szerzők: Bálint Janka, szakkollégista, Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium; hallgató, ELTE ÁJK, jogász, Igari András, szakkollégista, Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium; hallgató, ELTE TTK, Geográfus MSc, Regionális elemző szakirány, Pálffy Patrik, szakkollégista, Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium; hallgató, PPKE BTK, Pszichológia MSc, Klinikai és egészségpszichológiai specializáció:
Számos – általában geopolitikai indíttatású – kísérlet irányult már a történelem során a Közép-Európa fogalom meghatározására. Cikkünkben mi is egy új lehatárolás létrehozatalára törekszünk, azonban történelmi és geopolitikai megközelítés helyett statisztikai módszerekkel alakítottuk ki a térség határait. Először a térséghez kapcsolódó koncepciók gyökereit és jelenkori értelmezéseit mutatjuk be. Ezt statisztikai elemzés követi, amely során jóléti, életmódbeli és attitűdbeli adatok mentén vizsgáljuk Európa országait, és K-közép klaszteranalízissel osztjuk őket csoportokra. Az így kapott klaszterek segítségével határozzuk meg Európa legfőbb belső határvonalait és alakítjuk ki saját Közép-Európa fogalmunkat. Konklúziónk, hogy mivel ez számos téren eltér a korábbi koncepcióktól, így javasolt a Közép-Európa fogalom újragondolása.
1. Bevezetés, hipotézis
A dolgozat Közép-Európa fogalmával foglalkozik, és arra tesz kísérletet, hogy feltérképezze a fogalom jelenkori érvényességének határait. Ennek érdekében áttekintjük a fogalom történetét és jelentésének változását, majd gazdasági, társadalmi és politikai attitűdhöz kapcsolódó mutatók statisztikai vizsgálatának segítségével arra keressük a választ, hogy meghatározható-e a térség országainak együttmozgása ilyen szempontból, és ha igen, mely országok tartoznak azonos csoportokba. Alapvető elképzelésünk, hogy a fogalom kultúrtörténetével felhalmozott jelentésrétegek egybeesnek a jelen gazdasági-társadalmi valóságával, azaz az elméletek ma is megállják a helyüket.
A kérdésfelvetés jelentőségét Magyarország közép-európai identitásának kiemelt szerepe adja. A történelem során a mindenkori Magyarország geopolitikai helyzetéről különböző elképzelések éltek. A nyugati kereszténységhez tartozás, a keresztény végvár képzete, a lehetséges dunai birodalom képe és egyéb elképzelések egymásra rakódása kihatott a magyar Közép-Európa értelmezésre is (ami természetesen – az eltérő történelmi tapasztalat okán – nem egyezik meg a lengyel, cseh, német stb. értelmezésekkel). Ez a mai magyar közbeszédben ismét alapvető paradigmává vált az ország helyzetét és jellemzőit illetően. Erre a fogalomra épül a külpolitikai elköteleződésünk a NATO, az unió, de a visegrádi országok iránt is, és ennek a fogalomnak az újraértelmezése is zajlik a Nyugat-Európától való különbözőségünket hangsúlyozó politikai közbeszédben.
2. A Közép-Európa fogalom története
Közép-Európa lehatárolása nem egyszerű feladat. Hagyományos értelemben a Németország és Oroszország közötti területet értik alatta, változó kiterjedéssel, és természetesen különbség van a tisztán földrajzi, illetve a politikai határok között is. A definíciók sokszínűségét jól mutatja, hogy Karl A. Sinnhubert egy 1954-es tanulmányában 16 Közép-Európa fogalmat hasonlít össze, és azt találja, hogy az Ibériai-félsziget az egyetlen olyan része Európának, ami egyetlen meghatározásba sem illik bele, míg Ausztria, Csehország és Morvaország az a térség, ami az összesbe [Schmidt, 2013].
Maga a Közép-Európa fogalom a 19. század terméke, a német tudományos és politikai gondolkodásban népszerűvé váló Mitteleuropa koncepcióból eredeztethető. Eszerint Közép-Európához a kontinens középső része tartozik, amelynek centruma Németország, és lefedi a Monarchiát, Lengyelországot, a Baltikumot és egyes értelmezések szerint a Balkánt is. A koncepció – kiforgatott formában – egészen a II. világháború végéig állt fenn [Górny, 2015, Mező, 2001].
Ez a földrajzi fogalom alkalmas volt arra, hogy a magyar történelmi gondolkodásban már létező elképzeléseket magába szívja. A Közép-Európa fogalom mai értelmezésének előképeit fedezhetjük fel többek között abban a kora újkori felfogásban, ami a kereszténység védőbástyájának középkori fogalmát a magyarságra vonatkoztatta, hiszen ez a határjelleg ma is érvényes mind földrajzi-politikai szempontból (az Európai Unió déli határa), mind kulturálisan (római katolicizmus hagyományos keleti határa). Ilyen előkép az a felismerés is, ami Magyarország helyét a török és a német érdekszféra ütközőzónájának tartotta a 17-18. században, és amely tulajdonság a 20. század hatalmi viszonyai között is igaznak bizonyult, vagy akár Kossuth Dunai Konföderáció elképzelése. Ez a föderalista gondolat a Monarchia iránti nosztalgiában is megjelenik, ami egyfajta retrospektív utópiaként is értelmezhető a térség nemzetiségeinek együttéléséről és közös fejlődéséről [Schmidt, 2013:60].
A történelmi helyzet változásával a fogalomra is újabb jelentésrétegek rakódtak. Az I. világháború után a szétbomló birodalmak helyére a franciák elképzelése szerint egy kisállamokból álló cordon sanitaire-t húztak. Ennek célja az orosz terjeszkedés visszatartása volt a nyugat-európai államok hegemóniájának veszélyeztetése nélkül, Közép-Európa hatalmi centrumok közé zárt ütközőzóna szerepét erősítve. A térség kisállamai közötti együttműködés a kisantant formájában valósult meg, azonban ehhez a magyar kapcsolódást a revíziós törekvések teljesen lehetetlenné tették.
