Forrás: THE ECONOMICS OF SPACE: AN INDUSTRY READY TO LAUNCH
Jeff Greason, James C. Bennett (2019), reason foundation
szerző: Pókász Zoltán
A hidegháború közel két évtizedében, 1957 és 1975 között az Egyesült Államok a Szovjetunióval nem hivatalos versengést folytatott annak ügyében, hogy
melyik állam képes a világűrt hamarabb meghódítani: felküldeni az első szatellitet, az első állatot, az első embert az űrbe, illetve a Holdra az első zászlót letűzni.
Bár abban konszenzus nincs, hogy végül ki nyerte meg ezt a csatározást, az tagadhatatlan, hogy óriási technikai fejlődésnek lehettünk szemtanúi – persze ezek tetemes költségekkel is jártak. Mindezek a csodás eredmények a verseny szellemében születtek, amelynek jótékony
hatásait ebben az iparágban nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az ezt követő évtizedek viszonylagos pangást hoztak az űrtechnológiát tekintve: például az utóbbi ötven
évben senki sem járt a Holdon. Ezzel párhuzamosan viszont úgy tűnik, egyre több megoldandó problémával néz szembe az emberiség, melyekre – mind a közelebbi
és a távolabbi jövőben – az űrtechnológia rohamos fejlesztése lehet a gyógyír. Mindezt azonban gátolja a továbbra is vezető űrhatalomnak, az Egyesült Államok-beli NASA-nak a megcsontosodott szervezete, illetve az állam szinte teljes monopolhelyzete a szektorban, ami az innováció kerékkötője.
Milyen előnyökkel járna piacorientálttá tenni az űrkutatást?
Az aszteroidák bányászata, az alacsony gravitációban való kutatások, a különböző mérgező hulladékok űrbe való küldése, sőt, emberi kolóniák létesítése a Marson csak néhány olyan lehetőség, amelyekből az emberiség jelentősen profitálhatna. Az a feltevés, miszerint a
magánvállalatok jellemzően költséghatékonyabban, kevésbé bürokratikusan képesek véghez vinni ezeket a fejlesztéseket, igazolódni látszik: a SpaceX-projekt harmadannyi áron képes volt például fellőni egy rakétát, mint a NASA. A Stanford által írt tanulmányban úgy vélik, hogy a NASA jelenlegi büdzséjének jobb allokálásával, a piaci kontraktusok jelentőségének növelésével a elkövetkezendő 10-20 évben a következő infrastruktúrát lehetne kiépíteni:
Üzemanyag-állomások Föld körüli pályán
Űrhajók költséghatékony gyártása a Hold felszínére való eljutáshoz
A Föld körül keringő űrkomplexum
A Hold felszínén létesített állomások az alumíniumbányászathoz
Mindehhez arra van szükség, hogy az állam megfelelő keretrendszert biztosítson a vállalatok számára, hogy kibontakozhassanak, ahogy teszik azt a légi vagy a vízi közlekedés-szállítás terén, így szabadpiacot eredményezve. Ebben az esetben az állam védené a magántulajdont az űrben, illetve a NASA a vállalatok által termelt szállítási eszközöket és szolgáltatásokat vásárolná meg ahelyett, hogy mindezt saját maga intézné, kiszolgáltatva az államnak és a Kongresszusnak, ami szuboptimális döntésekhez vezethet. A NASA egyébként kisebb léptékben már tett efelé lépéseket.
Ezeket a döntéseket elkerülve és a magánvállalatok kezébe helyezve egy önfenntartó szektor alakulna ki, amely megfelelő állami kontroll mellett exponenciális fejlődést tudna produkálni, illetve a költségeket hasonló ütemben redukálni. Jelenleg a legnagyobb költség az űrhajók és rakéták fellövése, illetve elkészítése. Természetesen a piaci átállás is jelentős költségeket vonna maga után, azonban ezek néhány év után inszignifikánssá válnának, ahogy az iparág
önfenntartóvá válna.
A szerzők több intézkedés priorizálását ajánlják a döntéshozóknak. Egyrészt érdemes lehet meg- és felülvizsgálni az Egyesült Államok által aláírt nemzetközi űrügyi szerződéseket, és akár némelyikből kivonulni, amely a piacosítást gátolja. Emellett együtt kellene működnie más nemzetekkel, melyek hasonló ambíciókkal rendelkeznek. Ki kell terjesztenie a magántulajdont az űrre is, beleértve különböző objektumokat körülvevő zónákat. Ezeknek a tulajdonjogoknak saját piacot is kell biztosítani, amelyen szabadon kereskedhetnek a befektetők. Egyfajta tudásátadásra is szükség van a NASA és a vállalatok között, ahogy ez a repülőiparral is történik jelenleg.
Mindezek véghezvitelével hasonló robbanásszerű fejlődést tudnánk elérni, mint az a légiközlekedési ágazat esetében is történt, melynek következtében az átlagember is megengedheti magának a repülőgépen való utazást. Ekkor valóra válthatnánk azt, ami száz
éve, sőt akár jelenleg is a többségnek elképzelhetetlennek és elérhetetlennek tűnik: űrutazó
nemzetekké válhatnánk.