A hazai innovációs teljesítmény ágazati szerkezete

Cikksorozatunk második részében a K+F kiadások megoszlását vizsgáljuk társadalmi gazdasági célok szerint.

  1. ábra: Az állami költségvetés K+F-előirányzatából kifizetett pénzösszegek megoszlása (GBARD) társadalmi gazdasági célok szerint (Forrás: KSH 26.1.1.2. Az állami költségvetés K+F-előirányzatából kifizetett pénzösszegek (GBARD) társadalmi gazdasági célok szerint [millió forint])

A statisztikai adatok alapján azt láthatjuk, hogy 2010 és 2020 között egyértelműen visszaesett az általános tudásszint fejlesztését szolgáló kutatások aránya. Ez még akkor is igaz, ha ebben a tekintetben összekapcsoljuk az egyetemi és a nem egyetemi alapokból származó forrásokat.

A tudományos köznyelvben ezeket a kiadásokat nevezik alapkutatásnak, és ezzel szembeállították az alkalmazott kutatásokat, aminek az esetében nevesített, egyes elkülönített tudományterületekhez rendelhetőek a kutatások. Jól látható az átrendeződés a két terület között, ami tudatos kormányzati politika volt. Bár jelentős viták kísérték a folyamatot, a prioritás meghatározása az alkalmazott kutatások irányába nem feltétlenül tekinthető rossznak. Ez a döntés egyben állásfoglalás egy régi vitában és a hazai tudománypolitika területén a „hétköznapi” és az „ünnepi” tudás viszonyában. (Berend, ) Ez a megkülönböztetés, ami egyébként a hetvenes, nyolcvanas évek szóhasználata, jól érzékelteti az általános műveltség fogalmának a problémáját. Az érvelés szerint az általános műveltség ünnepi tudás, olyan jellegű, ami értéktelen a mindennapi élet szempontjából, nem hasznosítható, felesleges, nem kötődik a létbiztonsághoz. Ezzel szemben a korszerű általános műveltség fogalom arra épít, hogy az általános műveltség minden eleme a fizikai és lelki létbiztonság feltétele, tudása.

Magyarországon kétségtelenül van hagyománya annak az „ünnepi” tudás dzsentri típusú közelítésének, amelyik a műveltséget a kirekesztés, a lekezelés eszközének tekintette. Ez a félműveltség, mert a klasszikus szerzők, írók, költők, zeneszerzők, festők mindig konkrét politikai, gazdaságpolitikai kérdésekben foglaltak állást, segítették a tájékozódást és adtak át közvetlen, életviteli ismereteket. Utalhatunk itt arra, hogy Homérosz művei életvezetési tanácsokként szolgáltak a közvetlen gyakorlat számára, például abban, hogyan kell ágyat ácsolni, ahogy azt az Odüsszeia tartalmazza. Az általános műveltség klasszikus, azaz a létbiztonságot szolgáló jellegének bemutatása alapvető fontosságú lenne az oktatásban és a tudományos ismeretterjesztésben, és ezzel le lehetne zárni az áldatlan vitát a közismereti és a szaktárgyak viszonyáról. Mind a kettőre szükség van, de mind a kettő azt segíti, hogyan lehet a szakmai kultúrát átadni. A kultúra megőrzésében, fenntartása szempontjából az elmúlt 10 év tudománypolitikája, innovációpolitikája ebben némileg túlzottan közelített a másik véglethez, az egyes szakismereteket értékelte fel. A szakismeret azonban csak akkor lesz szakmai műveltség, ha a kultúra egészéhez tud kapcsolódni.

A kiadás megoszlás másik sajátossága az egyes tudományterületek közötti arányváltozás 2010 és 2020 között. Látható, hogy a politikai, a kulturális és az oktatás modernizációra fordított kiadások részaránya nem növekedett, ami az oktatás esetében nem biztos, hogy pozitív tendencia. Határozottan nőtt viszont az egészségüggyel kapcsolatos K+F kiadás aránya, ami részben gyógyszer, részben orvostechnika. Ez pozitív tendencia, azonban csak akkor tud maradandó hatást elérni, ha ezek a technikák bekerülnek a hazai egészségügyi ellátásba. Régi tapasztalat, hogy a magyar ellátó rendszer és a magyar lakosság is jobban bízik a külföldi, különösen a német technikában, mint a hazaiban. Ebből fakadóan az a paradox helyzet állt elő, hogy az itthon gyártott gyógyszereket, orvosi műszereket jellemzően exportáljuk, míg az itthon használtakat importáljuk.

Szintén csökkent az ipari termeléshez és a technológiához kötődő K+F kiadás aránya, ami jelzi, hogy ez jelentős korlátja az újraiparosításnak, és erősíti az alacsony hozzáadott értékű termelést. Határozottan nőtt viszont a közlekedés, a telekommunikációs és egyéb infrastrukturális kiadások aránya a K+F kiadásokban. Erre utaltunk az előző fejezetben azzal, amikor azt érintettük, hogy a központi infrastrukturális fejlesztések jelentős eredménynek tekinthetők az elmúlt 30 évben. Ki kell emelni az űrtechnikai kutatások részarányának növekedését. Ez azt mutatja, hogy technológiai szempontból a magyar kutatói közösség világszínvonalú teljesítményt mutat. Ez olyan kitörési pont, ami nagy figyelmet érdemel és a hazai K+F kommunikáció egyik meghatározó iránya lehetne. Sajnos még nem teljesen az, ami nem véletlen, hiszen az űrkutatás az a terület, ahol a marketing, a piaci teljesítmény eléréséhez szükséges meggyőzésnek nem kell széles körre kiterjednie. Elegendő egy-két befektetőt, állami megrendelőt meggyőzni, akik egyébként tisztában is vannak a műszaki összefüggésekkel. Ez is magyarázza, hogy az űripar miért tudott enklávé-szerűen fejlődni Magyarországon. Ugyanakkor ez a tendencia nem feltétlenül helyes. Fontos innovációpolitikai feladat, hogy széles társadalmi csoportokat vonjanak be az űrtechnikai fejlesztések eredményeinek hasznosításába.

Szólj hozzá!