A szakma szeretete

szerző: Szabó Dorottya

Ahogy arról korábban írtunk, 2021-ben felütette a fejét a nagy lemondási hullám (Great Resignation) jelensége, ami alapvetően az Egyesült Államokat jellemezte, de Európát is elérte. 2021 második felében a felmondó munkavállalók száma korábban nem látott ütemben nőtt az Egyesült Államokban, ami komoly munkaerőhiánnyal kapcsolatos problémákat okozott egyes ágazatokban. A jelenség kapcsán a nemzetközi sajtó elsősorban azt emelte ki, hogy a felmondó munkavállalók – nagyrészt a koronavírus járvány hatására – felismerték, hogy a munkaerejük nincs kellően megbecsülve, illetve hogy megvan a lehetőségük arra, hogy munkahelyet váltsanak.

 Ez a felismerés a munkavállalók alkupozíciójának növekedésével jár együtt, és sokan remélik tőle, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő ágazatokban a munkakörülmények jelentős javulását is eredményezi. Ez a tendencia már tetten érhető a különböző bérkvartilisek növekedési ütemeinek elválásában. A Federal Reserve Bank of Atlanta adatai[1] szerint 2021-ben az alsó kvartilisbe eső mediánbérek növekedési üteme jelentősen megugrott a magasabb bérkvartilisekhez képest az Egyesült Államokban. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a munkakörülmények javulása nem csupán jövedelmi kérdés, a kiszámíthatóság, a biztonság, az egészségügyi körülmények és számos egyéb tényező tekintetében is elengedhetetlen az alacsony bérű ágazatok munkakörülményeinek fejlődése. Éppen ezért nem is szerencsés, hogy a jelenlegi helyzet értékelését elintézzük azzal, hogy munkaerőhiány helyett „bérhiányként” emlegetjük[2].

 Kevesebb szó esett azokról az emberekről, akik nem munkahelyváltás céljából mondtak fel, hanem egész egyszerűen kiléptek a munkaerőpiacról anélkül, hogy szándékukban állna újra munkába állni (a közeljövőben). Hova tűnt ez a többmillió ember az Egyesült Államok munkaerőpiacáról?

A koronavírus járvány okozta gazdasági válság és az abból való kilábalás több szempontból is megkérdőjelezte a tankönyvi válságpéldáinkat, és talán a legérdekesebb sajátosságát a munkaerőpiacon figyelhetjük meg. A recessziókból való kilábalást általában az jellemzi, hogy a gazdasági visszaesés következtében az állását elvesztő munkaerő az üres álláshelyek növekedésével párhuzamosan újra munkába áll. A munkavállalók tehát ilyenkor sorban állnak a lehetőségekért, a munkaadók pedig válogatnak közülük. Ezzel szemben ma azt tapasztaljuk, hogy a munkakínálat lassabban regenerálódik a keresletnél.

 Miközben a munkanélküliségi ráta a II. világháború óta nem látott ütemben csökkent vissza a válság előtti szintjére, addig a kínálati oldalon a leglassabb felépülését figyelhetjük meg, és a munkaerőpiac-részvételi ráta egyelőre messze elmarad a járvány előtti szinttől. A munkakeresleti és -kínálati oldal regenerálódása közti különbséget jól szemlélteti a The Washington Post alábbi két ábrája.

 A gazdaság és ezzel együtt a munkakereslet gyors helyreállását jelentősen támogatták az Egyesült Államokban a fiskális és monetáris stimulusok, amik hozzásegítették a háztartásokat ahhoz, hogy visszanyerjék vásárlóerejüket. A Fred adatai[3] szerint 2021 második negyedévére a egy főre jutó személyes fogyasztás a válság előtti szint fölé emelkedett, de ahogy az a lenti ábráról is leolvasható, ezt elsősorban a nem tartós fogyasztási cikkekre költött kiadások növekedésének köszönhető. A szolgáltatásokra szánt kiadások – bár növekvő trendet mutatnak – 2021 harmadik negyedévére még nem tértek vissza a válság előtti szintre.

Forrás: Fred, saját szerkesztés

 Úgy tűnik tehát, hogy az amerikai háztartások alapvető kiadásai gond nélkül tértek vissza az eredeti szintjükre annak ellenére, hogy a munkaerőpiacról továbbra is többmillió alkalmazott hiányzik. A gazdaság helyreállása mellett ez nagyban köszönhető az állami támogatásoknak, amik azt is lehetővé teszik – vagy legalábbis tették -, hogy a potenciális munkaerő egy része távol maradjon a munkaerőpiactól. Ezek a támogatások azonban kimerültek, így ez önmagában nem ad magyarázatot arra, hol „bujkálnak” a munkavállalók.

 A munkaerőhiány mögött meghúzódik pár, a járvány egészségügyi vonatkozásának, és az ezzel járó korlátozásoknak fényében logikusnak tűnő ok. Ilyen például a gyermek- és idősgondozás miatt otthon ragadt munkaerő esete – ami elsősorban a nőket érinti -, illetve a bevándorlás korlátozásának következtében jelentősen lecsökkenő bevándorlók száma. Ez utóbbi elsősorban a mezőgazdasági szektorban okoz jelentős gondot, mivel az ebben az ágazatban dolgozók közel fele bevándorló volt 2019-ben[4].

