
A napokban egy szűkkörű beszélgetés közepén találtam magam, aminek keretében nemzetünk védelmi innovációért felelős miniszteri biztosát faggatták ki a jövő hadseregéről inkább a többiek, én általában csak megfigyelek ezeken az eseményeken. A beszélgetésen érintett kérdések és témák szorosan kapcsolódtak a nemrégiben megalakult Védelmi Innovációs Kutatóintézet (VIKI) létezésének értelméhez, aminek vannak magától értetődőnek tűnő, illetve kevésbé magától értetődő elemei. Előbbiek körébe tartozik, hogy – miután továbbra is nehezen képzelhetők el a nemzetállamok önálló, autonóm hadseregek nélkül – egyik nemzetállam sem kíván elmaradni a honvédelem fejlesztésében még tutibiztos békeidőkben sem, nemhogy egy háborúval a szomszédban. Az is idetartozik továbbá, hogy NATO tagországként vannak bizonyos vállalásaink, kötelességeink, amiknek eleget kell tennünk. Feltételezem, hogy a NATO-nak vannak iránymutatásai a hadsereg korszerűsítésére vonatkozóan, de ennél egyszerűbb képletben is gondolkodhatunk: 2014-ben a tagállamok vállalták, hogy egy évtizeden belül az éves védelmi kiadásaikat a GDP 2%-ára növelik. Mi 2022-ben a NATO becslései szerint a GDP-nk 1,55%-át költöttük védelemre. Sajnos arról nem találtam adatot, hogy ezeknek a kiadásoknak hány százaléka fordult K+F, illetve innovációs tevékenységekre, de a VIKI megszületése, illetve a fent emlegetett beszélgetésen elhangzottak alapján a Magyar Honvédség komoly erőforrásokat szán arra, hogy egyrészt megújuljon a hadseregünk, másrészt arra, hogy különböző K+F projekteket indítson útjára.
A VIKI létjogosultságának kevésbé egyértelmű okairól is sok szó esett, és minden bizonnyal ezért maradt meg bennem a beszélgetés egy szakmailag rendkívül üdítő eseményként. Itt meg szeretném említeni, hogy bár a wannabe buddhizmusomból következik egyfajta pacifizmus is, valami romantikus, a hadsereg irányába kapálózó vágyódásom időnként fel-felbukkan a kisagyamban, és el szoktam morfondírozni azon, hogy bevonulok a seregbe. Emögött minden bizonnyal meghúzódik egy egyfajta szociálpszichológiai kíváncsiság, a saját – mind mentális, mind fizikai – korlátaimnak a vágyott feszegetése, na meg az, hogy jó elképzelni, hogy a gyerekkori példaképemként tisztelt Mulan nyomdokaiba lépve nőként férfiakat pipálok le a harctéren. Mindezt csak azért kívántam beilleszteni, hogy egyértelművé tegyem, hogy tudom, hogy ez a téma lezárható volna pacifista érveléssel annyival, hogy a hadsereg intézményét illene már végre megszűntetni a 21. században: ha van, aki emellett akarna érvelni, tegye meg, nagyon kíváncsi vagyok, hogy szerinte miként valósítható meg egy globális demilitarizálódási folyamat!
No, visszatérve a VIKI nemzetgazdaságban betöltött szerepére: ahogy a VIKI megalakulásáról szóló hivatalos sajtóhírben is fogalmaznak, a Kutatóintézetnek „a fejlesztéseken túl kiemelkedő gazdaságélénkítő szerepe is lehet Magyarországon”. A védelmi kiadások és a GDP növekedés közti ok-okozati kapcsolat feltárásáról meglehetősen sok közgazdasági tanulmány érhető el, az eredmények viszont nem vezetnek egyértelmű konklúzióra. A GDP növekedésnél talán izgalmasabb, hogy a védelmi K+F kiadások hogyan hatnak a privát szféra K+F tevékenységére. Egy pár éve készült tanulmány[1] arra jutott, hogy a kettő között pozitív kapcsolat van, a védelmi kutatás és fejlesztésre költött kiadások növelik a privát szféra K+F kiadásait is, ráadásul határokon átívelő iparági spillover hatás is megfigyelhető.
