Napjainkban egyre világosabbá válik, hogy a neoliberális gazdaságfilozófia felülvizsgálatára van szükségünk ahhoz, hogy megbirkózzunk a 21. század kihívásaival. A 20. század második felét uraló elméleti keret mára nem képes megoldásokkal szolgálni egy olyan korszakban, amelyet a gazdaságok és a gazdasági szereplők olyan szoros összekapcsoltsága jellemez, ami elavulttá teszi az osztályharcok, illetve nemzetek közti gazdasági konfliktusok narratíváját. A neoliberalizmus elleni felszólalás, az alapvető gazdaságfilozófiánk újragondolására való igény egyre gyakrabban merül fel a közgazdászok körében is, kiváltképp a pénzügyi válság óta, a javasolt alternatívák azonban egyrészt kidolgozatlanok, nem teljesek, másrészt eddig nemigen sikerült konszenzusos megoldással előállnia a közgazdásztársadalomnak.
Mindezek ellenére ma már létezik egy világosan látható trend, ami a neoliberalizmust kívánja meghaladni, bármennyire is kísérleti jellegű, tapogatózó és darabos is ez, és aminek megnevezésére még nincs közös szavunk. A közös szókészlet híján tűnhet sokszor úgy, hogy a változást követelő hangok csupán a neoliberalizmust tagadják, de jobbal nem tudnak előállni. Ahogy Saint-Exupéry írja Az ember földje című kisregényében: „Hogy a mai világot megragadjuk, a tegnapi világ számára készült nyelvet használjuk. S úgy tűnik, a múlt élete jobban megfelel természetünknek, csak azért, mert jobban megfelel nyelvünknek.”. A 21. század megoldásait kifejező szókészlet – átmeneti – hiányában jobb híján a múlt fogalmait tudjuk tagadni, mielőtt megalkotnánk azokat a kifejezéseket, melyek a mai világ megragadására szolgálhatnak. A fogalomkészlet megújulása gyakran nem jár együtt új szavak megalkotásával, egyszerűen létező szavak kerülnek (újra) fókuszba, esetleg kibővül a jelentéskörük, és úgy kerülnek a tudományos, közéleti diskurzus célkeresztjébe.
A sokak által a közgazdaságtan atyjának tekintett Adam Smith méltán híres, The Wealth of Nation című műve – amennyiben elfogadjuk a közgazdaságtan megszületésének Adam Smith-hez kötődő datálását – az első közgazdaságtan tankönyvként fogható fel. Ebben a történelmi korszakban a gazdaságok és gazdasági szereplők gazdagsága (wealth) állt a közgazdasági párbeszéd középpontjában. Az 1900-as évek elejére a gazdagságról a jólétre (welfare) váltott a tudományos és közéleti fókusz, amely fogalom a gazdagság kifejezést meghaladva a kielégítő életkörülmények gazdasági feltételeit próbálta és próbálja megragadni. A 21. századra a jól-lét (well-being/wellbeing) kifejezés betört a mainstream fogalomtárba, ami már nem egyszerűen a kielégítő életkörülmények gazdasági és materiális vonatkozására utal, hanem magában foglalja a mentális egészség és egyfajta biztonságérzet feltételeinek teljesülését. Az 1. ábra ezeknek a kifejezéseknek az elfordulási gyakoriságát mutatja be a boldogság szóval kiegészítve 1800-tól kezdődően.
1. ábra: A gazdagság, a jólét, a jól-lét és a boldogság szavak előfordulási gyakorisága (1800-2019)
Forrás: Google, Books Ngram Viewer, saját szerkesztés
Az ábrán jól látható, hogy a 20. században alapvetően a jólét kifejezés volt használatos a (köz)beszédben, mára azonban a boldogság kifejezés gyakrabban előforduló szó, illetve a jól-lét szó használata is növekvő trendet mutat. Az utóbbi kifejezéssel kapcsolatban megemlítendő, hogy mind a wellbeing, mind pedig a well-being forma előfordul, az ábrán azonban csak az utóbbi forma előfordulása látható. A boldogság és a gazdagság szavakkal kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a használatuk szélesebb körben elterjedt, mint az alapvetően közgazdasági kontextusban használt jólét és jól-lét szavak. Ennek ellenére a boldogság 20. századi mélyrepülése után úgy tűnik, jelen századunkban újra szóbeszéd tárgyává vált/válik.
