Priya Fielding-Singh: How the Other Half Eats: The Untold Story of Food and Inequality in America (Little, Brown Spark, 2021.)
Az étrendünk óriási hatással van egészségünkre. Étkezési szokásaink állhatnak számos táplálkozással összefüggő betegség mögött. A táplálkozási különbségek magyarázhatják a lakosság egyes csoportjainak egészségi állapotában tapasztalható eltéréseket is. Priya Fielding-Singh szociológus könyve négy San Francisco-ban élő család konyháján keresztül világítja meg az Amerikában élő különböző társadalmi csoportok étkezési szokásainak különbségeit.
Az Egyesült Államokban számos kutatás vizsgálta már a népesség életmódbeli különbségeit, az egészségi állapot és a betegségek kapcsolatát. Ezek közül számos rámutatott arra, hogy a táplálkozásban megfigyelhető különbségek, szociális, társadalmi-gazdasági, etnikai mintát követnek. Az amerikai közvélekedés szerint a táplálkozási különbségeket a társadalmi csoportok, etnikumok között alapvetően az egészséges élelmiszerhez való hozzáférés eltérő lehetőségei okozzák. Az úgynevezett élelmiszer-sivatag elmélet szerint a különbségek forrása az, hogy egyes városrészekben, jellemzően az alacsony jövedelmű, színes bőrű, bevándorló közösségekben, kevesebb az elérhető szupermarket. Ezek hiányában nehéz friss élelmiszerekhez hozzá jutni, egészségesen táplálkozni. Az évek során erről az elméletről bebizonyosodott, hogy magyarázó ereje nagyon korlátozott.
„Ha a táplálkozási különbségeket nem az élelmiszerekhez való hozzáférés különbségei okozzák, akkor mi a fő mozgatórugója ezeknek az egyenlőtlenségeknek, a kutatás során ez foglalkoztatott” – magyarázta a McKinsey Author Talks podcastjában a szerző. Sok epidemiológiai kutatás, az étkezés és az egészségi állapot közötti kapcsolatot a kvantitatív adatok elemzésével vizsgálja: kapcsolatot keres az emberek táplálkozási szokásai és a közegészségügyi kezeléseik között. „Észrevettem, hogy a kutatásokból hiányzik annak jobb megértse, hogyan döntenek bevásárlásaik során ételeikről, az élelmiszerekről az emberek. Hiányzik annak feltárása, hogy a tágabb környezetük hogyan alakítja a döntéseiket, a kompromisszumokat, amelyeket az élelmiszer- és étrendválasztás során meg kell meghozniuk.” – nyilatkozta a szerző.
A kutatásra kiválasztott San Franciscoi Bay Area régió az egyenlőtlenségeiről ismert az Egyesült Államokban. A jólét és a szegénység az öböl térségében meglehetősen szélsőséges formákat ölt, a növekvő lakóhelyi szegregáció, a középosztály csökkenése, a szegények növekvő pénzügyi nehézségei hasonlóak más amerikai városokban zajló tendenciákhoz. Bár a kutatásban résztvevő családok mind a Bay Area-ben éltek, valójában általános amerikai helyzetről adnak képet.
Amikor az étel a szeretet kifejezése, avagy ki a „jó anya”?
A kutatás a családok étkezési szokásainak felmérésével indult. Kezdetben senki nem gondolta, hogy a végén az interjúk a jó anyaságról alkotott hiedelmek, a gyermekek ellátásáról alkotott társadalmi konvenciókig az „intenzív anyaság” fogalmáig vezetnek (1) (Hay 1996). A könyv rámutat, hogy a nők fokozott társadalmi szerepvállalásával az anyai szerep is megváltozott az elmúlt évtizedekben. Egyre nagyobb felelősség hárul a nőkre, elsősorban a gyereknevelés során felmerülő gazdasági, szociális választási lehetőségek miatt.
