Közgazdaságtani gondolatok egy 18. századi szerzőtől

szerző: Kónya Márton

A történelmi személyeket hajlamos az ember misztifikálni. Minél távolabbi múltban élt az adott személy, annál nehezebb lehet azonosítani magunkat vele, szokásaival, gondolatmentével. Azonban, ha szeretnénk megérteni a történelmi eseményeket, kiváltképpen, ha az eszmék története érdekel minket, hatalmas segítség lehetne előhúzni egy korabeli személyt, és teljesen megismerni, mintha csak köztünk élne és velünk beszélne. Akik szeretnének így megismerni egy történelmi személyt, annak az a jó hírem, hogy van rá lehetőségük.

Samuel Johnson (1709-1784) neve valószínűleg viszonylag keveset mond a mai olvasók többségének. Akik hallottak róla, azok két forrásból ismerhetik: legtöbben minden bizonnyal úgy tartják számon, mint az első, és sokáig a legszélesebb körben használt angol szótár szerzőjét. A másik csoport, akik közé magam is tartozok, azokból a szerencsésekből áll, akik olvasták azt az irodalomtörténészek által ma is a legjobb életrajzi munkának tartott művet, amit a skót James Boswell írt Johnson-ról (The Life of Samuel Johnson LL.D. (1791)). Ez a monumentális, ezer oldal körüli munka forradalmi újítás volt az életrajzírásban, ugyanis nem csak száraz, távoli tényeket tartalmaz alanyáról. Boswell körülbelül húsz éven keresztül közeli barátja és levelezőtársa volt Johnsonnak, és ez alatt az időszak alatt kémeket megszégyenítő pontossággal jegyezte le az alanya beszélgetéseit, tevékenységét, levelezéseit. Ennek köszönhetően, ahogy ő maga is említi a műve végén „Samuel Johnson személye, bízok benne, olyan részletességgel került bemutatásra munkám során, hogy aki megtisztelte azzal, hogy elolvasta, bizalommal állíthatja, hogy ismerte őt.” Ezt az érzést, mint többszöri olvasója ennek az életrajznak, tanúsítom. Aki szeretne megmártózni a 18. századi London intellektuális életében, találkozni és közelről kíván ismerni olyan személyeket, mint Edmund Burke, Adam Smith, Oliver Goldsmith, David Garrick stb., azoknak erősen ajánlom ezt a művet. 

Ennek a cikknek a célja, hogy Boswell munkájából kiemeljek néhány részletet, amelyekben dr. Johnson (ahogy a maga idejében is nevezték) reflektál olyan eseményekre, gondolatokra, amelyek érdekesek lehetnek egy társadalomtudósnak, elsősorban közgazdásznak. Így egy kis betekintést kívánok nyújtani a politikai, gazdasági, filozófiai gondolkodásba abban a korban, amikor rengeteg eszme kiforrásban volt, amely kort egy hídnak nevezhetjük a feudális-félfeudális és a modern társadalomszemlélet között. Remélem, hogy sikerül híven átültetnem magyarra a 18. századi angol beszélgetéseket, levelezéseket.

De még röviden érdemes lehet itt megmagyarázni, miért is volt dr. Johnson a londoni értelmiség középpontjában? Szinte mindenki kereste a kegyeit, próbált a közelébe férkőzni, vele ismeretségbe kerülni. A szerzői munkája méltatásra érdemes, bár a korabeli írókhoz költőkhöz képest nem volt egyértelmű fölényben. A szótára mindenképpen nagy teljesítmény, ahogy olyan művei is, mint a Rasellas, a The Vanity of Human Wishes, vagy a The Rambler című cikksorozata a The Gentleman’s Magazine-ben, amelyben, akár egy mai blogban, az élet sok területéről írt bölcselkedő rövid műveket. Azonban a maga korában Johnson igazi hírnevét a társalgási képességei adták. Mindenki, aki találkozott vele, elismerően említi az „erőteljes” fogalmazóképességét, bölcsességét, mélyreható elméjét. Így Boswell munkája, amelyben megörökíti ezeket a beszélgetéseket, felbecsülhetetlen eszköz abban, hogy megismerjük ezt a felvilágosodáskori bölcset.

