Jack Element, felemelni a másikat
A jelen fiatalság megszervezésének nexusairól a második Jack Element buli „elementáris búgásának” valósága kapcsán Lits Levente beszámolója
Lits Levente véleménycikke; Jack Element // 01.27. // EASY (20.30-22.00: Stark, 22.00-23.30: KirkLazarus, 23.30-2.30: Hanussen b2b Kekrim, 2.30-4.00: Milon Miller)

„Huncut hihatek, prüntyögős bassline, sör, vagány festmények és fotók a falon, kék és narancs fények, elementáris búgás. Ezekkel a hívószavakkal indítjuk útjára a második Jack Element bulit.” – írták posztjukban a szervezők. A megidézett hívószavak és társasági esemény kapcsán felmerült gondolataim egy részét foglalnám össze. Az EASY Art Space esti nyílt alkalma során, amit a Jack Element csapata szervezett, microhouse és rominimal stílusként deifinált zenét játszottak és a Széll Kálmán téren este 8:30-tól egészen hajnal 4-ig táncoltak, beszélgettek és találkoztak egymással.
Az elhatározott tartózkodó
A szervezőkkel folytatott külön beszélgetések során fontos nézetkülönbség derült ki számomra, nevezetesen, hogy mennyi időt adnak ennek a kultúrának, ők személy szerint mennének-e egy ilyen rendezvényre 5, 10, 20 év múlva. Gyökeresen eltérő válaszok születtek, miszerint „örökké, hiszen beleszerettem ebbe”, illetve, hogy „valószínű nem”. A két válaszon gondolkodva hazafelé tartva elsőként az merült fel bennem, hogy talán a második álláspont a valós, a realista az elsővel ellentétben, ami túlzónak és önhittnek láttatta magát. Úgy tűnt, ezzel végleg a második álláspont mellett foglalnék titkon állást, csakhogy további kérdést vet fel ennek elfogadása.
Közgazdászhallgatóként rendre felmerült bennem annak kételye, hogy akkor a második álláspont képviselője („valószínű nem”) miért tett mégis erőfeszítést a DJ-k felsorakoztatására, akik kapcsán szintén kiderült számomra, mint a témában legkevésbé jártas számára, hogy saját bevallásuk szerint a zenei műveltségük a közeg legalsóbb fokán állnak mind intézményes, mind autodidakta szempontból, és hogy miért nem törekedett számomra álmodozónak tartott barátja szembesítésére. Ekkor jutott eszembe egy korábbi beszélgetésem során fejtegetett szkeptikus álláspontom a technológiák és a nemzetek felemelkedésének morális alapjáról. Véleményem a közös és a másik felemelésének különbségét taglalta, míg előbbivel azonosítottam a technikai fejlődés és a gazdasági gondolkodás centrumának szempontjait és törekvéseit, addig a másodikat neveztem meg a jó élet zálogaként és a minőségi, lényegi hordozójaként felvetve a szeretet fogalmának nexusait. („ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom”)
Most viszont fenekestül felfordult a két vélekedésről alkotott koncepcióm. Úgy láttam, hogy habár pusztán „vagány” képek, villogó lámpák és nagy hangerő nem teszik támogató véleménnyé gondolataimat, nem jelentheti mindazt, hogy tökéletlensége, az értelem ellentételezése és a helyzet képtelensége mögött ne fedezzem fel az alkotás és az öröm vonásait, annak, ami minőséget kölcsönöz neki, a másiknak való átadás gesztusát. Itt már számomra a stílusba vetett hit a másiknak adható legfontosabbját jelentheti, hiszen ezt látja legjobbnak a pillanatban, azt adja, amiben tényleg hisz, s nem gondolom, hogy a konstruktív kritika részét ne jelenthetné ennek elismerését és értékelését, felmutatását.
Habár úgy látom máig, hogy pusztán impotens formában képes megszervezni a gazdaságilag, kulturálisan és világnézetileg radikálisan megosztott egyetemi polgárságot, a kulturális elitre vállalkozandóként korunk fiatal értelmiségét, mégis a másik felemelésének gesztusa túlmutat egy tulajdonságok alapján szervezett világ keretein. Ezzel pedig nem annak szeretnék hangot adni, hogy mit érdemes kezdeni a jövőben a hasonló eseményekkel értve akár a művészetet, akár a közösséget alatta. A társasági élet nem lesz gondtalan, eltérést nélkülöző a későbbiekben sem. Kételyek viszontagsága azonban cseppet sem bizonyítéka annak, hogy milyennek kell lennie az új „másnak”. Élményem és belső bírálatomnak azonban részben hangot szerettem volna kölcsönözni egy konstruktív formában, melyben mindkét válasz (a stílus jövőbeli hallgatását tekintve, minthogy „örökké”, illetve „valószínű nem” rendben van, érthető és így reflektálható. Ebben az értelemben pedig az első válaszadó gesztusának méltánylása szükséges mindamellett, hogy a második álláspont is jelentős és fontos annak megértésében, hogy közös felemelkedésünk igenis munkára sarkall és feladatunk van közösségeink és kultúránk viharaiban.
A cikk megjelenéséről
Sok határozott kritika fogalmazódott meg és sokak véleményezték magát a rendezvényt és a körülötte kialakult diskurzust, részben a fentebb írtakat. A látottak, tapasztaltak és így az erről tanúskodó írást számos fontos privát hozzászólás segített jobban megérteni, annak hatását, megjelenésének jelentését és a kellő viszony kialakításához vezető ösvényt. Legfőbb kritikusai nem támogatták a megjelenését közösségünk és közös értékrendünk kialakításának veszélyeztetése okán, nem mindenki gonddolta úgy, hogy az alkalomról nyomokat lenne érdemes hagyni. Rendre felmerültek az esemény kapcsán a társadalmi szempontok, kapcsolati rendszereink, a drog- és alkoholfogyasztása kapcsán megfogalmazódott tétlenséggel kapcsolatos aggodalmak mindamellett, hogy az elit kulturális és szociális helyzetéről alkotott kép is súlyos bírálatokat kapott. Azonban komoly figyelem kíséri máig a fiatalság megszervezésének lehetetlenségét és próbálkozásait, illetve a jelenségek sajátos problémafelvetését, hogy miként kell hiteles formális és informális kapcsolatokat kialakítani egy gazdasági, kulturális és legfőképp világnézeti értelemben véve ennyire megosztott közegben, megszervezni és képessé tenni a ma és holnap alakítására.