Ez többek között azért is izgalmas kérdés, mert már a pénzügyi válság óta megfigyelhető, hogy az állam szerepének felülvizsgálatára egyre nagyobb az igény, a 20. század végén népszerűvé vált álláspont, miszerint az állam csak mindent elront, ha terelni akarja a gazdaságot, egyre kevésbé tud helytállni a 21. század kihívásainak a keretrendszerében. A koronavírus járvány erre a tendenciára nyilván ráerősített, egy általam nagyon kedvelt közgazdász, Mariana Mazzucato a járvány első évében gyorsan piacra is dobta a Mission Economy című könyvét, amiben amellett érvel, hogy az államoknak gazdaságirányító szerepüknek megfelelve irányítaniuk kell a K+F és innovációs folyamatokat, természetesen a közjónak alárendelve. A közjó definiálásával inkább ne is húzzuk az időt, számomra egyre esélytelenebbnek tűnik ez a vállalkozás. Mazzucato mindenesetre közjó alatt azt érti, hogy az államnak olyan területeken kell fellépnie beruházóként, mint például az egészségügy, vagy a fenntarthatóság. Mazzucato sokszor emlegeti a könyveiben az Apollo-programot mint a küldetés-orientált állami beavatkozás és gazdaságélénkítés ideálját, ami szektorokon átívelve ösztönzött olyan termék- és szervezeti innovációkat, amik aztán a privát szférába átcsorogva bizonyos értelemben technológiai forradalmat eredményeztek. Ez a multiszektoriális összefogás egy cél, küldetés érdekében tényleg könnyen idealizálható közgazdászként, amikor azon gondolkozunk, hogyan és ki fogja tudni megoldani jelenkorunk legégetőbb társadalmi-gazdasági kihívásait. Persze vannak[2], akik felhívják a figyelmet arra, hogy az Apollo-program – vagy a Manhattan terv – speciális célokat definiált értelemszerű outputokkal, ami mondjuk a klímaváltozás elleni küzdelemben nem egyértelmű, így aztán fenntartásokkal kezelni, hogy ezek a projektek mennyire tudnak alaprajzként szolgálni azoknak a K+F projekteknek a megtervezésénél, amik a ma összetett kihívásaira kívánnak (rész)megoldásokat nyújtani.
Az emlegetett miniszteri biztos a Pentagonban is szolgált, ott volt Irakban és Afganisztánban, katonai karrierje tehát szorosan összefűződik az USA-val, így aztán elég hiteles egy fickó. Sokat mesélt arról, hogy az USA-ban is csak az utóbbi években érte utol a Pentagon fejeseit a felismerés, hogy a privát szférában felgyülemlett technológiai innovációs potenciál fölött nem illene elsiklani, így meglehetősen nagy hangsúlyt kapott az elmúlt időszakban a privát szereplőkhöz fűződő állami stratégia újragondolása. Ez a helyzet olyan új kollaborációs folyamatokat indíthat el, amik segíthetnek abban, hogy a köz- és a privátszféra szinergiáit nagyobb hatékonysággal használja ki a gazdaság a jövőben – nemcsak a védelmi szektorban, hanem általában.
Erre a pontra érve már jómagam is összezavarodtam azzal kapcsolatban, hogy milyen tanulságot is akarok levonni az egész téma kapcsán. Mindenesetre az utóbbi időben sokat foglalkoztam egyes európai országok iparpolitikájának feltérképezésével. Az iparpolitika az egyik kedvenc kifejezésem, szerintem nem létezik két közgazdász, aki ugyanúgy definiálná ezt a fogalmat, szóval maradjunk inkább annyiban, hogy sokféle kormányzati stratégiai dokumentumot olvasva próbáltam összerakni, hogy egyes országok hogyan képzelik el magukat 10 év múlva, és hogy miként kívánják megvalósítani az elképzelésüket. Mindenféle politikai irányultság nélkül azt kell mondanom, hogy Magyarország stratégiai víziójának hiánya régiós szinten is szembetűnő, mondhatni aggasztó. Az emlegetett beszélgetés során úgy tűnt számomra, hogy a Magyar Honvédségnél a K+F beruházási projekteket nem l’art pour l’art képzelik el, valós potenciált látnak abban, hogy ezek a projektek képesek szektorokat összefogni, a privát szférát innovációra ösztönözni, a magyar kkv szektort egy kicsit technológiailag felpezsdíteni. Ezek alapján kíváncsian várom, hogy valóban képes lesz-e betölteni egy ilyen típusú gazdaságélénkítő szerepet a honvédelmünk innovációs tevékenysége, és hogy ráállítja-e a magyar gazdaságot egy jövőbe mutató technológiai pályára. Meg arra is kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok erről.
És egy kis utóiratnak itt hagyom a jó öreg Noam Chomsky-t (https://www.youtube.com/watch?v=Av96iIRa0f8&t=306s&ab_channel=Chomsky%27sPhilosophy), aki rámutat arra, hogy a védelmi K+F a köz által finanszírozott, annak privát szférában hasznosuló előnyei viszont keveseket tehetnek nagyon gazdaggá. Itt konkrétan arról van szó, hogy MIT-t évtizedekig a Pentagon finanszírozta, és az ott folyó kutatásokból nőtt aztán ki a Google, vagy az Apple. Abba már igazán nem érdemes belemenni, hogy hogyan kéne értékelnünk a Google vagy az Apple közjóhoz való hozzájárulását. A lényeg, hogy nagyon sok szempontja van a védelmi K+F finanszírozásoknak, és hogy ez a téma a sajnálatos aktualitása mellett nagyon izgalmas gazdaságpolitikai szempontból (is).
[1] https://cepr.org/voxeu/columns/intellectual-spoils-war-how-government-spending-defence-research-benefits-private
[2] https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0048733312002193