Kapcsolat a szakképzés és a társadalmi fejlettség mutatószámai között
szerzők: Horváth Anna – Mihele András – Trautmann László – Vida Cecília
A továbbiakban az elemzésnek a szakképzés jellemzői és a gazdasági fejlettség között keres kapcsolatot. Először a szakképzés és a gazdasági fejlettség mutatószámait elemzi járásonként, arra keresi a választ, hogy a társadalmi, gazdasági fejlettség valamelyik jellemzője, mutatószáma a szakképzésben tanulók számának alakulásával kapcsolatba hozható-e. A szakképzés és az ágazatpolitika egy vetületét mutatja az agrárszakképzésben tanulók és a regionális agrárgazdaság teljesítménye közötti összefüggés elemzése. Végül a szakképzés tudásbázisba való integrációját, az egyetemi tudáscentrumok, szakmai tradíciók szakképzésben játszott szerepét értékeltük az orvostudományi egyetemek és a regionális egyészségügyi szakképzésben tanulók számának elemzésével.
Elsőként a szakképzésben tanulók területi eloszlásának sajátosságait, (a szakképzésben tanulók ezer főre vetített értékét) és a járások társadalmi-, gazdasági fejlettségi mutatói között kerestünk kapcsolatot, felhasználva ehhez járásonként a rendelkezésre álló fejlettségi adatokat. (A Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet, 2017. évi adatait vetettük össze az Oktatási Hivatal 2019/2020-as tanév szakképzési adataival). Az adatelemzés korrelációanalízis segítségével vizsgálta járásonként a szakmát tanuló diákok számának alakulását és a járások társadalmi, gazdasági fejlettségét jellemző mutatószámok a kapcsolatát. A kapcsolat erősségét jellemző R2 mutatószám abszolút értéke 1 és 0 között változhat (1, -1 között). Az eredmények erős, szoros kapcsolatot mutatnak, ha az eredmény abszolút értéke 1 és 0,7 közötti, közepes erősségű kapcsolatot jeleznek 0,35-0,70 között, 0,35 alatt gyenge, elhanyagolható kapcsolat kimutatható.
Az összefoglaló táblázat oszlopaiban a szakképzésben tanulók kiemelt csoportjai, (a szakgimnázium, szakközépiskola, szakiskola, az egészségügyi-, agrár szakképzésben résztvevők), a sorokban a járások gazdasági fejlettségét jellemző mutatószámok szerepelnek. A sorok és oszlopok metszeteiben szereplő adat a járásokat jellemző szakképzettségi jellemzők és a fejlettségi tényezők közötti kapcsolat erősségét fejezi ki.
1. tábla: A szakképzésben tanulók és a járások fejlettségi mutatóinak kapcsolata
Forrás: OH 2019/2020-as tanévben szakképzésben résztvevők adatai, GVI járások fejlettségi mutatói 2017.
Fordított, közepes erősségű kapcsolatot mutat a szakképzésben tanulók számának és a megyeszékhely járásközponttól való távolságának elemzése. A negatív kapcsolat azt mutatja, hogy minél távolabb helyezkednek el a járásközpontok a megyeszékhelytől, annál többen tanulnak a szakképzésben. Vélhetően itt az általános gimnáziumi képzés alternatívája lehet a helyben elérhető szakgimnáziumi, szakközépiskolai képzés. Ezt mutatja, hogy a megyeszékhely járások közötti távolsággal fordítottan arányos leginkább a szakgimnáziumban tanulók száma (R2= -0,43), a szakközépiskola valamivel gyengébb alternatíva az adatok szerint (R2= -0,38). A fiataloknak a távoli általános gimnáziumi képzés helyett inkább választanak egy helyi szakgimnáziumi képzést, mert a napi ingázás nem áll arányban az oktatásminőség vélt különbségével (gimnázium szakgimnázium között). A járások fejlettségét jellemző más mutatók, a vállalkozások száma, közműellátottság, kiskereskedelmi hálózat elérhetősége, gépkocsik száma és a szakképzés jelenléte között más területeken nem volt számottevő kapcsolat kimutatható.
A gazdasági fejlettség és a szakképzés közötti kapcsolat egy másik vetülete az ágazatpolitika és a szakképzés ágazati jellemzőinek vizsgálata. Az agrártermelés regionális különbségei miatt az agrár szakképzés elemzése alkalmas lehet ennek a kapcsolatnak a bemutatására. Kérdés, hogy az agrárszakképzésben mennyire megfigyelhetőek meg az agrártermelés regionális különbségei? Azaz az adatok megmutathatják az ágazatpolitika szempontjából jelentős területen számottevő szakképzés jelenlétét, a humántőke megfelelő képzettségét, minőségét biztosító szakképzés koncentrációját.