A II. világháború után több föderatív jellegű elképzelés is született a térség jövőjéről mind nyugati, mind a szovjet oldalon [Arday, 2015], ám végül valósággá a térség és teljes Európa természetellenes kettéosztása vált. Ekkoriban a fogalom jelentőségét az adta, hogy a keleti tömbbe olvadt országok disszidens vagy hazájukban háttérbe szorított értelmisége történelmi-kulturális alapokon igyekezett kidolgozni egy olyan Közép-Európa fogalmat, ami tartalmi jellemzők alapján el tudja határolni a térséget a Szovjetuniótól. Tették ezt egyrészt a kor jelenségeit, különösen a forradalmakat magyarázó céllal, de abból az elköteleződésből is, hogy a demokratizálódás lehetőségét elméletileg alátámasszák. Oscar Halecki az 1980-as Kelet-Közép-Európa története című munkájában így fogalmaz: „a tartós béke elérhetetlen mindaddig, míg ezek az országok újra el nem foglalják hagyományos helyüket az európai közösségben”. Kundera híressé vált 1983-as, Közép-Európa tragédiája címet viselő esszéjében a térséget a Nyugattól erőszakkal elszakított, a nyugati értékek folyamatos veszélyeztetettségét megélő közösségként értelmezi, aminek tragédiája, hogy az általa védett nyugati értékeket maga a Nyugat is kezdi elveszíteni, ezért nem tudja támogatni ezen országok értékmegőrzési kísérleteit. Itt kell megemlíteni Szűcs Jenőt is, aki a cseh, magyar és lengyel államterület által alkotott régiót Európa önálló, harmadik régiójaként értelmezte.
A döntően történettudományi fókuszú értelmezésekből egy viszonylag egységes Közép-Európa kép rajzolódik ki. A lengyel, magyar és cseh állam történetében közös, hogy részesei voltak a nyugat-európai kultúrának, amit a nyugati kereszténységhez tartozásuk alapozott meg, és ami a reneszánsz, a reformáció, a felvilágosodás jelenlétével folytatódott. Ezek a jelenségek és a nyugati társadalmi és gazdasági fejlődés tendenciái azonban időbeli megkésettséggel és torzult formákban, sokszor felülről irányítva és nem alulról, organikusan szerveződve jelentek meg. Mindhárom állam megtapasztalta a német és az orosz befolyás közötti egyensúlyozás szükségességét, az államiságuk létét fenyegető erőkkel való szembenállást. A Keleten ismeretlen szabadságfogalom kiemelten jelen van történetükben, de nem elsősorban a nyugati, magánjogi értelemben, hanem a nemzeti függetlenség szinonimájaként.
Összességében a legfontosabb megállapítások közé a térség Nyugathoz való tartozásának, illetve az ezzel párhuzamosan létező elmaradottságának a leírása tartozott. Ezzel gyakorlatilag a térség értelmiségének 19. század óta létező hagyományába is illeszkedtek, hiszen Közép-Európa társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális elmaradottságának tematizálása a nacionalizmusok megjelenése óta központi helyet foglalt el a születőben lévő nemzeti értelmiségek gondolkodásában. Jelentőségüket többek között az adja, hogy a rendszerváltás után az általuk képviselt országok az ő elképzeléseikre is alapozva alakították meg a visegrádi országok csoportját, mintegy hitet téve egy kvázi közép-európai identitás és sorsközösség mellett.
Ezzel egyidőben az elmaradottság jelenségének egy másik magyarázó erejű elmélete is megjelent – a Wallersteinhez köthető világrendszer-elmélet. Wallerstein a régiók eltérő fejlettségét a kapitalista gazdaság rendszerében betöltött eltérő szereppel magyarázza. A leginkább rentábilis termékeket termelő centrum és a nyersanyagot és munkaerőt szolgáltató periféria rendszerébe Közép-Európa mint félperiféria illeszkedik, vagyis a centrumhoz képest alárendelt perifériaként, de a perifériához képest centrumként viselkedik. A törésvonal ilyenfajta meghatározása illeszkedik a történelmi magyarázatokhoz, amelyek szintén kiemelik például a földrajzi felfedezésekből való kimaradást és a második jobbágyság kialakulását, ami az újkorban eltérő fejlődési pályára állította Európának ezt a régióját.
A hidegháború végével a felszabaduló országok jövőjének meghatározása miatt volt releváns a fogalom: merre orientálódjanak a kialakuló új hatalmi struktúrában? Az atlanti közösség államai számára sem volt egyértelmű, hogy milyen folyamat fog lezajlani a Nyugat felé forduló országokban. Európa elszakított testvérei zárkóznak fel az őket megillető helyre vagy nyugat-európai hagyományoktól idegen államok európaizálása történik [Alpan, 2007]? A térség államaiban ekkoriban terjedt el a Kelet-Közép-Európa elnevezés [Probáld, 2007], ami a német területektől való különbségre reagált oly módon, hogy a térség államainak a Kelet-Európától való különbözőséget is hangsúlyozta [Mező, 2001].
A KGST és a Varsói Szerződés felbomlásával a közép-európai államok számára regionális kapcsolataik erősítésére is megnyílt a lehetőség. Az együttműködés képességének felmutatása az európai integrációhoz való csatlakozás előfeltétele is volt, így ez adott további motivációt a kapcsolatok elmélyítésére. A versengő Közép-Európa koncepciók közül végül a legmagasabb szinteken képviselt, a disszidens értelmiség által megalapozott verzió alakult politikai realitássá a visegrádi csoport megalakulásával, Közép-Európát a Csehszlovákia, Magyarország és Lengyelország alkotta térségként értelmezve. Az osztrák diplomácia elszalasztotta a lehetőséget, hogy a Habsburg-nosztalgiára építve a térséget nyugat felé bővítse [Cabada, 2018], a jugoszláv államok nem álltak készen a csatlakozásra, Románia csatlakozása az etnikai konfliktusok miatt meghiúsult, és az a lengyel elképzelés sem valósult meg, ami a lengyel befolyást a tágabb értelemben vett Közép-Európára is kiterjesztette volna.