Johnson a maga idejében is politikailag konzervatívnak számított, erőteljesen kitartott a Tory párt, és az ősi Stuart-ház mellett. Ez azonban nem csapott át szélsőséges ellenségeskedésbe, ahogy maga is mondta: „egy bölcs Whig (a korabeli liberálisok) és egy bölcs Tory mindig egyet fog érteni”. Általánosságban a rendet és a hatalom tiszteletét tartotta fontosnak, de egész életében kész volt a zsarnoki hatalommal szembeni tiltakozásra. Hívő anglikán volt, mind a barátai, mind az ellenségei említik, hogy szigorú erkölcsi tanításokat követett és terjesztett. Személyisége komoly volt, tiszteletet parancsoló, és bátor. Az alábbiakban rendszerezett sorrend nélkül ragadok ki releváns gondolatokat Johnson életéből.

A szegénységről

Johnson élete első felében kifejezett szegénységben élt, de az irodalmi sikerei után sem lett soha vagyonos ember. Idősebb korában elsősorban az írói tevékenységéért III. György által adományozott nyugdíjából élt. Mindenhol fontosnak tartja megemlíteni a kiemelkedést a szegénységből elsősorban a bűn elkerülése érdekében:

„A szegénység, drága barátom, olyan nagy gonosz, és annyi kísértés és nyomorúság jár vele együtt, hogy nem tudlak eléggé sürgetni arra, hogy elkerüld.” (Levél Boswell-nek, London, 1782, március 28.)

„A szegénység annyi eszközünket veszi el, amivel jót tehetnénk, és oly nagyon meggyengíti a képességünket arra, hogy ellenálljunk mind a természeti, mind az erkölcsi bajoknak, hogy minden erényes módot meg kell találnunk arra, hogy elkerüljük. Gondoljon egy olyan emberre, aki igen sanyarúan él; bármi legyen is a rangja, vagy bármekkora legyen az elméjének híre, mit tud tenni? Vagy milyen bajokat tud elhárítani? Hogy a rászorulókon nem tud segíteni, az nyilvánvaló; semmije, amiből adhatna nekik. Talán a tanácsa és intelmei értékesek lehetnek. De ehhez a szegénység elveszi a befolyását: többen fogják úgy látni, mint egy szegény embert, mintsem egy bölcs embert; és kevesen fogják tisztelni azt a tudást, ami oly kis hasznára van magának a tulajdonosának is. […] Fontos megértenünk, hogy az, akinek van pénze, amiből adhat, annak mindig lesz hatalma arra, hogy másokon segítsen; és erre a hatalomra egy jó embernek szüksége kell, hogy legyen.” (Levél Boswell-nek, London, 1782 június 3.)

„A gazdasági helyzeted, úgy hallom, kezd megszilárdulni; a költségeid a bevételekhez lettek igazítva, és az egész háznéped a maga helyén van. Fogadd meg, hogy soha nem leszel szegény: bármid is van, azt költsd óvatosan. A szegénység nagy ellensége az emberi boldogságnak; a szabadságot bizonyosan elpusztítja, és egyes erények gyakorlását lehetetlenné, másokét rendkívül nehézzé teszi.” (Levél Boswell-nek, London, 1782 december 7.)

Kapcsolata Adam Smith-szel

Adam Smith nagyjából tizenöt évvel fiatalabb volt Johnsonnál, de mint a Brit-szigetek legtöbb értelmiségije, ismerték egymást és időnként találkoztak. Smith elismerőleg beszélt Johnsonról, mint „egy olyan ember[ről], aki több könyvet ismer, mint bárki, akiről tudok”. Boswell, Johnson életrajzírója Smith alatt tanult Glasgow-ban, ahol Smith többek között költészetet is tanított az ifjú skót nemesnek. Mikor ezt említette Boswell Johnsonnak, a doktor válasza: „Sir, egyszer voltam Smith társaságában, de nemigen társalogtunk. Ha tudtam volna, hogy úgy szereti a rímeket, ahogyan Ön nekem előadja, megöleltem volna!” Ez a megjegyzés fontosnak tekinthető azért is, mert Johnson élete legnagyobb részében fölényes előítélettel beszélt a skótokról, mindaddig, amíg Boswell magával nem vitte hazájába, ahol végre megváltozott a véleménye.

