A következőkben azon jegyzeteimet bocsátanám az Olvasók rendelkezésére, melyek a Világpolitika és Közgazdaságtan folyóirat által készített Balog Ádám („Iránymutatás kell az önálló szabályalkotó gondolkodáshoz”) és Jeffrey Lightfoot („Az etikus üzleti gyakorlat és a tisztességes, egyenlő versenyfeltételek egyetemes értékek”) interjúk kapcsán keletkeztek. Két interjú jelent meg ugyanis az elmúlt időszakban azzal a céllal, hogy bemutassa a frissen alakult kutatócsoport mögött meghúzódó megrendelői álláspontokat, melyek kapcsán meg kell fogalmaznunk saját aspektusaink viszonyait, hogy a közös gondolkozás ne, mint a kifejtés szolgai munkája, hanem mint az egységbeforrás kritikai attitűdje jelenjen meg. A kritika és egyéb szempontok megjelenítése végett mégiscsak úgy szükséges gondolnunk azon aktivizmusra, mely álláspontjaik, gondolataik tételes áttekintését vonzza magával, mint a kutatás szükségszerűen magára vonatkozó aspektusára.
Minden kutatásnak nagy feladata, ha nem a legnagyobb a hamis önmagunkkal való leszámolás az öntudatának talaján álló kutató/kutatócsoport kifejlesztéséhez, ami így képes lehet a világmegismeréshez az első és második közvetlenség egységbe rendezésével történelmileg elgondolni a körülötte lévő világot. Ekképp vonatkoztatható egyedül az „Ismerd meg önmagad!” tételezettsége, ezt kell teljességében a frissen alakult kutatócsoport munkájára is vonatkoztatni, melyről ismert: „A BKIK a BCE-n működő Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesülettel közösen nagyszabású kutatást kezdett a KKV compliance tudatossága témakörében.” Az elkövetkezőkben pontokba szedve részletezném a két interjú tanulságait.
- „Iránymutatás kell az önálló szabályalkotó gondolkodáshoz” (Balog) és „Az etikus üzleti gyakorlat és a tisztességes, egyenlő versenyfeltételek egyetemes értékek” (Lightfoot)
Balog állítása merőben újszerűnek hat a ma Magyarországán uralkodó társadalomirányítási szempontok viszonylatában. Elsőként két mozzanatot emelnék ki interjújának címéből, iránymutatásra van szükség és önálló szabályalkotói gondolkodásra. Míg az első a BKIK helyes helyzetfelismerésére hivatott hivatkozni, addig utóbbi magát a társadalmasítás legitim feltételére tekint úgy, mint felszabadítási akcióra. A probléma elsősorban csak arra vonatkozhat ekképp, hogy milyen körülmények között és hogyan mutat a Kamara a társadalom egészére, mint a gazdaság és ekképp politikai mozgalmak felelősére. Annak felelőssége, hogy felismerjük a társadalom kontextuson kívülre került részének potenciális szerepvállalását, azon túl is vezet, hiszen ama bensőben forrásozó vagy felszínre törő történelmi-kritikai potenciált lehetővé is kell tenni és gátját a tengerré duzzadásnak fel kell számolni. Makk Károlyt követve a kút vagy a csatorna között kell döntenünk és kellően megszállottnak, elkötelezettnek kell lennie bárkinek, aki végső soron az igazság kútjának fúrásába kezd. Ez a probléma fog kiteljesedni a következőkben megragadott interjúrészletekben is, iránymutatást a mélyből forrásozó legerősebb valóság jelentette elköteleződésből kell egyedül következtetni nem felejtve el a formai-lényegi elemzés igen fontos hagyományát, mely az önálló alkotó hamis képzetére vezet egyedül, hiszen a művésznek többnek kell lennie partizánnál, államalkotóvá, politikaalkotóvá kell lennie.
