Ian Buruma (2023): China’s Autocracy in Crisis. Project Syndicate. 2023.január 9., Yi Fuxian (2023): China is Dying Out. Project Syndicate. 2023. február 14.
Kína történelme során számos válsággal birkózott meg, hogy napjaink talán legérdekesebb nagyhatalmává nője ki magát, melynek megítélése erősen ellentmondásos főként berendezkedése és az azt körülvevő homály miatt. A Kínai Népköztársaság jelenleg is több kihívással néz szembe: a Hszi Csin-ping vezette országot a Covid-járvány és a népességcsökkenés hatásai egyaránt sújtják. A következő értekezésben az említett problémákról szeretnék nyújtani egy összefoglalót, melyhez Ian Buruma ,,China’s Autocracy in Crisis” és Yi Fuxian ,,China is Dying Out” című cikkeket veszem alapul, melyek a Project Syndicaten jelentek meg.
Covid-válság
Buruma példaként hozza Amartya Sen közgazdász állítását, amit most a Covid-kezelés sikerességének összehasonlítása kapcsán fogunk vizsgálni autokráciában és demokráciában. Sen fontos felfedezése az éhínségek okának kutatásában rejlik: véleménye szerint nem csupán az élelmiszer, hanem az információ és a politikai elszámoltathatóság hiánya is okozhat éhínséget, mely egy működő demokráciában nem fordulhat elő. Ahhoz, hogy megértsük, hogyan kapcsolódik ez a Covid-járványhoz, kicsit mélyebb elméleti háttérbe kell ásnunk magunkat.
Hszi Csin-ping 2013 óta a Kínai Népköztársaság elnöke, egyben a Kínai Kommunista Párt főtitkára, ezzel az autokrata, egypárti rezsim egyszemélyes megtestesítője. Buruma úgy véli, a Carl Schmitt-től származó ,,decizionizmus” írja le legkifejezőbben a kínai törvényhozást: a törvények és intézkedések nem tartalmuktól kapnak felhatalmazást, azokat kizárólag a vezető akarata érvényesíti, melynek célja a frakciókból, ellenzékből és osztályokból származó konfliktusok kiküszöbölése. Buruma rámutat, hogy a fentről lefelé való döntéshozás valóban hatékonynak és gyorsabbnak bizonyult: a demokratikus lépések eliminálásával Kína infrastrukturális bravúrokat és komplett városok építését valósította meg olyan rövid idő alatt, amely számunkra egyelőre kivitelezhetetlennek tűnik. A válságok, így természeti katasztrófák, pandémiák idején azonban már kevésbé előnyös, ha bárminemű hiba egy ember döntéséhez kötődik, hiszen ezáltal sebezhetővé válik. Ezzel magyarázható a statisztikák folyamatos hamisítása, titkolása és az esetleges kiszivárogtatók eltüntetése (lásd a wuhani orvos példáját, aki először beszélt nyilvánosan a vírusról). A decizionizmus magával vonzza a gyakorlója tévedhetetlenségét még utólag is, valamint a bűnbakkeresést, mely nem újdonság sem Kínának, sem a többi országnak
És hogyan is gyűrűzött be ez a kínai Covid-kezelés válságába? Hszi Csin-ping az autokrata irányításban látta a hatékonyságot, hiszen így gyorsabb és radikálisabb döntéseket tudott hozni, ám végül ez sok kárt okozott. A kezdeti zero-covid stratégia országos lezárásból, vegyvédelmi ruhák kötelezővé tételéből, elkülönítő táborokból és folyamatos PCR-tesztekből állt, mellyel az áldozatok számát sikerült minimalizálni. A kommunizmusban oly kedvelt kifejezéssel élve magát forradalminak valló, a kínai népért a vírussal szemben háborút folytató egységként lépett fel, melyet egészen a be nem kalkulált gazdasági hatások és fokozódó elégedetlenség vonzotta tüntetések kezdetéig tudott vívni. Megjelent a Sen által megfogalmazott tézis: a valós információk, jelen esetben statisztikák és szakértői vélemények figyelmen kívül hagyása válsághoz vezetett. Az utcára vonulók nyomására az elnök feloldotta a korlátozásokat, mely a nem megfelelő védettséget biztosító vakcina alkalmazása és az alacsony átoltottság miatt óriási áldozatokat követelt: december óta nagyjából 18,6 millióan betegedtek meg és napi 9000 halálos áldozata van a Kínát elsöprő Covid-járványnak. Buruma külön kiemeli ennél a pontnál, hogy Kína már nem olyan elszigetelt, mint az előző századokban, így ennek következményei a globalizáció által mindnyájunkat érinteni fogják.
