In Defense of Globalization in the March issue of Finance and Development: IMF.org/fandd
https://imfpodcast.libsyn.com/harold-james-in-defense-of-globalization
Az IMF podcastjának vendége volt Harold James, a Princeton Egyetem professzora és számos nagysikerű politikai gazdaságtannal foglalkozó könyv szerzője. Az epizódban Bruce Edwards-szal, a műsor házigazdájával, a globalizáció folyamatát ért kritikákat elemezték és igyekeztek megcáfolni őket. Meglátásuk szerint a globalizáció ellenzői a jelenlegi gazdasági kihívásokat – az ellátási láncok megszakadását, a magas inflációt és a migráció negatív aspektusait mind a globalizált világ termékeinek látják, holott álláspontjuk szerint történelmi tanulságok bizonyítják, hogy ez nem igaz. Sőt, meglátásuk miszerint egy globalizáltabb világ oldhatja fel ezeket a problémákat.
Legelőször felidézték, hogy a témában már beszéltek közel öt-hat évvel ezelőtt. Akkor leginkább a nemzetközi kereskedelem okozta állásvesztésekről értekeztek – igyekezve elválasztani egymástól a technológiai fejlődés és a kereskedelem súlyát a témában. Ez akkor (sem) volt egyszerű feladat. Az emberek aggódtak a migráció bérekre és a foglalkoztatásra gyakorolt hatása miatt; különösen a gazdag, iparosodott országokban volt jellemző a félelem. Azonban a vita 2020 után jelentős fordulatot vett. Már nem amiatt kritizálják a globalizációt, hogy milyen belföldi károkat és hátrányokat okozhat, hanem hogy globálisan – legyen bármily furcsa is – milyen árnyoldalai vannak. Kritikusai leginkább az egzisztenciális veszélyeit emelik ki: hiányt okoz elsősorban az egészségügyi és az informatikai szférában, illetve sebezhetővé teszi az ellátási láncokat.
A globalizáció kritikusai szerint fontos, legalábbis a nagy országok számára, hogy függetlenedjenek az ellátási láncoktól és fokozzák a hazai termelést, autarkiát teremtve. Ezt a folyamatot a korábban külföldre telepített iparágak hazahozatalával (reshorolás) kellene kezdeniük. Nem mellesleg meg kellene próbálniuk többet kereskedni baráti országokkal. (Ezt az indítványt Janet Yellen friendshoringként emlegette.) James úgy látja, hogy az ellátási láncok kérdése még nagyobb lendületet kapott az orosz-ukrán háború kitörése után, hiszen mindkét háborús fél jelentős gabonaexportőr. A helyzet miatt kialakult élelmiszerhiány globális mértékben értelmezhető; ahogy az sem adott okot bizalomra, hogy az orosz fél az energiát politikai nyomásgyakorlásra használta volna fel.
James megfigyelése szerint a kritikusok álláspontját erősíti, hogy az ellátási láncokat övező bizonytalanság miatt a nemzetállamok felhalmozásba kezdtek, mintegy aláásva a kölcsönös bizalmat, amin a nemzetközi kereskedelem alapszik. A just-in-time szállítás helyett a gazdasági szereplők egyre inkább a készletezéssel foglalkoznak. A professzor azonban úgy látja, hogy bár ez kétségtelenül lassítja a globális gazdaságot, de nem tette tönkre a globalizációt.
A helyzet feloldásához szerinte ajánlatos végiggondolni a globalizáció hosszútávú történetét a XIX. század elejétől kezdve. Érdemes megfigyelni a különböző országok és kormányok reakcióját a gazdasági nehézségekere, kiváltképpen azokat, amelyekben akut kínálati korlátok játszanak szerepet. Ezen nehézségek közül kettőt emel ki a professzor, melyek szerinte drámai fordulatot jelentek a globalizáció történetében.
