fokozatosan vezessék ki a szenet 2030-ig, hogy teljesítsék céljaikat, amelyek szerint a globális hőmérséklet-növekedést 1,5 Celsius-fokra korlátozzák a 2015-ös Párizsi Egyezménnyel összhangban. Azonban amikor közösen összeülnek, nem sikerült megegyezni egy konkrét időtávban a szén betiltására vonatkozóan, és csak homályos megegyezéseket vállaltak annak érdekében, hogy fokozzák az erőfeszítéseket a szénnel való szakítás érdekében. Az egyetértés abban, hogy nem értenek egyet a szén betiltásának végső határidejében, aggasztja az energetikai szakértőket, mivel ez szintén tompítja a nyomást Kínával szemben (aki a szén-dioxid kibocsátás legnagyobb globális hozzájárulója), hogy szabályozza a saját kibocsátását. Jennifer Morgan, a nemzetközi Greenpeace ügyvezető igazgatója úgy nyilatkozott a New York Times-nak: „Ez nagyon kiábrándító. Ez volt az a pillanat, amikor a G7-ek megmutathatták volna történelmi vezető szerepüket, ehelyett hatalmas űrt hagytak maguk mögött”. (https://www.nytimes.com/2021/06/13/us/politics/G7-climate-Biden.html).

Szintén nem tettek eleget a zöld fejlesztési projektek finanszírozására tett új ígéreteknek, amelyekben számos fejlődő ország reménykedett az ENSZ COP26 novemberi, glasgow-i klímabeszélgetése előtt.

Közvetlenül a G7 találkozó befejezése után az Extinction Rebellion (Kihalás Elleni Lázadás) csoport aktivistái demonstrációt tartottak a csúcstalálkozó közelében, azonban addigra a legtöbb vezető már távozott. Ahogy egy újságíró fogalmazott: ez jól illusztrálta az éghajlati valóság és a G7-ek politikai valósága közötti szakadék mélységét. (https://www.politico.eu/article/5-takeaways-from-britain-g7-summit-cornwall-boris-johnson-coronavirus-china-trade-coal-brexit/).

5. Nagyon fontos előrelépés történt már a G7 pénzügyminisztereit tömörítő szervezet ülésén is, amit a csúcstalálkozó megerősített a globális társasági minimumadó megállapítása tekintetében. Megvalósíthatónak tartják-e ezt a megállapodást, és adóigazgatási szempontból ez milyen következményekkel járhat? Mennyire fognak majd koordinálni az adóhatóságok a világban, és milyen következményei lesznek ennek a törekvésnek a multinacionális vállalatok telephelypolitikájára? Milyen időtávon fog érvényesülni ez a hatás?

Jody Jensen: A G7 2021-es közleményében a vezetők kijelentették, hogy „biztosítani fogják jövőbeni jólétünket a megújult kereskedelmi rendszerrel, egy rugalmasabb globális gazdasággal és egy igazságosabb globális adórendszerrel, ami megszünteti a versenyt a legalacsonyabb adókulcsokért”. Úgy tűnik, volt valamiféle konszenzus és megegyezés nemzetközi adótörvények modernizálásáról a globalizált és digitális gazdaságban egy legalább 15%-os globális társassági adókulcs érdekében (global corporate tax, GMT). Érdekes lesz megfigyelni, hogy ez a kezdeményezés milyen sikert arat a G20-aknál (beleértve Indiát, Kínát, Brazíliát és Oroszországot), vagy akár az EU19-ben, mivel a 15%-os adókulcs már kompromisszum és lefelé revideált a Biden adminisztráció eredeti, 23%-os javaslatához képest.

A digitális szolgáltatási adók lekerülése a napirendről (ez egy országonkénti adó, amely kifejezetten a legnagyobb amerikai technológiai vállalatokat célozná meg) nagyobb biztonságot és stabilitást ad a nemzetközi adórendszernek, ami hosszú távon előnyös a Big Tech vállalatoknak még akkor is, ha egy új globális minimális adó rövid távon megemeli a költségeiket. Ez valódi győzelem az Egyesült Államok számára, és Biden célja, hogy konkrét lépéseket tegyen a „külpolitika a középosztály érdekében” jelszó megvalósítása felé, vagyis például annak a globalizációnak és kereskedelemnek a támogatása, amely az amerikai munkásosztálynak is előnyös, nem csak a multinacionális cégeknek és a milliárdosoknak.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organization for Economic Cooperation and Development, OECD) már tavaly ősszel kiadott egy végrehajtási tervet, ami egy kétpilléres megközelítésen alapul a nemzetközi adózásban. Ez a tervezet BEPS-ként ismert (Framework on Base Erosion and Profit Sharing), és 137 tagországgal és joghatósággal tárgyalták meg. Az első pillér, hogy az országok beszedik a multinacionális vállalatoktól az adókat olyan arányban, amilyen arányban az adott vállalat profitja az adott ország fogyasztóitól származik. A második pillér egy globális minimum társasági adó, amelyet legalább 15%-ban állapítanak meg, még akkor is, ha az adott országban alacsonyabbak az adókulcsok (https://www.cnbc.com/2021/06/11/biden-and-g-7-leaders-will-endorse-a-global-minimum-corporate-tax.html).

