szerző: Szabó Dorottya
Egy korábbi cikkben[1] Jason Furman Elizabeth Popp Berman könyvéről írt véleménye kapcsán került szóba a közgazdászok szerepe a politikai döntéshozásokban. Furman a költség-haszon elemzések szerepét emelte ki, melyek véleménye szerint a módszertani fejlődésnek köszönhetően egyre inkább segítik a gazdaságpolitikai döntések hatásmechanizmusának pontos megértését. Ebben a cikkben arról nem esett szó, hogy az emlegetett költség-haszon elemzések miként képesek megragadni egy adott gazdaságpolitikai intézkedés nyomán felmerülő költségeket és hasznokat, illetve hogy mifélék ezek a költségek és hasznok. Daniel Acland ezeket a kérdéseket fejtegeti tanulmányában.[2]
A költség-haszon elemzések (cost-benefit analysis – CBA) a tankönyvi definíciójuk szerint olyan eljárások, melyek a Kaldor-Hicks kritérium felhasználásával a potenciális Pareto-javulás elérését szolgálják. A Kaldor-Hicks kritérium annyiban engedékenyebb a bevezető közgazdaságtani szemináriumokon unalomig ismételt Pareto-hatékonyságnál, hogy megengedi, hogy a nyertesek kompenzálják a veszteseket. Így a gazdaságpolitikai beavatkozás közvetlen hatása érinthet negatívan szereplőket, amennyiben a nyertesek annyival járnak jobban, hogy képesek legyenek ezeket a veszteségeket ellentételezni. A CBA feladata, hogy a potenciális gazdaságpolitikai döntések közül kiválassza azt, amely a legnagyobb nettó nyereséget eredményezi, azaz a győztesek által élvezett hasznot, ami a kompenzáció után megmarad.
Acland amellett érvel, hogy ez a definíció implicite tartalmazza, hogy a CB-elemzéseknek le kell fedniük minden előnyt (kárt), aminek megszerzéséért (elkerüléséért) hajlandók vagyunk fizetni. A tanulmányban tárgyalt problémakör alapja, hogy a beavatkozásoknak vannak olyan hatásai, melyeknek a pénzben kifejezett értéke, vagy akár a pénzbeli értékben való kifejezhetősége is vita tárgyát képezi. Ilyen hatás például az esélyegyenlőség, vagy a vagyoni egyenlőtlenség csökkenése/növekedése. Ezen hatásokat tipikusan nem sorolják a CB-elemzések „hatáskörébe”, éppen a velük kapcsolatos fizetési hajlandóság (willingness to pay – WTP) körüli homály okán. A szerző azonban egy saját maga által kivitelezett kérdőíves kutatás eredményeire hivatkozva azt találta, hogy van WTP a fent emlegetett típusú hatások mögött, az emberek hajlandók fizetni azért, hogy például csökkentsük a vagyoni egyenlőtlenségeket. Ezek alapján, mivel a CBA-nak jelenleg konszenzusosan elfogadott definíciója alapján tartalmaznia kell mindent, ami mögött WTP van, a konszenzus ellentmondásba kerül önmagával. Ezen ellentmondás feloldását célozza Acland definíció-javaslata.
Az új definíció megalkotásának első lépése annak tisztázása, hogy a CBA döntési szabályként, vagy a gazdaságpolitikai döntéseket segítő mutatók egyikeként kezelendő. Ebben a kérdésben Acland amellett érvel, hogy CBA döntési szabályként való alkalmazása nem igazolható[3], ezért a CB-elemzések az intézkedések hatásainak csupán egy bizonyos fajtáját képesek felmérni. A szerző ezt a „bizonyos fajtájú hatást” igyekszik definiálni, mely definíciót szembe állítja Adler és Posner[4] javaslatával. Az utóbbi szerzőpáros a CB-elemzéseket a jólét mérőszámaként definiálják, a jólétet pedig az önérdekű preferenciák összességeként határozzák meg, amely tartalmazhatja akár a vagyoni egyenlőtlenségek csökkenésére vonatkozó preferenciákat is.
Acland ezzel szemben megőrzi a WTP-n alapuló CBA definíciót, és arra keresi a választ, hogy milyen típusú információt képest megragadni egy ilyen CBA fogalom. A szerző szerint a WTP csak olyan hatásokról képes információt szolgáltatni, amelyekkel kapcsolatban i) nem fontos, hogy miért értékeli az egyén, illetve ii) amelyek csupán az egyén számára hasznosak/értékesek, és ezen felül a társadalom számára nem jelent értéket.