Fontos, és ezt a cikket gazdagító része Boswell művének az, amelyben leírja, hogyan reagált Johnson Adam Smith nagy művének, a „A Nemzetek Gazdagságá”-nak megjelenésére 1776-ban. Érdekes lehet a mai közgazdász olvasónak, hogy már ebben a korban is kitűnt a laikusok máig tartó ellenségeskedése az elméleti megközelítéssel szemben: Boswell említette Johnson-nak, hogy „Sir John Pringle megfigyelte, hogy Dr. Smith-től, aki soha életében nem foglalkozott kereskedelemmel, nemigen várható az, hogy jobban írhatna erről a tárgyról, mint például egy jogász írhatna az orvostudományokról.”

Johnson válaszul: „Akkor ő téved, Sir; aki még soha nem foglalkozott kereskedelemmel, mindenképpen jól írhat róla, és nincs másik terület, amelynél nagyobb szükség lenne a tudományos vizsgálódásra, mint a kereskedelemben. Ami az egyszerű pénzbeli gazdagságot illeti, egyértelmű, hogy sem ország, sem személy nem növelheti a vagyonát anélkül, hogy mást szegényebbé tenne: de a kereskedelemben valami értékesebb folyik, az egyes országok különleges tulajdonságaiból fakadó kölcsönös cseréje. Hogy erről könyvet írhasson valaki, széles látókörrel kell rendelkezzen. Nem szükséges valamit gyakorolni is, ahhoz, hogy jó könyvet írjon róla az ember.”

Kereskedelem, munka

Érdemes ideszúrni egy rövid beszélgetést Boswell és Johnson között, amely a kereskedelemről és a munkáról, mint „gazdasági rosszságról” szól:

Johnson: „Hamis vélemény, hogy a kerekedés sok pénzt hoz egy országba. Nem így van. Árukat árukból szerzünk be; de a kereskedelemből nem jutunk vagyonhoz, mint olyanhoz. Habár kis nyereség keletkezhet ilyenkor pénzben, sok élvezetet nyerhetünk a kereskedelemből, mivel az egyik nemzet javaiból visz a másik nemzetnek; ahogy hozzánk is sok külföldi cikkeket, bort, gyümölcsöket hoznak.”

Boswell: „Igen, Sir, és sok élvezetet nyerünk azon is, hogy munkát biztosít oly sok embernek.”

Johnson: „Sir, nem nevezhetjük azt élvezetnek, amit mindenki el akar kerülni, és amibe senki nem kezd bele, csak azzal a céllal, hogy egyszer befejezze; amit az emberek már azelőtt sem kedvelnek, mielőtt kipróbálnák, és miután kipróbálták sem kedvelik.”

Boswell: „De Sir, az elmének szüksége van tevékenységre, és unalom fogja el az embert, ha tétlen.”

Johnson: „Ez azért van, Sir, mert ha mások tevékenykednek míg mi nem, hiányzik a társaságuk; de ha mindannyian tétlenek lennénk, nem unatkozna senki sem; egymást szórakoztatnánk. A kereskedésben, munkában ennyi van: lehetőséget ad az embereknek arra, hogy javítsák a maguk helyzetét. Ha nem lenne munka és kereskedés, sokan, akik szegények, azok is maradnának. De senki sem szereti a munkát önmagáért.”

Boswell: „De van, Sir, én tudok egy valakit. Egy rendkívül szorgos bírót, és ő igen szeret dolgozni.”

Johnson: „Sir, csak azért, mert szereti a tiszteletet és megbecsülést, ami jár vele. Ha ezeket megkaphatná munka nélkül is, már nem szeretne dolgozni.”

A gazdasági fejlődés és az emberi kapcsolatok

Egy érdekes beszélgetésben Boswell nemtetszését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Londonban olyan kevesen tartanak igazi, szoros kapcsolatot egymással.