Az amerikai társadalomban a „jó anyukák” a gyermekek elsődleges gondozói. A közvélekedés szerint akkor számít egy anya „jónak”, ha gyermekét helyezi előtérbe, feláldozza magát a gyermek fejlődéséért, minél jobb eredményeiért, ha meghallgatja a szakértők vonatkozó tanácsait. Ezeknek az elvárásoknak azonban nagyon nehéz megfelelni. A kutatások azonban azt mutatják, hogy bár nagyrészt elérhetetlenek ezek a célok, sok anya szeretne ezeknek megfelelni.
A megkérdezettek arról beszéltek, hogy szerintük a gyermekek megfelelő táplálása az anya egyik alapvető feladata, ami már a méhen belül kezdődik, a kisbaba szoptatásával folytatódik, és a gyerek egész életén át tart. Az anyukák azon döntései, hogy mit etetnek gyermekeikkel, alapvetően ahhoz kapcsolódik, hogy hogyan próbálják maguknak és a társadalomnak bizonyítani, hogy jó és szerető gondozók. Akár szegénységben, akár jólétben nevelik az anyák gyermekeiket, a nevelést alapvetően meghatározza, hogy a táplálást hogyan használják fel az anyai értékeik, szeretetük kimutatására, állítja a könyv.
„Szélsőséges gyermeknevelés”
A kutatásban résztvevő alacsony jövedelmű anyukák többsége gyakran csak a minimálbért kereste. Ez a kereset nagyon gyorsan elment és a tapasztalatok szerint az asszonyok sohasem tudták, hogy mennyi pénzük lesz, napról napra éltek. Mindig jött valami behajtó, vagy volt egy barát, aki pénzt kért, vagy bérleti díjtartozás, amit be kellett, fizetni, esetleg benzin kellett az autóba. Ha egy szülő gyermekét nemcsak rendkívüli pénzügyi szűkösség, hanem pénzügyi instabilitás közepette is neveli, soha nem számíthat arra, hogy mindig van elegendő pénze a szükséges élelmiszerekre, gyermekeik kedvenceire.
Az alacsony jövedelmű szülők gyermekeikkel kapcsolatos pénzügyi viselkedését a szakirodalom „szélsőséges gyermeknevelésnek” nevezi(2). Azaz, ha egy szülő nem biztos abban, hogy lesz-e másnapra pénze, a legracionálisabb döntés, ha a meglévő pénzét a szerinte legfontosabb dologra költi, megadja gyermekeinek azt, amit tud. Ha ezt nem teszi meg, amikor pénze van, lehet, hogy később hetekig nem lesz erre módja.
Ezt alátámasztandó Fielding-Singh könyvében több példát is bemutat arra, amikor a legszegényebb anyukák utolsó dollárjaikat odaadták gyermekeiknek, és hagyták, hogy azok egy zacskó chipset vagy cukrozott üdítőt vettek belőle, annak ellenére, hogy tudták ez nem egészséges. De a gyermekek „finomságok” miatti öröme az anyukáknak is elégedettséget okozott, azt az érzést keltette, bennük, hogy jó, hozzáértő gondozók, akik a rendkívüli szűkösség közepette is el tudják látni gyermekeiket.
Ez a szélsőséges gyereknevelésnek hívott jelenség kívülről komolytalan költekezésnek tűnhet, de anyaként a gyerekek ellátása, pénzügyi instabilitás esetén még fontosabb dolog, ezért amikor pénzhez jut a család, a gyerekek megkapják azokat az ételeket, amire vágyakoznak.