 Mindezek mellett jelentősen megnőtt a nyugdíjba vonulók száma, a The Washington Post elemzői szerint 2021 novemberében a becsült trend szerinti értékhez képest 1,5 millióval többen vonultak nyugdíjba. A Census Bureau kérdőíves felmérése azt mutatja, hogy 2020 májusa óta 2021 októberéig 13%-ponttal nőtt a nyugdíjba vonulók aránya azok közt, akik a megelőző 7 napban nem dolgoztak.

Forrás: The Washington Post (Census Bureau)

 A Pew Research Center adatai[5] szerint 2021 harmadik negyedévében az 55 éves és annál idősebb emberek 50,3%-a volt nyugdíjas, ami 2,2%-pontos növekedés 2019 harmadik negyedévéhez képest. Ez többek között azért is fontos, mivel 2000-től a járvány kitöréséig ez volt az egyetlen korosztály, amelyben nőtt a munkaerőpiac-részvételi ráta, miközben a 16-24 évesek körében jelentős csökkenés volt megfigyelhető ebben az időszakban[6]. Ez önmagában jelentős munkaerőpiaci problémának tekinthető, amit súlyosbíthat a nyugdíjba vonulók arányának jelenlegi trendje, habár a Bureau of Labor Statistics előrejelzése[7] szerint ez csupán egy átmeneti jelenség. Ugyan a jelenség időtávlatára vonatkozó kérdés közel sem degradálható egy másodlagos kérdés szintjére, azonban talán nem vitatható, hogy nem az 55+ korosztály munkaerőpiacon tartása az alapvető megoldás a problémára. A munkaképeskorú lakosság legfiatalabb rétegének munkaerőpiaci integrálása, az elhúzódó iskolai évek munkával való összehangolása fontosabb gazdaság- és oktatáspolitikai feladat.

 A fenti ábráról továbbá leolvasható, hogy a nyugdíj mellett az „egyéb” kategóriában figyelhető meg jelentős, 8%-pontos növekedés a vizsgált időszakban. Ez a csoport nem különböző kategóriákból lett „összegyúrva”, így igen bizonytalan, hogy mit takarhat pontosan. Valószínűsíthető, hogy ezt a választ adták azok is, akik munkahelyet váltanak, ezért éppen nem dolgoznak, és elsődlegesen ennek köszönhető az említett növekedés. Emellett azonban talán azt is joggal feltételezhetjük, hogy a munkaerő egy része pusztán átmeneti „szabadságot” vett ki magának.

 A nyugdíjba vonultakban, illetve az „egyéb” kategóriákba esőkben az arányuk növekedésén túl az is közös, hogy ezek az emberek – feltételezhetően – többségében saját akaratukból maradnak távol a munkaerőpiactól. Ez jel lehet arra, hogy az emberek napjainkban újradefiniálják a munkát és annak társadalmi, valamint személyes értékét. Az amerikaiakról alkotott sztereotípiáink szerint az Egyesült Államok állampolgárai szorgalmas, munkatisztelő emberek, akik meg- és átélik, hogy a munkájuk által a világ egyik vezető hatalmának gazdasági és társadalmi működéséhez járulnak hozzá. A munkaerőpiactól való növekvő távolmaradásuk megkérdőjelezi ezt a képet, és egyben azt is, hogy a munkaerőpiac jelenlegi szerkezete, illetve a jelenlegi munkakörülmények megfelelnek-e egy tudásalapú gazdaság alapszerkezetének, amire egy inkluzívabb és igazságosabb társadalmat építhetünk a 21. században. A tudásalapú gazdaság fejlődésének feltétele nem a munka puszta tisztelete, hanem annak szeretete, és a foglalkoztatás- és oktatáspolitika felelőssége is, hogy az embereknek képességeiknek és tehetségüknek megfelelő munkakörökben lehetőségük legyen arra, hogy rátaláljanak a munka iránti szenvedélyükre.


[1] https://www.atlantafed.org/chcs/wage-growth-tracker

[2] https://www.businessinsider.com/how-many-people-quit-jobs-november-record-high-great-resignation-labor-shortage-2022-1

[3] https://fred.stlouisfed.org/series/A794RX0Q048SBEA

[4] https://research.newamericaneconomy.org/report/immigration-and-agriculture/

[5] https://www.pewresearch.org/fact-tank/2021/11/04/amid-the-pandemic-a-rising-share-of-older-u-s-adults-are-now-retired/

[6] a teljes munkaképeskorú lakosságra vonatkozóan 2000 januárja és 2019 decembere között 67,3%-ról 63,3%-ra csökkent a munkaerőpiac-részvételi ráta: https://fred.stlouisfed.org/series/CIVPART  

[7] https://www.bls.gov/opub/mlr/2021/article/projections-overview-and-highlights-2020-30.htm

Szólj hozzá!