Hozzájárulás a szakmai párbeszéd folytatásához
szerző: Csontos Tamás
A fejlődésgazdaságtan.hu hasábjain pezsgő szakmai vita bontakozott ki a munka fogalmával, illetve a munka és szabadság nexusával kapcsolatban. Ezen diskurzus kiújulása Lits Levente nevéhez fűződik, aki nemrég megjelent hozzászólásában a Balogh Attila és Baranyi Dániel által írt vitaindító esszére és az én ehhez fűzött gondolatfoszlányaimra reagált. Jelen írásomban Lits Levente felvetéseire reflektálnék, hozzátéve, hogy a Balogh Attila és Baranyi Dániel által jegyzett választanulmány felvetett gondolatai is tovább formálták nézeteimet.
Meglátásom szerint Lits Levente esszéje három irányból gondolja tovább az eddigi vitát. Egyrészt a cím önmagában sokat mondó: „Szabadság vagy munka”. Ez már magában foglalja, hogy a szerző a két fogalmat kizáró értelemben használja. Másrészt az esszé kimondva-kimondatlanul bírálja a vitaindító tanulmány azon feltételezését, hogy munkában megjelenik az empátia jelensége. Harmadrészt a szerző a tulajdon viszonyok kérdéskörében kritikát fogalmaz meg korábbi esszémmel kapcsolatban és új szempontként hozza be a „szervezeti hierarchiából fakadó uralom” intézményi és kulturális alapjait.
Kezdjük az utolsóval, hiszen ezzel teljesen egyet tudok érteni. Lits Levente jól mutat rá arra, hogy a tulajdon viszonyok átrendezése nem elégséges ahhoz a fordulathoz, amelyet azt gondolom mindannyian, ha más szemszögből is, de szorgalmazunk. A munka megszervezésének intézményi módjait és a szervezeti kultúrát is szükséges átalakítani – ahogy Katherine Trebeck és Jeremy Williams fogalmaz – a munka „jelentőségteljesebbé” tételéhez. A kérdés itt inkább az, hogy hogyan is áll az ok-okozati lánc. Meglátásom szerint a tulajdoni viszonyok, azért elsőrendűek, mert befolyásolják, hogy ki határozza meg a szervezet céljait, s csak e célok mentén lehet kialakítani a szervezet intézményi és kulturális alapjait is. A szervezetek „uralmi jellege” nem változtatható meg, amíg a kapitalista tulajdonformák irányítják azokat, s amíg céljaikat a kapitalizmus szellemének meghunyászkodva határozzuk meg a végnélküli profitmaximálásban. Arra van szükség, hogy a szervezet tagjai határozzák meg a saját céljaikat az értékrenddel összhangban. Ehhez pedig első lépcsőként mindenképp szükséges a tulajdonlással is foglalkozni, amely aztán a kívánatos új szervezeti kultúra felemelkedését és az „uralmi jelleg” szétbomlását hozhatja.
A következőkben a másik két pontra térek ki, melyek azt gondolom, egybe kapcsolódnak. Lits Levente esszéje szerint a szabadság és a munka egymást kizáró jelentéssel bírnak. Ha ez így van, akkor azt a következtetést szükséges levonni, hogy a szabadság csak munka nélkül érhető el. Továbbá Lits Levente esszéje szerint a munka és az empátia is szigorúan külön kezelendők, sőt korábbi tanulmányukban Lits Levente és Lits Benedek a következőket írja: „Olvasatunkban a munka nem más, mint az elidegenült tevékenység, azon időtöltések sora, ami kiüresíti az embert, lényegietlenné teszi.” Ebből a szemszögből nézve a munka az értelem és az élvezet minimális csíráját sem tartalmazhatja. Fontos kérdések vetődnek fel e gondolatok kapcsán. Ezek szerint a munkát nem lehet szabadon végezni? A munka nem lehet értelmes és élvezetes? S a kívánt létforma a „munkanéküliség” lenne?
