szerző: Szabó Dorottya
A The Sound of Economics podcast csatorna egyik legutóbbi felvételén Guntram Wolff Alessio Terzi-vel és Diane Coyle-lal folytatott beszélgetést arról, miként képzelhető el és valósítható meg olyan növekedési koncepció, amely a jelenlegi növekedés-definíciónkkal ellentétben összhangban van a természeti erőforrásaink megőrzésének követelményével. A beszélgetés kiindulópontja Alessio Terzi Growth for good című könyve volt.
A koronavírus járvány sok szempontból megterhelte a társadalmakat, egészségügyi és megélhetési problémák lebegtek az emberek feje felett, a korlátozások pedig elvágták őket egymástól. A nehéz idők egy bizonyos szempontból mégiscsak szükségesnek és előnyösnek tetszettek: a széndioxid kibocsátásunk radikálisan lecsökkent, a természet gyógyulásnak indult, és az emberek ennek olyannyira örültek, hogy még delfineket is látni véltek Velencében. Az szinte mellékes, hogy a delfines hír – átvitt értelemben – kacsa volt, a lényeg, hogy az emberek látni akarták azokat a delfineket Velencében, ami sokatmondó.
Terzi a könyvében a kapitalizmus, a növekedés, és a természet viszonyát vizsgálja, keresi azokat az emberi természetbe ágyazott jellemzőket, ami miatt vágyunk a növekedésre, illetve arra a kérdésre is választ keres, hogy miként válhat politikailag kivitelezhetővé egy új növekedési koncepció. Bár (gazdaság)politikai tervezéssel elérhető volna, hogy kevesebb társadalmi feszültséggel érjünk el olyan eredményeket a kibocsátáscsökkenés tekintetében, amilyeneket a koronavírus okán kénytelenek voltunk elérni, a szerző két okból is arra a következtetésre jut, hogy a nemnövekedés nem opció: 1) a növekedésről való lemondás egyben az innovációról és technológiai fejlődésről való lemondást is jelentené, miközben a növekedés önmagában nem foglalja magában a környezetre káros termelési és fogyasztási kultúrát, ez utóbbi csak egy formája a növekedésnek, amit éppenséggel látunk; 2) az erőforrások korlátozása egyben azt is jelenti, hogy az elosztandó torta nagysága nem növekszik.
A beszélgetés során Diane Coyle kiegészítette a szerzőt azzal, hogy a nemnövekedés koncepciója körül egyfajta politikai álszentség lebeg, hiszen tegyük szívünkre a kezünket: egyikünk sem szavazna egy évenkénti koronavírus típusú recesszióra. Hozzátette, a fejlett világban a mediánbérek jóformán stagnáltak az utóbbi 1-2 évtizedben, ami rögtön politikai instabilitáshoz és polarizációhoz vezetett. Ez meglátása szerint csak további növekedéssel orvosolható. Coyle a probléma gyökerét abban látja, hogy jelenleg materiális képünk van a növekedésről, miközben a valóságban egyre kevésbé ez a helyzet, a növekedés motorját egyre inkább az innováció és az ötletek jelentik.
Kérdés azonban, hogy a növekedés koncepciója dematerializálódhat-e a megfelelő ütemben annak érdekében, hogy a tudományos konszenzus által övezett maximum 2 Celsius fokos küszöböt ne lépjük át. Coyle szerint a kritikus ágazatokban – például szállítmányozás, építkezés – kiemelt figyelmet fordítanak a környezetbarát megoldások kidolgozására, ami meglehetősen bíztató. Terzi azzal egészítette ki Coyle véleményét, hogy úgy tűnik, az új technológiák adaptálása bár sokáig döcögősen halad, egy ponton exponenciális növekedésnek indul. Példaként a hibrid/elektromos autókat említette, amik már a ’90-es évek óta velünk vannak, mégis csupán az utóbbi években terjedtek el széleskörűen. Terzi szerint az, hogy egy technológia milyen ütemben tud elterjedni, nem csupán technikai kérdés, a potenciális ösztönzőkön és az ármechanizmus megfelelő működésén is rengeteg múlik.
