Az anyaság, mint a helyes részvétel beszédmódja
Lits Levente elemzése; Deák Erika Galéria: Jelenlétem evidens című kiállítása (Kiállító művészek: Christen Clifford, Fajgerné Dudás Andrea, Clare Gallagher, Galdi Vinko Andi, Horváth Lóczi Judit, Diana Karklin, Klenyánszki Csilla, Kölcsey Sára, Magyarósi Éva, Bridget Moloney, Omara – Oláh Mara, Szabó Eszter, Tóth Anna Eszter, Magdalena Wosinska; Kurátor: Oltai Kata); Minden, mindenhol, mindenkor (2022-es amerikai film)

Sajátos helyzetben éli mindennapjait a közgazdaságtan, a számára nem optimális beszédmódtól elidegenült szakma számtalanszor találkozik művészek problémafelvetéseivel, amikor csak áll és megható bágyadt tekintetével fürkészi a meg nem érthetőt és hontalansága fel nem oldódó. A politikai gazdaságtan számtalan konfliktust őriz az esztétikával egyetemben, melyek kifejezettjének érzékenysége a nyelv és a forma (Jamesonnál pontosan a technológia. Értelmezésemben a forma, mint szubsztancia és forma totalitása a hiányának ellenében, ez a metafora technológiája.) egyediségéből fakad és habár Jameson[1] állítja azt, hogy hasonló a forma és a szubsztancia kettős együttmozgásának figyelésében a két terület, nemhogy nem elfogadott, de nem is értett ennek átfogó, kimondott értelmezése. A dichotómia Szabó Dorottya elmúlt időszakban megjelent munkáiban rendre megfigyelhető. Észrevehető könnyed hangvétele mellett, hogy például a „a foci a legfontosabb nem fontos dolog ezen a világon” című cikkében a női és a férfi futballban képes megjeleníteni más-más esztétikai-gazdasági modellt. A 20. században ennek tere rendkívül megnyílt, értelmezetté vált (ugyanis korábban is jelen volt) és számtalan művészi alkotás adott teret a gazdasági diskurzusoknak (Óz, a csodák csodája, 1939 vagy az Állami áruház, 1952), később beillesztették a gazdasági irányítás rendszerébe (Narratív közgazdaságtan, 2020), de az elméleti munkák során ma már a neoliberalizmus kultúraellenessége végett csak nehezen használt eszköz, visszaszorult, így fordulhatott elő, hogy Tirole[2] könyvében korunk filmjeit értetlenül, pontatlanul tudta csak megközelíteni nem úgy, mint a már említett Jameson.
A világnézeti különbségek magyarázhatják ezt a különbözőséget. A fejlődésgazdaságtan.hu kevés cikke és olvasója ellenére mégis ennek lehetőségeit vizsgálja legalább az írások mellé válogatott képekben. Én ezt a küldetést támogatva vetném fel a látszólag feminista Jelenlétem evidens című kiállítás (Deák Erika Galéria, 2022. június 3 – július 29.) politikai gazdaságtani olvasatának lehetőségét. Állításom szerint az anyaságról való beszéd a helyes részvétel szerepeiről és tereiről folytatott diskurzus, mely az infrastruktúrák kialakításának és lehetőségének a célja egy egész társadalom bevonásával. (Ez a gondviselés és a gondoskodás következménye, amiben jön létre az emberin túlmutató szerepvállalás.) Ebből fakadóan nem a nőspecifikus felzárkóztatás kifejeződéseként jött létre a kiállítás, hanem amire egyébként a kiállítás leírásában is utalnak: „A “túl személyes” és “túl sajátos” elutasítása megszülte az igényt és az irányt, ti. hogyan lehet stratégiailag kikezdeni a társadalmi konstrukciókba ívódott kódokat és elfogadtatni, helyükbe plántálni a megélt anyaság valódi komplexitását.” (Deakerikagaleria.hu, 2022) Ez a komplexitás azonban nem a részlegességében fogan, egy nem értékrendi felmutatásában, hanem a posztfeminizmus adta sokféleségben, a komplex társadalmi-gazdasági rendszerek ideálisra formálásban, melyet, mint reálutópiát képesek felmutatni az alkotók. Nehézség azonban, hogy lehet-e az anyaságról úgy beszélni, hogy az abszolútum dicsérete és kutatása ne valósuljon meg magában a jelenlétben.