A disszidens értelmiség által kialakított Közép-Európa képből az következne, hogy a visegrádi együttműködés a részes államok természetes sorsközösségeként működik, ám ez csak részben valósult meg. Bár a nyugati orientáció szükségessége valódi érdekközösségbe kovácsolta az államokat, és ez képes volt elfedni a köztük feszülő, döntően etnikai jellegű konfliktusokat [Arday, 2015], ezen célkitűzés teljesítésével sokszor a nemzeti érdekek kerültek a csoportérdek elé. A tagországok egymás természetes versenytársai például a német működőtőke importjáért folyó versenyben, Lengyelország érdekei méretbeli túlsúlya miatt sokszor ellentétesek a kisebb államokéval és a belpolitikai változások sokszor gátlóan hatnak a hatékony együttműködésre. A visegrádi országok közötti ellentétekre való reakcióként és egy tágabb Közép-Európa fogalom manifesztálódásaként is értelmezhető például a 2015-ben megalakított Slavkovi (Austerlitzi) Háromszög Ausztria, Csehország és Szlovákia részvételével. Ezekben az érintett országok szociáldemokrata kormányai a lengyel és magyar nacionalista erőktől való eltávolodás lehetőségeit is keresték. Megemlíthetjük még a Három Tenger Kezdeményezést, ami egy 2016-ban indult, lengyel vezetéssel megvalósuló, észak-déli irányú együttműködés, amely kísérteties hasonlóságot mutat a két világháború közötti ún. Międzymorze (Intermarium) elképzelésre, ami Lengyelország Közép-Európa feletti hegemóniájának megvalósítását szolgálta volna [Cabada, 2018].
A 2010-es évek második felére a közép-európai országokat a populizmus és illiberalizmus politikai vádja érte. Az olyan koncepciók megjelenése, mint a kétsebességes Európa, jól mutatja, hogy Közép-Európa elkülönültségének eszméje ma is aktív része a politikai gondolkodásnak.
3. Közép-Európa a statisztikai adatelemzés tükrében
Az alábbi fejezetekben statisztikai adatelemzésünkön alapuló vizsgálatunk egyes lépéseit és eredményeit mutatjuk be, amelyeket végül összevetünk az előbbi fejezetben taglalt Közép-Európa koncepciókkal. Célunk, hogy a kutatásunk segítségével megvizsgáljuk az egyes elméletek jelenlegi alkalmazhatóságát, és aktualizáljuk azokat.
3.1. A használt mutatók és módszerek bemutatása
Elemzésünk során az alapsokaságot az európai országok tették ki, kivéve a kifejezetten miniállamoknak számító országokat, mint a Vatikán, San Marino, Andorra, Monaco és Liechtenstein, illetve Koszovót, amelyet számos európai állam nem ismer el, illetve kevés rá vonatkozó statisztikai adat érhető el. A kutatásba vont 40 országot az 1. táblázat foglalja össze.
1. táblázat: A vizsgálatba vont országok
| Albánia | Észtország | Lettország | Oroszország |
| Ausztria | Finnország | Litvánia | Portugália |
| Belgium | Fehéroroszország | Luxemburg | Románia |
| Bosznia és Hercegovina | Franciaország | Magyarország | Spanyolország |
| Bulgária | Görögország | Málta | Svédország |
| Ciprus | Hollandia | Moldova | Svájc |
| Csehország | Horvátország | Montenegró | Szerbia |
| Dánia | Izland | Németország | Szlovákia |
| Egyesült Királyság | Írország | Norvégia | Szlovénia |
| Észak-Macedónia | Lengyelország | Olaszország | Ukrajna |
Forrás: saját készítés
2. táblázat: A vizsgálatba vont mutatók, az adatfelvétel időpontja, az adatok forrása, illetve a nagyobb mutatócsoport, amelybe elemzéseink során besoroltuk
| Mutató | Időpont | Adatforrás | Mutatócsoport |
| Csecsemőhalandóság (1000 születésre jutó) | 2017 | World Bank | Egészségügyi fejlettség |
| Szülési anyai halálozás (100.000 szülésre jutó) | 2015 | World Bank | Egészségügyi fejlettség |
| Születéskor várható élettartam (év) | 2017 | World Bank | Egészségügyi fejlettség |
| Állami egészségügyi kiadások (GDP %-ban) | 2016 | World Bank | Egészségügyi fejlettség |
| Krónikus betegségek miatti halál 65 év alatt (100.000 főre jutó) | 2015 | Eurostat | Egészségügyi fejlettség |
| 15-24 évesek közötti munkanélküliség (%) | 2017 | World Bank | Társ.-gazd. fejlettség |
| Oktatásra fordított kiadások (GDP %-ban) | 2013-2017 | World Bank | Társ.-gazd. fejlettség |
| Egy főre jutó GDP (PPP/fő) | 2017 | World Bank | Társ.-gazd. fejlettség |
| Képzettség – Egyetemi (tertiary) képzettek a 25-64 éves korosztályon belül (%) | 2017 | Eurostat | Társ.-gazd. fejlettség |
| Urbanizációs index (%) | 2017 | World Bank | Társ.-gazd. fejlettség |
| Agrárium részaránya a GDP-ből (%) | 2016-2017 | World Bank | Társ.-gazd. fejlettség |
| Depressziósok aránya a lakosságban (%) | 2014 | Eurostat | Életvitel |
| Dohányzók aránya (%) | 2017 | Eurostat | Életvitel |
| Pszichoterápiára járók aránya (%) | 2014 | Eurostat | Életvitel |
| Élettel való elégedettség (1-10 skála átlaga) | 2000-2014 | World Values Survey | Életvitel |
| Bizalom az EU-ban (%) * | 2000-2014 | World Values Survey | Politikai attitűd |
| Harcolna-e az országáért? (%) | 2000-2014 | World Values Survey | Politikai attitűd |
| A politika fontosság az életben (%) * | 2000-2014 | World Values Survey | Politikai attitűd |
| Gyerekvállalás (db) | 2000-2014 | World Values Survey | Életvitel |
| Soha nem venne részt politikai demonstráción (%) | 2000-2014 | World Values Survey | Politikai attitűd |
| A demokrácia rossz (%) ** | 2000-2014 | World Values Survey | Politikai attitűd |
| EU-s lakosnak tartom magam (%) * | 2000-2014 | World Values Survey | Politikai attitűd |
*A mutató százalékos adatokat tartalmaz 4 csoportba osztva aszerint, hogy egyetért vagy sem az állítással. Az általunk készített mutató a felső két százalék összesített százalékát tartalmazza (pl. Nagyon bízom az EU-ban + Inkább bízom az EU-ban. ** Az előző mutató készítési eljáráshoz hasonlóan készült prediktor, de az alsó két százalékot vontuk össze.