Ezzel párhuzamosan érdemes megvizsgálni a demokráciákban mi történt, melynek példájára Buruma az Egyesült Államokat hozza. Az első fázisban káoszt és több százezer amerikai halálát láthattuk, mely főként az azonnali tűzoltás hiányának tudható be: a bürokratikus döntéshozatal lényegesen lassabb. Emellett persze az összeesküvéselméletek visszatartó erejéről és Trump teljes képzavaráról sem feledkezhetünk meg, aki malária elleni gyógyszereket és fehérítőt népszerűsített ellenszerként. A kezdeti kaotikus szakaszt azonban vakcinagyártás- és fejlesztés, a statisztikák folyamatos vizsgálata, oltási program és a fokozatos nyitás kidolgozása követte, mely végig szakmai együttműködéssel valósult meg. Napjainkra az USA és a nyugati országok képesek az újabb pandémia félelmétől nem beárnyékolva újra biztosítani az emberek átlagosnak mondható mindennapjait, így a gazdasági helyreállást is. Sen állítása tehát a pozitív oldalról is bizonyosságot nyert: működő demokráciákban az információ áramlása és az elszámoltathatóság megakadályozza a tartós válságot.
Népességcsökkenés
A Covid okozta emberáldozatok és kiújuló járványhelyzet mellett Kínát a népességcsökkenés miatti aggályok is fenyegetik, melyre áttérünk a következőkben részletesebben Fuxian cikke által. A demográfiai előrejelzések 9 évvel későbbre jósolták a tavaly bekövetkezetteket: Kína népessége 60 év óta először csökken, emellett a várt 1,8 helyett csupán 1,1 a termékenységi rátája, ami 1790 óta a legkevesebb évi születésszámot (9,56 millió) eredményezte. Fuxian szerint az ENSZ World Population Prospect valószínűleg nem jól becsüli az adatokat, a helyzet még rosszabb lehet a valóságban, hasonló a térségben tapasztaltakhoz (Tajvan, Makaó, Szingapúr).
Az okokat 3 fő csoportra bontja Fuxian: az egygyermekes politika társadalmi hatása, a gyermeknevelés túlzó költségei és a termékenységi ráta csökkenése.
Kína már 2016 óta felhagyott az egygyermekes politikával, ám a 36 év alatt társadalmi normává váló szemléletet nem tudta eltüntetni ilyen rövid idő alatt. Az új felmérések azt mutatják, minél fiatalabb egy kínai nő, annál kevésbé szeretne gyermeket, a fiatalon kötött házasságok száma háromnegyedére csökkent, ezzel párhuzamosan pedig a kitolódott gyermekvállalás a meddőséget 18%-ra emelte. Fuxian rámutat, ha a gyermekvállalási kedv tovább csökken, a termékenységi ráta 0,8 körül fog beállni, ami 2050-re 1,02 milliárd-ra csökkenti a lakosságot a jelenlegi 1,4 milliárdról (ha 1,1-re fel tudják tornászni a rátát, a népesség várhatóan 1,08 milliárd lesz). Ezzel a forgatókönyvvel élve az ország részesedése a világ népességéből az 1950-80-as 22%-ról 11%-ra eshet vissza 2050-re.
A gyermekvállalás költségei több okból is magasak: a GDP csupán 40%-a tarozik a háztartások rendelkezésre álló jövedelméhez, míg ez az USA-ban 72%, az ingatlanbuborék pedig lehetetlenné teszi a fiatalok letelepedését. A kihívás adott: ha a GDP nagyobb részét nyújtják a háztartásoknak, azzal a kormány hatalma gyengül, ha pedig az ingatlanbuborék kipukkad, a gazdaság lelassul és globális recesszió várható. Japán az oktatás-, lakhatás-, szülési- és gondozási támogatások bevezetésével próbálta ugyanezt a problémát megoldani, de csak átmeneti sikert ért el.
Fuxian megállapítja, hogy a népességcsökkenés és az elöregedő társadalom együttese a nyugdíjrendszer összeomlásához, államadósság-növekedéshez és humanitárius katasztrófához fog vezetni. Jelenleg a 65 év feletti korosztály a népesség 14%-át adja és 5 fizetőképes állampolgár jut egy nyugdíjasra, de ha a vázolt tendenciák folytatódnak, 2050-re a 65 év felettiek fogják adni a kínai társadalom 35%-át és csupán 1,6 felnőtt fog jutni egy nyugdíjasra. Fuxian kiemeli, hogy a nőket különösen veszélyezteti a krízis, mivel jellemzően 6-7 évvel tovább élnek a férfiaknál.
Összegezve Kína előtt két jelentős kihívás áll 2023-ban és az elkövetkező években: az újra elszabadulni látszó Covid-járvány mielőbbi kezelése, valamint a népességcsökkenés stabilizálása a gyermekvállalási költségek csökkentésével olyan módon, mely nem okoz gazdasági összeomlást.