A Country of Their Own

Francis Fukuyama: Liberalism Needs the Nation, Foreign Affairs, 2022/3

Lits Benedek recenziója

forrás: wikipedia.org

Fukuyama a Foreign Affairs legújabb, 101-edik 2022 májusi – júniusi számában megjelent Liberalism Needs the Nation c. cikkében a liberalizmus és a nemzeti gondolat egymásrautaltságáról és közös jövőéről értekezik a közelmúlt globális politikai változásainak fényében, aktualitásként a Putyin-i agresszió és a magyar-török illiberális fordulat előzményeire és potenciális következményeire hívja fel a figyelmet. Az esszé címe egyben annak fő tézise is: a liberalizmusnak szüksége van a nemzetre, hiszen a feltörekvő etno-nacionalista, a vallási alapon működő konzervatív és a tradicionalista irányzatok mellett a létező liberalizmus komoly válságjelenségeket mutat.


Mivel a liberális struktúrákban a politikai közösség nem válik eggyé identitásában, csupán megbékél saját sokszínűségében, védtelenné válik az integráció látszatával és a közösségtől kapott jogaikkal visszaélő, radikális, nemzeti-konzervatív csoportosulásokkal szemben, akik az identitás termékével egyben tartott tömegen keresztül jogszerűen, ám a jogalkotó szándékával ellentétesen képesek elérni a csoporton kívüliek jogfosztását. Ezen folyamat Fukuyama szerint nem csupán Orbán Viktorhoz, Donald Trumphoz és a lengyel egyházakhoz hasonló parapolitikai aktorok felemelkedéséhez vezethet el, hanem „véres konfliktushoz”, valamint egy „még törékenyebb, még viharosabb és még erőszakosabb” világrendhez. Ezt megelőzendő veti fel a liberalizmus, mint értékrend és a nemzeti identitást, mint politikai erő szövetségét. Állítása szerint, a nemzeti-konzervatív politika szakított a gazdasági neoliberalizmussal, akiket a családi és nemzeti értékek lerombolójának tart és így megszületett a gazdaságot és a magánéletet is állami kontroll alatt tartó szélsőjobboldali politika, kritikai olvasatomban: ennek látszata. Ebben a helyzetben a szerző szerint még
nagyobb hiba lenne átengedni a nemzeti tematikát is a jogfosztás és az emberi méltóságot eszközként használni kívánó vallási- és nemzeti-radikális oldal számára.
Fukuyama ezen problémák felvetése után a szabadságjogok és a nemzet összefésülését kísérli meg, ám ezt meglehetősen szűk, általa pragmatikusnak jellemzett eszközrendszerrel teszi meg. Először a nemzetállamról, mint a szabadságjogok kikényszerítőjéről értekezik, majd a nemzetállamok nemzetközi folyamatokban betöltött szerepéről, amelyeken keresztül érvényesíteni lehet más országokban is az általános emberi jogokat. Az Európai Unió példáján keresztül igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy mivel a nemzetállamok szava az Európai Unió bíróságánál és egyéb intézményeinél erősebb, ezért az előbbiekre támaszkodva többet tehetünk a liberalizmus értékeinek érvényre juttatásáért. Az Európai Unió és a nemzetközi bíróságok hatáskörének bővítése és szankciós erejének megnövelése a szerző szerint nemzeti akadályokba ütközik, így ezen nemzetekben szükséges a politikai közösség kialakítása a „világpolgár” elképzelés helyett. Ez a logika azonban önellentmondáshoz vezet: az egyenlő jogok megteremtésének céljából le kell mondani nemzeti hatáskörökről nemzetközi szervezetek javára, ám ennek eléréséhez a nemzeti hatáskört bővítő és a külpolitikai viszonyokban uralmi pozíciókat felvevő politika szükséges, amihez ezek szerint nemzeti tematika és nemzetben gondolkodó liberális szövetségi rendszer megteremtése a cél. A szerző csupán ez után jut el a liberalizmus konzervatív kritikájához, melynek egyik fő gesztusa, a még az önmaga szabad döntéséért sem ragaszkodó egyén politikai működése és illiberális meggyőződésének vallásos vagy tradicionalista keretezése.
A megoldás keresésében Fukuyama az inkluzív nemzet gondolata létező példái mentén időzik el, szembe helyezkedve az egyes rasszon, etnikumon vagy valláson nyugvó nemzeti identitásokkal, amiket a nemzet identitás szerinte jelentős lehetősége (Ausztrália, Kanada, Franciaország, India, és az Egyesült Államok politikai nemzetfelfogása) mellett veszélyként emel ki. Végezetül Fukuyama Európa 1914-es állapotához hasonlítja a világ mai állapotát, Putyin háborúját a szabad világba benyomuló vallási-tradicionalista populizmus metaforaként használva. Az esszé az ukrán relatív sikerek fényében derűs jövőt jósol a fenti politikaelméleti kérdések kimenetelét illetően is.

Szólj hozzá!