Az országokat a 22 mutató mentén hasonlítottuk össze, melyeknek forrását és az adatfelvétel időpontját a 2. táblázat foglalja össze. A mutatók kiválasztásánál elsődleges szempontunk a jólléti prediktorok és a politikai attitűdöt reprezentáló változók összegyűjtése volt. Kutatásunk során az adatokon több statisztikai elemzési módszert végeztünk el azon célból, hogy feltárjuk Közép-Európa helyzetét Európán belül és meghatározzuk, hogy elkülönül-e a kontinens többi térségétől.
Egyrészt 11 mutatóból komplex jólléti mutatókat számítottunk ki. Itt először reciprok értékek bevezetésével egyirányosítottuk a mutatókat aszerint, hogy a társadalmi konszenzusnak megfelelő kedvező értékek mindig magasabbak legyenek a kevésbé kedvezőknél. Ez azon mutatóknál volt hasznos, ahol a magasabb érték alapvetően kedvezőtlenebb jelenségre utal (például munkanélküliségi ráta, csecsemőhalandósági ráta). Ezt követően normalizáltuk az adatokat, hiszen az eltérő mértékegységű és nagyságrendű mutatókat legegyszerűbb módon ennek segítségével hasonlíthatjuk össze. Mindennek lényege, hogy az adott mutató esetén az egyes országok értékeit a maximum és minimum értékek intervallumán értékeljük. Minden esetben 0 és 1 közötti értéket kapunk (mindig a pozitív jelentéstartalmú szélsőérték kapta az 1-est, míg a negatív a 0-ást), amelyeket átlagolunk az egyes országok esetén és végül 100-zal megszorozzuk a könnyebb interpretálhatóság érdekében. Így az összevont mutató(k) elméleti maximum értéke 100, míg az elméleti minimum 0 volt. [Nemes Nagy, 2005]. Fontos megjegyezni, hogy néhány esetben adathiány lépett fel, amelynek problematikáját az átlagolás segítségével szűrtük ki.
Ezután az adatokat klaszteranalízisnek vetettük alá. Ennek lényege, hogy az egyes megfigyelési egységeket (jelen esetben a vizsgálatba vont országokat) egy n-dimenziójú térben helyezzük el, amelyben a dimenziók a vizsgálatba vont mutatók (jelen esetben a 2. táblázatban szereplő 22 magas mérési szintű, fajlagos, standardizált értékű mutató) számával egyeznek meg. Ezen hipertérben az egyes megfigyelési egységek távolsága kerül meghatározásra, ami alapján végül csoportokat alakítunk ki olyan módon, hogy az egyes csoportokba az egymástól lehető legkisebb távolságra lévő országok kerüljenek. Jelen esetben nem hierarchikus, ún. K-közép klaszterezést használtunk, amelynek lényege, hogy előre megadjuk a végső klaszterek számát és középpontjait (emiatt véletlenszerű sorrendbe állítottuk az egyes országokat), majd iterációs lépések segítségével elérjük, hogy a klaszterekbe tartozó országok között a lehető legkisebb társadalmi-jóléti értelemben vett távolság legyen. Hogy minél részletesebb és sokszínűbb térbeli képet kapjunk, az eljárás során először kettő, majd három, négy, öt, hat, hét és végül nyolc klasztert állítottunk be. Arra számítunk, hogy a különböző csoportosítások segítségével képet kapunk arról, hogy hol húzódnak Európa főbb belső társadalmi határai, és arról, hogy ezek mennyire vannak összhangban az elméleti bevezetőben bemutatott kultúrtörténeti felosztásokkal. Előzetes feltételezésünk szerint a két klasztert elkülönítő csoportosítás a legfőbb törésvonalat mutatja be, és ahogy haladunk a nagyobb klaszterszámú modellek felé, arra számítunk, hogy kevésbé fontos, de így is meghatározó egyenlőtlenségeket kapunk. Reményeink szerint létezik olyan felosztás, amely alapján Közép-Európa elkülöníthető a kontinens más nagyrégióitól.
3.2. Európa országainak komplex fejlettségi vizsgálata
A fentebb felsorolt mutatókat több nagy csoportba sorolhatjuk. Jelen fejezetben kifejezetten a jóléti mutatókkal, azon belül is a társadalmi-gazdasági és egészségügyi fejlettség mutatóinak térbeliségével foglalkozunk behatóbban. Ezekben közös jellemző, hogy a posztmodern globalizálódó világban társadalmi konszenzus van a téren, hogy pozitív vagy negatív képzettársításokat kötünk hozzájuk. Természetesen a pozitív és negatív képzettársításokat számos kritikával illethetjük (például az urbanizációs index esetén valóban a minél magasabb érték-e a pozitív), azonban jelen vizsgálatunkban a tudományos kánonnak megfelelően használjuk az egyes mutatókat.
