A minimálbér hatása a foglalkoztatásra

How Do Firms Respond to Minimum Wage Increases? Understanding the Relevance of Non-employment Margins, JOURNAL OF ECONOMIC PERSPECTIVES, VOL. 35, NO. 1, WINTER 2021, (pp. 51-72)

Fernand Léger: Tanulmány “Az építők” című képhez, A csapat pihenője, 1950, Scottish National Gallery of Modern Art, Edinburgh. Photo: Antonia Reeve; © ADAGP, Paris and DACS, London 2018.

Szerző: Pókász Zoltán

A minimálbér foglalkoztatásra való hatása évtizedek óta a közgazdászok érdeklődési körének fókuszában áll. A szakirodalomban jelentős viták folynak a minimálbér emelésének a hatásáról, és továbbra sincs egységes konszenzus a kutatók körében.

Mindeközben az amerikai lakosság nem vitatja a minimálbér-emelés szükségességét: körülbelül kétharmaduk támogatja a minimálbér 15 dollárra emelését, amit már jó néhány amerikai államban megléptek a döntéshozók.

A szerző amellett érvel, hogy a szakirodalomban fellelhető ellentmondások többsége nem megfelelő feltételezésekből adódik. A neoklasszikus közgazdaságtan sztenderd munkaerő-piaci modellje a béreket és a hozzájuk tartozó foglalkoztatást jeleníti meg. Mindez azt eredményezi, hogy ez az elmélet  a “szőnyeg alá söpör” olyan változókat, melyeknek relevanciája lehet a munkaerőpiaci kínálat vizsgálatakor. Ilyen például az egészségbiztosítás vagy a rugalmas munkaidő, melyek megléte növelheti a potenciális munkaerő hajlandóságát arra, hogy belépjenek a munkaerőpiacra.

A neoklasszikus elmélet vizsgálatával érdemes kezdeni, hogy rámutathassunk, milyen tényezők hiányoznak az elemzésből. Eszerint a dolgozók bére pontosan megegyezik a produktivitásuk mértékével, és nincsenek béren kívüli juttatások. Mi történik akkor, hogyha az állam minimálbért vezet be, melynek értéke az egyensúlyi bér felett van? Az alábbi ábra ezt mutatja.

Eszerint az új helyzetben a munkaerő iránti kereslet csökken, a munkaerő kínálata pedig nő, ami munkanélküliséget eredményez. A tökéletes piac feltétele pedig azt implikálja, hogy a vállalat legkisebb áremelése is azzal jár, hogy egy fogyasztó sem fogja az ő terméküket választani. Ha azonban a végtelen árrugalmasság nem teljesül (ahogy a valóságban sem szokott), akkor a fogyasztók nem fognak teljesen elpártolni a vállalattól áremelés esetén, legfeljebb csökken a fogyasztói kereslet a vállalat termékei iránt.

 Ilyen esetben valósulhat meg egy úgynevezett átruházási (“pass-through”)-hatás: a minimálbér következtében a vállalatok megemelik termékeik árát, így mérsékelve annak negatív hatásait., és a fogyasztókra áthárítva a minimálbér-emelés negatívumait.

Ahogy az ábrából is látszik, ez azáltal valósul meg, hogy a munkaerő-keresleti függvény kissé kintebb tolódik, így a munkanélküliség mértéke sem lesz akkora, mint a sztenderd modell szerint lenne. A fogyasztók keresletének árrugalmassága határozza meg azt, milyen mértékben pártolnak el a vállalattól egy áremelés esetén. Olyan termékek esetén, melyeknek több helyettesítő terméke is van, minimálisan lehet csak árat emelni. Ezzel szemben a kereskedelmi forgalomba nem hozható (non-tradable) termékek (például szolgáltatások, mint a fodrászatok, éttermek) árai iránt kevésbé rugalmas a fogyasztók kereslete, vagyis bátrabban lehet árat emelni. Mindazonáltal éttermeken végzett vizsgálatok vegyes eredményt mutatnak abban a tekintetben, hogy érvényesül-e az átruházási hatás.

Az adminisztratív adatbázisból történő elemzések sokkal inkább alátámasztják az átruházási hatást. Számunkra különösen releváns lehet Harasztosi és Lintner (2019) magyarországi kutatása, melyben arra jutnak, hogy a minimálbér-emelés 75%-át átruházzák a vállalatok a fogyasztókra. Az elmélettel konzisztensen a szolgáltatóiparban (“non-tradable szektorok”), ahol a kereslet árrugalmassága kisebb, az elbocsátás mértéke is alacsonyabb, mint a “tradable” szektorokban.

Az átruházási hatás egyik fontos következménye, hogy a minimálbérből élők a minimálbér-emelésből kevésbé tudnak profitálni a magasabb termékárak miatt. Ezt a problémát súlyosbítja az, hogy az átruházási hatást jobban képviselő termékek a többségét képezik a minimálbérből élők fogyasztói kosarának. Így a megemelkedett árakat leginkább az alacsony néprétegek érzik meg.

Másik potenciális buktatója a minimálbér-emelésnek az, hogy a munkáltatók a fizetésen kívüli juttatáson is spórolhatnak, szélsőséges esetben teljesen hatástalanítva az alkalmazottakra jótékony hatásait. Ez a pesszimista kimenetel azonban mindössze elméleti lehetőségnek látszik az empirikus szakirodalom alapján. Például a minimálbér-emelés és az egészségbiztosítás mértéke között mérsékelten negatív kapcsolatot találnak a kutatók.

