Budapest, 2023. március 27. – Ezúttal egy koncertekre és más zenei programokra szóló jegyek értékesítését szimuláló diákcsapat vitte el a pálmát az Engame Akadémia és a Startup Hungary középiskolás startup versenyén. A második alkalommal megrendezett megmérettetés döntőjébe tíz nagyon jól kidolgozott, valós problémákra megoldást nyújtó elképzelés jutott be.
Tavaly egy digitális betegutat támogató ötlet bizonyult a legjobbnak, az idén pedig egy jegyértékesítést és zenét újszerűen összekapcsoló megoldás győzte meg leginkább a zsűrit az Engame Akadémia és a Startup Hungary középiskolás startupversenyén, amelynek döntőjében tíz, középiskolás diákokból álló csapat mutatta be a mentorok támogatásával létrehozott üzleti elképzelését.
„Több lefegyverző prezentációt is láttunk ma, amelyek a való életben, egy éles pitchen is megállnák a helyüket” – szögezte le Kákosy Csaba, a Day One Capital ügyvezető partnere, aki Tóth Zsófiával, a Volteum társalapító-vezérigazgatójával, valamint Tajta Ákossal, a Wolt régiós ügyvezető igazgatójával zsűrizte a versenyzőket. A társrendező Startup Hungary igazgatója, Biás Csongor úgy vélte, az ilyesfajta „tehetségkutatók” a hazai startupper-utánpótláshoz is hozzájárulhatnak.
Lévai Balázs, az Engame Akadémia alapító-ügyvezetője szerint a hasonló megmérettetések kiválóan alkalmasak a hagyományos iskolai oktatásból kimaradó, a boldoguláshoz viszont fontos ismeretek és készségek éles helyzetekben történő teszteléséhez. „A ma látott prezentációk is azt támasztják alá, mennyire szoros korrelációt mutat a vállalkozói szemlélet a problémamegoldó képességgel” – tette hozzá Tajta Ákos. Tóth Zsófia szerint a kreativitás gyakorlati hasznosítása, az önreflexióhoz is alapvető kritikaigondolkodás, vagy a retorikai tudás is rendkívül fontos készségek ahhoz, hogy egy fiatal önállóan az üzleti életben, vagy akár a munkaerőpiacon megállja a helyét.
A döntős prezentációk mellett a rendezvényen ismét volt kerekasztal beszélgetés a Forbes magazin 30 sikeres magyar 30 alatt listáján szereplő vállalkozókkal (Briefly.work, Munch, Vates). Ezen szó esett arról, mennyire erős motivációt jelenthet az önálló vállalkozói lét elindításához egy rendkívül unalmas első munkahely, és hogy Magyarországra továbbra sem érkezett a kockázatitőke és az egyéb finanszírozás olyan mennyiségben, amennyire a tehetséges vállalkozók és a jó ötletek felkarolásához szükséges lenne. Szintén felmerült a diskurzusban az egyetemi tanulmányok leghasznosabb része: az, amikor azt tanulják meg a hallgatók, hogyan tudnak együttműködni a többiekkel.
A vállalkozó szellemet körül lengő hiedelmekkel számolt le előadásában a közel két évtizedes üzleti tapasztalatát angyalbefektetőként és tanácsadóként kamatoztató, a Szilícium-völgyből Budapestre költözött Jared Schrieber, aki a Numerator néven unikornissá vált Infoscout társalapítójaként vált ismertté. Az egykori Engame-diák László Miklós, a hallgatók számára speciális kedvezményeket nyújtó Diverzum platform társalapítója pedig arról mesélt, hogyan vált valósággá az eredetileg egy startupversenyre kitalált ötlet.
A CEU, a Day One Capital és a Wolt által szponzorált Startup Challenge 2023-as díjazottjai a következők:
Első hely: Usic: jegyértékesítés koncertekre és más zenei programokra abszolút közösségi alapon
Második hely: NeedHelp!: főleg szakmai tudást nem igénylő feladatokra specializálódott állás- és munkaerőkereső portál
Harmadik hely: MAX: fiataloknak szóló interaktív pénzügyi edukációs alkalmazás
Az eseményről készült fotók innen letölthetők. További információk: marketing@engame.hu