szerző: Szabó Dorottya
„…a pénz mint elvont vagyonérték semmi egyebet nem fejez ki, mint a dolgok viszonylagosságát, vagyis éppen az értéket, egyszersmind mégis mint a nyugodt pólus, szemben áll azok örökös mozgásaival, ingadozásaival, kiegyenlítődéseivel.”[1]
A fentiekben idézett Georg Simmel, német szociológus-filozófus A pénz filozófiája c. műve meglehetősen részletes képet tár az olvasó elé a pénzről és annak az individuumok, illetve a társadalmak életében betöltött szerepéről. Simmel dialektikus megközelítést alkalmazva tesz kísérletet arra, hogy a pénznek egyfajta neokantiánus magyarázatát adja, és az élet totalitásának megértéséhez és megéléséhez szükséges eszközként definiálja azt. A teljes könyv ismertetése egész tanulmány(oka)t – és jóval több filozófiai szakértelmet – követelne meg, azonban ehelyütt elég az első rész áttekintésére szorítkoznunk ahhoz, hogy megalapozzuk gyakorlati mondanivalónkat.
„Minden pillanatban, amikor lelkünk nem csupán a valóság érdek nélküli tükre – talán sohasem az, hiszen maga az objektív megismerés is csak önmaga értékeléséből keletkezhet -, az értékek világában él, amely a valóság tartalmait teljesen önálló renddé fogja át.”[2] – írja Simmel, aki szerint a valóságban természetszerűleg fellelhető, szükségszerű rend – mely egy teljes egységet alkotó, objektív lét – az ember számára nem kielégítő, s ebből következően egy saját, belső rendet alkotunk értékelés útján. A két rendet egy felettük álló metafizikai egység fogja össze, a természeti és belső rendek a Simmel terminológiájában tartalmaknak nevezett minőségekben olvadnak egybe, ez a szint Platón ideáinak feleltethető meg.
Az értékeléssel nem egy új tulajdonságot rendelünk a dolgokhoz, hanem azok mindenoldalúan meghatározott létét egyszersmind az értékek szférájába emeljük, ami egy relatív mozzanat, s minden dolog értéke csak más dolgok értékéhez viszonyítva nyeri el értelmét. Simmel világában az érték a dolgokról alkotott és a szubjektumon belül maradó ítélet, ami a tárgyak iránti vágyakozásból ered, az objektum szubjektumtól való elválásából.
„A gazdaság a csere formájában áramoltatja az értékeléseket, mintegy közbülső birodalmat teremtve az emberi világ minden mozgásának forrása, a vágyakozás és az élvezet kielégülése közé, melybe az előbbi torkollik.”[3] – a gazdasági cserében Simmel a tárgyak értékének személyfeletti viszonnyá válását látja, s minden cserét az értékviszonyok által meghatározottnak. Fontos kiemelni, hogy Simmel a termelést is egyfajta, személy és természet közti csereként fogja fel, így ennek megfelelően kell elhelyeznünk a rendszerben.
A gazdasági értéket Simmel megkülönbözteti az alapvető értékfogalomtól, s a tárgyak egymással való kicserélhetőségéhez köti azt, ami végtére is a vágyakozások összehasonlításán alapul. Ebbe a teljesség ambiciózus igénye nélkül felvázolt rendszerbe illeszti be Simmel a pénz fogalmát mint „a szubsztanciává merevedett ’érés’”[4]-t, melyben a dolgok (gazdasági) értéke legtisztább kifejeződését leli meg. A pénz az, ami a modern embert hozzásegíti a totalitás megtapasztalásához, a szubjektív objektívhez való visszatalálásához.
„[A] gyakorlati világban a legláthatóbban és a legegyértelműbben benne [a pénzben] valósul meg az általános lét képlete, amely szerint a dolgok egymásban lelnek értelmükre, s viszonyaik kölcsönössége alkotja létüket és ígylétüket.”[5] Mindezek alapján tehát minden termék ára csupán relatív vizsgálódás tárgyaként kezelhető.
Amikor inflációról beszélünk, a jelenlegi árakat ugyanazon javak múltbeli árával hasonlítjuk össze, a közgazdászok pedig legtöbbször általánosságban próbálnak meg következtetéséket levonni, és általában a fogyasztói árindex segítségével mért átlagos árváltozás felett (érték)ítéletet alkotni. Simmel világában elhelyezni a fogyasztói árindexet egy meglehetősen érdekes agytorna, s valamiféle intertemporális viszonyítást követel meg tőlünk, ami aligha vezetne kielégítő eredményre, lévén kihagynánk többek között a bérek relatív szerepét, ami egy kifejezetten fontos gazdasági érték a rendszerben. A fogyasztói árindex számontartásának kétségkívül megvan a maga szerepe a gazdaságpolitikában, azonban annak módszeres átgondolása, hogy az egyes termékfajták relatív ára miként változik meg az infláció hatására, nem kevésbé fontos, hiszen ahogy többek között Simmeltől is megtudhatjuk, az árak által kifejezett relatív viszonyok a tartalmak – platóni terminológiával élve ideák – tükrei. A piaci mechanizmusok – vagy ne adj’ Isten bizonyos árstopok – révén változó relatív árak tehát minden esetben bizonyos fogyasztói magatartást – egyúttal életstílust/-formát – ösztönöznek, vagy visszatartanak, ami végtére is sohasem érték- vagy ideológiamentes.
A jelenlegi inflációs környezet tehát, miközben kétségkívül világgazdasági és geopolitikai folyamatok által indukált, fordulatot hozhat abban, ahogy az állampolgárok a kielégítő életmódról gondolkodnak, ezáltal pedig fogyasztásuk szerkezetében. A válságok – legyen szó pusztán gazdasági válságról, vagy az utóbbi években tapasztalt egészségügyi vagy háborús veszélyhelyzet által előidézett válságról – minden esetben magukban hordozzák a technológiai, ideológiai és erkölcsi változás lehetőségét is. Az infláció mesterkélt elfojtása különböző állami beavatkozások segítségével tehát nem csupán gazdaságpolitikai kérdés, hanem a társadalmi modernizációs folyamat manipulálása is. Ez nem azt jelenti, hogy a hirtelen jelentősen felpörgő infláció következményeinek leginkább kitett, legsérülékenyebb társadalmi csoportokat ne kéne állami beavatkozással segíteni ebben az időszakban, azonban az árak maximalizálásának piactorzító hatásai semmilyen szempontból (gazdasági, társadalmi) nem jelentenek hosszú távon fenntartható megoldást erre a problémára. A társadalmi modernizációt elfojtó intézkedések jövőbeni költségei beláthatatlanok, az viszont biztosra vehető, hogy túlszárnyalják magának a modernizációnak a jelenlegi költségeit mind állampolgári, mind kormányzati szempontból. Mindannyiunk érdeke tehát, hogy a jelenlegi kihívásokra olyan megoldásokat találjunk, amik támogatják a legelesettebbeket, de nem állják útját az elkerülhetetlen változásoknak, amik hozzásegíthetnek minket egy olyan fogyasztási kultúra kialakításához, amire globális szinten szükségünk van.
[1] Georg Simmel (2004): A pénz filozófiája, Budapest, Osiris kiadó, 111.o
[2] Uo. 21.o
[3] Uo. 48.o
[4] Uo. 110.o
[5] Uo. 121.o