Ilan Goldfajn, Lorenza Martínez, Rodrigo O. Valdés: Washington Consensus in Latin America: From Raw Model to Straw Man) Eredetileg megjelent: Journal of Economic Perspectives 2021, 35(3): 109-132
szerző: Füredi Anita
A szerzők a cikkben a Washingtoni Konszenzus Latin-Amerikára gyakorolt hatását elemzik társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból is. Az egyes reformokat és az elért eredményeket is megvizsgálják, illetve a várható jövőbeli tendenciákat is felvázolják.
Az 1980-as években gazdasági visszaesés, válság jellemezte Latin-Amerikát, melynek egyik forrása a jelentős összegű amerikai dollárban felvett hitel és az ehhez kapcsolódó adósságválság volt. Ennek a problémának a megoldásában hivatott segíteni az 1989-ben napvilágot látott Washingtoni Konszenzus, amely strukturális reformokat irányzott elő az érintett latin-amerikai térség országaiban. A reformok makrogazdasági célokat foglaltak magukba pl. kereskedelmi liberalizáció, privatizáció, külföldi tőkebefektetések megkönnyítése, melyek célja a gazdasági stabilitás és növekedés megteremtése volt. A Washingtoni Konszenzus fogadtatása megosztó volt, egyesek féltek attól, hogy az Amerikai Egyesült Államok politikai és gazdasági céljait szolgálja elsősorban a reform többek között azzal, hogy az amerikai nemzetközi vállalatokat kedvező helyzetbe hozza és az amerikai befolyást erősíti Latin-Amerika felett, illetve sokan nem hittel abban, hogy valóban hozzá tudnak járuni a reformok a gazdasági stabilitás megteremtéséhez. A szerzők megvizsgálták, hogy a Washingtoni Konszenzus tízpontos listája milyen mértékben és hogyan valósult meg Latin-Amerikában, illetve milyen eredményeket hozott az infláció, a termelékenység a növekedés és a jólét terén. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy a terveket nem teljesen úgy hajtották végre az egyes országok, ahogyan azt előirányozta a Washingtoni Konszenzus, illetve a kivitelezési idő alatt jelentős változáson mentek keresztül az országok a terv elkészülési időszakának állapotához képest.
Az első pont a költségvetési fegyelemre, az államháztartási deficit alacsonyan tartására irányult. Ezt a célt a Latin-Amerikai régió országai változó módon próbálták meg elérni pl. az öregségi nyugdíjrendszer átalakításával, azonban a legtöbb országnak nem sikerült elérni az előirányzott államháztartási deficit szintet.
A második pont a közkiadások ágazati átstrukturálásával volt kapcsolatos, mely során az oktatás, az egészségügy és az állami beruházások kerülnének a kiemelt ágazatok közé. Ez a pont is elsősorban a gazdasági növekedés előkészítése érdekében került bele a Konszenzusba, nem pedig közvetlen szociális célból. Azonban az 1990-es években ezen országok szociális programokba történő beruházásainak mértéke megnövekedett, a szociális célok előtérbe kerültek.
A harmadik pont az adóalap szélesítésére és a marginális adóráták moderálására irányult annak érdekében, hogy a fiskális bevételek hozzá tudjanak járulni az állami beruházások és kiadások fedezéséhez. Az adókulcsokban jelentős csökkenést hozott a végrehajtása ennek Latin-Amerikában mind a személyi jövedelemadókulcs, mind a társasági adókulcs terén. A fogyasztási adóbevételek aránya kissé csökkent pl. Mexikóban, Brazíliában és Chilében, a jövedelemadók aránya azonban kissé megnőtt. Összeségében azonban a térségre jellemző maradt az alacsony szintű adóbevétel a fejlettebb térségekhez viszonyítva.
A negyedik pont azt a célt tűzte ki, hogy a piaci alapú kamatlábak és a reálkamatok mérsékelten pozitív értéket vegyenek fel. A kamatlábak liberalizációja meg is történt Latin-Amerikában, ami így a globális banki standardok felé mozdult el, a térség pénzügyileg rugalmasabbá vált. A finanszírozási források elérhetőbbé váltak, a gazdasági növekedés megindult.
Az ötödik pont az árfolyamok szabályozására tér ki. Az export-vezérelt növekedés megvalósítása érdekében az árfolyamoknak versenyképesnek kell lenniük. Az árfolyamok meghatározása valóban egyre inkább piaci alapon működött a térségben, alkalmi beavatkozásokkal kiegészítve.
A hatodik pont a kereskedelmi változásokat tűzte ki célul az importliberalizációs törekvéseivel. A korlátok lebontását és a tarifák csökkentését célozta meg a javaslat. Latin-Amerika nyitottabbá vált a nemzetközi kereskedelem iránt, számos országban tarifa csökkenések, illetve szabadkereskedelmi megállapodások jöttek létre. A térség integrálódott a nemzetközi kereskedelembe. Azonban Brazília és Argentína viszonylag zártabb maradt kereskedelmileg, protekcionista intézkedések továbbra is jellemezték ezt a két országot.