Az infrastruktúra részvételt jelent, a részvétel jelenlétet, tehát az infrastruktúra, melyet az esztétikai-gazdasági rend teremt meg, maga a jelenvalóságunk. Ezért is egészíteném ki a kiállítás címét, mely alapvetően a művészek/anyák egzisztenciális oldaláról közelíti a tárgykört (valahol cinikusan, hiszen a vélt vagy valós társadalmi elvárás kényszerét mutatja be). Jelenlétem evidens – arra is utal, hogy „a megérkeztünk!” ígéretével állunk egyénenként, holott valójában ez az egyéni állítás (megtévesztő) az önmagára utalt „neoliberális Szuperanya” pozíciójából hangozna, ekképp érvelnék a Jelenlétünk evidens utópiája mellett, mely a közösségben szerepekre lelést és így a már említett részvétel nexusában található. Utalnék a szakmák közös jelenlétére, mely az új rend a gondoskodásban, és mely a közgazdászok számára is felzárkózási pályát kell, hogy jelentsen, de annak tapasztalatáról is szól, hogy sokszor csak válságok, megélt szűkösségeink közepette vesszük észre az egyes ágazatok jelentőségét, gondolok itt kiemelve az egészségügyre, az oktatásra, a logisztikai vagy a rendvédelmi területeken dolgozókra.
A Minden, mindenkor, mindenhol (2022) című film is ezt sürgeti bemutatni. A főhősünk egy átlagos, ázsiai, középkorú, mosodát üzemeltető, Amerikában élő nő, aki, mint kiderül, képes párhuzamosan a legkülönbözőbb alteregóihoz csatlakozni, úgy élni, jelen lenni, érezni, gondolkodni, bírni képességekkel, mint ő maga egy elgondolt másik életben, míg egy őt elpusztítani akaró erő meg nem jelenik a láthatáron. Eleinte úgy tűnik nincs nagyobb problémája, mint a pénzügyi kötelezettségei, aztán a válás lehetősége, majd rádöbbent végül a lányával történő végérvényes eltávolodása áll a kozmikus utazás és küzdelem hátterében. Korábban identitásának fogságában nem látta környezete és a legerősebb valóságban érthető önmaga szerepét főhősünk, aki miközben rádöbben, hogy az őt körülvevő megújuló esztétikai-gazdasági rend valójában kísérte sem, mint korlátozta, addig a szerepek adta képességek és emlékek segítségével megérti helyét a felvázolt rendben, mint ahogyan „a szolga érti az urát” így szabadságát leli a leghelyesebb cselekvés szükségszerűségében, amit végül a kiengesztelésben be is teljesít elkerülve az eltávolodást, a válást, és az elhatalmasodónak tűnő pénzügyi problémákat, ebben is követve az Állami áruház (1952) idealizmusát a közösségi termelésben, felvetve a kapitalizmus meghaladottságának polémiáját.
Visszatérve az eredeti kiállításra, amikor Szabó Eszter Ágnes a Galériában állva javasolta a filmet, még nem is tudtam, hogy a jelenlét fogalmát ilyen kiemelt helyen kezelő cikkel szeretnék hozzájárulni a párbeszédhez. Az értékrend a mindenütt jelenvalóság formáját követeli (és ezt fogalmazza meg a kiállítás is), ami a gazdaság tekintetében narratív kísérletek sorának támogatásának imperatívusza, jelentsen ez hallgatókat érintő kutatást, művészek és vállalatok gazdasági szakembereinek közös munkáját, vagy a média piacot meghaladó jelenlétének feltalálása a jogállamban, mely egy közös intézményi rend, így politikai gazdászokat követel meg. És bármilyen távolságtartó a közgazdaságtan, képes emlékezni és visszanyúlhat a korábbi esztétikai megfontolások egy részéhez felfogva más területek szavait, mint gazdasági szaknyelvet, így kérdezem újra, hogy lehet-e az anyaságról úgy beszélni, hogy az abszolútum dicsérete és kutatása ne valósuljon meg magában a jelenlétben. Álláspontom szerint, pont ebben voltak előremutatóak Kölcsey Sára, Magyarósi Éva vagy Fajgerné Dudás Andrea műalkotásai. Alkotásaik egyértelmű célja a megélt anyaság fogalma mögött, eltérően az anyaság bizonyos szerzők szerint patriarchális fogalmától, megteremteni a képessé tevők narratíváját, ami nem a szerepek megtagadása, hanem éppen az, „hogy missziót és eszközöket ad a hagyományosnak tartott szerepeknek, és a szerepek eszközzé válása véget a nőknek maguknak.” (Lits, 2021) Értelmezésemben ellentételesen fogalmaznak Popovics Viktória a kiállítást bemutató cikkével, minthogy „A Jelenlétem evidens című kiállítás fókuszában a megélt anyaság (lived motherhood) heterogén tapasztalata és az anyaság merev