3. táblázat: A felhasznált adatsorok elemszáma, szélsőértékei és a szélsőértéket elérő államok a 2010-es évek második felében
| Mutatók | Elemszám | Pozitív szélsőérték | Ország | Negatív szélsőérték | Ország |
| Egy főre jutó GDP (PPP/fő) | 40 | 107641 | Luxemburg | 5711 | Moldova |
| Képzettség – Egyetemi (tertiary) képzettek a 25-64 éves korosztályon belül (%) | 34 | 46,9 | Írország | 17,8 | Románia |
| Szolgáltatások és ipar részaránya a GVA-ból (%) | 40 | 0,3 | Luxemburg | 19,0 | Albánia |
| Urbanizációs index (%) – World Bank | 40 | 98,0 | Belgium | 42,6 | Moldova |
| Oktatásra fordított GDP % | 36 | 7,7 | Izland | 3,1 | Románia |
| 15-24 év közötti munkanélküliek aránya | 40 | 6,8 | Németország | 46,7 | Észak-Macedónia |
| Csecsemőhalandóság / 1000 fő | 39 | 1,0 | Izland | 11,6 | Moldova |
| Szülési anyai halálozás /100.000 fő | 40 | 3 | Izland | 31 | Románia |
| Születéskor várható élettartam | 39 | 83,6 | Svájc | 71,7 | Moldova |
| Krónikus betegségek miatti halál 65 év alatt /100.000 fő | 31 | 75,9 | Svájc | 255,7 | Magyarország |
| Egészségügyre fordított GDP% | 40 | 11,9 | Svédország | 5,6 | Románia |
Forrás: World Bank, 2019 és Eurostat, 2019 alapján saját készítés
A kérdéses változók alapján az országokat sorba rendezve azt kapjuk, hogy a pozitív szélsőértékeket döntően nyugat- és észak-európai országok foglalják el (például Izland, Luxemburg és Svájc többször is), míg a negatív szélsőértékek jellemzően kelet-európai és balkáni országokból származnak (például Moldova, Románia, Albánia, vagy éppen a krónikus betegségben elhalálozó 65 évesnél nem idősebbek esetén Magyarország) (lásd 3. táblázat). Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy több mutató esetén részleges adathiány lépett fel, ami döntően pont az elmaradottabb, kelet- vagy délkelet-európai országokat érintette.
Végeredményben a 11 változóból 3 fejlettségi mutatót számítottunk: az összevont jóléti mutató mellett a mutatócsoportot kettéosztva ún. egészségügyi fejlettségi mutatót, illetve társadalmi-gazdasági fejlettségi mutatót (csoportosítást lásd 3.1. fejezet).
Az egészségügyi és a társadalmi-gazdaság fejlettség mutatók területi képe nagyvonalakban hasonlít egymásra (azaz mindkét esetben a nyugat-európai országok értékei magasabbak Kelet- és Délkelet-Európa országainak visszafogottabb értékeinél), ugyanakkor több alapvető különbség is felfedezhető.
Egyrészről a társadalmi-gazdasági fejlettség terén fokozatosan, északnyugat felől dél és kelet felé csökkenő értékek figyelhetők meg. Mindez egyrészt a szocializmus évtizedei alatt lemaradó, majd a 2000-es évektől dinamikusan fejlődő Közép-Európa javuló, illetve a 2008-as válság által kifejezetten negatívan érintett Mediterráneum stagnáló eredményeinek – és így a két országcsoport egymáshoz való közelítésének – tudható be [Igari, 2018]. Legrosszabb értékekkel ezen a téren a Nyugat-Balkán országai rendelkeznek: mindez a magas munkanélküliségnek, az alacsony gazdasági fejlettségnek, továbbá az elkésett urbanizációs és gazdaságszerkezeti átalakulás együttes hatásának köszönhető, amelyeket tovább erősített a délszláv háború visszavető szerepe.
Másrészről az egészségügyi fejlettség esetében a vasfüggönytől nyugatra eső térségek államainak együttmozgása figyelhető meg (igaz, ezen a téren is megfigyelhető az észak-dél egyenlőtlenség), míg attól keletre pedig egy nyugat-keleti lejtő bontakozik ki. Európa vasfüggönytől keletre eső felében kifejezetten jelentős egyenlőtlenségeket találunk e téren: a térség országai körében az egészségügyi fejlettség értékei közti átlaghoz viszonyított relatív szórás 37%, ugyanez nyugaton 8%. Ez és a térképek mutatta mintázatok alapján feltételezhető, hogy az egykori szocialista blokk egyáltalán nem egységes, és élesedő határvonalak figyelhetők meg Közép-Európa, Délkelet-Európa (azaz a Balkán) és a hagyományos értelemben vett Kelet-Európa között (lásd 1. és 2. ábra). Ennek feltárásával a 3.3. fejezetben foglalkozunk bővebben.
1. és 2. ábra: Európa országainak társadalmi-gazdasági fejlettségi és egészségügyi fejlettségi mutatói
Forrás: saját készítés
A kétfajta fejlettségi mutatócsoport eredőjeként összeálló összevont jólléti mutató eredménye is a fentebb taglalt jellemzők segítségével írható le: bár megfigyelhető a nyugat-kelet ellentét, azonban egy fokozatos, Északnyugat-Európából induló fejlettségi lejtő is látható (lásd 3. ábra).
