Elhangzott a szolnoki VOSZ konferencián 2023. 03. 07-én
A megosztó, némileg ellentmondásos megítéléssel rendelkező Lukács György méltán híres 20. századi esztéta, filozófus Az esztétikum sajátossága című könyvében a következőképpen fogalmazott: „Az esztétikumnak ez az igazsága önmagunk és a világ megismeréséből körforgást csinál: az »Ismerd meg önmagadat!« felé hajtó helyes kényszer az embert bevezeti a világba, megismerteti embertársaival, a társadalommal, amelyben tevékenykednek, a természettel, amely az ilyen aktivitás tere és alapja. […] Ez a bölcsesség, amely a mindennapi életben, a világlátottságban és emberismeretben, az etikában és a filozófiában mindig újból felmerül, annak a második közvetlenségnek a tartalmaként jelenik meg, amellyel minden igazi műalkotás az ember felé fordul.”
A művészet a világmegismerés közvetlen formája, tehát megismertet környezetünk, céljaink, szerepeink, életünk milyenségével. Miként Lukács György fogalmaz: a művészi forma felemeli az embereket. Ebből azon meglátás kell, hogy következzen, hogy a kultúra ismerete, szeretete, gyakorlása túllendít a recesszión, segít a válság leküzdésében. Hiszen minden műalkotás megismerés, miként minden vállalkozás mozgalmi jelleg. A társadalom számára a vállalkozások értékeket képviselnek: örömöt, tudást, békét, biztonságot, jólétet, az életformák és a közösség szabadságának egységét. Ezek az értékek jelennek meg egy vállalkozás felépítésekor, vezetésekor vagy működtetésekor mind belső érintettjeire nézve, mind arra a környezetre, amelyben kifejti jótékony hatását, gondoskodását, törődését. A kultúra, mint korábban is említettük ezt a megismerést vezeti, és a vállalkozások ennek követésével képesek egyedül felismerni saját szerepüket, küldetésüket, és a folyton változó jövőképet, ahogyan a társadalom számára is ebben definiálódnak saját szükségletei, melynek tervezése ekképp a közgazdaságtantól nem elidegeníthető feladat. Ebből következik azon megfontolás is, hogy az iparpolitikai stratégiaalkotás nem azt jelenti, hogy pusztán a létező gazdaságból indulunk ki, hanem az értékek kelléséhez, a Legyenhez vezető utat keressük.
Kiskoromban a családom arra törekedett, hogy minél több kultúrával ismerkedjek meg és azt a kellő átéléssel tegyem, annak szeretésével találkozzak. Így volt szerencsém több operaelőadás során megtapasztalni, hogy miként fémjelzi és okozza egy társadalom szerves egymásba kapaszkodását, és az értékválasztás egész folyamatát a minket lényünkben és környezetünkben meghatározó kultúra globális változása. Talán pont ezért is szembetűnő számunkra, hogy hogyan jelzi egy város, egy régió, egy ország és talán az egész világ számára a válságot az a művészi műhelyekben folyó munka, mely során magát a tragédiát, a drámát a mindennapoktól elválasztva, magára hagyva a vállalkozókat cinikusan komédiának láttatva mutatnak be, ezzel megtévesztve és az értékválasztást elkerülve a válság mintegy okozójává válnak. Közgazdaságtani probléma és ezért a Mi, az Önök felelőssége is, hogy miként keresik a korábban már említett Legyent, ami a létező gazdaságon túl az értékek kelléséhez vezet. A kultúra így foglal állást, amikor úgy dönt és ebben az Önök értékválasztása is megjelenik, hogy felszólal a szegénység, az egyenlőtlenség, az elveszettség, a kirekesztettség kérdésében, és az erőszakkal szemben.
A kultúra különböző területeit mind a gazdaság egészére, mind annak különböző szintjeire ekképp kell vonatkoztatni. Fukuyama szerzőtársaival egy 2021-es tanulmányában a technológiák társadalmasítását egy köztes szint, intézményiség szükségességében látja, mely elsősorban az értékek kiküzdésének legfőbb színtere. „Hogyan mentsük meg a demokráciát a technológiától?” című cikkében kifejtett elképzelése szerint korunk monopóliumellenes fellépését ennek kell vezetnie. Véleménye szerint csak így lehetünk képesek kontrollt gyakorolni demokráciáink védelmének érdekében napjaink tudatot és igazságosságot elorozó technomonopóliumaival szemben. Álláspontom és a korábban kifejtett kulturális-politikai gazdaságtani nézőpont szerint Önök ez a köztes szint, az értékek közvetítői, annak az elgondolásnak az eredménye, hogy nemcsak a fentben és a lentben bízhatunk, hanem egy szerves egységben, melynek korunkban talán a legnagyobb esélye van arra, hogy megtalálja a környezetünk, társadalmaink és értékeink helyes összeillesztését. Az Önök feladata, hogy a kultúrának és a tudománynak részévé válva azt alkalmazva felismerjék korunk technológiáinak helyes beágyazását, szerepeit és értő, adekvát alkalmazását, a technológia, a tudomány és a kultúra helyes viszonyát, melyre talán a legmegfelelőbb kifejezés a technokultúra társadalmának, a létező tudás totális érvényesítésének lehetséges beköszönte. Ebben azonban nincsenek egyedül, hiszen a tudásalapú gazdaság gyakorlati elméletével élve részünk van a Legyenben és abban a társadalmi elképzelésben, hogy minden dolgozó egyaránt illeszkedik a világunk kifejletéhez. Sőt csak velük lehetnek képesek a legkiválóbb piaci teljesítményekre, erre támaszkodhatnak, és kérem támaszkodjanak is minden erejükkel. Tegyék mindezt azért, mert Önök dolgoznak a gazdaságban, Önök termelnek és szolgáltatnak a versenygazdaságban, ezért Önök ismerhetik igazán a gazdasági viszonyokat és törvényszerűségeket, Önök ütköznek akadályokba, és Önök tudják, hogy hogyan lehetnének versenyképesebbek, sikeresebbek. Ezért lehet csak Önökkel jó vállalkozói, gazdálkodói környezetet kialakítani!
És ebbe a kontextusba érkezik meg a válság fogalma. A válságnak sokféle közgazdaságtani definíciója van, ezt bizonyára Önök tudják a legjobban, de egy szempontot engedjenek meg, hogy felelevenítsek végezetül. Korunk gazdagságát nem szabad, hogy árugyűjteményként jelenítsük meg, hiszen életünket mindinkább a helyes élet és megismerés kell, hogy vezesse. A Katolikus Egyház társadalmi tanításában a következőképpen fogalmazott: „az elbukás törvényszerűségének, a bűn közösségének, amely által a bűn következtében elbukó ember mintegy „magával rántja” az Egyházat és valamilyen módon az egész világot, megfelel a felemelkedés törvényszerűsége a szentek közösségének mély és csodálatos misztériumában, amelynek köszönhetően minden felemelkedő ember egyszersmind felemeli magával a világot.” Tehát a bűn és az elbukó ember lerántja a világot, míg minden felemelkedés egyszersmind felemeli azt. Ezt értve a művészi formára is előadásom konklúziója abban áll, hogy minden vállalkozás, mely a kultúrát követi, felemeli a gazdaságot, és minden vállalkozás, mely kerüli a művészi forma közvetlenségét, maga a válság.