A hetedik pont a közvetlen külföldi befektetések (FDI) iránt való nyitottságot vázolja fel, melynek célja a tőke és tudás megszerzése. Ezen cél elérése csak részben sikerült a térségnek, a regionális közvetlen külföldi befektetések beáramlási átlaga a világátlagot csak kis mértékben haladta meg. Brazíliában és Chilében megvalósultak zöld és barnamezős beruházások is, de Mexikó nem járt sikerrel ezen a téren.
A nyolcadik pont a privatizációt javasolja annak érdekében, hogy enyhüljön az államháztartási hiány, illetve javuljon a hatékonyság és a piaci verseny mértéke is. Ez a cél meg is valósult, az állami tulajdonú vállalatok száma jelentősen csökkent pl. Brazíliában, Mexikóban és Chilében. A privatizációs folyamatok esetében azonban nem mindig volt megfelelő a szerződéstervezés és a szabályozás.
A kilencedik pont a verseny élénkítését célozza meg azzal, hogy előirányozza a vállalatok piaci belépési korlátjainak mérséklését, az egyes vállalatok privilégiumait csökkenti a korlátok lebontásával. Ez nehézséget okozott, lassan alakultak ki a trösztellenes törvények a régióban, és továbbra is problémákat okoznak a szabad verseny útjában álló akadályok, melyeket nem sikerült hatékonyan lebontani.
A tizedik pont, mely egyben az utolsó pont, a tulajdonjog védelmét irányozza elő, hiszen a tulajdonjogok biztonságának garantálása szükséges a gazdasági megfelelő működéséhez és a magántőke befektetések élénkítéséhez is. Ezen a téren a térség nem mutatott jelentős javulást.
A cikk következő része országspecifikusan közelíti meg a Washingtoni Konszenzus irányelveinek implementálását és fogadtatását, illetve az elért eredményeket. A bemutatott országok között van Brazília, Mexikó és Chile.
Brazília esetén a Konszenzus elfogadása csak részben valósult meg, nem igazán sikerült elérni a Konszenzusban kitűzött célokat. Brazília vezetőinek a Konszenzus pontjaihoz való hozzáállása megosztott volt, és a megvalósítás ennek okán csak kismértékben valósult meg. A fiskális konszolidáció, a privatizáció, a piac által meghatározott kamatlábak terén történt előrelépés. A pénzügyi liberalizáció útjára lépett Brazília, fellendült a magántőke piaca. A kereskedelmi nyitottság azonban nem valósult meg Brazíliában, az ország a világ egyik legzártabb nemzetgazdasága maradt, melyet erős protekcionizmus jellemez. A brazil adaptáció a hiányosságaival együtt nem volt elég ahhoz, hogy fenntartható eredményeket érjen el, a termelékenység növekedése nem valósult meg érdemleges mértékben.
Mexikó esetében a korai implementáció és a várt eredmények elmaradása volt jellemző. Az 1982-es pénzügyi krízist kezelni próbáló Mexikó ugyan megkezdte a fiskális intézkedések bevezetését, a privatizációt és a kereskedelmi liberalizációt, de az 1987-es újabb pénzügyi krízis rendkívül magas inflációhoz vezetett. Emellett politikai viták is megjelentek többek között a Washingtoni Konszenzus kapcsán. A pénzügyi krízisre adott válaszreakció magába foglalta a Konszenzus egyes pontjainak megvalósítását, többek között a vállalatok privatizációját, a fiskális reformokat, az adókulcsok és az adóalap kiigazítását, a költségvetési hiány csökkentését, illetve a stratégiai ágazatok belépési korlátjainak csökkentését is. A szabadkereskedelmi megállapodások megteremtették az utat a kereskedelmi liberalizációhoz. Mexikó utat nyitott a nemzetközi piacok felé, a verseny nőtt, a makrogazdaság stabilizálódott és az éves növekedési ráta és a termelékenység is nőtt a gyártási szektorban. Ennek ellenére az energiaszektorba csak nagyon csekély privát tőke áramlott, emiatt csekély maradt a beruházás és a termelékenység. A monopólium elleni küzdelem és a belépési korlátok lebontása terén még jelentős lehetőség áll az ország előtt többek között a telekommunikációs szektor területén. Összességében az elmúlt évtizedekben Mexikó növekedése nem volt megfelelő mértékű, nagyon keveset nőtt csak a termelékenység és a reálbérek szintje sem emelkedett. Egyesek a Washingtoni Konszenzus pontjait okolják, mások a nem megfelelő implementációt. Az állami kiadások és befektetések terén most is nagyfokú a hatékonytalanság. Emellett a jogállamiság érvényesítése, a magántulajdon védelme szintén problémás az országban. A korrupció magas az országban a latin-amerikai régióhoz képest is, sokan nem férnek hozzá az igazságszolgáltatáshoz, gyenge a tulajdon védelme, gyengék a jogintézmények. A gyenge jogi keretek nemcsak a gazdasági növekedés terén jelentenek akadályt, hanem a mexikói lakosok életminőségét is rontják.