Ehhez kapcsolódik a Lightfoot interjú címében foglalt aspektus is, mely különösen izgalmas feszültséget kelt a globalizáció mai álláspontjával, arra a tényre, hogy a tisztességes, egyenlő verseny nem egyetemes érték, leginkább hajszolt téves utópia. Ez az állásfoglalás is előkerül még, ugyanis a hamis globalizáció elleni harc mindenkor szükséges az érték fogalmának történelmi torzítását elkerülendő harcban.
- „Mert valójában ezek a szabályok azért alakultak ki, hogy a vállalkozás, mint akár a vállalkozótól és a tulajdonosoktól elkülönült (jogi) személy jól tudjon működni. És ha ez a cél, márpedig szerintem sok-sok vállalkozónál ez a cél, akkor már sokkal érthetőbb, hogy miért kellenek szabályok. Szokásjog alapján is lehet működni, hallomásból, ahogy mondta valamelyik ősünk, vagy amit a falu bírája kihirdetett, de ha van egy leírt szabály, ami tényleg a miénk, amiben hiszünk, akkor sokkal könnyebben tudunk működni. Ezeknek a szabályoknak a kialakulása azért indult el, hogy a vállalkozás életképesebben, jobban tudjon működni, és hogy a vállalkozó a vállalkozás célját, ami változatos lehet természetesen, jobban meg tudja valósítani.” (Balog)
Balog megfogalmazza elsősorban azt a történelmi mozzanatot, mely pont a periférikusság totalitását lenne hivatott kivívni, csakhogy arra nem ad választ, hogy mégis miért nem célja a vállalkozók függetlenedése a vállalkozásuktól. Helyes gondolat észrevételezni a dialektikát Lukács nyomán a munkából objektiválódott szabályozásban, azonban egy aspektus hiányzik. A vállalatvezetők nem akarnak leválni a tőkéről, a hatalom viszonytagadása éppen abban nyilvánul meg, hogy nem realizálódhat azon társadalmasítás, mely a vállalkozói én leválása lenne a vállalkozásfejlesztői szerepvállalásról. A magyar helyzet kulturálisan provincialista, ez magyarázhatja egyedül annak hiányát, mely az interjúból jócskán kimaradt.
- „A szabályalkotással, legyen szó vállalkozóról, egyesületről, országról, vagy régióról, a törvény uralkodik fölöttünk. Ezt úgy hívják egy ország esetében, hogy jogállam. A jogállam nem egységes fogalom abban az értelemben, hogy minden jogállamban ugyanannak kellene lennie a jogszabályoknak. Jogállam az, ha egy szabályrendszer mellett az adott közösség leteszi a voksát – természetesen ma már a nemzetközileg elfogadott közös szabályok tiszteletben tartásával – és felépíti az ezt támogató intézményrendszert.” (Balog)
A jogállam nem lehet végső cél a fentebb írtak szerint, a jogállam ráadásul Balog értelmezésében jócskán az alkotás, mint mozzanat alárendelésével jár, az pedig a státusz, mint totalitás elismerésével járna együtt. A szabályalkotói magatartás pont a renddel szembeni uralomváltás kategóriája. Ezzel szemben Balognál a vállalkozó, mint a szervezett értelmiség képe jelenhet csak meg, véleménye szerint a vállalkozók kontextusban vannak, ami ma rendkívül téves megfigyelés. Érdekes a hagyományosan kontinentális és angolszász jogi megfontolások szembeállítása. Azt feltételeznénk, hogy az a társadalom, mely bármikor jogot formálhat, merőben társadalmibban, politikaibban képzeli el önmagát és az őt körülvevőt. Holott azt tapasztaljuk, hogy például az USA-ban jelentősen társadalmasított elképzelések és mechanizmusok léteznek pont abból fakadóan, hogy az átmenetet nem szabályalkotói módon, hanem államalkotói, társadalomalkotói, végső soron politikaalkotói módon képzelik el.