7. ábra: A mezőgazdasági termelés és szakképzésben tanulók száma közötti kapcsolat alakulása, 2019
Az 7. ábra a regionális agrár termelés és az agrár szakképzésben tanulók száma közötti kapcsolatot mutatja. Az ábráról látható, hogy az agrár szakmákat tanulók száma a Dél-Alföldi régióban volt a legmagasabb (X tengely) és ebben a régióban volt a legmagasabb a mezőgazdaság által előállított GDP is. Hasonló volt az Észak-alföldi régióban megtermelt GDP nagysága is, azonban az Észak-alföldi régióban a szakképzésben résztvevők száma közel harmadával kisebb volt, mint az előbbi, Dél-alföldi régióban.
Az 7. ábrán látható trend vonal az egységnyi GDP nagyság és ahhoz kapcsolódó agrár szakképzésben tanulók számát mutatja. Az átlagos regionális tendenciákhoz igazodik a Dél-Alföld mellett a Nyugat-, Közép-Dunántúli régió, termelési értéke, szakképzésben tanulók száma. A Dél-dunántúli régió, az Észak-alföldi és a Dél-alföldi hasonló termelési értéket állított elő 2019-ben. Azonban a Dél-dunántúli régióban és az Észak-alföldi régiókban az agrárszakképzésben tanulók száma harmadával alacsonyabb volt, mint a Dél-alföldi régióban. Az Észak-magyarországi régióban az agrárszakképzésben tanulók száma jelentős, azonban a regionális agrárgazdaság teljesítménye elmaradt a becsült átlagtól. Az Észak-magyarországi régióban a diákok magas számát, az agrárképzésbe integrálódott résszakképzések indokolják, HÍD-programok, gazdasszonyképzés, kézműves szakmák, gazdaképzés, amelyek a lemorzsolódással veszélyeztetett diákok munkaerőpiaci integrációját segítik. Összességében az agrárszakképzés alakulása kapcsolatot mutat az agrártermelés regionális fókuszpontjaival. Az agrártermelés szempontjából legjelentősebb három régióban (Dél-Alföld, Észak-Alföld, Dél-Dunántúl) volt a legjelentősebb a hazai agrár szakképzésben résztvevők aránya.
A szakképzés egy másik oldalát, a szakképzés tudásbázisba való integrációját, az egyetemi szakmai tradíciók szakképzésben játszott szerepét értékeltük az orvostudományi egyetemek és a regionális egyészségügyi szakképzésben tanulók számának kapcsolatát elemezve. Járási szinten az egészségügyi szakmákat tanulók aránya szoros kapcsolatot mutatott a népesség számának az alakulásával (lásd. 1. tábla). A 2. ábra arra keresi a választ, hogy a hazai orvos- és egészségügyi szakemberképzésben nagy hagyományokkal rendelkező régiókban (Dél-Alföldön a Szegedi Tudományegyetemen, a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar; az Észak-Alföldön a Debreceni Egyetem, Általános Orvostudományi Karán; Dél-Dunántúlon a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán). A felsőfokú szakemberképzés, tudás, tradíciók jelenléte hat-e a középfokú szakképzésben tanulók számára is?
8. ábra: Az egészségügyi szakképzésben tanulók száma és a közötti kapcsolat, 2019.
A 8. ábrán látható az egyes régiók népességének és az egészségügyi szakképzésben tanulók arányának alakulása. Az ábrán látható, a két adatsor közötti lineáris kapcsolatot megjelenítő egyenes szerint a népesség és az egészségügyi szakmát tanulók között szoros összefüggés van, (R2= 0,85). Az adatok szerint Magyarországon átlagosan 1200 lakosra jut egy középfokú egészségügyi szakmát tanuló, ápoló, egészségügyi asszisztens, csecsemő- és gyermekápoló, fizioterápiás asszisztens, mentőápoló, gyógymasszőr, gyógyszertári-, fogászati asszisztens, klinikai laboratóriumi szakasszisztens.
Elemzési kérdés volt, hogy a tradicionális felsőfokú orvosi-, egészségügyi oktatási, egyetemi központokban magasabb-e az egészségügyi szakképzésben résztvevők száma? Létezik-e képzési piramis, amelyre a felsőfokú tradíciók támaszkodhatnak. Az ábra enyhe kapcsolatot mutat, az egészségtudományi egyetemekkel rendelkező régiókban a népesség számához viszonyítva magasabb a középfokú egészségügyi szakképzésben résztvevők száma. Az Észak-alföldi (debreceni) középfokú egészségügyi szakképzésben tanulók aránya némileg, 12,7%-kal, magasabb volt az országos regionális átlagnál. Hasonlóan a Dél-alföldi, (szegedi) egészségügyi szakképzésben résztvevők aránya 15,4%-kal volt magasabb az országos átlagos aránynál, a Dél-dunántúli régióban is meghaladta az egészségügyi középfokú szakképzésben résztvevők aránya némileg az országos átlagos tendenciát. Az Észak-magyarországi régióban nincs tradicionális orvosi képzés, évtizedes kutatási háttér, azonban jelentős a felsőfokú nővér és ápolási szakember képzés. A felsőfokú tradicionális egészségügyi képzéssel nem rendelkező régiókban, a Nyugat-dunántúli és a Közép-dunántúli régióban az egészségügyi szakképzésben tanulók száma elmaradt az országos képzési gyakorlat mögött. Ennek egyik oka lehet a régióban hiányzó felsőfokú ágazati képzés, orvosi egyetemi képzés hiánya.