A fentiek természetesen közel sem mutatnak teljes, vagy pontos képet arról, hogy mi áll a közgazdaságtantudomány fókuszában, arról azonban benyomást nyerhetünk általuk, hogy mi foglalkoztatta és foglalkoztatja az embereket a vizsgált időszakban.
Ezek a trendek azt mutatják, hogy a jólét alapvetően a jóléti államok fénykorában volt elsőszámú kategória, majd a neokonzervatív-neoliberális fordulat után, az 1980-as években kezdett veszteni a jelentőségéből. Az ezredforduló környékén a jóléti politikák iránti igény ismét megjelent, azonban a 21. századra úgy tűnik, hogy a boldogság és ezzel együtt a jóllét fogalma vette át az elsősorban anyagi biztonságot és kényelmet magában foglaló jólét szerepét. Érdekes továbbá, hogy a boldogság fogalom akkor volt a legkevésbé használatos, amikor a jólét „uralta” a közbeszédet. Ez utalhat arra, hogy a 20. században a kényelem prioritássá vált a boldogsággal szemben, a státusszimbólumok anyagi és kényelmi javakban manifesztálódtak, a társadalmi részvétel pedig ezen anyagi javakon keresztül valósult meg, vagy legalábbis ez az ígéret dominálta a politikai-gazdasági rendszereket.
A jóléttel szemben a boldogság kategóriája egy tudatosabb szintje az emberi méltóságnak, illetve a részvétel formájának, aminek feltétele az önreflexió. Már legalább Arisztotelész óta tudjuk, hogy a boldogság felé vezető útnak alappillére az erény tökéletesítése, ami csupán akkor nyer értelmet, ha az individuum egyben állampolgár is, a boldogság tehát nem csupán személyes szempontból kíván önreflexiót, hanem az állam részeként is. Ami a jól-lét boldogsághoz fűződő viszonyát illeti, Hermann Hesse költőien mutat rá a lényegre: „This happiness consisted of nothing else but the harmony of the few things around me with my own existence, a feeling of contentment and well-being that needed no changes and no intensification.[1]” A 20. századi német írótól kölcsönvett idézet nagyjából a következőképp fordítható: ez a boldogság semmi másból nem állt, mint a körülöttem lévő dolgok és a saját létezésem harmóniájából, az elégedettség és a jól-lét érzéséből ami nem igényel sem változást, sem fokozást. A jól-lét tehát az anyagi javak és a saját létezésem közti harmónia, ennek tudatosítása pedig maga a boldogság, ami azt jelenti, hogy a két fogalmat a tudatosítás mozzanata választja el egymástól. Mindenkori politikai gazdaságtani kihívás a tudatosítás mikéntjének feltárása, és az állampolgárok támogatása ebben a folyamatban, amiben különböző gazdaságpolitikai eszközök segítik a közgazdászokat és politikusokat, nincs ez másképp a 21. században sem. A boldogság és a jól-lét fogalmak előtérbe kerülése arra utalhat, hogy az erről a kihívásról folytatott diskurzus lassan, de biztosan egyre intenzívebbé és explicitebbé válik.
A neoliberális felfogással szemben fellépők egyik másik „buzzword”-je a közjó, aminek jelentése talán örökös vita tárgya. Ennek az esszének nem célja egy jól körülhatárolt definícióval előállni, annyi azonban elmondható a közjó kifejezésről, hogy feltételez egy olyan közös társadalmi célt, ami túl van a különböző társadalmi osztályok konfliktusán, ezzel pedig az osztályharcos narratívát igyekszik lebontani. A közjó szó előfordulási gyakoriságát a 2. ábra mutatja be.
2. ábra: A közjó szó előfordulási gyakorisága (1800-2019)
Forrás: Google, Books Ngram Viewer
Látható, hogy a közjó kifejezés az I. világháború után, a 20-as évek weimari köztársaságának idején csökkenő népszerűségnek örvendett, majd a szélsőségek előtérbe kerülésével, illetve konszolidálódásával újra előtérbe került. Ezt a korszakot szélsőséges narratívák uralták, amik egymással versenyző közjó fogalmakat alkotva a II. világháború idejére egyértelművé tették, hogy a fogalmaik üresek, aminek nem meglepő következménye, hogy a háború utáni időszakra a fogalom újra elvesztette létjogosultságát. A neoliberális gazdaságfilozófia ráerősített a trendre, így a közjó mint fogalom mélyrepülésbe kezdett, a 20. század végétől kezdődően azonban újra „trendibbé” vált a szó használata. A közjó körüli mai vitáknak keretet adó globalizált világ remélhetőleg képes egy jobb táptalajt nyújtani a diskurzusnak, ami elvezethet egy olyan egységes közjó fogalomhoz, ami mellett a nemzetek egy egészként tudnak elköteleződni.