3. ábra: Európa országainak összevont jólléti mutatója
Forrás: saját készítés
Közép-Európáról számos információ nyerhető ki ezen összevont mutatók segítségével: egyrészt Csehország, Szlovénia és Észtország Nyugat-Európához való közelítése (és a Mediterráneum országainak utolérése vagy lehagyása), illetve két nem uniós állam (Belarusz és Montenegró) felzárkózása az együttműködésben részt vevő országok közé. Ezzel szemben megfigyelhetők Románia kifejezetten gyengébb értékei, amelyek elsősorban az egészségügy terén való lemaradásnak köszönhetők. Megfigyelhető tehát, hogy a jólléti változókból képzett összevont komplex mutatók alapján nem állapítható meg egy egységes Közép-Európa: egyrészt külső határainak meghatározása is nehézkes (a térség nyugati határának meghatározása még valamelyest meghúzható, azonban keleti és délkeleti irányba jóval elmosódottabb mindez), másrészt megfigyelhető az országcsoporton belül is egy nyugat-keleti fejlettségbeli lejtő.
3.3. Európa lehetséges felosztásai – Közép-Európa helyzete
Második módszerként Európa 40 országát a 2.1. fejezetben bemutatott mutatók segítségével az ún. K-közép klaszteranalízisnek vetettük alá. Az ezekre kapott eredmények alapján arra következtethettünk, hogy mely egyenlőtlenségek a legjelentősebbek és melyek kevésbé markánsak, azaz hol húzódnak a kontinenst átszelő elsődleges és másodlagos határvonalak. Kutatási témánkhoz igazodva kiemelten foglalkoztunk Közép-Európa megjelenésével, kiterjedésével. A tanulmány terjedelmi korlátai miatt eltekintünk az összes felosztás részletes elemzésétől, azonban utalunk az egyes klaszteranalízisek eredményei közti eltérésekre.
Amennyiben a kontinenst két részre osztjuk a klaszteranalízis segítségével, úgy az alábbi képet kapjuk.
4. ábra: Európa főbb országcsoportjai a két klaszterre elvégzett klaszteranalízis eredményeként
Forrás: saját készítés
Egyértelműen kirajzolódik a nyugat-keleti megosztottság, ami csaknem az egykori vasfüggönynél szeli ketté a kontinenst. Ez alól három kivétel van: a nyugathoz húzó Csehország és Szlovénia, illetve másik oldalról a 2008-as válság során különösen meggyengült Görögország.
Ez a felosztás tehát jelzi, hogy az Európát évszázadokig meghatározó és 1945 után különösen megerősödő határvonal nem tűnt el napjainkra, hanem továbbra is a kontinens legfőbb választóvonala maradt. Ugyanakkor Csehország és Szlovénia átkerülése a nyugati klaszterbe – amely már az összevont jóléti mutató értékeiben is megjelent – jelzi, hogy van átmenet a két országcsoport között. Az egyes csoportok esetén nem meglepő módon a nyugati csoport értékei kedvezőbbek mind az egészségügyi fejlettség, mind a társadalmi-gazdasági fejlettség terén: kivétel nélkül minden mutató terén egy, a nyugati klaszterbe tartozó ország található a ranglista élén.
Amennyiben a kontinenst négy klaszterre bontjuk, az alábbi országcsoportokat találhatjuk: a 4-es csoport Észak-Európa országaiból és Belgiumból áll; a 3-as Európa vezető, nyugat-európai államait összegzi (köztük Németországot, Franciaországot és az Egyesült Királyságot); a 2-es a Mediterráneum és Közép-Európa jelentős térségeit jelenti, míg az 1-es Kelet- és Délkelet-Európára terjed ki (lásd 5. ábra). Ez a felosztás nagyon hasonlít a három, illetve öt klasztert tartalmazókra: előbbiben Franciaország kivételével a 3-as és 4-es csoport olvadt egybe, míg az utóbbi esetén a 2-es klaszter válik szét egyik oldalról a Csehországgal “kiegészült” Földközi-tenger vidékére, másrészt pedig a közép- és délkelet-európai országokra. Magyar szemmel különösen érdekes, hogy hazánk az 1-es (kelet-európai) csoportba került, míg a többi visegrádi ország Horvátországgal, Montenegróval és Észtországgal karöltve a 2-es csoportba. Mindez elsősorban Magyarország kelet-európai jellemzőkkel bíró egészségügyi mutatóinak köszönhető.
5. ábra: Európa főbb országcsoportjai a négy klaszterre elvégzett klaszteranalízis eredményeként
Forrás: saját készítés
Mindezen eredmények (azaz a kontinenst három, négy, illetve öt részre felosztó klaszteranalízisek) kísértetiesen hasonlítanak az Európát centrumra, félperifériára és perifériára osztó modellekre (lásd 1. fejezet). Nyugat-Európa számít egyértelműen a centrumnak, ezen belül is kiemelkedik valamelyest Észak-Európa. Közép-Európa és a Mediterráneum hagyományos félperifériának számít, míg Kelet- és Délkelet-Európa már perifériának. Ez a jólléti mutatók tükrében is kimutatható, hiszen az összevont mutatók értékei a centrum felől keletre és délre fokozatosan romlanak (lásd 3.2. fejezet). Ezen felosztásban tehát (a Magyarországot magában nem foglaló) Közép-Európa még mindig nem különálló egység, hanem Dél-Európával egy csoportban (igaz, öt klaszter esetén már szétválnak) található és hozzá hasonló értékeket vesz fel: ezek együtt alkotják a Nyugat-Európát övező félperiférikus gyűrűt.
Amennyiben azonban hat klasztert állítunk be, már kikristályosodnak a kontinens regionális országcsoportjai: Észak-Európa (Belgiummal kiegészülve), Nyugat-Európa, Dél-Európa, Kelet-Európa (a Balkán több országával – Románia, Bulgária, Észak-Macedónia, Albánia – kiegészülve), Közép-Európa, illetve a környezetüktől eltérő csoportba tartozó Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Ciprus (6. ábra).
