Francois Villon: Közmondások
szerző: Vida Cecília
Szerettem a magyar irodalom órákat a gimnáziumban, valahogy éreztem, hogy a mesében én is benne vagyok, leszek egyszer. Persze az irodalom tanárunknak is nagy szerepe volt ebben, aki maga is műkedvelő író volt és a versek szépségéről egy órán keresztül képes volt lelkesen beszélni. Próbálta a 80-as években nyitogatni egy alföldi kisváros gimnazistáinak fülét, elméjét.
Hogy mekkora segítség az élethez, az életben a művészet (irodalom, képzőművészet, zene), annak megértéséhez élettapasztalat, bölcsesség kell. Az irodalom, a költészet erejét csak később tapasztaltam meg.
Francois Villon költészetéért sokan rajonganak. A százéves háború után született francia költőnek sem a pontos születési idejét, sem a halálának időpontját nem ismerjük. Talán 1432-től 1463-ig élt, de művein kívül alig valamit tudunk róla, ezért életét legendák övezik. A versei alapján tudhatjuk, nem félt megélni az élet örömeit, ügyeskedett, túlélt, magyarázott és az erkölcsös élet értelmén merengett. 1456-tól eltűnéséig írt két Testamentumot az utókornak, intelmekkel, életvezetési tanácsokkal, azonban művészetében a reneszánsz korban újra felfedezett ókori bölcseletekre támaszkodott. A Kis Testamentum bevezető két versszaka jól jellemzi költészetét, világszemléletét. Így kezdi:
(1)
“ Én, Francois Villon diák,
A négyszázötvenhatos évben,
Vállalva zablát és igát,
Higgadt elmével eltökéltem:
Meg kell vizsgálnom, hogyan éltem.
Mint írva áll Vegetiusnak,
A bölcs rómainak művében,
Másképp megcsaljuk önmagunkat.”
Komoly erkölcsfilozófiai témával, az önvizsgálat szükségességével nyitott, hivatkozva a római bölcsekre. Az önámítás, öncsalás elkerülésére biztat, majd megkapjuk a bevezető második versszakát:
(2)
“A mondott évben, hogy mogorván
Karácsony ideje közelgett,
Mikor éhkoppon a toportyán,
S az emberek otthon hevernek,
Mert fagy kint, forró kályha mellett:
Vágy fogott el, hogy szétfeszítsem
Bilincseit a szerelemnek,
Melyek összetörték a szívem.”
(Kálnoky László fordítása)
A természeti kép, a természettel való azonosulás nem hiányozhat egy reneszánsz versből sem, megkapjuk. Karácsony van, kint hideg, éhező farkas, bent meleg, heverészés, de a szerelmi bánatnak véget kell vetni, különben megcsaljuk önmagunkat!? Ezt üzeni talán nekünk a mester.
A Testamentumok verseit sokan ismerik, idézik, elemzik. A történetemben azonban Villon Közmondások című verse, pontosabban annak ajánlása hozott többször segítséget. A ballada egy költői “ujjgyakorlat”. Villon a vershez francia közmondásokat használ fel, azokat egymás mellé szerkesztve egy új művészi üzenetet fogalmaz meg. Ez a ’hozott anyagból új dimenziók megnyitása a szöveg szerkesztésével’ a modern költészet egyik iránya is lehetne. A közmondások egymással való kapcsolata nem mindig érthető, értelmezhető, de minden versszak refrénre végződik, fokozva az olvasók várakozását: “Addig hív Karácsonyt: elérkezik.” A hercegnek és nekünk szóló ajánlás azonban egy életre szóló közmondáscsokrot ad nekünk:
“Herceg! Addig a hév, míg ifjúkor van,
Addig ballag: haza-keverdik,
Addig gyúrják: jobb eszme kél az agyban.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik.”
Kamasz gyermekek nevelése során ezek a sorok a szülői türelmet, bölcsességet erősítő iránymutatások. Legalábbis nekem számtalanszor vigaszt jelentettek, fejből mormoltam sokszor őket a gyermekek hazakeveredését, megokosodását várva, és azt hiszem, a Karácsony nálunk már elérkezett. Önálló, tetteikért felelősséget vállaló felnőttek lettek a gyermekekből. Persze ezek a sorok másnak teljesen mást is jelenthetnek, a teljes költemény Weöres Sándor fordításában így szól:
Közmondások
Addig topog, almot szétrúg a kos.
Addig jár korsó kutra: odakoccan.
Addig hevít vasat, míg nem piros.
Addig vered, már szilánkokra pattan.
Addig ember, míg becsülete megvan.
Addig távolodik, hogy feledik.
Addig rosszalkodsz, végül rossz hired van.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik.
Addig magyaráz: minden zavaros.
Addig tart jóhíred, míg pártfogód van.
Addig ígér – mind megadni bajos.
Addig kér, végre a kezébe pottyan.
Addig kívánatos, míg ára is van.
Addig próbál: győzedelmeskedik.
Addig olcsó, míg lesz minden bokorban.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik.
Addig kutyabarát, míg csontot oszt.
Addig dalolnak: megtanulják sorban.
Addig rejt gyümölcsöt: már latyakos.
Addig próbálgat, valahogy csak jól van.
Addig késik: csak maradjon a sutban.
Addig siet: sebtében elesik.
Addig szorít: markában levegő van.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik.
Addig csúfol: mindenkinek kínos.
Addig pazarol: inge is elillan.
Addig nől szabadsága: bajt okoz.
Addig jó a “hozom” míg “adom” is van.
Addig jámbor, míg ül a templomi padban.
Addig költ: kölcsönért esedezik.
Addig forog a szél: északról surran.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik.
Herceg! Addig a hév, míg ifjúkor van,
Addig ballag: haza-keverdik,
Addig gyúrják: jobb eszme kél az agyban.
Addig hív Karácsonyt: elérkezik
(Weöres Sándor)
A költemény eredeti nyelven állítólag még ma is érthető, értelmezhető, a francia nyelv ugyanis a nyelvészek szerint nem változott annyit hatszáz év alatt, mint a magyar. Egy-egy Villon költemény eredetiben való olvasásáért érdemes lenne megtanulni franciául, néha azt gondolom!