szerző: Szabó Dorottya
Platón ideális államában a nők és a gyermekek az őrök köztulajdonú közösségét alkotják, mindamellett, hogy a nők is alkalmasak az őri feladatok ellátására. Érvelése szerint a nők és férfiak alapvető természete különbözik, de a nők is képesek mindenféle munkára, melyre a férfiak, csak gyöngébbek. Az ideális államban a gyermekek nem ismerik szüleiket, s a szülők sem ismerik gyermekeiket, de mindenki rokonaként bánik a közösségének minden tagjával. Ez azért a lehető leghasznosabb együttélési forma, mert a közösség tagjait a tehetségük szerinti legjobb teljesítményre ösztönzi az, hogy minden közös, a javak, a bánat és az öröm egyaránt.
Egy ilyen ideális állam csak filozófuskirályok uralkodásával képzelhető el, azonban a filozófuskirályok „kitermelése”, majd „használata” magán az államon múlik. A filozófustermészetűek olyan emberek, akik az igazság szemléletét szeretik és vágyják, az igazságnak az egészét, s annak részeit egyaránt. Az igazi filozófusok képesek a magánvaló jó felé törni, azt önmagában szemlélni, illetve megragadni az örök változatlan létezőt. Az ilyen lelkeket jó emlékezőtehetség, gyors tanulás, nagy szellem, kedvesség, igazságosság, vitézség és mértékletesség jellemzi, azonban a környezete képes megrontani ezeket a tehetségükben kiváló lelkeket (ezt a megrontást alapvetően a szofisták számlájára írja Szókratész, akik a tömeg véleményét és indulatait nevezik „bölcsességnek”, s nem az igazságra nevelik a fiatal lelkeket). Az érvelés szerint a legtehetségesebb lelkek azok, melyek a legnagyobb jóra, de akár a legnagyobb rosszra is képesek, mivel a rossz neveltetéstől gonosszá válhat a legszebb alkatú lélek is. Éppen ezért ezeket a lelkeket megfelelően kell nevelni annak érdekében, hogy segítővé-hasznossá váljék az állam számára. A nevelés azért is szükséges, mert a tehetséges lelkek magasztalása, a tehetséggel járó javak gőgössé tehetik a fiatal lelkeket, akik gőgösségükben befejezetlenül faképnél hagyják a filozófiát.
Ezen káros környezet az oka annak, hogy az igazi filozófusok vagy száműzöttként vágzik, vagy tudatosan vonul vissza oda, ahol a környezete nem képes befolyásolni és megrontani őt, mivel a politikában és a közügyekben részt venni olyan, „mint emberként vadállatok közé kerülni”: az ember nem akar bűnrészessé válni a becstelenségben, de egyedül kevés ahhoz, hogy szembe szálljon a hatalomvágyból uralkodókkal.
Mindezek ellenére a filozófusokat kényszeríteni kell arra, hogy kivegyék részüket az államigazgatásból a legfelsőbb szinteken, a legkiválóbb örök posztjára filozófusokat kell állítani, akik nem hatalomvágyból, hanem kötelességtudatból kormányoznak. Ezeknek az őröknek neveltetésük során a legnagyobb tudomány tárgyát kell elsajátítaniuk, a jó ideáját kell megismerniük ahhoz, hogy az ideális állam létrejöhessen. A nevelés az „elfordítás” tudománya, a lélek mozgatása a jó irányába, hiszen csak akkor lát tisztán a lélek, ha a jó által vezérelt, és az igazság sugározza be a látását. A kényszerítést az legitimálja, hogy a fiatal lelkek megfelelő és igényes neveltetése egyfajta befektetés, az állam javára való táplálása ezen lelkeknek, melyek ezért később, felnőve tartoznak az államnak a szolgálatukkal. Ez a mechanizmus egyben azt is biztosítja, hogy a filozófuskirályok nem hatalomvágyból, hanem kötelességből uralkodnak az ideális állam felett.
A filozófuspalántákat gyermekkorukban még nem szabad a filozófiai gondolkodásra kötelezni – az előkészítő tudományokat eléjük tárni azonban kívánatos -, „a szabad ember ne tanuljon semmit szolgaian”. 20 éves korukig a gyermeki tapasztalatok útján kell felfedezniük a körülöttük lévő világot, illetve 17-20 éves koruk közt a testnevelés az egyetlen előírandó tevékenység. 20 és 30 éves koruk közt kell az előkészítő tudományok révén nevelni őket, ezen tudományok pedig a következők: mennyiségtan, mértan, csillagászat, zene. Ezen tudományok célja, hogy a keletkező-elmúló dolgok helyett az örök létezőre irányítsák a filozófuslelkek a figyelmüket, illetve ezen tudományok a hadvezetésben is hasznosíthatók. 30 és 35 éves koruk közt a filozófusoknak a dialektikával kell foglalkozniuk, mivel ebben adódik a tudományok végcélja, a dialektika „a tudományok piramisán az oromkő”. Mivel a dialektikával vissza lehet élni, ezért óvatosnak kell lenni azzal, hogy kit vezettetik be a dialektika tudományába, így 30 éves korukban a filozófusoknak át kell esniük egy rostán, csak a rendezett és szilárd jelleműek válhatnak potenciálisan dialektikussá. A 35 és 50 éves koruk közt teljesítendő állami szolgálat szintén rostaként fogható fel, hisz akik ezen 15 év állami szolgálat alatt is hívek maradnak az igazsághoz és elveikhez, azok lesznek csak alkalmasak arra, hogy uralkodjanak az állam felett.
A fentiek tehát képet adnak arról, Platón miként képzelte el a filozófusok szerepét egy ideális államban, s milyen neveltetést szánt a filozófustermészetű lelkeknek annak érdekében, hogy kötelességüket a jó ideájának ismeretében, az igazsághoz hűen tudják teljesíteni az állam élén.