Összegzés
Tanulmányunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy a tudásalapú gazdaság korszakában milyen fejlődési utakat járhat be jelenlegi fejlettségi szintjének fényében a hazai szakképzés. A jelenlegi szakoktatás fejlettségének bemutatása előtt a szakképzés hazai történetét vettük számba, majd a szakképzést a járások és a társadalom fejlettségének fényében elemeztük.
A hazai szakképzés történetének áttekintése során jól érzékelhető a szaktárgyak és a közismereti tárgyak közötti ellentét, az az elképzelés, hogy közismereti tárgyak oktatása a szaktárgyak rovására valósulhat meg. A felvilágosult abszolutizmus korában az állami célok elérésének eszközeként funkcionált a szakképzés – ez elsősorban a hatékonyság elérését jelentette. A szakképzés intézményrendszerének kiépítése a reformkorban történt meg: a korszakra jellemző, hogy a nemzeti megújulás eszméje mellett fennmaradtak a feudális viszonyok, amely elutasította a társadalmi és politikai reformtörekvéseket – ez a szakképzés felépítésében is jól nyomon követhető: az Az oktatáspolitikai irányzatok küzdelmét ez a trend határozta meg 1830-ig, melynek eredményeképp a szakképzés meghatározó fejlesztési eleme lett az iparnak, mezőgazdaságnak és a kereskedelemnek is. A kiegyezést követő korszakot az ipar és a kereskedelem gyors fejlődése jellemezte: az egyre növekvő szakember igény szükségessé tette az ekkor már autonóm magyar oktatásügyön belül a szakoktatási rendszer kiépítését. A következő nagyobb mérföldkő a hazai szakoktatás történetében a második világháború vége: ekkor az újjáépítéshez szükséges szakmunkás igény fémjelezte a szakoktatás fejlődését. Minél rövidebb idő alatt kellett minél több szakmunkást képezni: szakmunkásképző tanfolyamokon pár hónap alatt bizonyítványt szerezhettek a tanulók –a szakoktatás minősége ilyen körülmények között gyors romlásnak indult. Ennek feloldására jöttek létre a középvezetői réteg nevelésére hivatott technikumok. Az itt végzettek jellemzően tágabb ismerettel rendelkeztek, azonban szaktudásuk elmaradt a szakmunkás társaiktól, ami miatt nem foglalkoztatták őket végzettségükhöz megfelelő munkakörben.
A szakképzés jelen állapotára jellemző a területi differenciálódás: míg a fejlett járásokban jellemzően magasabb a szakgimnáziumokba jelentkezők száma, addig a leszakadó járásokban jellemzőbb, hogy szakközépiskolába járnak a tanulók nagyobb számban. A lemorzsolódás tekintetében szintén nagy különbségek figyelhetők meg a járások között, azonban még a fejlett járásokban is az országos átlagnál magasabb a lemorzsolódók aránya. Az intézmények portfólióját tekintve megfigyelhető, hogy a fejletlenebb járásokra jellemzőbbek az agrárium fókuszú szakiskolák. A szakképzésben tanuló diákok megoszlására leginkább hatással lévő fejlettségi mutató a lakónépesség száma: a nagyobb népsűrűségű településeken jellemzőbb a szakképző intézmény megléte. Emellett megfigyelhető kapcsolat az internet előfizetések és a diákok száma között is. Ágazatpolitikai szempontjából elmondható, hogy a mezőgazdaságban az egyes régiók ágazati súlya és az agrárképzésben résztvevő tanulók száma között közepes kapcsolat áll fenn. Kapcsolat figyelhető meg az egészségügyi képzésben is: azon települések esetében, amelyek komoly egészségtudományi hagyományokkal rendelkeznek, 11-16 százalékkal magasabb az egészségügyi szakoktatásban résztvevők aránya, mint a lakosságszámból becsült tanulói létszám.
A magyar szakképzést évszázadok óta jellemző területi különbségek mai napig fennállnak: egyes területek kialakult ágazati struktúrája meghatározza a szakképzés fejlődését is. Ahogy arra felhívtuk a figyelmet, különösen nagy figyelmet kell fordítani a lemorzsolódásra, amely elsősorban a fejletlen járásokat érinti. A tanulmányban amellett érveltünk, hogy a felzárkóztatási folyamatban nagyobb szerepet érdemes szánni a szakképzés modernizációjának, aminek egyik eleme azoknak a szakismereteknek az átadása, amelyek egyes szakma műveléséhez szükségesek, ugyanakkor legalább ilyen fontos tényező az alapvető értékek, normák átadása is, amelyeket a szakmai kultúra is közvetíthet. Annak érdekében, hogy a szakképző intézmények a szakmai kultúra átadásán keresztül megfelelő műhelyei lehessenek a területi különbség feloldása szükséges.