intézményének felforgatása áll.” (Popovics, 2022) Bár korábbi szerzőre hivatkozva állít cikkében, ő is írásának elején a következőképp fogalmazott alátámasztva az elmúlt években kifejlődő és a sorozatos globális megpróbáltatások végett létrejövő középtávu szakaszra, a tudásalapú társadalomra már jellemző társadalmi-gazdasági rendszert: „Tele vagyok ambivalens érzésekkel, ráadásul az idővel és a szerepekkel is folyamatosan zsonglőrködöm.” – hiszen ez a gondoskodás és szabadáság összhangjának kifejlesztését implikálja. Popovics Viktória azonban a megélt anyaság kérdései között, miközben valós művészeti tevékenységekről és sokak nehézségekkel és fájdalmakkal teli alkotásairól, problémáiról számol be olvasóinak, el-elejt igen jóléti, örökölt, maradvány mondatokat, melyek különösen megdöbbentők ugyanazon cikkében írtak fényében, ahol – mint kiderült – „a kortárs képzőművészet egyre szűkölő tere” kapcsán fogalmazott, és melyek nem segítik, nem vezetik a művészek nemzetközi kortárs trendekhez történő felzárkózásának igényét.
„Lopott időben, altatás után, kora hajnalban, vonaton, vagy épp játszóterezés közben a Jelenlétem evidens című kiállításról gondolkodom. Tele vagyok ambivalens érzésekkel, ráadásul az idővel és a szerepekkel is folyamatosan zsonglőrködöm. Rossz anya vagyok-e, hogy cikket írok az anyaságról, amikor a gyerekeimmel is lehetnék?” (Popovics, 2022) Ez a már korábban is említett gondoskodás és szabadság ellentétének kiszélesítése. A jelenlét és a helyes szerep összefüggésében nemcsak egy reálutópiában megformálódó felzárkóztatásról beszélhetünk, de a gondolkodói optimizmus tételességéről is szemben a neoliberalizmus anyaságfogalmában megjelenő szorongás képével. Lukács György 1948-as Mire jó a kétségbeesés? című munkájában fogalmazott a következőképp a pesszimizmus kapcsán: „Amilyen hasznos a »modern« világnézetek perspektívátlansága és nihilizmusa, kétségbeesésideológiája az imperialista burzsoázia számára, olyan károsan hatnak ezek a nézetek a népi demokráciában.” Tehát a neoliberalizmus okozta válság kiszélesedésének látszata mögött már kiépült kollektív termelés viszonyainak beszédmódja követeli meg a posztmodernünket egyre meghaladó szakpolitikai totalitás fényében az optimizmust, mely a korábbi levetkőzésében kell, hogy megjelenjen (ez a tájékoztatás problematikája a tömeg fogalma kapcsán is), amit Viktória rendszerint elhalaszt, sőt szabadságát megtévesztően szakmájával, anyaságával ellentételesen fogalmazza meg, a szerepek valódi vizsgálatának hiányával, mely a gondoskodást nem infrastruktúraként a jelenvalóság kiterjesztésében reprezentálja. Ez jelenik meg továbbá: egyrészt nem érzékeli a gazdasági rendben előálló tragédiák hierarchiáját, másrészt a legkisebb érzékenységet sem mutatja a globalizáció és fejlesztéspolitika kreatíviparban betöltött szerepe kapcsán, ami lehetetleníti el leginkább a művészek nemzetközi kortárs trendekhez történő fölzárkózásának külső vezetését. Ezt kiegészítendő: a metaforikus természeténél fogva lebontja a korábbit, így segíti a megújulást. Az idei XVIII. Arcus Temporum Művészeti Fesztivált ezzel a gondolattal hirdettek meg. Mint fogalmazott Dejcsics Konrád OSB fesztiváligazgató: „A jelenlegi történelmi, gazdasági helyzetben egyre inkább piros lámpaként villog, hogy egyéni és közösségi szinten is valójában a megtéréshez fogható megújulásra van szükség” Azt gondolom, hogy ennek szellemi igénye kell, hogy vezesse jelenlétében az értelmezőt és a szegmens alkotóit mindamellett, hogy érthetővé válik az új pillanatának megjelölése szintén az atyától: „Ahogy valódi műalkotást sem lehet létrehozni anélkül, hogy az ne fájna egy kicsit, úgy igazi minőséget sem lehet személyes odaadás, adott esetben »elhasználódás« nélkül teremteni. A szerzetesközösség immár tizennyolcadik alkalommal vállalja, hogy a bőrfelülete horzsolódik” (pannonhalmifoapatsag.hu, 2022) A kissé nagyvonalú gesztus elbeszélését megelőzően rámutat Viktória belső megújulásának egyetlen lehetőségére. A neoliberális maradványok felszámolása pedig segíthet az értékrendhez történő felzárkózásban, mely megtéréshez fogható megújulás az atya kifejezésével élve.