- „Tehát nem az a lényege a kis „céges jogállamnak”, hogy úgy kell csinálni, ahogy egy multinacionális vállalat teszi ezt, hanem a szabályalkotás folyamatát kell megtanulni, és ezzel a tudással felvértezve kialakítani a saját szabályrendszert. Másfajta tudás a szabályok betartása és a szabályok kialakítása, itt sokszor megbicsaklik a vezetési modell.” (Balog)
A korábbiak tanulságát ezen pont tárgyalásakor is levonhatta volna Balog, csakhogy továbbgondolandónak mutatkozik ezen álláspont is. A helyes elválasztás mintegy ellentmondásokat szült az interjúban mind annak alanyára, mind annak készítőire nézve, ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy az alkotási folyamatot nem tudták elkülönböztetni például a követő magatartás hamis tudatára nézve.
- „A mintaadás iparágfüggő lehetne és egészen konkrét szabályzatokat lehet ennek nyomán alkotni. Tudomásul kell venni, hogy amikor irányítási vagy compliance rendszerről beszélünk, olyat akarunk elmagyarázni a vállalkozóknak, amihez nincsen térképük, sok esetben nincs struktúra a fejükben. A kamarai rendszer, beleértve a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát ezt a folyamatot segíthetné azzal, hogy megmutatja a mintákat például a munkahelyi adatvédelemre, a munkahelyen belüli összeférhetetlen viszonyokra, a tulajdonossal és kapcsolt vállalkozásokkal való tranzakciókra vagy akár a „tőkével” történő elszámolásra. A Kamara egyfajta szabályalkotási know-how-val tudna segíteni, ami teret ad ugyanakkor a vállalkozók önálló gondolkodásának is.” (Balog)
Az utolsó részletben a kormányzás, az iránymutatás aspektusát emelném ki bizonyítva a korábbi fogalmi ellentmondás és kiúttalan „iránymutatás” összefüggéseit. A valahonnan beemelt alkotói, kreatív mozzanat nem került kifejtésre, sőt valójában sem a szempontrendszerben, sem a gondolkodásmódhoz rendelt fogalmi rendszerben nem mutatkozik meg annak potenciális mozgatójaként. Ez a hiányosság az, amire az elején utaltam: „a kút vagy a csatorna között kell döntenünk és kellően megszállottnak” kell ehhez lennünk, másképp az elválasztás kritikai hagyománya nem hoz létre termékeny feszültséget, mely a kontextuson kívüli valós mozgósítására mutatna és a társadalom egészét, mint a fejlődésben szubsztantív rendszert, valósítaná meg eljutva a katarzis jelentette katalizátorhoz rendelt módozathoz.
Ezutóbbinak ellentmondásossága abban rejlik, hogy azon központi állítást vizsgáljuk, melynek felmondása minden diktatúra sarokköve: A párt feladata mindenkor az államra törni. Csakhogy azt egyszerre megragadni és rátörni igen ellentmondásosnak látszik. A katarzis pillanatszerűsége és a társadalom megváltozásának mozzanata, amit és amelyben ugyebár kísér a társadalom egészét megvalósító katalizátor, az Után fogalmában oldható ezért fel, értsd ebből következőleg értelmezhető a diktatúra vagy a demokrácia mai elgondolhatósága és talán ennek feloldására kívánkozik a jogállamiság fogalmisága. Ez tehát a státusz miatt kialakuló polémia dichotómiája: a kreativitás (és a kreatívipar új fogalma) éppen „az alkotás folyamatát, mintegy a szabály-alkotói attitűdön túl az államalkotó, a társadalomalkotó és a politika-alkotó működésében látja meg”, miközben „az alkotás tehát a realizmus feletti uralomváltás politikai esztétikai megjelenítéseként hordozza a tekintet kiterjesztő, performatív fogalmiságát”. (Lits és Lits, 2023)