Könnyű célpont – gyorsételek, feldolgozott élelmiszerek
A kutatásban részt vettek közül egyetlen család sem kerülte el a gyorsételeket, a lakóautókban élő családokkal kezdve és a több millió dolláros kastélyokban élőkig. A családok mindegyike a bevásárlás során szembesül azzal, hogy hihetetlen mennyiségű olcsó, feldolgozott sok adalékanyagot, zsírt, szénhidrátot tartalmazó élelmiszert árulnak. Ezek a feldolgozott élelmiszerek olcsók, gyorsan elkészíthetőek és kényelmesek, de sokszor szükségtelen összetevőket tartalmaznak, növelik az elhízás és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát, túl édesek, finomak függőséget okoz a fogyasztásuk. Ráadásul egyes márkák uralják ezeknek a feldolgozott élelmiszereknek, italoknak a piacát. Ezek a cégek termékeiket intenzív reklámokkampányokkal népszerűsítik, amelyek különösen a gyermekeket anyákat célozzák
Megállapítható azonban a kutatások szerint, hogy téves az a feltételezés, hogy az alacsony tápértékű, feldolgozott élelmiszereket az amerikai társadalomban az alacsony jövedelmű családok fogyasztják leginkább, és a gazdagabb családok egészségesebben étkeznek, csak friss gyümölcsöt és zöldséget esznek. Ez abszolút nem igaz. A reklámok minden gyermeket elérnek, így az sem igaz, hogy az alacsony jövedelmű családokban a gyerekek legtöbbször gyorsételeket esznek, hiszen minden tehetősebb családban élő gyerek is könyörgött a szüleinek a gyorsételekért, chipsért, édességért és cukrozott italokért az interjúk adatai szerint. Ezekben a kérdésekben az anyukáké a meghatározó szerep meg kell próbálniuk gyermekeik vágyaival szemben egyensúlyozni, ezzel szemben fellépni.
A tradíciók szerint korábban a szülők döntötték el, hogy mi kerüljön a gyerekek tányérjára. Az a gyakorlat, hogy a gyerekek választhatják meg, mit esznek valójában egy meglehetősen új jelenség. Az élelmiszeripar találta ki az 1980-es évek kezdetén, hogy segít a családoknak, anyukáknak és elkészíti a gyermekek azokat az ételeket, amit szívesen megesznek. Így a gyorsételek, készételek, feldolgozott élelmiszerek kora elhozta, hogy különböző ételt választhatnak a felnőttek és a gyerekek. A szupermarketben a cukros gabonapehely a gyerekeknek készül, de a reklámok, gyártók nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megemlítsék az anyukáknak, hogy hány teljes kiőrlésű gabona található a termékben. Valójában az élelmiszergyártók az egészséges összetevők hangsúlyozásával próbálják oldani az anyukák bizonytalanságát. Ha az anyáknak nincs elég idejük gyermekeknek ételt készíteni, ők elkészítik, amit a gyermekek akarnak, a szülők megnyugodhatnak, a termékben sokféle gabona van, az étel így tápláló. A reklámok azonban meg is nehezítik az anyukák életét, mert a feldolgozott ételek vonzóak lesznek a gyerekeik számára. Amikor az anyák megpróbálják más, természetes összetevőkben gazdagabb ételek fogyasztására ösztönözni a gyermekeiket, nehéz helyzetbe kerülnek, (mert azok kevésbé édesek, kevesebb ízfokozót tartalmaznak) és sokszor nincs elég energiájuk a meggyőzéshez.
Az amerikai társadalomban megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy milyen az egészséges étel, milyen az egészséges test és milyen az egészséges ember. Hogyan befolyásolja a társadalmi helyzet, az etnikai hovatartozás, hogy mely élelmiszereket tekintik „egészségesnek” a szereplők, ezzel foglalkozott a könyv egy másik fejezete. A résztvevők az élelmiszerek egész sorát egészségtelennek, ártalmasnak vagy más csoportokat táplálónak minősítettek teljesen függetlenül azok tápértékétől. Példa lehet erre a kelkáposzta és a mángold, amely tápértéke, íze, használata meglehetősen hasonló. A kelkáposzta napjainkban megdicsőült, magas tápértéke van, csökkenti bizonyos ráktípusok kockázatát, egy szuperétel, nagyon sok étlapon szerepel. Míg a mángold, egy olyan káposztaféle, amelyet régóta az amerikai fekete közösséghez kötnek, azonban népszerűsége közel sem akkora, mint a kelkáposztáé.
Mi ad reményt a táplálkozási egyenlőség javításához?