Meg kell várnunk, és meglátnunk, hogy ebben előrelépnek-e a G20-ak pénzügyminiszterei és jegybankelnökei a júliusi velencei találkozójukon, ahol ez lesz a napirendi fő téma.

(Fordította: Fülöp Lili Gyöngyi)

Palánkai Tibor válasza

A COVID hatásai mind gazdasági, politikai vagy társadalmi, mind belső és külső vonatkozásban (helyi, nemzeti vagy világgazdasági) várhatóan szerteágazóak. Az adatok a kellő értékeléshez még nem állnak rendelkezésre. Az nyilvánvaló, hogy valamennyire hasonlóan szerteágazó és komplex válaszokra van szükség. Az „új világrend” vagy „Atlanti Charta” ügyében visszafogottabb lennék. Kétségtelen, hogy a milliós halálos áldozatok kapcsán adódik a világháborús asszociáció. A világháborúknak azonban komplex okai voltak. A COVID19-járvány és előidézője egy vírus. Közvetlen kezelése ebből adódik. Ez a kezelés értelemszerűen helyi, s a háziorvosokra, kórházakra vagy rendelőintézetekre hárul.

Természetesen vannak nemzeti és nemzetközi dimenziói. Nemzeti szinten fontos a terjedés korlátozása (mozgás, utazási korlátozások, kijárási tilalom, vakcinák és oltópontok biztosítása), míg nemzetközi szinten szükséges a tájékoztatás, a kutatási eredmények megosztása, vagy a vakcina kereskedelem szabályozása. Az új fejlemények azonban nem a Covid-hoz kötődnek, azt megelőzték. Leginkább az elmúlt évtizedekben ezt megelőzte a globális integrációs folyamatok kibontakozása (kereskedelemintenzitás, tőkeáramlás, TNC-ék stb.), ami egyértelműen minőségi fordulatot hozott a globalizációs folyamtokban. Ez nem a Covid-hoz kapcsolódik, a Covid inkább zavarokat okozott a globalizációban (globális értékláncok szétzilálása stb.) A Covid természetesen új együttműködési irányokat is indukálhat. A politikusok túldimenzionált nyilatkozatait fenntartásokkal kezelném.

Kína felzárkózása és modernizációja folyik. És lesz. Érdemes rá felkészülni. A jogállamiság problémájára is. A kérdés egyébként a belső társadalmi és politikai viszonyok és struktúrák része, a kereskedelemmel összekapcsolni nincs sok értelme. Sőt, az összekapcsolás veszélyeiről nem kellene elfeledkezni. A demokrácia-exportok kísérlete eddig inkább kudarcba fulladt (arab tavasz vagy Ukrajna). Mindig szánalmasnak és megalázónak érzem, amikor sápítozunk, hogy Brüsszel határozottabban kérhetné ezt számon. A megoldás releváns ellenzéki program lenne, amit a szavazók támogatásával kellene elérni. Nem Brüsszelből kellene várni. Más kérdés, hogy a támogatások felhasználásának célszerűségét (ne kilátókra és szökőkutakra költsék) és jogszerűségét (ne lopják el) számon kell kérni. Az is igaz, hogy ehhez például a bíróságok függetlensége szükséges.

Az adórendszerek általában konzisztensen illeszkednek az adott ország társadalmi, gazdasági és politikai fejlettségéhez, adottságaihoz és viszonyaihoz. Ezért azok nemzetközi harmonizációja csak rendkívül korlátozottan lehetséges. Ezt jól igazolják az EU ilyen irányú kísérletei is. A globális társasági minimum adóról a viták régen folynak. Egy ilyen minimum ráta természetesen rögzíthető valamilyen nemzetközi megállapodás keretében. De még mindig marad a „mi mennyi?”, és sok más egyéb kérdés. Vagyis még mindig marad, hogy az adóalapok harmonizálása nélkül az egész csak féleredmény. Úgy vélem, hogy az igazi kérdést kellene megcélozni. Az egész az adóparadicsomokról szól, azokat kellene felszámolni. Ez komplexebb probléma.

Szólj hozzá!