*** Itt egy kevéssé még inkább átfordítanám a gazdasági tendenciák értelmezésébe, konkrétumok kirajzolásához a fentebb írtakat azzal, hogy valamelyest kifejezésre juttatom azon két sajnálatos megfigyelésemet a magyar társadalommal kapcsolatban, amely magyarázhatja a félreértések okát. Az első, hogy Magyarországon nagyon lassan és csak lépésről lépésre és akkor is csak torzan (másként helyi sajátosságokkal) sikerült illeszkedési értelmezési keretet elgondolnunk a neoliberalizmus korszakához rendelt főbb irányelveknek, egyszerűen társadalmi szinten nem találkozhattunk a korábbi korszak kreatíviparának meghatározó alakjaival, a self-made manekkel, és a fasisztoid mintákat is jócskán hordozó alkotói tekintély uralta végtelennek tűnő gazdasági tengerrel. Ez magyarázhatja valamelyest azt is, hogy az átmenet a következő középtávú gazdasági korszakba is elég osztályharcos lesz (ez a magyar kifejezés a létező szocializmusból maradt ránk és egyszerűsítően küzdelmest, megküzdőst, küszködőst jelent). A másik, hogy az új kreatívipar koncepció az ipar és a szolgáltatási szektor térben és társadalmilag szorosabb kapcsolatán alapul, ez már látszik kibontakozni az USA-ban. És ebben a pillanatban leginkább azon nem merengenek el Magyarországon, hogy hogyan lehet segíteni a gondolatok és személyek abszolút egzisztenciális és politikai mobilizációját, mert szerintem megint csak a kulturálisnak mondott szektor és az társadalmi szerepek kérdésköre szorul háttérbe, ami a holnap mikroökonómiájának csaknem kizárólagos alapja lesz, és aminek a hatása már jócskán érződik.
Most áttérnék a Lightfoot-tal készült interjú megközelítéséhez fűzött jegyzeteimre.
- „A CIPE igyekszik előmozdítani az alulról építkező megközelítéseket és megoldásokat a versenyképes piacok, valamint a demokratikus eszmék és értékek előmozdítása érdekében. Olyan partnereket keresünk, akik saját ötleteikkel és kihívásaikkal fordulnak hozzánk, mert belátjuk, hogy minden országnak saját kontextusa, saját kihívásai, saját üzleti környezete, saját földrajza és saját kultúrája van.” (Lightfoot)
Át is térve a Lightfoot-tal készült interjú merőben más álláspontjaira, elmondható, hogy több szempontból már megválaszolja a Baloggal szembeni eltartást mellesleg helyesen. Lightfoot hiányossága viszont akképp fogalmazható meg, mint a befolyásolás merőben régre visszanyúló általános problematikája. Elsődlegesen méltányolható, hogy részint az egyes társadalmak részvételével lehet globalizációról beszélni, mindenesetre rá kell mutatni ama felelősségre, mely bármely alulról építkezés torzításához vezet a globális finánctőke függvényében.
- „Van egy konstruktív tőkének nevezett koncepciónk, amely olyan magas színvonalú beruházást jelent, amely tiszteletben tartja a helyi normákat, a helyi ellátási láncokat integrálja a beruházásba, bevonja a helyi munkaerőt, felértékeli azt, és valami jobbat hagy maga után. Ezt állítjuk szembe azzal, amit mi korrozív tőkének („corrosive capital”) nevezünk, ami valójában olyan beruházás, amely nem elszámoltatható, nem átlátható, ahol külföldi munkaerőt hoznak be a projektek megvalósításához, és amely inkább kiszipolyozó jellegű, és nem igazán hagy maga után valami jobbat.” (Lightfoot)
Ha felismerjük, hogy miről szól a nem létező szuverenitás megvédésével foglalkozó polémia, jobban észrevételezhetjük, hogy konstruktív tőke nem létezik, ahogyan korrozív tőke sem, pusztán az adott formához, konstellációhoz rendelt politikai tartam. Csak dialektikus szerepe van, éppen ezért kérdéses, hogy miért kell úgy körvonalazni a nyilvánvaló befolyásolást, mintha az pusztán a törvényen túlira vonatkozna. A kultúraváltás minden haladást irányzó beavatkozás elsőszámú vívmánya volt, éppen ezért kell inkább annak tárgyalására térni, hogy Lightfoot állásfoglalását azon hiányosság ellenében vizsgáljuk meg, mely az irányítás és alkotás folyamatait hivatott végigvenni.