Johnson: „Sir, egy olyan gazdálkodói országban, mint a miénk, ahol minden ember el tudja tartani magát, nincs oly sok lehetőség a ragaszkodásra. Senkiről sem gondolnak sokkal rosszabbul itt, akinek a testvérét felakasztották. Fejletlen gazdálkodású országokban a családok ágai a törzsük állatállományától függenek. Először nagy klánok jönnek létre, majd, ahogy fejlődik a gazdálkodás, családokra szorulnak vissza; és így fokról fokra a család is fellazul, mert kevés a lehetőség a kapcsolattartásra. Két testvér közül például az egyik kereskedő a városban, a másik tiszt a gárdistáknál. Mily kevés közösködés lehet már e kettő között!”

Általános közgazdasági jelenségek

Álljon itt néhány példája annak, hogyan látta a közgazdaságtudomány hajnalán egy angol szerző a piaci jelenségeket.

Johnson: „Miért is van úgy, hogy a pénz kamata alacsonyabb, amikor a pénz mennyisége bőséges? Hiszen öt font értékének ugyanakkora az aránya száz fonthoz képest, mikor a pénz bőséges, mint mikor ritka. Egy hölgy [Molly Aston] megmagyarázta nekem egyszer: azért, mert amikor a pénz bőséges, sokkal többen vannak, akiknek van pénze, amit kölcsönadjanak, így egymás alá ígérnek. Sokaknak van pénzük, így, ha például a kamat 5% volt, végre valaki azt mondja: -vegyél tőlem kölcsön, és 4%-on kapod tőlem!”

Egy másik esetben a beszélgetés a földtulajdonosok és a bérlőik kapcsolatára terelődött:

Boswell: „Sir, nem nagyon rossz dolog az, hogy akiknek földje van, az elnyomja a bérlőit azzal, hogy megemeli a földjáradék mértékét?

Johnson: Nagyon rossz. De sosem lehet általános hatása, Sir, néhány egyént érinthet rosszul. Mert gondolja meg: a birtokosok nem élhetnek meg a bérlők nélkül. Na már most a bérlők nem fognak többet adni egy földdarabért, mint amennyit az ér nekik. Ha több pénzt szerezhet abból, hogy egy boltot tart fent [mint ha a bérelt földön gazdálkodna], vagy más módokon, akkor azt tenné helyette, így kényszerítve a földbirtokost arra, hogy vigye le a járadék mértékét, ha azt akarja, hogy legyenek bérlői. Angliában a föld ma már egy kereskedelmi áru. A bérlő, aki egy földbirtokostól bérel, nem érzi magát jobban a birtokos vazallusának, mint ahogy Ön egy boltost érez annak, amikor vesz tőle valamit. A birtokos nem adja kevesebbért a földjét, mint amennyiért mások adják, ahogyan a boltosok is árazzák az áruikat. Egy boltos sem árul egy yard szalagot hat penny-ért, amikor hét penny a szokásos ár.”

Gazdasági fejlődés és vendégszeretet

Zárásként legyen itt egy részlet, amelyben dr. Johnson azt fejtegeti, hogy a gazdasági fejlődés hogyan segítette a korában a szegényeket, ugyanakkor hogyan szorul vissza az adakozásra való hajlam és a vendégszeretet a gazdagabb országokban.

„Az adakozásra, amilyen mértékben régebben példa volt rá, mára nincs akkora szükség. Régen a szegények sokkal többen voltak, mint ma, mivel nem volt olyan élénk a kereskedelem és az ipar, így nehéz volt eltartaniuk magukat. Mostanra, hogy a szegények el képesek tartani magukat, az általános és bőséges adakozás sokszor kárt okoz, mivel alkalmat ad nekik a munka kerülésére és a részegeskedésre.

A vendégszeretet idegenek és külföldiek felé majdnem teljesen eltűnt ebből az országból; mivel olyan sokan jönnek már hozzánk, hogy sokan találták kifizetődőnek nálunk, hogy vendéglőket és szállóhelyeket biztosítsanak nekik, s ezek általában hatékonyabb módjai is az utazók fogadásának. Ahol kevés az utazók száma, ott az emberek vendégszeretete továbbra is fennáll, mert nem érte meg felépíteni ezeket a fogadóhelyeket. Írországban továbbra is nagy mértékű a vendégszeretet. Magyarországon és Lengyelországban valószínűleg még nagyobb.”