Ezekre a húsbavágó kérdésekre, csak akkor tudunk válaszolni, hogyha tisztázzuk a munka fogalmi kereteit. A probléma abban rejlik, hogy diskurzusunkban a munka két fogalmilag elkülöníthető változata keveredik. Az egyik a kapitalista munka definíció: a bérmunka. A másik pedig a Balogh Attila és Baranyi Dániel által is megfogalmazott „jelző nélküli munka”, vagy ahogy én hivatkozni fogok rá a munka természetes fogalma. A munka ugyanis létezett a kapitalizmus előtt is. Álláspontom szerint a munka természetes értelemben egyszerűen csak a társadalmi szükségleteink kielégítésének eszköze, s mint ilyen elválaszthatatlan az emberi létezéstől. Korábbi esszémben már utaltam rá Polányi Károlyra támaszkodva, hogy a kapitalizmus előtt a munka szerves része volt az emberi életnek, s annak áruvá silányítása csupán a kapitalizmus terméke: „A munka elválasztása az élet egyéb tevékenységeitől és a piacnak való alárendelése nem jelent mást, mint az organikus létezésforma megsemmisítését és egy más fajta, atomisztikus és individualisztikus szervezettel való helyettesítését.” (Polányi, 2001:214). A probléma, tehát nem a munka, hanem a kapitalista termelés, amely kiragadta a munkát társadalmi kontextusából és természetes funkcióját alárendelte a tőkefelhalmozás logikájának. Így jött létre a kapitalista bérmunka, amely a profitmaximalizálás céljának alávetve elégíti ki a szükséglet kapitalista verzióját a keresletet.[1]
A két munka fogalom éles elválasztása azt gondolom, hogy egyszerűbbé tudja tenni helyzetünket. Lits Levente megjegyzései helytállók, ha munka kapitalista definíciójáról beszélünk. A kapitalista munka tényleg nem lehet a szabadság letéteményese, hiszen éppen a szabadidő és a munkaidő megkülönböztetésére épül. Ahogy Tamás Gáspár Miklós fogalmaz a „A szabadidő a szabadság ideje”. Ebből következően a munka csakis a szabadság hiánya lehet. Azt viszont mindenképp kiemelném, hogy még a kapitalista viszonyok között sem a munka elhagyása, tehát a „munkanélküliség” a megoldás, hanem a munkásmozgalom, vagyis a munka nagyobb fokú társadalmi beágyazásának kiharcolása. Belátható ugyanakkor, hogy ha a munkát a természetes értelmében egyszerűen csak a szükségletkielégítés eszközeként, az élet velejárójaként tekintjük, akkor lehetőségünk van arra is, hogy azt a szabadság részeként vagy, ahogy a vitaindító esszé javasolta, kétoldalú empátiaként értelmezzük. Ekkor nem kell a munkát szükségképpen lényegtelennek és kiüresedettnek tartanunk. Meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy a munka természetes definíciója, még mindig nem zárja ki kategorikusan a szolgai munkát, ezért egy modernebb, szabadság alapú munka definíció megalkotásához szükséges további adalékokkal szolgálnom.
Támaszul ebben a folyamatban a buddhista közgazdaságtant választanám, amely képes lehet arra, hogy a nyugati ember munkáról alkotott képét – mely jelentősen torzított a kapitalista viszonyok által – meghaladjuk. Ahogy Ernst Schumacher „A kicsi szép” című művében kifejti a kapitalista felfogás a munkát szükséges rossznak tekinti, amit érdemes minimalizálni. A kapitalista viszonyok között a munka a tőkések számára csökkenteni kívánt költségtényezőként jelenik meg. A munkásoknak, pedig a szabadság feláldozását jelenti a munkabér fejében. Ezzel szemben, ahogy Schumacher fogalmaz: „A buddhista felfogás a munka szerepét legalább háromoldalúnak tekinti: 1. alkalmat ad az embernek arra, hogy képességeit használja és fejlessze, 2. képessé teszi őt önzésének legyőzésére, amikor más emberekkel együtt egy közös feladat megvalósításán fáradozik, 3. létrehozza az élethez szükséges javakat és szolgáltatásokat”(Schumacher, 1991:55).[2] A buddhista felfogás szerint a munkát nem lehet értelmetlenül, örömtelenül és szabadság nélkül megszervezni, mert az „arra utal, hogy inkább törődünk a javakkal, mint az emberekkel, a gonoszságig híján vagyunk az együttérzésnek, és lélekpusztító fokon ragaszkodunk evilági létezés legprimitívebb odalához” (Schumacher, 1991:55). Sőt, buddhista megközelítés alapján a munka és a szabadidő kényszerű szétválasztása bűn, hiszen elrontja „a munka örömét és a szabadidő boldogságát”(Schumacher, 1991:55). Ebből a felfogásból két fontos következtetést érdemes levonni.
