Forrás: The Future of Productivity and Wages by Edward Lazear
Mays Innovation Research Center
szerző: Pókász Zoltán
Edward Lazear, a Stanford Egyetem professzora előadást tartotta a termelékenység és a produktivitás viszonyáról. Az előadás célja az volt, hogy választ adjon a robotizáció egyik legnagyobb aggodalmára, amely már a gőzgép óta foglalkoztatja az emberiséget: mennyire kell, mennyire szabad félnünk a tömeges állásvesztéstől az automatizáció következtében.
Annak érdekében, hogy az aggodalmat megértsük, érdemes átgondolni egy egyszerű példán a robotizáció hatását. A pénztárosok például a szkenner feltalálása előtt két csoportra voltak bonthatóak: képzettekre és nem képzettekre. Ez abban nyilvánult meg, hogy mennyire ismerték a választékot, mennyire gyorsan tudták azonosítani a termék típusát és árát. Azonban a szkenner feltalálásával ez a különbség elmosódott, hiszen a gép már elvégezte mind a képzett, mind a képzetlen pénztárosok helyett a feladatot. Így jogos problémának tűnhet, hogy a társadalom produktivitása általánosságban egyre alacsonyabbá válik, míg már nem lesz hozzáadott értéke a munkájuknak, csökken a produktivitásuk, és talán ezzel együtt a fizetésük is. Ezt azzal lehetne megcáfolni, ha az adatok alapján arra jutnánk, hogy a produktivitás tendenciája növekvő minden társadalmi rétegnél.
A produktivitás egyéni szintű mérése azonban több problémát okoz. Nincsenek egyéni szintű adatbázisok, így a kauzalitás felállítása sem triviális, mivel nem tudjuk kiszűrni a demográfiai és egyénre ható egyéb hatásokat. Így kizárólag aggregált adatbázisok alapján lehet érdemes következtetéseket levonni.
Legelőször azt járja körül az előadás, hogy a bér és a produktivitás között milyen erős az összefüggés. Országos adatokat vizsgálva kifejezetten magas korrelációs értékeket kapunk, hiszen a munkavállaló növekvő hozzáadott értéke feltehetően magasabb díjazással is párosul, ahogy megnő a munkáltatók kereslete a munkaerő mint termelési tényező iránt. Ahogy más példáknál, például GDP-növekedés, úgy ennél a mutatószámnál is megfigyelhető az a tendencia, miszerint a már alapvetően magas fejlettségű országokban (pl. Luxembourg) a bér és a produktivitás nem képes olyan mértékben növekedni, mint az alacsonyabbról induló országok esetén (pl. Csehország).
A bérek és a produktivitás növekedése azonban nem ugyanolyan ütemben történik. Jellemzően a bérnövekedés elmarad a produktivitásétól, méghozzá nemcsak az Egyesült Államokban, hanem minden más vizsgált (nyugati) országban is.
A legnagyobb választóvonalat a különböző társadalmi rétegek produktivitásában azonban nem itt kell keresni, hanem az oktatás különbségében. Az előadás egyik célkitűzése az volt, hogy megvizsgálja az edukált és kevésbé edukált rétegek közti különbségeket. Ekkor pedig az szűrhető le, hogy az utóbbi évtizedekben kinyílt az edukáltsági olló: a már alapvetően is képzettebb, nagy bérrel és produktivitással rendelkező munkavállalók termelékenysége jóval nagyobb mértékben nőtt, mint az alacsonyabb képzettségűeké. A fizetésben is hasonló a különbség, azonban sokkal kevésbé szignifikáns a két réteg közötti eltérés.