6. ábra: Európa főbb országcsoportjai a hat klaszterre elvégzett klaszteranalízis eredményeként
Forrás: saját készítés
Ezen felosztásban tehát már megjelenik egy közép-európai klaszter, amelynek tagjai a V4-ek országain túl Szlovénia, Horvátország, Szerbia, a Balti államok, illetve Belarusz. Utóbbi ország relatív nyugatra húzása (azazhogy nem az ún. kelet-európai klaszterba került) az Európában egyedülálló, az orosz gazdaságtól és gázimporttól függő (és a nyomott árak miatt a nagyfokú eladósodást is ideig-óráig elkerülő), a szovjet rendszer és a piaci igények hibridjeként létrejött belarusz gazdasági modellnek köszönhető, amely a FÁK-országokénál kedvezőbb jóléti mutatókat eredményez [Karácsonyi et al., 2017].
Az így megállapított Közép-Európa nyugati határa már megegyezik az egykori vasfüggönyével, azonban keleti és délkeleti határa már nem feltétlenül igazodik az eddig megismert felosztásokhoz: sem a V4-ekkel, sem pedig az Európai Unióhoz csatlakozó volt szocialista államokkal nem azonos ez a csoport. Ez utóbbi esetén tehát jóval nehezebben artikulálható az elhatárolás módja és oka. Mindez nagy hasonlóságot mutat a 3.2. fejezetben megállapított eredményekkel, miszerint Közép-Európa nyugati határa egyértelműbb, történelmileg jobban igazolható, mint a keleti-délkeleti.
Amennyiben ennél több klasztert hozunk létre, a kép egyre mozaikosabbá válik: hét esetén Albánia és Románia különválik a keleti klasztertől, amihez ugyanakkor Belarusz, Litvánia, Lettország, Szerbia és Magyarország csatlakozik. Itt már felbomlanak a korábban egybefüggő regionális tömbök, hiszen Portugália is az egykori Közép-Európa klaszterből maradt országokhoz lesz hasonló. Nyolc klaszter esetén pedig még tagoltabbá válik Európa térképe, így ezek bemutatásától jelen tanulmányban eltekintünk.
3.4. Közép-Európa koncepciók az eredmények tükrében
Már a 2. fejezetben bemutatott koncepciók összehasonlítása során felfedezhettünk egyfajta bizonytalanságot, hiszen az eltérő értelmezések eltérő területegységeket fedtek le. Amennyiben pedig összevetjük a koncepciókat a statisztikai adatok elemzésével, azt találjuk, hogy Közép-Európa lehatárolása a felhasznált mutatók alapján sem egyértelmű, illetve számos olyan megközelítés létezik, amelyben a térség nem jelenik meg, mint Európa különálló régiója. A kontinens legjelentősebb egyenlőtlensége ugyanis a nyugat-kelet differenciálódás, amelyet a centrum-félperiféria-periféria viszonyrendszer követ, és csak hat klaszter esetén jelent meg egy összefüggő, Közép-Európával lényegében megegyező térség: ennek jellemzői nem olyan markánsak, mint Nyugat-, Kelet-, Észak-, vagy Dél-Európáé (hiszen ezeknél később, csak hat klaszter esetén rajzolódik ki), azonban mégis egységes egészként is kezelhető.
Ezen térség határai nyugaton az egykori vasfüggöny mentén húzódtak, azonban keleten és délkeleten egészen Szerbiáig és Belaruszig tartanak (azaz olyan országokig, amelyeket ritkán kezel a szakirodalom Közép-Európa részeként), míg északon a Balti államok, délen pedig Szlovénia és Horvátország is ide tartozik. Ugyanakkor Románia és Bulgária, mint Európai Uniós tagországok, már kimaradtak.
Ami a (magyar) politikai szférában napjainkban meghatározó V4-eket illeti, megállapítható, hogy a hasonló történeti emlékezet és napjaink politikai törekvései ellenére ezen országok nem kezelhetők egységes országcsoportként: volt olyan felosztás (öt klaszter esetén), amikor a négy ország három különböző klaszterba került. Egyedül a már említett hat klaszteres felosztásban kerültek egy csoportba az országok, azonban itt is több más országgal karöltve. Különösen a nyugat felé közelítő Csehország lóg ki az országcsoportból, míg Magyarország több megközelítés szerint is inkább kelet-európai jellegzetességekkel bír. Ugyancsak elvetendők a 2. fejezetben bemutatott további, Közép-Európához kapcsolódó értelmezések is. Így sem a német gyökerű Mitteleuropa koncepció, sem a térséget az Osztrák-Magyar Monarchiával azonosító elképzelés, sem a lengyel Három Tenger Kezdeményezés nem állja meg a helyét. Csakúgy, mint azok az elméletek, amelyek szerint Közép-Európa azon volt szocialista országok csoportját jelenti, amelyek a szovjet befolyás alól felszabadulva napjainkra az Európai Unió és/vagy a NATO tagországaivá váltak.
Mindezek alapján úgy véljük, érdemes lenne a Közép-Európa koncepciókat újragondolni, és a napjainkban gyakori V4-ek szerinti lehatárolást nem csupán északi és déli (Balti államok, illetve Horvátország és Szlovénia), hanem akár keleti és délkeleti irányba is kibővíteni. Természetesen itt más jellegű problémák merülnek fel: az eltérő politikai környezet, az Európai Unióhoz való tartozás kérdése, az eltérő történelmi tapasztalat, a kulturális (vallási) különbségek okán például Belarusz Közép-Európához való sorolása merész javaslatnak tűnik. Ugyanakkor kijelenthetjük, hogy önmagában a visegrádi országokat nem tekinthetjük az általunk választott mutatók alapján egységes országcsoportnak, hiszen belső egyenlőtlenségeik jóval markánsabbak, mint külső határaik.