Egyrészt a buddhista munka fogalom második pontja alapján továbbgondolható a vitaindító esszé empátiáról alkotott nézetei. Ezek alapján a munka szerves része az empátia gyakorlása, s az önzés feloldására való törekvés. A kapitalista munkahely viszont ezt nem teszi lehetővé. Ahogy arra Balogh Attila és Baranyi Dániel rámutattak, bár a kapitalista munka is empátiát vár el, de ez egyoldalú marad, hiszen a munka megszervezése nem mutat semmilyen együttérzést. Sőt, a munkaszervezés rendszerszinten éppen az empátia hiányára és az önzésre épül. A kapitalista munka, tehát a saját kizsákmányolásunk véghez viteléhez várja el az empátiát. Ebben az értelemben az empátia egyoldalú és válsággá válik, s tünete lesz a bullshitizáció, illetve a kiégés.
Másrészt buddhista perspektívából nézve a munka az élet szükséges és hasznos része, ezért arra kell törekednünk, hogy azt úgy szervezzük meg, hogy örömet és szabadságot nyújtson. Ebben a nézetben, tehát igenis meg tudjuk határozni a munkát, mint szabadságot. Fontos hozzátenni, hogy a munka mindig erőfeszítést és energia leadást jelöl, amelynek korlátai vannak. A feltöltődésnek tehát a munka mellett (és azzal együtt) mindig léteznie kell. Nézőpontom szerint a munka akkor válik szolgaivá, ha az energialeadás, amivel jár, rendre nagyobb, mint az amilyen feltöltődést képesek vagyunk elérni. A munka, mint szabadság viszont azt jelenti, hogy a munka és a feltöltődés nem válik el élesen egymástól, hanem a munka az energiák leadása mellett azok teljes vagy részleges feltöltődését is megadja. Ez hasonló ahhoz mikor az együttérzés kifejtése a munkában képes kétoldalúvá válni. A szabad munka csúcsa a Csíkszentmihályi Mihály által meghatározott flow élmény, amely a munka és a feltöltődés tökéletes elegyeként értelmezhető. Az ilyen munka, tehát lehetőséget biztosít szabadságunk, kreativitásunk és együttérzésünk kifejezésére, sőt magába foglalja a tanulás folyamatát és képességeink fejlesztését. Ebben az értelemben a munka nem teher, hanem a társadalmi részvétel módja, így része minden olyan tevékenység, amely a társadalmi szükségleteink kielégítéséhez hozzájárul. A társadalmi szerepünk, tehát kifejezésre jut a munkákban, mely szervesen kapcsolódik az életünk egyéb tevékenységeihez.