A szerző megállapítja, hogy a bemutatott egyenlőtlenségek ellenére van remény a változásokra, a jobb táplálkozási egyensúly elérésére. Ehhez alapvetően szükséges, hogy a szociális biztonsági háló garantálja, hogy rendkívüli szegénységbe ne kerüljenek a családok, gyerekek. A szerző véleménye szerint az amerikai gazdasági jólét mellett elfogadhatatlan, hogy egyes egyedülálló anyukáknak súlyos szegénységben kell felnevelniük gyermekeiket, ahol csupán egy zacskó chips az egyetlen dolog, amivel a gyerekeiknek örömet szerezhetnek. Át kell gondolni a családi létminimum szintjét Amerikában. Fielding-Singh véleménye szerint a jelenleg meghatározott minimum szint túl alacsony, táplálkozási szempontból messze elmarad a kívánatos értéktől. Véleménye szerint a családoknak olyan helyzetben kell élniük, ahol megvan a pénzügyi stabilitásuk és biztonságuk ahhoz, hogy olyan élelmiszert fogyasszanak, amely igazodik az értékeikhez. A szegény családoknak jelenleg nagyon nehéz kompromisszumokat kötni abban, hogy megvédjék gyermekeik egészségét annak ellenére, hogy csak feldolgozott, olcsó, sok adalékanyagot tartalmazó ételt képesek biztosítani gyerekeik számára. A családtámogatások értékének növelésén túl szükséges a gyermekeknek szóló reklámok szabályozása is, hogy a feldolgozott, egészségtelen, mesterségesen előállított, túl sok cukrot, szénhidrátot, zsírt tartalmazó élelmiszerek ne legyenek alapértelmezettek számukra.
A podcast végén a szerző összefoglalta véleményét: „Úgy gondolom, hogy a táplálkozási egyenlőtlenségek feloldásában a közétkeztetésnek központi szerepet kell kapnia. A világjárvány idején, Amerikában minden iskolás számára biztosított volt ingyenesen napi kétszeri tápláló étkezés. Korábban évekig a politikai döntéshozókkal lehetetlen volt az ingyenes iskolai étkezésről beszélni. A járvány azonban olyan helyzetet idézett elő, amikor a megoldás lehetségessé vált. Ezért próbálok mindenkit arra emlékeztetni, hogy a változások nem mindig lineárisan történnek, hirtelen ugrásokkal vagy szakaszonként mehetnek végbe. Tudnunk kell, mire törekszünk, fel kell készülnünk arra az időszakra, amikor ezek a politikai lehetőségek megnyílnak előttünk, hogy igazán fontos szakpolitikai célokat megvalósíthassunk, amelyek megváltoztathatják a gyermekek étkezési táplálkozási lehetőségeit.” Összességében úgy lehet összefoglalni az interjút, hogy szükséges csökkenteni a társadalmi szociális környezetből adódó különbségek hatásait.
Összefoglalva, Fielding-Singh kutatásai rámutattak arra, hogy a szegényebb családok instabil pénzügyi helyzete táplálkozási anomáliákhoz vezethet, illetve egyre nagyobb problémát okoz, hogy a gyermekek a reklámok célpontjai lettek, (azonban táplálkozási tudatosság nem várható el tőlük), így a szülőknek kell az egészségtudatosságot képviselniük az étkezési döntések során. Továbbá a könyv bemutatta, hogy az élelmiszeriparnak mindannyian alárendeltek vagyunk, a gyorsételek, feldolgozott élelmiszerek fogyasztása minden társadalmi csoportot jellemez függetlenül az eltérő tradícióktól, kulturális hagyományoktól.
Hivatkozott irodalom:
Hays, S. (1996). The cultural contradictions of motherhood. New Haven, CT: Yale University Press
Allison J. Pugh (2004): Windfall Child Rearing: Low-Income Care and Consumption. The Journal of Consumer Culture, Hampshire https://journals.sagepub.com/doi/10.1177/1469540504043683