Érdemes lehet megemlíteni, hogy a 2019-es szint az 1750-1770-es évek környéki trendeket közelíti alulról, ami nem meglepő, elég csak Rousseau-ra gondolnunk, aki ebben az időszakban eredt a közjó rejtélyének nyomába. Ennél is jóval gyakrabban fordult elő a közjó kifejezés az 1600-as években, ami elősorban valószínűleg a Hobbes és Locke nyomán kialakult politikai filozófiának köszönhető. A közjó tehát nem egy újkeletű fogalom, azonban napjainkban egyre többek által kinyilvánított igény, hogy a közgazdaságtani gondolkodásban is a méltó helyére helyezzük ezt a kifejezést. Elég csak olyan nagysikerű könyvekre gondolnunk, mint Christian Felber Creating an Economy for the Common Good, vagy Jean Tirole Economics for the Common Good című könyve, vagy azokra a mozgalmakra, amik a közjó szolgálatában munkálkodnak egy jobb világ reményében.
Ezeknek a mozgalmaknak jó példája a Wellbeing Economy Alliance szervezet, mely küldetésének tekinti a közgazdasági gondolkodás és párbeszéd megváltoztatását annak érdekében, hogy a gazdaságok közös jólétet biztosítsanak az emberek és a bolygó számára. A 2022 áprilisában kiadott, stratégiájukat tartalmazó dokumentumban ambiciózus célokat fogalmaznak meg, amelyek mind az úgynevezett Wellbeing Economy megteremtését szolgálják mint végső célt. Ez a jól-léti gazdaság a szervezet elképzelése szerint 5 alapvető fogalom köré épül, melyek a következők: 1) méltóság, ami magában foglalja nem csupán a biztonság és a kényelem igényét, de a boldogságét is, ami felfogható nagyjából a jól-lét fogalmának kiterjesztésével; 2) természet, ami az ökológiai rendszerünk fenntartására utal; 3) cél (purpose), ami alatt a közjót szem előtt tartó és valós értéket teremtő intézményrendszert érti a szervezet; 4) méltányosság, ami az igazságos elosztási rendszert jelenti – érdemes megemlíteni, hogy a hatékonyság kritériuma nem kerül említésre, ami szintén a neoliberális felfogástól való elmozdulás -; illetve 5) részvétel, ami az állampolgárok társadalmi részvételét takarja. A dokumentum természetesen azt is vázolja, hogy a fenti kategóriák elsődlegességének biztosítását miként kívánja elérni a szervezet.
Ami a jelen esszében még megemlítendő, hogy kiemelik, hogy a „mi vs ők” világnézetet egy „mi mindannyian” típusú világnézetre kívánják lecserélni, ami újfent az osztályharcok narratívájának meghaladására utal. Az összetartozás sokszori emlegetése, illetve az „ökoszisztéma egyének egoja fölé helyezése” pedig a 20. században uralkodó individualista megközelítést kívánja felülvizsgálni. Röviden: a Wellbeing Economy Alliance stratégiai dokumentuma is arra utal, hogy a közgazdásztársadalom olyan fogalmak és kifejezések felkutatásának és megteremtésének nyomába eredt, amik újrakeretezhetik a közgazdaságtani gondolkodást, meghaladva a 20. század második felében uralkodó neoliberális keretrendszert.
A szervezet kiemelt célja, hogy a lokálisan működő, közjót szolgáló mozgalmakat egyfajta ernyőszervezetként kösse össze, támogassa, és további mozgalmak megjelenését segítse. Ez a tevékenység azért is elengedhetetlen, mert az összekapcsoltság biztosítja, hogy közös keretben gondolkozzanak a változásért tevékenykedők, ami alapvető feltétele a paradigmaváltásnak. A mozgalmak közti párbeszéd teheti lehetővé a közös szókincs kifejlesztését, ami a közös megoldások felkutatásának alapköve, amire felépíthető a 21. század neoliberalizmust leváltó gazdaságfilozófiája.