Michael Spence: Some Thoughts on the Washington Consensus and Subsequent Global Development Experience)
Eredetileg megjelent: Journal of Economic Perspectives, Vol. 35, No. 3, pp. 67-82, 2021
szerző: Gartai Ádám, egyetemi hallgató, Budapesti Corvinus Egyetem
Michael Spence, a tanulmány szerzője Nobel díjas kanadai-amerikai közgazdász, a Stanford, valamint a Bocconi Egyetem professzora. Kutatási területei közé tartozott a mikroökonómia, valamint a munkaerőpiac, utóbbi kapcsán született egyik méltán híres tanulmánya „Job Market Signaling” címmel. Tudományos munkássága mellett az üzleti életben is számos pozíciót tölt be, vezetői tanácsadóként dolgozva a Jasper Ridge Partners, valamint a General Atlantic Partners alapkezelő és befektetési vállalatoknak.
Az 1980-as évek során az adósságválság, valamint a lassú gazdasági növekedés együttese jelentős megpróbáltatás elé állította a globális gazdaságot, különösen a dél-amerikai, illetve a szubszaharai afrikai térséget. A Nemzetközi Közgazdaságtudományi Intézet által 1989-ben megtartott nemzetközi konferenciára – melynek célja az volt, hogy a döntéshozók megoldást találjanak elsősorban a dél-amerikai válság megoldására – íródott meg a Washingtoni konszenzus néven elhíresült 10 területből álló gazdaságpolitikai csomag, a brit közgazdász, John Williamson tollából. Utólag vizsgálva a 10 elemből álló lista – mely az alábbiakban olvasható – elsődlegesen az infláció instabilitása elleni küzdelem, az államháztartás, továbbá a fizetési mérleg helyreállítására fókuszált:
- Az államháztartási deficitnek kellően alacsonynak kell lennie ahhoz, hogy finanszírozható legyen az „inflációs adó” igénybevétele nélkül.
- A közkiadásokat a politikailag érzékeny területekről át kellene terelni azon elhanyagolt területekre, melyek magas gazdasági megtérülés mellett a jövedelemelosztás javításának a potenciálját is magukban hordozzák, úgy, mint az alapfokú oktatás, egészségügy, illetve infrastruktúra.
- Az adóalap szélesítése és a marginális adóráták csökkentése.
- Pénzpiaci liberalizáció, melynek végső célja a piaci alapú kamatok használata
- Egységesített és versenyképes árfolyamok használata, mely gyors növekedést idéz elő a nem tradicionális exportok esetében.
- A mennyiségi kereskedelmi korlátozások gyors felváltása vámokkal, melyeket azután fokozatosan csökkentenék egy egységesített alacsony szintre a 10-20% közötti értékhatárban.
- A közvetlen külföldi befektetések (FDI) beáramlását gátló akadályok eltörlése.
- Az állami vállalatok privatizációja
- Az új cégek belépését vagy a szabad versenyt akadályozó korlátozások felszámolása.
- A tulajdonjogok biztonságát garantáló jogrendszer, különösképpen az informális szektor számára.
A gazdaságpolitikai csomag nagy port kavart a nemzetközi szakmai közvéleményben, mely nem a listáról, hanem sokkal inkább annak hiányosságairól, elnevezéséről, illetve a levonható következményeiről szólt. Kiemelendő, hogy a washington konszenzust nagyon sok esetben azonban félreértelmezték a döntéshozók, akik egy teljes mértékben kidolgozott növekedési stratégiaként tekintettek a listára, mely biztosítja a gazdasági növekedés realizálását. A valóság azonban – ahogy azt a tanulmány szerzője is megállapítja – az, hogy a csomag sokkal inkább csak a szükséges, de nem teljeskörű és elegendő intézkedéseket tartalmaz a fejlődő gazdaságokban kialakult válság leküzdésére. Jelen cikk célja, hogy megvizsgálja a washingtoni konszenzus elveit az azt követő gazdasági növekedés szemszögéből a fejlődő országok kontextusában, melyet követően a szerző értékeli a gazdaságpolitikai csomag helyes és helytelen felhasználást.
