Az amerikai születésszámok váratlan csökkenése – miért ment el az amerikaiak kedve a gyerekneveléstől?

Forrás: The Puzzle of Falling US Birth Rates sincet the Great Recession
Mellisa S. Kearney, Philip B. Levine, Luke Pardue, EconoFact

szerző: Pókász Zoltán

Pablo Picasso: Las Meninas, 1957

1980 és 2007 között az USA születésszámai viszonylag stabilak maradtak: 1000 15-44 év körüli nőre 65-70 születés jutott évente. A gazdasági világválság után azonban ezek a számok drasztikusan, 20%-kal lecsökkentek 55,8 gyermek/1000 szülőképes korú nőre. Mindez katasztrofális munkaerőpiaci következményekkel is járhat hosszabb távon. Milyen folyamatoknak tudható be mindez, és milyen kilátásaik vannak a jövőre nézve?

A probléma mélyebb feltáráshoz először érdemes részletesebben, korcsoportra lebontva megvizsgálni az adatokat. Elképzelhető lehet például az, hogy a csökkenés nem hosszútávú, mindössze a korcsoportok változó preferenciáit, az egyre későbbre tolódó gyermekvállalást tükrözi. Az látható, hogy a tinédzserek körében csökkent a leginkább a termékenységi ráta. Az 1991-es adatok alapján 60 születés/1000 nő volt a jellemző ebben a korcsoportban, ami 2007-re 41,5-re mérséklődött, a válság után pedig körülbelül 15-re. Kisebb arányban a 20-29 éves korosztályban is csökkenést tapasztaltak 2007 óta, több mint húsz százalékosat.
Az etnikumok tekintetében a spanyolajkúak visszaesése volt a legjelentősebb a születések terén, körülbelül 33%-kal csökkent 13 év alatt a fertilitási rátájuk. Az afro-amerikaiak termékenységi rátája hasonló görbét írt le; a fehérek viszont csak kisebb mértékű csökkenést tapasztaltak.
Így elkezdődött bezáródni a különböző etnikai csoportok közötti születésszámbeli olló. Ez talán az asszimilációval magyarázható, ahogy az etnikai kisebbséghez tartozó nők szülésszáma elkezdett konvergálni a fehér nőkéhez.
Az oktatás terén nem rajzolódik ki egyértelmű mintázat. Leginkább a legalacsonyabb és a legmagasabb iskolázottsággal rendelkező nők szülésszáma csökkent.
Ésszerű lehet megvizsgálni, a közgazdasági modellek szerint milyen tényezők hatnak a termékenységi rátára. A házaspárok gyermekvállalás előtt több döntéssel is szembesülnek. Ha kevés gyermeket vállalnak, akkor annak magasabb minőségű oktatást, lakhatást stb. képesek nyújtani, mint ha 5-6 gyermek lenne a cél. Minden gyermek nevelése költségekkel jár, amelyek a szülőket terhelik. Érdekes módon a családi jövedelem növekedésével növekszik a gyermekvállalási hajlandóság is. Természetesen ettől függetlenül a jóléti társadalmakra továbbra is igaz, hogy alacsonyabb születésszámmal rendelkeznek, mint a harmadik világbeli országok. A diszkrepancia feloldása az, hogy szétválasztjuk a „jövedelem” és a „GDP/fő” definícióját. A magas egy főre jutó GDP (ami a jóléti országok fokmérője) jelentősen növeli a gyermeknevelés költségeit is, míg a magasabb családi jövedelem kizárólag a gyermeknevelés körülményeit javítja. Itt is érdemes azonban megkülönböztetni, hogy a jövedelemnövekedés a férfi vagy a nő esetében következik be. Ha előbbi, akkor várhatóan nő a gyerekszám, ha utóbbi, akkor csökken. Ez igazolható empirikusan is, például azzal, hogy a „baby boom” után következő „baby bust” évtizedben, amikor a nőttek a női bérek, jellemzően a születésszám csökkent.
Ehhez kapcsolódóan a születésszámok alakulása jellemzően prociklikus, vagyis a gazdasági boomok idején magasabb, recessziók esetén alacsonyabb. Korábbi adatsorok elemzése alapján a szerzők szerint a 2007-2010 közötti időszakban az öt százalékpontos munkanélküliségiráta-emelkedés (4,6-ról 9,6 %-pontra) 3,5 százalékos születésszám-visszaesést képes megmagyarázni, míg a valóságban ezen időszak alatt 7 százalékos csökkenés történt a születések tekintetében. Emiatt jogos lehet a feltevés, miszerint nem kizárólag a nehezebbé vált gazdasági szituációt lehet okolni a tendenciákért. Mindezt az is alátámasztja, hogy nem történt visszapattanás a termékenységi rátában a válság után néhány évvel, ahogy ez eddig minden válságnál megtörtént.
A további okok felderítésére a szerzők regressziós módszereket alkalmaznak. Arra jutnak, hogy a társadalompolitikában (pl. abortuszkorlátozások bevezetése, családi pótlék változása), egészségbiztosításban (pl. fogamzásgátló könnyebb elérhetősége) és oktatásban (pl. szexuális felvilágosítás) fennálló államok közötti különbségek mindössze a születésszám-csökkenésnek 6,2 %-át magyarázzák a vizsgált időszakban, 2007 után.
A szerzők ezek után bevontak olyan további változókat, mint a gyermeknevelés költségeinek változása, a lakhatás költségeinek változása, a nők férfiakhoz viszonyított bérének változása, vagy a vallásosság mértéke. Ezek közül azonban semelyik sem képes hozzáadni a modell magyarázó erejéhez, vagyis ezekkel sem magyarázható mindez a termékenységbeli csökkenés. Így csak spekulatív módon lehet magyarázatot találni erre a jelenségre.
A szerzők szerint a folyamat egy úgynevezett „második demográfiai átmenet” következménye. Az első demográfiai átmenetnek nevezzük az ipari forradalom idején bekövetkezett születésszám-csökkenést, illetve a halálozásszám hasonló mértékű mérséklődését. A második demográfiai átmenet ezzel szemben a nagyobb személyes autonómiára való hangsúlyáttolódással, illetve a házasság és a szülővé válás csökkenő jelentőségével írható le. Emellett a társadalmi normák is megváltoztak a gyermekvállalással kapcsolatosan, és a gyermeknevelés költségei is nőttek. Mindennek súlyos társadalmi következményei lehetnek: fenntarthatatlan nyugdíjrendszer, a munkaerő-állomány csökkenése, illetve a produktivitás mérséklődése. Ez utóbbi abból eredhet, hogy a fiatal munkaerő a leginnovatívabb.
Végül a szerzők azt mérlegelik, hogy van-e értelme a „pronatalista”, tehát családtámogató intézkedéseknek amerikai kontextusban. A világ országait megvizsgálva arra jutnak, hogy ezek a támogatások leginkább rövid távú pozitív hatást képesek elérni, de hosszabb távon nem mindig kifizetődőek.
Úgy tűnik, a 2008-as válság után az Egyesült Államok belekerült egy népesedési spirálba, amelynek okairól egyelőre csak korlátozott információink vannak. Rövid távon nem várható, hogy a tendencia megfordulna, így meghatározó reformokra lesz majd szükség a kormányzás és a munkaerőpiac terén.

Szólj hozzá!