Összefoglalva az írásom főbb tanulságait abban talán a vita résztvevőivel egyetérthetünk, hogy szükséges a kapitalista bérmunkától megszabadulnunk, amely az elidegenedés, a kommodifikáció és a kizsákmányolás terepévé változtatta a fogalmat. A kérdés, amelyben meglátásom szerint Lits Leventével vitatkozunk, hogy ez azt jelenti-e, hogy a munka fogalmát úgy „en bloc” süllyesszük el és a munka nélküli világ utópiáján dolgozzunk, vagy a munkát, mint fogalmat tartsuk meg, csak értelmezzük át egy kapitalizmuson túli társadalmi rendszer követelményeinek megfelelően a szabadságunk kiteljesítőjeként. Én – Balogh Attila és Baranyi Dániel tanulmányával egyetértve – ez utóbbi mellé tettem le voksomat jelen írásban, méghozzá azért mert azt gondolom, hogy a munka természetes és buddhista jelentését alapul véve igenis lehet azt az öröm és a szabadság forrásaként szemlélni. Ahhoz viszont, hogy a szabad munka létrejöjjön, még sok teendőnk van. Leginkább meglévő társadalmi szükségleteink tudatos tervezésére és újragondolására van szükség, hiszen ez határozza meg a munkák eloszlását. Azt gondolom három típusú szükségletet lehet elkülöníteni. Egyrészt, vannak olyan ma szükségletnek tűnő romboló vágyak, melyek kielégítésére a „jó élethez” nincs szükségünk az ezek alapjául szolgáló munka hasztalan. A második kategóriába, azok a szükségletek tartoznak, melyeket ki lehet elégíteni többnyire szabad munkára alapozva. Harmadrészt, sajnos még ma is léteznek olyan szükségletek, melyek értékesek, de kielégítésük „piszkos, fájdalmas és reménytelenül monoton munkákra”(Trebeck-Williams;2021:141) alapozva lehetséges. Ezeket érdemes a technológia eszközével kiváltanunk. Itt fontos elismernünk a kapitalizmus eddigi szerepét, amely e technológiák fejlődéséhez hozzájárult. Ma a kérdés így áll: felismerjük-e, hogy a kapitalizmus meghaladásával az elért technológiát nem a tőkefelhalmozás fokozására vagy techno-próféták lázálmainak megvalósítására, hanem a munka felszabadítása tételére kell alkalmaznunk?
Hivatkozások
Balogh, A., & Baranyi , D. (2022. 01. 18.). Szabadság, munka és a kötőszavak – Válasz Lits Levente: Szabadság vagy munka (A viszony nélkülözéséről és az érzékelhető átlényegítésének problematikájáról) című kritikájára. MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. Forrás: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2022/01/18/szakmai-parbeszed-a-szabadsag-es-munka-viszonyarol/
Balogh, A., & Baranyi, D. (2021. 06. 24.). Szabadság és munka. Avagy miért nem szabadság a munka és miért munka a semmittevés. MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. Forrás: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2021/07/16/gondolatok-balogh-attila-es-baranyi-daniel-szabadsag-es-munka-cimu-esszejerol/
Csíkszentmihályi, M. (1997). Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája. Budapest: Akadémiai Kiadó.
Lits, L. (2022. 01. 18.). Szabadság vagy munka: A viszony nélkülözéséről és az érzékelhető átlényegítésének problematikájáról. MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. Forrás: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2022/01/18/szakmai-parbeszed-a-szabadsag-es-munka-viszonyarol/
Lits, L., & Lits, B. (2021. 10. 21.). A munka, mint esztétikai uralom. MKT Fejlődésgazdaságtani Szakosztály, https://fejlodesgazdasagtan.hu/2021/10/27/a-munka-mint-esztetikai-uralom/#_ftn2.
Polányi, K. (2004). A nagy átalakulás. Korunk gazdasági és politikai gyökerei . Budapest: Napvilág Kiadó.
Schumacher, E. F. (1991). A kicsi szép. Budapest: Katalizátor Könyvkiadó Kft.
Tamás, G. M. (2019). A munkaidő hossza. Magyar Narancs. Forrás: https://magyarnarancs.hu/publicisztika/a-munkaido-hossza-115971
Trebeck, K., & Williams, J. (2019). A megérkezés gazdaságtana. Budapest: Pallasz Athéné Kiadó.
[1] E ponton vitatkozok Balogh Attila és Baranyi Dániel választanulmányával, akik Bernalra hivatkozva a mezőgazdasághoz kötik a munka leválasztását az élet egyéb tevékenyégeitől. Elismerve, hogy a neolitikus forradalom változásokhoz vezetett, Polányi alapján mégis úgy érzem, hogy a munka társadalmi kontextusból való kiragadása igazán a kapitalizmus terméke, s a mi szempontunkból ez a leválasztódás a lényeges.
[2] A harmadik tényező utal arra, amit én a korábbiakban a munka természetes fogalmaként alkalmaztam