Kovács Kitti, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Egy személyre szabott ösztönzőrendszer képes lenne versenyképesebb felsőoktatást teremteni, ahol a hallgatók belső motivációja szinergiában van az alkalmazott külső ösztönzőkkel? Feltérképeztem motivációikat, a személyiség tengely mentén elemeztem őket, majd megvizsgáltam a materiális és immateriális ösztönzők hatékonyságát, végül a duális képzés lehetséges ösztönző szerepére fókuszáltam. Személyiségek motivációszint-eltérése, munka-egyetem egyensúly lehetősége, pénz alapú ösztöndíjak kontra nem monetáris ösztönzők és ezek kapcsolatai mind a kutatásom lényeges kérdéskörei.
Milyen mértékben befolyásolja a hallgatói munkavállalást és teljesítményt az ösztöndíjak mértéke? Ez a felvetés volt a kiindulópontom, amely egy széleskörű kutatássá fejlődött. Ahhoz, hogy átfogó választ tudjak adni, távolabbról közelítettem meg. Motivációforrásokat mértem és kapcsoltam össze különböző változókkal. Tanulmányi hajtóerők között belső motivációk végeztek első helyen, mint például a szakmai tudás szerzése, jövőkép és célok. Hasonlóképpen megfigyelhető ez a tudományos életben, és érdekes, hogy a hallgatókat a pénz alapú ösztöndíj vezeti a legkevésbé. Munkavállalási motivációk terén a teljes munkaidőben dolgozók az egyetlen csoport, ahol a pénzügyi hajtóerő a legerősebb, a megélhetési okok vezetnek, ellentétben a részmunkaidősökkel, duális képzésben dolgozókkal, és a munkát nem vállaló hallgatókkal.
A teljesítménymotivációk közül a háztartás egy főre eső jövedelme alapján a legkisebb jövedelműeket motiválja legjobban az ösztöndíjak elnyerésének lehetősége. Tudományos tevékenységeket kicsivel nagyobb arányban végeznek a magasabb keresetűek, ők leginkább a későbbi jó fizetés miatt teszik ezt, míg a kisebb bevételűek az ösztöndíjak végett. Munkavállalás terén a 200 ezer Ft felettiek legfontosabb motivációja a jövőkép, a 100-150 ezer Ft közöttieké a megtakarítási célok és a 100 ezer Ft alattiak legerősebb tényezője pedig a megélhetési okok. A tanulmányi átlag emelkedésével szinte az összes motivációforrás növekszik. A motivációs tényezők között a legnagyobb különbségek az ösztöndíjak, a továbbtanulás és a bizonyítási vágy kapcsán figyelhetőek meg.
A személyiség okozta motivációeltéréseket az introvertált-extrovertált skála vonatkozásában vizsgáltam. Az extrovertáltak szinte az összes motivációforrás tekintetében magasabb értékeket mutattak, legkirívóbban 12 – 14,4% -os eltéréssel a kapcsolati tőke kialakítása, megmérettetés és nyilvános elismerés vonatkozásában, ám emellett a részmunkaidősök között 8,4 – 8,6%-kos különbséggel meg kell említeni a jó időmenedzsmentet és a jövőképet, célok kitűzését is. Az introvertáltaknak egy dominánsabb motivációforrása van, a megtakarítási célok. Azok között, akik nem vállalnak munkát 7,2 százalékponttal nagyobb az érték az extrovertáltakhoz viszonyítva. Összeségében az extrovertáltak tisztán belső motivációja 3,3%-kal, környezeti kapcsolódás/megerősítés motivációja 5,7%-kal és összes mért motivációja 3,2%-kal magasabb. Felvetődik a kérdés, ha különbözik a motivációszintjük, a teljesítményük is eltérő? A válasz egyértelműen nem. Ez azt jelentené, hogy tényleg lehetséges, hogy az introvertáltak kevesebb motivációval érik el ugyanazt a produktivitást? Az alábbi ábra szemlélteti a nem duális hallgatók összes mért motivációjának teljesítmény szerinti átlagos értékeit. Érdekesség, hogy a támogatott finanszírozási formájú duális hallgatók esetében a személyiség mentén éppen fordított tendencia figyelhető meg. A tanulmányi átlag kapcsolatban áll motivációszinttel, az introvertáltak motivációja alacsonyabb az extrovertáltakéhoz képest ugyanazon átlag esetén.
