Értékrend és közgazdaságtan

szerző: Szabó Dorottya

Részlet a Nyomorultak című filmből, forrás: https://www.nytimes.com/2012/12/25/movies/les-miserables-stars-anne-hathaway-and-hugh-jackman.html

Az MNB májusban kiadott, „Új fenntartható közgazdaságtan” című vitairata[1] ambiciózus és mondhatni egyedülálló jegybanki vállalkozás arra, hogy a 21. század közgazdaságtani kihívásait egy egységes és átfogó elméleti keretbe fogja. A vitairat, illetve az annak háttéranyagaként kiadott szakkönyv[2] is a Matolcsy György által 36 pontban megfogalmazott, „új közgazdaságtant” megalapozó összefüggések felvázolásával kezdődik. Az ezt követő 23 fejezet nagyrészt ezen összefüggések köré épül, mélyebb betekintést nyújtva egy-egy állításba. A szakkönyv egyik talán legérdekesebb része a „Mélystruktúrák a gazdaság mögött” szekció, amiben három fejezet kapott helyet.

A demográfiai folyamatokat összefoglaló fejezet fontos változásokra hívja fel a figyelmet – a népesség további globális, de lassuló ütemű növekedése a század végéig, illetve a népesség lokális idősödése a fejlett országokban -, amiknek a gazdasági rendszereinkre gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen, és amik központi gazdaságpolitikai kihívásokat állítanak már a jelenlegi kormányok elé is. Ezek a folyamatok sokszor tárgyaltak, és bár a becslések körül van némi bizonytalanság, a folyamatok irányát illetően konszenzus van. A „fejezetcsokor” valódi izgalma Kocziszky György, illetve Csizmadia Norbert fejezeteiben rejlenek, amik képet adnak arról, hogy a magyar jegybank milyen ideológiai keretben helyezi el a 21. század kihívásait.

Az „Értékrend és kultúra a fenntartható gazdasági növekedés mögött” című fejezetben „a politikai liberalizmust leképező neoklasszikus közgazdasági irányzatok” kritikája fogalmazódik meg. Kocziszky megkülönböztet „jó” és „rossz” növekedést, előbbi szerinte összhangban áll a társadalom valós igényeivel, utóbbi viszont a közjó ellen ható, hamis igénykielégítésen alapuló kibocsátásbővülés. Ezzel a szerző a neoliberális álláspont Achilles-sarkára tapos, és kijelenti, hogy a fogyasztók és általánosságban a gazdasági szereplők nem képesek megítélni, mire van valójában szükségük, a preferenciarendszerük megkérdőjelezhető, és valamifajta beavatkozásra, iránymutatásra van szükségük ahhoz, hogy közelebb kerüljenek inkább egy egyfajta eudaimonia-hoz, mint a haszonmaximalizáláshoz. Az értékrend és kultúraalapú közgazdaságtan alkotóeleme nem a racionális(nak vélt) individuum, hanem a társadalmi felelősséget vállaló közösségi lény, egy tökéletesen idomított zoon politikon, akiben fel sem merül a kanti társtalanság, az ember elleni lázadozás.

A szerző amellett érvel, hogy újra integrálnunk kell a közgazdasági gondolkodásunkba (és modelljeinkbe) azokat az etikai szempontokat, melyeket a neoklasszikus közgazdaságtan kiírtott az eszmerendszerünkből. A morális szempontok alkalmazása segíthet minket abban, hogy a gazdasági növekedés fókuszában ne a haszon, hanem az igazságosság, tisztességesség és fenntarthatóság álljon. A felvázolt etikus közgazdaságtan értékrendjének alapját a fenntartható társadalom „korok és izmusok felett álló értékei” nyújtják, úgymint a család, a szolidaritás, a szubszidiaritás, a felelősség, az ember méltósága, illetve az emberi élet tisztelete.

Kocziszky ókori görög filozófusokat, illetve középkori teológusokat idézve támasztja alá az etika közgazdaságtanban betöltött mindenkori jelentőségét, ami korántsem meglepő, hiszen a fejezet egésze összhangban áll ezekkel az eszmetörténeti hagyományokkal, miközben a felvilágosodás, vagy a 20. század második felétől jelentkező eszmeáramlatok eredményei ellen explicit és implicit kritikát egyaránt megfogalmaz. Napóleont azonban nem mint felvilágosult despotát jelentették fel a végtelenségnél, nem a felvilágosodás volt az Isten útjában[3], hanem a vesztfáliai béke nyomán kialakuló világrend felborulása. A felvilágosodástól kezdődően uralkodó eszmeáramlatok egyszerű ignorálása nem jelenthet megoldást a 21. század kihívásaira, a gyakorlat alapjaként csak olyan elmélet szolgálhat, ami összhangot teremt a múltunk meghatározó eszmeáramlatai között.