A beszélgetés során kitértek továbbá arra a problémára is, hogy milyen politikai környezet segítheti elő a növekedésről alkotott koncepciónk megváltozását. Terzi szerint a liberális demokrácia megfelelő táptalajt nyújthat a változásoknak, könyvében pedig arra is kitér, hogy a különböző nemzetközi konferenciák eredményeként kijelölt irányelvek nem tudnak valós szabályozásként működni, ezért egy olyan elméleti keretre van szükség, amin belül a környezetvédelmi intézkedések az országok közvetlen és racionális érdekeként jelennek meg. Coyle úgy fogalmazott, hogy egy „second best” világban élünk, azaz a legjobbnak tűnő megoldások kivitelezhetetlenek, ezért a nemzetközi szabályozások/kormányzás helyett a nemzeti szinten bevezetett adókkal, kvótákkal és egyéb eszközökkel kell kialakítanunk az ösztönzők megfelelő rendszerét. Megemlíti azonban, hogy a gazdasági rendszerek olyannyira összefonódtak, hogy sok esetben bizonyos országokat jól definiálható gazdasági érdekek fűzik más országok környezeti fenntarthatóságához. Erre példaként az Amazonas 2019-es erdőtüzeit hozta fel, melyek többek között az Egyesült Államok számára is gazdasági károkat jelentettek.
A beszélgetőpartnerek összességében egy optimista képet festettek a gazdasági rendszereink és a környezetünk jelenlegi problémás kapcsolatáról. Ahogy az ember hallgatja őket, szinte látni véli a kétlábonjáró Marcus Aureliusokat az egyes országok élén, akik jó példát mutatva sztoikus erényeket csepegtetnek az állampolgárokba, akik a liberális demokrácia útján a növekedés dematerializálására szavaznak. Az emberek vágynak a Velencében úszkáló delfinek képére, viszont ez a vágyakozás azonnal oda is csábítaná őket, ami aztán a delfinek újbóli eltűnéséhez vezetne. Habár a környezeti fenntarthatóság problémájának megoldásában valóban nagy szerepet játszanak a nemzeti szinten meghozott szabályozások, illetve maga a technológiai haladás, nem szabad megfeledkeznünk azonban arról, hogy a növekedés eddig használt koncepciója anyagi javak általi megváltást ígért az embereknek. Nagyobb kocsit, nagyobb házát, több utazást, finomabb ételeket, mindent, ami által az ember azt gondolhatta, hogy a halandósága elől menekül. Ez az ígéret egyszerre volt politikai és gazdasági, így aztán közgazdasági probléma is, hogy egy új növekedési koncepció, amit még csak konszenzus sem övez egyelőre, miként kínálhat megváltást – elsősorban a nyugati konzumerizmusban szocializálódott – emberek számára.
Marcus Aurelius elmélkedései és általában a sztoicizmus mint a nyugati magaskultúra egyik ága valóban iránymutató lehet a dematerializált növekedés koncepciójának kialakításában, ehhez azonban – a technológiai innováció által kielégített technikai feltételek mellett – megfelelő nevelési és ösztönzői rendszerek kialakítására is szükségünk van. Ezen rendszerek kialakítása viszont nem nemzeti szinten felmerülő feladat, mert globális probléma megoldására keressük a választ. A nemzetközi konferenciák irányelveinek tehát igenis szerepet kell játszaniuk a nemzeti szintű döntéshozatalban, hiszen ezek azok a platformok, ahol tudományos konszenzusokon alapuló, rövid távú politikai érdekektől mentes elvek fogalmazhatók meg. A társadalmak hosszú távú politikai gazdaságtani célja legalább a kereszténység kialakulása óta a Paradicsomba való visszatérés. A természeti erőforrásaink kimerülésére, a környezeti fenntarthatóság problémájára adott válaszunknak nem csupán egy új növekedési koncepciót kell tartalmaznia, hanem egy új Paradicsom-képet is, ami sokkal inkább lehetővé teszi az emberek számára, hogy biztonságban, szabadon és jóllétben éljenek, mint az anyagi javakkal túlzsúfolt jelenlegi képünk.