Különösen a szerényebb anyagi hátterű hallgatókat ösztönözheti a pénzben adott ösztöndíj, mivel mérsékli a „motivációs kiszorító hatást” okozó szegénységet. Az alacsony pénzben adott ösztöndíjak mértékük miatt kevéssé csökkentik az elégedetlenséget, a magas ösztöndíjak pedig ezt a szempontot bár kielégítenék a célcsoportban lévő számottevően kevesebb hallgató tekintetében, viszont az elnyeréséhez párosuló sok befektetett munka és magas elvárásrendszer miatt a várttal ellentétes hatást okozhatnak, továbbá a belső motivációs szint nagy valószínűséggel csökken. Mi adhat választ ezen anomáliákra?
A duális képzés 2015 óta van jelen törvényileg Magyarországon. Törekvése, hogy összekapcsolja az akadémia és egyetemi szférát, kölcsönös előnyöket biztosítva minden szereplőjének. Miben különböznek ők a nem duális hallgatóktól? Nekik a legmagasabb hajtóerejük a szakmai tudás megszerzésére, valamint a későbbi jó fizetés/munkahely elnyerésére, viszont kevésbé valószínű, hogy megmérettetik magukat vagy továbbtanulnak. A pénzt ők választották a legértékesebbnek. Nem monetáris ösztönzők terén pedig kimagaslóan hatékonynak jelezték a mentorálást, tanulmányi segítségeket. Teljesítmény szempontjából a nem munkavállalók és részmunkaidősök tanulmányi átlagaitól kissé lemaradva, a teljes állásban dolgozókkal egy szinten helyezkednek el. A szakirodalom alapján ennek egyik lehetséges magyarázata a munka priorizálása. Csak akkor van pozitív hatása a teljesítményre a duális képzésben történő részvételnek, ha az egyetem marad az első helyen, ezért erős elkötelezettséget kíván a program. Előnyei, mint a stabil fizetés, mentorálás és szakmai fejlődés funkcionálhat ösztönzőként, ha a szakirodalom által ismertetett „motivációs kiszorító hatást” előidéző tényezők nem állnak fenn, mint például az alacsony életszínvonal, a sok munka és az információhiány.
Immateriális ösztönzőként a következő tényezőket mértem: elismerő szavak, minőségi idő eltöltése, ajándékok, szívességek. Velük párba állítva pedig a felsőoktatási rendszerben lévő lehetséges megfelelőjüket soroltam. Felsőoktatási példákat nézve a mentorálás, tanulmányi segítségek végeztek az első helyen, majd a jutalomutazás / tábor és a nyilvános elismerés áll a második és harmadik pozícióban, őket követi holtversenyben utolsóként az ajándékok és a monetáris ösztöndíjak.
Konklúzióm, hogy léteznek a pénz mellett hatékonyabb motivációs eszközök is. Ám lényeges, hogy a leghatékonyabb eredmény elérésének érdekében nem lehet kizárni az ösztönzők sorából, hanem más, alternatív jutalmakkal érdemes összekapcsolni. A mentorálás bizonyult a leghatásosabb külső eszköznek, amely a belső hajtóerő növelése mellett a tudományos tevékenységben való részvételt is népszerűsíthetné. Egyéniek a hallgatók preferenciái, így célszerű lenne, saját maguknak választhatnának jutalmat, ezzel tudatosítva, célként kitűzve nagyobb teljesítményt nyújtanának. A felsőoktatásban az önfejlesztés az elsődleges, így itt a nem monetáris ösztönzőknek van igazán nagy tere ellentétben a munka világával. A duális képzés alternatívát kínál, a motivációs elégedetlenség megszűntetéséhez képes elegendő pénzt biztosítani, az ösztöndíjak e szerepét ezzel kiváltva és teret adva több nem materiális ösztönzőnek is, viszont fontos szem előtt tartani, hogy csak addig érvényesülhet a pozitív hatása, amíg a tanulmányoké az elsőbbség.