4. Konklúzió
Kutatásunk során azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy összehasonlítsuk Közép-Európa elméleti koncepcióit az európai államok mai helyzetével és megállapítsuk, mennyiben érvényesek az elméletek ma, le tudják-e írni a jelenkori helyzetet. Hipotézisünk szerint a különböző jelentésrétegekből összeálló Közép-Európa kép lefedi a mai társadalmi-gazdasági valóságot.
Közép-Európa elméleti koncepcióinak felgöngyölítése során egy összetett, földrajzi, történelmi, gazdasági, társadalmi, kulturális, nyelvi és egyéb jellemzők által meghatározott fogalommal találkoztunk. Megállapítható, hogy Közép-Európa fogalma időben és térben sem állandó, és az elméletek és a társadalmi valóság kölcsönösen hatottak egymásra. A közép-európai államhatárok és politikai berendezkedések változása szükségszerűen indukálta az elméletek fejlődését, de például a tudományos elméletek közvetlenül hatottak a Visegrádi Együttműködés megalakulására, ami a további tudományos kutatásoknak is irányt adott.
A statisztikai elemzés alapján az egyik fontos levonható következtetés, hogy a társadalmi jellemzőkben lévő eltérések a földrajzi térben is manifesztálódhatnak, tehát az egymáshoz közel eső országok hasonló értékekkel bírnak. Kutatásunk továbbá bebizonyította, hogy a kontinens legjelentősebb egyenlőtlensége a Nyugat-Kelet differenciálódás, ezt követi a centrum-félperiféria-periféria viszonyrendszer, majd hat klaszter esetén a makroregionális csoportosulás. Utóbbi alapján egyértelműen kirajzolódott egy közép-európai csoport, ami egy különálló területi egységet alkot Európán belül. Bár jellemzői nem olyan markánsak, mint Nyugat-, Kelet-, Észak-, avagy Dél-Európáé (hiszen ezeknél később, csak 6 klaszter esetén rajzolódik ki), de egy egységet alkot. Az ebbe a csoportba tartozó államok köre azonban nem egyezik meg az elméleti bevezetőben felvázolt legfontosabb koncepciókkal. Olyan egyedi csoportosulásról van szó, amely ötvözi néhány hagyományos csoportosítás tagjait (például közel áll a volt kommunista országok köréhez vagy az unió 2004-es bővítéséhez), de teljes mértékben nem felel meg azoknak. Figyelemre méltó, hogy a magyar közbeszédben és politikában egyeduralkodónak tekinthető, elméletileg is jól megalapozott, a V4-ek alkotta szűk Közép-Európa értelmezés meghaladottnak tekinthető, hiszen a csoport tagjai között legtöbbször nagyobbak a különbségek, mint amik más országoktól elválasztják őket. Ez alapján megállapítható, hogy a közelmúlt és a jelen gyors változásai akár egy-két évtized alatt át tudják rajzolni Európa régióinak térképét.
Ezen következtetések alapján kutatásra érdemes kérdés, hogy Magyarország milyen jellemzők tekintetében mutat hasonlóságot a közép-európainak tekinthető államokkal, különösen, ami a balti államokat illeti, amelyek eddig nem voltak a vizsgálatok fókuszában.
Felhasznált irodalom:
Arday L. (2015): “Közép-Európa és a visegrádi négyek” International Relations Quarterly, (Vol. 6.) No. 1.
Alpan B. Z. (2007): “Intellectual and Political ‘Europe’: Rupture or Continuity in Central Europe?” In: Kirschbaum (szerk.): Central European History and the European Union. Palgrave Macmillan, New York
Bibó I. (1986): A kelet-európai kisállamok nyomorúsága. In: Válogatott tanulmányok II. 1945-1949. Magvető Kiadó, Budapest 188-267. o.
Cabada L. (2018): “The Visegrad Cooperation in the Context of Other Central European Cooperation Formats” In: Politics in Central Europe. Vol. 14 (No. 2): 165-179. o.
Górny, M. (2015): Concept of Mitteleuropa.
In: https://encyclopedia.1914-1918-online.net/article/concept_of_mitteleuropa; 2019. 01. 05.
Halecki O. (1980): A History of East Central Europe. Simon Publications, Safety Harbor
Igari A. (2018): “A tengerparti régiók változó gazdasági szerepe a 21. századi Európában”. Földrajzi Közlemények, 142 (3), 177-188. o.
Karácsonyi D. – Kocsis K. – Bottlik Zs. (szerk.) (2017): Belarus in Maps. MTA CSFK FKI, Budapest
Mező F. (2001): “Közép-Európa fogalmi változása térben és időben” In: Tér és Társadalom, 15 (3-4), 81-103. o
Nemes Nagy J. (2005): Regionális Tudományi Tanulmányok 11-Regionális elemzési módszerek. ELTE Regionális Földrajzi Tanszék – MTA-ELTE Regionális Tudományi Kutatócsoport, Budapest
Nemes Nagy J. (2008): Terek, helyek, régiók. Akadémia Kiadó, Budapest
Probáld F. (2007): “Európa társadalomföldrajzi vázlata” In: Probáld F. & Szabó P. (szerk.): Európa regionális földrajza II. – Társadalomföldrajz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest 5-32. o.
Sárfalvi B. (1995): “Földrajzi szempontok a társadalomfejlődés vizsgálatához” In: Nemes Nagy J. (szerk.): Regionális Tudományi Tanulmányok 2-Földrajz, regionális tudomány, ELTE Regionális Földrajzi Tanszék, Budapest, 5-18. o.
Schmidt A. (2013): “Közép-Európa – vasfüggönytől az európai integrációig” In: Grünhut Z. – Vörös Z. (szerk.): Az átalakuló világrend küszöbén. Publikon Kiadó, Pécs
Szűcs J. (1981): Vázlat Európa három történeti régiójáról. In: Történelmi Szemle, 24 (3), 313-359. o.