Ezen kutatási célkitűzések mentén a tanulmány három pillére épül. Elsőként a Washington konszenzus pontjait vizsgálja, megemlítve annak esetleges hiányosságait is a szerző kutatása alapján. A második pillér az ázsiai régió országainak növekedési pályáját vizsgálva értékeli a konszenzus elveit, végül, a harmadik pillér keretein belül pedig a szerző konklúziót von az eredetileg feltett kutatási célkitűzés kapcsán.
Az első pillér részletesen ismertet számos nemzeti fejlődéstörténetet a Washington konszenzus megszületését követő 15 év távlatából. A fejlődő országok egyik kiemelendő közös pontja, hogy ezen időszak alatt, bár számos válsággal, krízissel kellett szembenézniük, szignifikáns növekedésről adtak tanúbizonyságot. Ezen eseteket vizsgálva bizonyosságot nyer, hogy a konszenzus elveinek relatív fontossága különbözik az egyes országok esetében azok eltérő körülményei következtében. A szerző – az elvégzett kutatás alapján – hat, közös fenntartható növekedési elemet azonosított az esettanulmányok, illetve a Washington konszenzus esetében, nevezetesen (i) makroökonómiai stabilitás, (ii) a globális piacok és technológiai know-how kihasználásra, (iii) magas szintű befektetések és megtakarítások, (iv) a piacok felhatalmazása az erőforrások és ösztönzők szabad elosztására, (v) vezetés és kormányzás, valamint (vi) a növekedési minták során kialakuló egyenlőtlenségek megelőzése, kezelése. A pillér keretein belül megállapításra kerül, hogy a gazdaságpolitikai csomag nem terjed ki a tudásmegosztás, valamint annak csatornáinak fontosságára, továbbá azon nemzeti körülményekre és befektetésekre, melyek elősegítik ezen tudáshalmazok elmélyülését, terjedését. A szerző szintén hiányolja a növekedési pályák rendszerszintű és egyéni szinten történő befogadóképességének elemét, melyben az állam jelentős szerepet játszik.
A második pillérben bemutatásra kerül az ázsiai régió nemzeteinek fejlődési tapasztalatai. A szerző megállapítja, hogy nagyjából összhangban állnak a Washington konszenzus által meghatározott alapelvek az ezen régióban megfigyelhető stratégiával, ennek ellenére mégis jelentősen felülmúlták az egyéb régiók fejlődő országait a tartós növekedést figyelembe véve. Ennek köszönhetően értékes következtetések vonhatók le a kínai, japán, tajvani vagy akár dél-koreai növekedési modellek vizsgálatából. A tanulmány kiemeli, hogy amennyiben a Tokió vagy Sanghaj Konszenzus idejében íródott volna a Washington konszenzus úgy számos hasonlóságot lehetne felfedezni, azonban az előbb említett növekedési stratégiák alapján néhány különbség is megfigyelhető lenne. Egyrészt nagyobb hangsúly helyeződött volna a komparatív előnyök felfedezésére és kihasználására a kormányok intervencióján keresztül. Másrészt pontosabban kerültek volna meghatározásra a növekedési modellek alapvető jellemzői, továbbá az állam növekvő szerepe a gazdasági szerkezet átalakításában és annak rendszerszintű befogadóképességének kialakításában. A tanulmány szintén kitér a digitalizáció és technológiai fejlődés gazdasági növekedésre való hatására, mely szignifikáns növekedési motor lehet mind a fejlődő, mind a feltörekvő országok esetében.
A harmadik pillér keretein belül a tanulmány konklúziója olvasható. Összegzésként elmondható a szerző által elvégzett kutatás alapján, hogy a Washington konszenzus kétségkívül egy gondosan kidolgozott és hasznos gazdaságpolitikai csomag, mely az akkoriban felhalmozott tudás alapján került elkészítésre. Bár sok támadás érte részben az elnevezése, részben pedig hiányosságai következtében, alapelvei a mai napig megállják a helyüket, elősegítve a fejlődő és feltörekvő nemzetek megfelelő növekedési pályára való átállását.