A munkaerő kommodifikálása és annak emberéletet követelő hátrányai

Forrás: HRM and the COVID-19 pandemic: How can we stop making a bad situation worse?

Mark Butterick, Andy Charlwood (2021), Human Resource Management Journal

szerző: Süle Ákos

Odüsszeusz találkozik Eumaiosszal, vörösalakos vázakép

A cikk írói szerint bizonyos munkakörökben dolgozó munkavállalók áruként való kezelése (a továbbiakban kommodifikálása), azaz nem embernek való bánásmódban részesítése szerepet játszott abban, hogy a jövedelmi egyenlőtlenségek, és egyesek számára az egészségügyi kockázatok nőttek a pandémia alatt. Szerintük ebben a folyamatban a HR tudomány is szerepet játszik. Nagy hangsúlyt kapnak az olyan normatív HR modellek, amik a kommodifikálásra ösztönöznek és ezek nem részesülnek a megfelelő etikai kritikában azzal kapcsolatosan, hogy alkalmazásuk milyen következményekkel jár a munkavállalók számára.

A HR, mint tudomány tehát szerepet játszik a munkaerő kommodifikálásában, így olyan HR menedzsment alakulhat ki cégekben, ami tulajdonosi szempontból optimális, de a munkavállalókéból már sokkal kevésbé. Ezek a menedzsment eszközök természetesen a HR elméletek nélkül is léteznének, hiszen a vállalatok csökkenteni akarják költségeiket, de az idetartozó HR modellek külön elméleti támogatási nyújtanak ezeknek az intézkedéseknek és alátámasztják őket.

A koronavírus járvány alatt a jövedelmi egyenlőtlenségek nőttek azok között, akik elvesztették munkájukat és akik nem. 2020 áprilisára a munkavállalók 20%-a lett elbocsátva az USA-ban, és 17%-uk az Egyesült Királyságban. Főleg azok vesztették el munkájukat, akik nem tudták azt otthonról végezni, és azok, akik határozott idejű szerződéssel rendelkeztek. A rugalmas munkaidőben dolgozók is nagyobb valószínűséggel szembesültek elbocsátással. A munkanélküliség mértéke azonban függött az ország alapvető munkaerővel kapcsolatos beállítottságától is. Például Németországban – ahol már egy ideje próbálták rövidíteni a munkaórákat, hogy csökkentsék a munkanélküliség mértékét – ez a minta nem rajzolódott ki olyan élesen. Tehát az olyan országok esetében, amelyek alapvetően humanitáriusabban viszonyulnak a dolgozó emberekhez, kevésbé kommodifikálják őket, nem bocsátottak el annyi dolgozót.

Ebben az időszakban azonban voltak olyan alacsonyabban fizetett munkakörben dolgozók, akiknek ugyanolyan keretek között kellett folytatniuk a munkát, mint a mindennapokban. Akkor is, amikor a gazdasági tevékenységek nagy része le volt zárva és az embereket arra kérték, hogy ha tehetik maradjanak otthon. Ebbe a kategóriába tartoznak például élelmiszergyárak, feldolgozók munkavállalói, szociális gondozók, egészségügyi kisegítők, és szállítással kapcsolatos munkakörök alkalmazottai. Ezen munkakörök dolgozói körében magasabb volt a megbetegedés és a halálozás kockázata, mint a munkaképes korú lakosság többi részében. Ebbe a csoportba tartoznak például az egyesült királysági szociális otthonok, USA-beli agrár- és élelmiszeripar, textil-és ruhagyárak dolgozói.

Természetesen vannak olyan iparágak, amiknek üzemelniük kell még ilyen időszakban is, a hangsúly itt azon van, hogy ezeknek a munkavállalóknak változatlan körülmények között kellett dolgozniuk a pandémia ellenére.

Lényegében tehát a munkaerőnek az a rétege, amelyet rossz körülmények között dolgoztatnak alacsony bérért, mert nem lennének képesek munkahelyet váltani, a vállalati költségminimalizálás áldozatául estek. Szabályozásokra van szükség, amik meggátolják a kommodifikálás folyamatát, és ehhez aztán tudna alkalmazkodni a HRM tudomány is. A tanároknak hangsúlyosabban kell oktatniuk a HR etikai oldalát is, nem csak a normatív modellek megközelítését. Különböző munkaügyi szervezetek foglalkozhatnának többet az üggyel, alaposabban megvizsgálni és követni kéne azon szervezetek példáját, akik értékként kezelik a munkavállalókat. Fontos az, hogy a vállalati gazdálkodásban is optimumot érjünk el, de jobban figyelembe kell venni azt is, hogy gazdasági modelljeinkben az egyes változók embereket jelentenek és nem jószágokat.

Szólj hozzá!