Forrás: Europe, We Have a Problem, Rodrigo da Costa, Kris Peeters (2022), Project Syndicate
szerző: Pókász Zoltán
Az űrkutatás egyre nagyobb szerepet képvisel a gazdasági versenyképességben és a hadászatban. Ennek ellenére az Európai Unió bizonyos kritikus szektorokban
messze lemaradva kullog az olyan (űr)nagyhatalmak mögött, mint az Egyesült Államok, Kína vagy akár Japán.
A jövőbeli célkitűzéseinkhez – vagyis a további növekedéshez, gazdaságunk átalakításához és
zöldítéséhez, számos szektor optimális működéséhez – elengedhetetlen a “földönkívüli” technológiák használata. Ezek biztosítják, hogy a mezőgazdaságban, kereskedelemben vagy pénzügyben használt automatizált rendszerek és a mesterséges intelligencia hiánytalanul működjenek. A szatellitekkel való ellátottság például feltétlenül szükséges a GPSrendszerek információval való ellátásához, ahogyan természetünk megfigyeléséhez is.
Az EU az utóbbi évtizedekben súlyos dollármilliárdokat fektetett az űriparba. Példaként említhető – a teljesség igénye nélkül – a Copernicus, a Föld-megfigyelő rendszer vagy a GOVSATCOM, a biztonsági kommunikációs program. Azonban vannak olyan szektorok, amelyek erőteljes lemaradást mutatnak ebben a tekintetben a versenytársakkal szemben. Ilyenek olyan gyorsan növekvő stratégiai szektorok, mint a dróngyártás vagy a fogyasztói megoldások. Amennyiben fel szeretnénk venni a versenyt Ázsiával és Amerikával, kikerülhetetlen az űrtechnológiába való minél jelentősebb befektetés.
Az EU űrügynöksége és az Európai Befektetési Bank közös beszámolója alapján 2016 és 2019 között átlagosan 5,7 százalékkal nőtt a navigációhoz kapcsolódó szatellitekbe való európai K+F
befektetés, ami önmagában jelentősnek tűnik, azonban ez az észak-amerikai és ázsiai cégek 8,6, illetve 8,7 százalékos növekedési ütemeit vizsgálva nem tűnik elégségesnek. Ahhoz, hogy kompetitív maradhasson, Európának nagyjából 40 milliárd dollárt kell fektetnie az űrszektorba a további 10 évben a cikk szerint. Ennek az egyik ösztönzője az lehetne, ha a kisebb vállalatoknak is profitábilissá tennék az ebbe való befektetést. Jelenleg az űrtechnológiába irányuló európai K+F-források 85%-áért öt nagyvállalat felelős, vagyis óriási a vízfejűség
ebben a tekintetben.
Az űripari kis- és középvállalatok nehéz helyzete több okra vezethető vissza. Egyrészt hiányoznak az európai kockázatitőke-befektetők, így az úttörő európai űrvállalatok kénytelenek a kontinensen kívülről keresni befektetőket. Az utóbbi öt évben például tizennégy ilyen műholdas navigációs vállalatban szereztek amerikai, illetve ázsiai cégek ötszázalékos vagy annál magasabb tulajdoni arányt. Mindez azt eredményezi, hogy Európának a szektorból származó bevételei csökkennek, s ami talán még súlyosabb, hogy az innovációs értéklánca
és így a versenyképessége csorbát szenvednek.
Természetesen az állami szféra is jelentős szerepet vállal a kutatás-fejlesztési források biztosításában, ami a sokszor évtizedekbe kerülő megtérülést tekintve nem véletlen. Az Európai Befektetési Bank például támogatja az űrszektort hitelek nyújtásával, az Európai Befektetési Alappal, és számos célzott programmal is. Ezek csak 2022 tavaszán már 7
milliárd eurót képviseltek, azonban ez továbbra sem elegendő teljesen ahhoz, hogy az USA-val, Kínával és Japánnal versenyben maradjunk. Ugyanis ezek az országok az előbb említett tevékenységeken felül a feltörekvő, kisebb vállalatok számára állami szerződéseket is nyújtanak. Ez kalkulálhatóságot, stabil jövedelemforrást biztosít ezeknek a vállalatoknak, hogy
a globális színtéren is szignifikáns szereplőkké váljanak.
Egyelőre ezekből van hiány az Európai Unióban. Az űrverseny, bár más formában, mint a hidegháború idején, ismét feléledt, és hasonló téttel is játsszák. Európa emiatt nem halaszthatja el az űrszektor fejlesztésére irányuló törekvéseket, muszáj támogatnia a start-up
űrtechnológiai cégeket.