A fizetésen kívüli juttatások mérséklésén kívül a munkáltatók több opcióval is rendelkeznek ahhoz, hogy enyhítsék a minimálbér-emelés rájuk rótt terheit. Példaként említhető a munkaidő flexibilitásának csökkentése és az elvárt munkaintenzitás növelése, avagy a munkavállalók kényelmének visszavetése. Ezek az intézkedések egyszerre növelik a munkaerő iránti keresletet, és csökkentik a munkaerő kínálatát, így hasonló hatást kifejtve, mint a fizetésen kívüli juttatások csökkentése. Mindezeknek köszönhető, hogy a minimálbér-emelés a vele járó esetleges kényelmi hátrányok miatt nem biztos, hogy eléri eredeti célját, nem feltétlenül növeli a munkavállaló jólétét az elméleti keretrendszer szerint. A gyakorlatban ez a kérdés nem képezte az érdeklődés tárgyát elsődlegesen. Az utóbbi évek kutatásai azonban azt mutatják, hogy az olcsó munkaerő a minimálbér-emelés következtében igyekszik növelni produktivitását. Mindez természetesen attól is függ, hogy mennyire mérhető a dolgozók teljesítménye.

Az eddig tárgyalt elemzések feltételezték, hogy a minimálbér-emelés minden vállalat esetén megvalósul, és nem használják ki a különböző kiskapukat, amelyek rendelkezésre állnak. Az elméleti modellek azt mutatják, hogy a minimálbér-emelés elkerülése akkor valósulhat meg leginkább, ha ez mind a munkavállalónak, mind a munkáltatónak érdekében áll. Példaként említhető az, amikor a munkavállaló illegális bevándorló, így kiszolgáltatott a munkáltatóval szemben. Emellett minél közelebb van a minimálbér az átlagbérhez, és minél kevésbé képesek áthárítani a vállalatok a fogyasztóra az emelés költségeit, a svindilizés annál inkább számottevő.

Általánosságban kijelenthető, hogy a minimálbér-emelés szigorú betartatása kétélű fegyver: az adóelkerülést egyrészt csökkenti, fehéríti a gazdaságot. Másrészt a vállalatok emiatt potenciálisan olyan eszközökhöz nyúlhatnak, melyek enyhítik a minimálbér – rájuk nézve negatív – hatásait, és egyben a munkavállalók jólétének is ártanak.

A minimálbér-emelés azonban nem csak a minimálbéren foglalkoztatott munkavállalókra lehet hatással. Ilyen lehet az, amikor egységes béren kívüli juttatási csomag illet minden munkavállalót fizetéstől függetlenül. Ily módon történhet meg a minimálbér-emelés átgyűrűzése a többi munkavállalóra is, mikor erre reagálva a vállalatok lecsökkentik a juttatások mértékét egységesen.

Tendenciaszerű az is, hogy a minimálbér-emeléssel a munkavállalók iránti követelmények nőnek: egyre magasabb végzettséget várnak el. Ez pedig egyfajta munkaerő közötti helyettesítési hatást jelent. Ez különösképp amiatt problémás, mert ezáltal a statisztikákban nem jelenik meg az alacsonyabb jövedelmi rétegek növekvő munkanélkülisége, jóllehet a minimálbér-emelés éppen nekik kéne, hogy kedvezzen leginkább. Hasonló hatással jár az alacsony képzettséget igénylő munkafolyamatok automatizálása is.

Megjegyzendő, hogy nem feltétlenül az alacsony képzettségűek és a minimálbéren foglalkoztatottak számának direkt csökkenése a jellemző a minimálbér-emelés következtében. Ehelyett inkább egyfajta mérséklődés mutatható ki az újonnan felvett, kevéssé kvalifikált emberek számában. A munkaerőpiacra való belépés válhat tehát nehezebbé a minimálbér-emelés következtében. Ezek a hatások empirikusan is alátámasztottak, nem csak elméleti megfontolások.

A minimálbér valós hatásáról a mai napig éles viták folynak. A legfőbb választóvonal a konzervatívok és a liberálisok között húzható. A szerző szerint mindkét nézet részben hibás. A konzervatívok a neoklasszikus közgazdaságtani modellnek hisznek, mely szerint a minimálbér-emelés óhatatlanul foglalkoztatás-csökkenéssel jár. A szerző meggyőződése az, hogy ez nem szükségszerű. Ezzel kontrasztban a liberálisok a minimálbér-emelést sokkal optimistább szemüvegen keresztül látják: úgy gondolják, nem eredményez a minimálbér-emelés tömeges elbocsátásokat. Ebben az esetben a szerző a premisszával egyetért. Viszont hangsúlyozza, hogy ettől függetlenül eredményezheti a minimálbér-emelés más juttatások megvonását, avagy a terhelés növelését, és így a minimálbéren élők jólétének objektív csökkenését.

Mindezekből érezhető, hogy a sztenderd megközelítés – miszerint kizárólag a bérszint és a foglalkoztatottság mértéke fontos metrikák a minimálbér-emelés kiértékelésekor – hiányos. Ezt a felfedezést egyre inkább magáénak kezdi érezni a közgazdaságtani szakirodalom is, így joggal reménykedhetünk abban, hogy a közeljövőben már a tankönyvek hasábjain is széleskörűbb munkaerőpiaci modellekkel találkozhatunk.

Szólj hozzá!