Lázárásképp szeretném elmondani, hogy a Jelenlétem evidens című csoportos kiállítás tehát remek alkotókat sorakoztat fel, és egy gondolatokban gazdag anyagot szervez meg az érdeklődők örömére és gyarapodására Oltai Kata kurátori munkájának és a Deák Erika Galériának köszönhetően. Elgondolásom során a közgazdászok számára is fontos üzenetét szerettem volna kiemelni, hiszen nekünk sem szabad felednünk: Jelenlétünk evidens! Evidens, hogy legyen étel az asztalon, hogy legyen szerelem, legyen barátság[3], hogy ne legyen háborúskodás, lehessen kihez hazamenni, hogy ne kísértsen a szolgaság, hogy ne kísérjen válság, gondolok az Angyalok Amerikában című sorozat remek képeire, történetére és az azonos című Eötvös Péter opera lenyűgöző zenei formáira. Az egzisztenciális válság esztétikai-gazdasági válság, geopolitikai válság és viszont.
Novalis fogalmazott úgy: „A filozófia nem tud kenyeret sütni, de Istent, szabadságot és halhatatlanságot adhat nekünk. Melyik hát a hasznosabb: a filozófia, vagy a közgazdaságtan? (Novalis: Fragmente) Az elmélet pont ennek feloldásaként fogalmazza meg magát a klasszikus politikai gazdaságtan idejében, ez Marx vagy Mill célja is, és ez vezet napjaink kérdésfelvetéseihez is. Ez egy újabb peresztrojka, van lehetősége az enyhülésnek, és annak, hogy megértsük, a nyomor és a szenvedés nem velejárója az életnek, nem velejárója csak a fennálló rendnek, hiszen jelenlétünk evidens mindenhol, mindenkor, hogy legyen étel az asztalon, hogy legyen szerelem, legyen barátság, hogy ne legyen háborúskodás, lehessen kihez hazamenni, hogy ne kísértsen a szolgaság, hogy ne kísérjen mindig, mindenhol egy élethosszig tartó válság.
Hivatkozott irodalom:
Deakerikagaleria.hu. (2022). JELENLÉTEM EVIDENS. [online] Available at: http://www.deakerikagaleria.hu/index.php/home [Accessed 6 Jul. 2022].
Popovics, V. (2022). Leszámolni a hamis anyaképpel. Jelenlétem evidens, Deák Erika Galéria – A mű. [online] Available at: https://amu.hvg.hu/2022/07/04/leszamolni-a-hamis-anyakeppel-jelenletem-evidens-deak-erika-galeria/ [Accessed 6 Jul. 2022].
Lits, L. (2021). Szerepektől az igazságosságig. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2021/11/10/szerepektol-az-igazsagossagig/ [Accessed 6 Jul. 2022].
Szabó, D. (2022). „a foci a legfontosabb nem fontos dolog ezen a világon”. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2022/07/15/a-foci-a-legfontosabb-nem-fontos-dolog-ezen-a-vilagon/ [Accessed 18 Jul. 2022].
Lukács, Gy. (1948) Mire jó a kétségbeesés? Szabad nép VI. évf. 73. szám.
pannonhalmifoapatsag.hu (2022). Megújulás kívül és belül – Pannonhalmi Főapátság. [online] Pannonhalmi Főapátság. Available at: https://pannonhalmifoapatsag.hu/megujulas-kivul-es-belul/?fbclid=IwAR0IchwZNlsQbSJdqG_EA-8YIi2Kl_vL0fDUC-mDpwlER-JfbkESmI3XaA4 [Accessed 18 Jul. 2022].
[1] Jameson: Posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája
[2] Tirole: Közgazdaságtan a közjóért
[3] Utalnék a „Mintha a világ megrázkódott volna” című cikkemre, melyben Philip Glass operáján keresztül vetem fel egy régi szerelem eposztermészetét és narratív szerepét egy esztétikai-gazdasági rend megteremtésében.