Chile esetében nem igazán volt ellenállás a Washingtoni Konszenzussal szemben, ez részben a katonai diktatúra alatti végrehajtásnak köszönhető. Chilében a tulajdonjogok nagyobb biztonsága bevezetésre került, megkezdődött a kereskedelmi integráció, a privatizáció és a közvetlen befektetések fele is nyitott az ország. Később az adózási rendszer és az árfolyamrendszer terén is megtörténtek a Konszenzus által javasolt reformok. Idővel a gazdaságpolitika a szociális igények kielégítése felé is nyitottabbá vált. Chile nem tekintette a Washingtoni Konszenzust az Egyesült Államok befolyásnövelési eszközének, az ország támogatta a Konszenzusi javaslatok megvalósulását. Természetesen az implementáció itt sem valósult meg teljes mértékben, a dereguláció terén akadtak hiányosságok, illetve a privatizáció után is szűk kör befolyása alatt maradt a magánvállalatok jelentős része. A gazdasági fejlődés ellenére a társadalmi feszültségek és problémák súlyosbodtak. A társadalmi egyenlőtlenség nagy maradt az országban. A vállalati és politikai szféra erősen összefonódott, emellett bizonyos iparágakban a piaci verseny is gyenge maradt.
A cikk következő része arra koncentrál, hogy a Washingtoni Konszenzus megjelenése után harminc évvel milyen a helyzet gazdasági és társadalmi szempontból a latin-amerikai térségben. Az eddig ismertetett három országra koncentrál a cikk ezen része is. A szerzők kiemelik, hogy az eredményesség értékelése során nehézséget okoznak a megvalósítással párhuzamosan felmerülő politikai nehézségek, a külső sokkok és az implementációs hiányosságok. Összességében a szerzők kijelentik, hogy Latin-Amerikában sikerült csökkenteni az inflációt, sőt a 2000-es évek óta a szegénység is csökkent, azonban a gazdasági növekedés és termelékenység továbbra is alacsony szintű maradt a térségben. Az eredmények elemzése rámutat, hogy azon országok, melyek mélyebben és pontosabban hajtották végre a konszenzusi javaslatokat, jobb gazdasági produktivitást értek el. Chile eredményesebb volt összességében a gazdasági teljesítmény javulása terén, mint például Mexikó és Brazília. Azonban a Washingtoni Konszenzus ellenére is alacsony szinten maradtak a megtakarítások és a befektetések a térségben. Az oktatásra fordított kiadások mind Chilében, mind Brazíliában, mind pedig Mexikóban is nőttek. Ez a tendencia összességében a Latin-Amerikai térségben jellemző volt. Az oktatási színvonal azonban gyenge maradt a nemzetközi felmérések (PISA) alapján. A Washingtoni Konszenzusnak nem volt elsődleges célja a szegénységi rátának a csökkentése. A szegénységi ráta nem mutatott csökkenést a régióban 1985 és 2000 között, azonban 2000 és 2017 között jelentős csökkenés történt a szegénységi rátákban. Ez annak is köszönhető, hogy az 1990-es évek végén megkezdődött a kormányzati kiadások átcsoportosítása, és a szociális programok így nagyobb támogatást kaptak. A térség a jövedelemeloszlást tekintve javulást mutatott, bár ez nem a Washingtoni Konszenzus közvetlen hatása.
Összességében az 1990-es években a latin-amerikai országok gazdaságilag stabilabbá váltak viszont így is kijelentik a szerzők, hogy az elmúlt harminc évet tekintve a térség fejlődése nem kielégítő, várakozáson aluli. Más régiók és fejlődő gazdaságok eredményesebb fejlődést produkáltak. Számos nézőpont van azzal kapcsolatban, hogy a térség teljesítménye mennyiben függ össze a Konszenzusi javaslatokkal és azok végrehajtásával. Egyesek megkérdőjelezik azt, hogy a Konszenzus javaslatai megfelelően lettek-e végrehajtva a térségben. A szerzők véleménye szerint a Washingtoni Konszenzus számos pozitív eredményt hozott, többek között ennek köszönhető a makrogazdaság stabilabbá válása. A Konszenzus pontjai közül a szerzők szerint sikeresen végre lett hajtva a kereskedelem nyitottabbá tétele például Chilében és Mexikóban, illetve Peruban és Kolumbiában. Viszont Brazília zárt gazdaság maradt, nem történt kereskedelmi nyitás. A cikk utolsó részében megtudhatjuk, hogy a gazdasági stabilitás érdekében milyen lépéseket tesznek a régió országai, hogy hogyan erősödtek meg a fiskális felügyeleti szervek, és hogy hogyan integrálódott be a régió az egyes nemzetközi szervezetekbe pl. az OECD-be. A COVID-19 világjárvány azonban újabb kihívások elé állította a régiót. A térség legfőbb kihívásai az oktatás, az egészségügy, a bűnözés visszaszorítása, az igazságszolgáltatás, a korrupció elleni küzdelem és a környezetvédelem.