The Sound of Economics – Job Quality is about more than working conditions c. podcast alapján
szerző: Pókász Zoltán
A brüsszeli székhelyű agytröszt, a CEPR egyik podcastjában Laura Nurski, a CEPR kutatója és Janine Berg, az ILO kutatója beszélgettek Giuseppe Porcaro-val a munkahelyi jóllét megteremtésének lehetőségeiről gazdaságpolitikai perspektívában. A beszélgetésben megállapították, hogy a technológia és általánosabban a munkahelyi környezet változásával a munkavállalók adaptálódása az új körülményekhez is elkerülhetetlen, amely természetesen új kihívásokat is szül. A dolgozóknak új igényeik merülnek fel, illetve a munkaminőség is dinamikus változáson esik át. Érdemes-e a kormányzatnak beavatkoznia a beosztottak érdekében, intézményileg szabályoznia bizonyos sztenderdeket?
A munkaminőség sokdimenziós változó, és ugyanúgy függ kvantifikálható, mint nem mérhető tényezőktől. Előbbiek az úgynevezett objektív aspektusok, melyeket külső szemlélők is képesek mérni; ide sorolható a fizetés mértéke vagy a túlórák száma. Érthető módon hagyományosan a kormányzatok ezekre fókuszálnak. A túlzott túlórák száma betegségekkel, szélsőséges esetben korai halálozással, az alulfizetettség pedig romló életkörülményekkel járhat. Az utóbbi évtizedekben szignifikáns előrelépés történt ezek tekintetében, és az egyik éllovasnak az EU számít.
Közel ennyire számottevőek azonban a szubjektív tényezők is, úgymint a munkával való elégedettség, vagy az, hogy a munkavállaló mennyire érzi saját részvételét a cég tevékenységéhez, illetve szélesebben a társadalom jólétéhez.
Ezek az objektív és szubjektív kondíciók sajnos nem biztosítottak minden munkahelyen megfelelően, jóllehet nemcsak a foglalkoztatottak, hanem a vállalatok is profitálnának belőle. Felmerülhet a kérdés, hogy ebben az esetben miért nem lépik meg a foglalkoztatók a szükséges lépéseket. Ez a helyzet leginkább a közlegelők tragédiájához hasonlítható: a munkáltatók rövid távon kívánják a maximumot kifacsarni a dolgozókból, jóllehet hosszabb távon nagyobb megtérülést biztosítana mindenki számára az emberségesebb bánásmód. Az egy főre produktivitás nőne, illetve az innováció mértéke is, a munkahelyi hűségről nem is beszélve. Viszont mindez hosszú évek munkáját igényelné. Így tehát belátható, hogy a vállalatok maguktól csak korlátozott mértékben teremtik meg a megfelelő körülményeket. Logikus módon a kormányzatnak kell tehát cselekednie. Ilyen zavaros, nehezen számszerűsíthető tényezők esetén felmerülhet azonban a kérdés, hogy a kormányzat hogyan és miért nyúlna bele ebbe a méhkasba. A kormánynak az elsődleges feladata hagyományosan a munkaerőpiaci mutatók (például a munkanélküliségi ráta) javítása, mely sokszor ellentétes intézkedéseket igényel a minőségbeli javításhoz képest. Különösképp igaz ez válságok idején, amikor égető problémává válik a foglalkoztatottság minél magasabb szintre tornászása. “Békeidőben” azonban a kormányzat hajlandósága is magasabb. Ekkor a nemzetgazdaság érdekében állhat törvényileg szabályozni a kevésbé jól mérhető aspektusokat is. Például lehetővé teheti a szakszervezeti tömörülést, segítheti a “kollektív alkufolyamat” kialakulását, illetve a munkahelyi konzultációk létrejöttét a már említett kvantitatív tényezők korlátozása mellett. Mindenesetre továbbra is lesznek olyan területek, amelyeket lehetetlen effektíven szabályozni. Ilyen például a vezetőség viszonyulása a beosztottakhoz, illetve a munkában való autonóm gondolkodás kérdése.
A technológia szintén kritikus szerepet játszhat a munkahelyi atmoszféra kialakításában. Önmagában valamilyen technológia bevezetése nem implikál sem pozitív, sem negatív hatásokat a munkavállaló jól-létére nézve; mindez annak függvénye, hogy a foglalkoztatottakat a kialakítási és döntési procedúrába milyen mértékben vonják be, mennyire vannak tekintettel az igényeikre. A futószalag például egyértelműen csökkentette a munkaminőséget és növelte a munkavégzés monotonitását, míg a számítógép segítségével komplexebbé válhatott jónéhány munkakör. A kollektív alkufolyamat segítségével mérsékelhetőek a technológiai átállás nehézségei a munkavállalók szempontjából. Az állam tehát itt is beavatkozhat, méghozzá kétféleképpen: támogathatja az alkufolyamat kialakulását, illetve a komplexebb munkafolyamatokat lehetővé tévő technológiák fejlesztését.
A munkaminőség témaköre rendkívül szenzitíven kezelendő téma, hiszen sokszor nehezen definiálható, illetve ellentétes érdekek csatatere. Ennek ellenére, vagy talán éppen emiatt, jól meghatározott intézményi keretekre van szükség a foglalkoztatottak jólétének maximalizálása érdekében, még ha temérdek akadályba is ütközünk mind a mérhetőség, mind a beavatkozás tekintetében.