Ennek a definíciónak fontos eleme a fogyasztói szuverenitás (i), azonban a (ii) kritérium határt is szab ennek szuverenitásnak. Az (i) kritérium biztosítja, hogy a CBA fogalomnak értéksemlegesnek kell lennie az olyan típusú kérdések kapcsán, minthogy a fogyasztó, aki 1000 dollárt költ egy telefonra, mire használja a telefonját: klasszikus regények olvasására, vagy videójátékokra. Ez a fogyasztói szuverenitás összhangban van Bentham élvezetekre vonatkozó nézeteivel, de Mill azon megállapításával is, hogy az emberek különböző képességek birtokában vannak, és hiába vannak magasabb és alacsonyabb rendű élvezetek, az embereknek önmaguknak kell felfedezniük, miként képesek összhangot találni a képességeik és a különböző élvezetek között. A fogyasztói szuverenitás – és ezáltal az állam fogyasztói döntéseket ösztönző beavatkozásainak ellenzését – továbbá Rawls és Hayek idézésével is alátámasztja, előbbi nyomán amellett érvelve, hogy az államnak egyedül az elsődleges javakhoz való egyenlő hozzáférést kell és szabad elősegítenie, utóbbi nyomán pedig az információk széttöredezettségére hivatkozva, ami meggátolja az államot abban, hogy egyének helyett döntsenek. Végső érve, hogy a fogyasztói szuverenitás van csak összhangban a szabadságelvvel.
A definíció második fele, az (ii) kritérium azonban feltételezi, hogy a gazdaságpolitikai intézkedéseknek vannak olyan hatásaik, melyekre nem terjed ki a fogyasztói szuverenitás elve. Maradva a vagyoni egyenlőtlenségek példájánál, Acland amellett érvel, hogy az erre irányuló egyéni preferenciák mögött meghúzódhat altruizmus, irigység, illetve a társadalmi stabilitás iránti igény is, ezen egyéni preferenciáknak azonban van a társadalomra kiterjedő hatásuk, így aztán a CBA-elemzéseknek nem képezhetik tárgyát. Az ilyen típusú hatások esetében aligha szeretnénk, hogy a döntéshozóink egyéni önérdekkövető érzületek alapján vonjanak valamiféle átlagot, ahelyett hogy társadalmi érdekek alapján hoznák meg a döntésüket[5], erre azonban Acland szerint nem terjednek ki a költség-haszon elemzések. Ezzel szemben Adler és Posner javaslata alapján a CBA-nak tartalmaznia kellene ezeket a hatásokat, Acland érvelése alapján viszont a jólét fogalmán alapuló definíció magát a jólét definiálását is megköveteli, a különböző definíciós lehetőségek azonban más eredményre vezetnének annak kapcsán, hogy mit kell és mit nem kell beleszámolnunk a költség-haszon elemzésekbe.
Összességében tehát Acland a fogyasztói szuverenitást helyezi a CBA fogalom középpontjába, amit véleménye szerint feltétel nélkül biztosítani kell mindaddig, amig a fogyasztói döntésnek nincs társadalmi aspektusa. Acland definíciója alapján a társadalmi kontextusra nem terjedhet ki a CBA, mivel a fizetési hajlandóság alapján mért mutató egyszerűen nem képes megfelelő információt nyújtani arról, hogy a társadalmi költségeket és előnyöket miként mérlegeljünk. Acland tanulmánya, és az általa felvetett probléma azért is érdekes, mert kiegészíti a közgazdászok szerepéről alkotott/alkotható képünket, amelyet Furmantól[6] olvashattunk. A költség-haszon elemzések fenti felfogása feltételezi, hogy a közgazdászok módszertanaikkal nem képesek lefedni minden, a gazdaságpolitikai döntéshozáshoz elengedhetetlen aspektust. A definíciós kérdések ehhez hasonló megvitatása azonban elengedhetetlen ahhoz, hogy felismerjük, illetve belássuk azt, hogy mire nem terjed ki közgazdászok képessége az elemzői feladatok ellátása során, ami pedig abban segíthet minket, hogy a Furman – Berman tipusú vitákban kompromisszumot találjunk, és elhelyezzük a közgazdaságtan szerepét a döntéshozatalban.
[1] https://fejlodesgazdasagtan.hu/2022/08/29/a-kozgazdasagtan-szerepe-a-donteshozasban/
[2] Acland, D. (2022). What’s in, what’s out? Towards a rigorous definition of the boundaries of benefit-cost analysis. Economics & Philosophy, 38(1), 34-50.
[3] Egyrészt az utilitarianizmust mint a döntéshozatal erkölcsi irányvonalát kritizálja, másrészt pedig azt a megközelítést, miszerint a győztes-vesztes csoportok előnyei és hátrányai kiegyenlítődnek a különböző gazdaságpolitikai intézkedések során, illetve utólagos redisztribúcióval orvosolhatók a vesztesek által elszenvedett hátrányok.
[4] Adler, M. D., Posner, E. A., & Posner, E. (2006). New foundations of cost-benefit analysis. Harvard University Press.
[5] „For this kind of impact, we want decision makers to apply wisdom to the consideration of why they matter to society.”
[6] https://www.foreignaffairs.com/reviews/review-essay/2022-06-21/quants-in-the-room