Az értékrendről és kultúráról szóló fejezetet Csizmadia Norbert „Geofúzió, térszerkezet és geopolitika” című fejezete követi. Ebben a fejezetben a szerző arra hívja fel a figyelmet, hogy a gazdaságföldrajz és a geopolitika/-ökonómia szerepe a 21. században is meghatározó, miközben a hatalmi viszonyokban jelentős változásoknak vagyunk tanúi. A szerző amellett érvel, hogy „a 21. század Eurázsia évszázada lesz”, amelyen belül Kína veszi magához a vezető szerepet egy többpólusú világrendben, melyben kiemelt szerepe lesz a regionális központoknak (pl. ASEAN-országok, CEE-országok), illetve a globális városoknak. A fejezet a hálózatok korában próbálja meg értelmezni a gazdasági központok/csomópontok szerepét, az egyes területi egységek egymáshoz való viszonyát, illetve a geoökönómia és a technológia, illetve innováció kapcsolatát.

Ami a fejezetben kifejezetten érdekes Kocziszky gondolatai után, hogy Csizmadia kiemeli a kínai szellemi hagyományok „geocivilizációban” betöltött potenciális vezető szerepét:

Ahogy a reneszánsz idején az ókori görög tudás felélesztése tette lehetővé Európa világelsőségét, úgy az őskori Eurázsia még magasabb minőségű tudásrendszerhez és erkölcsiséghez való visszatérése lehet a legfontosabb kulcs, amely egy új geocivilizációt jelenthet.” (707.o.)

Ezek alapján a két fejezet egymás mellett egy olyan ideológiai keretben helyezi el a 21. századi gazdasági kihívásokat, amelyben az európai eszmehagyomány a görög gyökereihez, illetve a keresztény hagyományokhoz tér vissza, miközben az ázsiai kulturális és filozófiai hagyományok a reneszánszukat élik. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a reneszánszból elkerülhetetlenül következett a felvilágosodás, a Selyemút magaskultúrájának – ami nem csupán a konfucianizmust jelenti, nem szabad elfeledkeznünk sem a taoizmus, sem a legizmus hagyományáról, amit ugyanúgy magában hordoz Kína – (európai értelemben vett) reneszánsza minden bizonnyal hasonlóan bonyolult és összetett folyamatokat indítana el.

Csizmadia a kelet-közép-európai régióra mint Eurázsia potenciális kaputérségére tekint, ami azt jelenti, hogy a régiónk hídként szolgálhat az európai és ázsiai értékrend között, így kiemelten fontos, hogy összhangot találjunk a fent tárgyalt két fejezet között. Eurázsia kulturális harmóniájának feltétele lehet az ázsiai reneszánsz, de mindez mit sem érne, ha mindeközben Európa kidobná a felvilágosodásból ránk maradt pozitív eredményeit.

„Lehetséges volt-e, hogy Napóleon megnyerje ezt a csatát? Mi nemmel felelünk. Miért? Wellington miatt? Blücher miatt? Nem. Isten miatt.

Az, hogy Bonaparte győzzön Waterloonál, kívül esett a tizenkilencedik század törvényszerűségén. Újabb események sorozata készült, amelyben Napóleon számára nem volt már hely. Az események rosszindulata már hosszú idő óta megmutatkozott.

Ideje volt, hogy ez a hatalmas ember összeomoljon.

Ez az ember oly túlságosan rásúlyosodott az emberiség sorsára, hogy zavarta az egyensúlyt. Ez az egyéniség egymaga többet számított, mint az egész világ. Ha minden telivér emberi életerő egyetlen emberben összpontosulna, ha az egész világ összetornyosulna egyetlen ember agyában, az halálos csapás volna a civilizációra, ha tartós lehetne. Eljött a pillanat, hogy a megvesztegethetetlen legfőbb igazságosság megadja a jelet. Valószínűleg panaszt emeltek már az elvek és elemek, amelyektől az erkölcsi világban éppúgy, mint az anyagi világban, a szabályszerű nehézkedések függnek. A párolgó vér, a túltömött temetők, a könnyező anyák, mindezek félelmetes vádbeszédek. Valahányszor a föld valami többletteher alatt nyög, titokzatos sóhajtások sírnak fel a sötétségben, amelyeket megért a végtelenség.

Napóleont följelentették a végtelenségnél, s az elhatározta bukását.

Útjában volt az Istennek.

Waterloo nem csupán ütközet: Waterloo a világegyetem arcvonalának megváltozása.”

Részlet Victor Hugo: Nyomorultak című regényéből


[1] https://www.mnb.hu/web/sw/static/file/uj-fenntarthato-kozgazdasagtan-single.pdf

[2] https://www.mnb.hu/web/sw/static/file/az-uj-fenntarthato-kozgazdasagtan-hun.pdf

[3] Utalás Victor Hugo A nyomorultak c. művének „Amire nem számítottak” című fejezetére.

Szólj hozzá!