Az első ilyen fordulat az ír burgonyavész. Az 1840-es években a nagyon esős nyarak rothadással és elgombásodással tönkre tették a termés nagy részét. Ekkor a burgonya volt az egyik alapélelmiszer nem csak Írországban, hanem egész Északnyugat-Európában. Ennélfogva ez a kiesés hatalmas problémákat okozott. Ennek kezelése túlterhelte a kormányokat. Sokan úgy gondolták, hogy csak valamiféle belföldi megoldás segíthet, viszont rá kellett jönniük, hogy az egyetlen módja annak, hogy valóban biztosítsák Európa megfelelő és stabil élelmiszer-ellátását, az a korabeli globalizáció: ha Észak-Amerikából, Dél-Amerikából, és az Orosz Birodalom középső régióiból is gabonát vesznek. Mindezeket a területeket a vasút és az óceánt átszelő gőzhajók nyitották meg.
Ez alapján James arra a következtetésre jut, hogy a nemzetközi kereskedelem nagy fellendülése a XIX. század második felében valójában az 1840-es évek ellátási láncának sokkjaira adott politikai reakció. E kijelentés alátámasztása érdekében azzal érvel, hogy először az 1840-es években az ellátási lánc megszakadása okozott nagy áremelkedést, és a XIX. század közepén az infláció is megugrott. Aztán, ahogy egyre szélesedett a globális kereskedelem, az erőforrások szélesebb körben lettek elérhetők, az árak csökkentek. Nem is olyan régen valami hasonlót tapasztalhattunk. Sőt, úgy látja, hogy a 2000-es évek elején a központi bankok egyre inkább felismerték, miszerint nem csak a saját monetáris politika jó kialakítása fontos, hanem a globális környezet is és a geopolitikai irányelvek szem előtt tartása is.
A második nagy jelentőségű esemény, amely meghatározta a globalizáció történetét, az 1970-es években történt. Visszaemlékszik, hogy hogy diákként az Egyesült Királyságban tanult, amikor az olajár-válság elérte az országot, és ismét az az érzése támadt, hogy függnek az olajhatalmaktól és kiszolgáltatottá váltak. Azonban be kellett látnia, hogy a válság a globalizáció második nagy lökését eredményezte. Ha megnézzük a kereskedelem részesedését a világ össztermelését bemutató diagramokat, az 1970-es és 80-as években még sokkal drámaibb volt a növekedés, mint a 19. század közepén. Tehát a globalizáció és az, hogy a világ távolabbi részeiből is több termelés érkezett, valóban döntő szerepet játszott abban, hogy a XX. század végén az infláció csökkenjen.
Ezenkívül fontosnak látja, hogy a globalizáció mai fejezeteiben már nem csak a kereskedelmi kapcsolatok létesítéséről beszélünk, hanem a technológiai harmonizációról. Láthattuk, hogy a COVID-sokkot követően olyan technológiákat használtunk, amelyek egy ideje már használtunk, de hirtelen új jelentősséggel és új alkamazási lehetőségekkel bírtak. Ahogy ezidő alatt a mesterséges intelligenciai is ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. A technolgiai ugrás meglehet most úgy tetszik hogy egyelőtlenségeket okoz, viszont számba kell vennünk a nemzetközi távmunkák hatásait is, hogy teljesebb képet kapjunk. Amikor például a szoftverfejlesztők Isztambulból vagy Kijevből dolgoznak egy nemzetközi cégnek, akkor ők keresletet teremtenek, helyi termékeket fogyasztanak, hozzájárulnak a helyi gazdasághoz.
A Kijevben történtek is hozzájárulnak a technológiai optimizmushoz. Itt a szoftverfejlesztők e nagy csoportja nagyon fontos szerepet játszott az invázió korai szakaszában, amikor új szoftverplatformokat biztosítottak, amelyek lehetővé tették az ukrán állampolgárok számára, hogy jelenthessék a megszálló erők csapatmozgásait. Ezek a technikai nomádok, ha úgy tetszik, valóban hozzájárulnak valamivel ahhoz a társadalomhoz, amelybe beágyazódtak.
Összességében a történész optimista a globalizáció jövője tekintetében. Elismeri, hogy annak korábbi formája nem működött, de nem lát lehetőséget, és nem is látja kívánatosnak a globalizáció visszafordítását. Ahogy a két történelmi példa is mutatta, a bizalom a globalizáció működésében a fejlődés feltétele az egyes területi egységek számára.