(JOURNAL OF ECONOMIC PERSPECTIVES, VOL. 35, NO. 2, SPRING 2021, pp. 3-22)
szerző: Balogh Attila
Philip R. Lane – az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja, a dublini Trinity College tiszteletbeli professzora és a londoni Gazdaságpolitikai Kutatási Központ kutatója – nemrégiben cikket jelentetett meg a Journal of Economic Perspective tavaszi számában; aminek célkitűzése volt bemutatni az euró múltját, jelenét és jövőjét. Teszi ezt azért, hogy bebizonyítsa, van helye az Unió közös pénzének, mégha néhány szempontból finomhangolásra is van szükség.
A szerző esszéjét egy rövid történelmi áttekintéssel és értékeléssel kezdi. 1999-ben tizenegy uniós tagállam cserélte le addigi saját nemzeti valutáját az euróra. Ezt a lépést jelentős lépésnek látja a nemzetközi pénzügyek történetében – hiszen ezzel együtt létrejött az eurózónát felügyelő rendszer is; ami Európai Központi Bank és nemzeti jegybankok kooperációját jelenti.
Ezt a rendszert az első évtizedében sikeresnek látja, megjegyzi azt is, hogy talán sikeresebb is volt, mint várták. Az első megpróbáltatást – ami elég hosszan elnyúlt – a 2007 és 2013 közötti periódusra teszi. Ekkor merült fel pár jogos kérdés az euró rugalmasságát illetően. Meglátása szerint a krízis utáni időszak, amit 2014 és 2019 közé datál, illetve a vírus okozta sokk 2020-ban értékes megfigyelésekkel mélyítik a rugalmasság kérdéskörét.
Az eurót vizsgáló közgazdászok fókuszát először a Mundell, O’Rourke, Taylor, Corsetti és mások által közzétett optimális valutaövezet irodalma határozta meg. A kifejtett paradigma szerint a tagállamokban kialakuló, többnyire szimmetrikus válságok útját állhatja egy európai monetáris politika, amellett, hogy kölcsönös gazdasági és pénzügyi függés alakulna ki az Unió országai közt. Ennek megvalósulása lenne egy nyitott, nagy szabadságot nyújtó gazdaságpolitika, közös valutával, utóbbi az Európán kívüli problémák ellen remek tompítást nyújthatna. Ha azonban gyakoriak az aszimmetrikus válságok, akkor más megoldást javasol az irodalom. Ilyen esetben a közös valutának nem kell túl rugalmasnak lennie, viszont egyéb belső mechanizmusok léte szükségeltetik; például alkalmazást könnyítő tényezők bevezetése.
Az optimális valutaövezet bírálata a szerző részéről, hogy gyakorlói hajlamosak technokrata szellemiségben vizsgálni az euróövezetet – ehelyett álláspontja szerint úgy kell felfognunk, mint politikai döntések mentén kialakult rendszert, így a politikai gazdaságtan berkein belül kell elemezni.
Lane három nagyobb időintervallumra osztja a vizsgálatot. 1997-2007 között tart a válság előtti időszak, ami sikeresnek mondható; 2008-2013 közé teszi az ikerválságot, ami alatt a gazdasági világválság és az euróövezet államadósság-válságának együttesét érti. A harmadik korszak 2014-2018 közé esik, ami a válság enyhítésére és különböző preventív intézkedések bevezetésre szolgál. A 2020-as világjárvány idejét nem elemzi igazán, de megállapítja, hogy új kihívások elé állíthatja az eurót. A korszakok elemzéseinél arra a felismerésre jut, hogy az euróövezetnek nem állt rendelkezésére semmiféle közös válságkezelő eszköz, csupán a tagállamok kreativitására és ad hoc intézkedésekre számíthattak, ha beütött a krach. Ilyen ad hoc intézkedés volt például a görög mentőcsomag. Szerencsére azonban a harmadik korszakban a EKB külön jogokat kapott és életre hívnak néhány az euró rugalmasságát elősegítő, intézkedést.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy az euró nem csak gazdasági, de politikai eszköz is, Lane meglátása szerint az uniós vezetők a közös valutával szeretnék mélyíteni az európai integrációt, amire lehetőségét bizonyítja a német újraegyesülés. Ez utóbbit Lane egyértelműen sikeresnek tartja. A rendszer érdekes eleme, hogy a bankrendszerek és fiskális intézkedések megmaradtak nemzeti szinten (persze az EKB koordinációjával), így végső soron a tagállamok elköteleződésén és döntésein múlik a valuta sorsa. Döntően Lane mélyebb integrációt sürgetne, és elemezve a különféle uniós jogforrásokat arra jut, hogy a gazdasági és pénzügyi rendszer hibridsége számára inherens mód homályos. Ennek természetét persze megérti, az európai történelem komplexitása magyarázza az integráció nehézségeit. Azonban a közös pénznem és fenntartásának kötelességei elősegíthetik a gyorsabb közeledést és az együttműködést.
A tanulmány általános tanulsága mégis az, hogy az euróról alkotott véleményünknek változnia kell a jobb irányba: kiállta a válságok próbáját a monetáris unió kapacitása és a valuta rugalmassága ellenállóbb volt, mint az gondoltuk volna. A mérések szerint a pénznem emellett népszerű is, 2019 novemberében már 76%-os támogatottsága volt az Eurobarometer szerint az össznépesség körében. Azonban Lane felhívja az optimista kijelentései mellett arra is a figyelmet, hogy a pandémia utáni világban új kihívások elé nézhet, amit mutatnak a különböző fiskális reakciók a helyzet kialakulásakor, időnként veszélyeztetve is az egységet. Üdvösnek látná, ha erre megoldásaként egyfajta konszenzuselvet vezetnénk be, mielőtt egy döntést meghoznának, hiszen így erősíthetnénk az euró rugalmasságát.