- „A cél egy olyan kultúra kialakítása, amely túlmutat az egyes törvényeknek való megfelelésen. Természetesen a jogszabályoknak való megfelelés az első és legfontosabb lépés. […] Tehát megpróbálnak túllépni azon, amit a törvény előír, és kialakítani a hatékony, átlátható érdekérvényesítés kultúráját. Ez egy kultúraváltás, és megpróbálnak az általános üzleti és érdekérvényesítési kultúra megváltoztatásának élére állni Bulgáriában.” (Lightfoot)
Az egyetemes értékek kialakításának bázisára szükségszerű mindenekelőtt választ találni, erről is szól a fentebbi részlet. De mi a bázisa? A kontextus? Vagy az azon kívüli törekvése, hogy a belső és a külső egységként mutatkozzon? Rilke szavaival élve: „Hol van ennek a bensőnek / a külseje? Mily fájdalomra borítunk / ily leplet?” (Radics V. ford.) Tehát miként érvényesül ezen elgondolás, hogyan vonatkoztatható a CIPE „jótékony” támogatása az egyes alulról szerveződő vetületekre? A válasz a sorok és megfogalmazások között van, ugyanis amikor Lightfoot arról beszél, hogy a kultúraváltás érdekérvényesítésbe csap át egyértelműen kirajzolódik a jelen hatalom és a többi alulról szerveződő elgondolás elleni fellépés tényállása. Mintha ezesetben is a termékeny feszültség elmaradna és ahogy korábban Balog kapcsán is megfogalmaztuk csak a státusz, mint totalitás elismerésével járna együtt maga a folyamat. Ezért álláspontom szerint elmondható, hogy a két meghúzódó megrendelői álláspont között azonosság fedezhető így fel, amivel kapcsolatban az öntudat kutakodóiságra vonatkoztatottságát kell hangsúlyozni, hogy a hamis önmagunkkal való leszámolás egy az öntudatának talaján álló kutató/kutatócsoport kifejlesztéséhez vezessen. Ez teremti meg – véleményem szerint – azt, ami képes világmegismerésében az első és második közvetlenség egységbe rendezését történelmileg elgondolni, benne helyesen önmagát és az őt körülvevő világot.
Ha fontolóra kell vennünk a kutatás szándékaiban jelentkezők felvállalását, esetlegesen megújítását, ennél a pontnál az újratervezést, akkor az elköteleződésben jártasabb állásfoglalásokra lenne szükség, ugyanis a státusz, mint központi kategória nagyrészt jelentkezik úgy az idézett interjúkban, mint fogalmi ellentmondás vagy mint fogalmi kuszaság. Ha ezt a fentebbi érvek mentén még a valóság torzításához is kötjük figyelembe véve Hegel gondolatát, mely szerint, „Ami ésszerű az valóságos, ami valóságos az ésszerű.”, ami a magyar társadalomra tett következő kijelentése esetében egyértelműen megvalósultnak látszik, még pedig ezutóbbi egyáltalán nem vonatkoztatható a dialektikus viszonyokra („Nagyon sok magyar vállalkozó küzd azzal, hogy egy személyben kell mindenért felelősséget vállalni, mert nem tudott kialakítani egy döntéshozatali mechanizmust.”), akkor szembe kell néznünk Radics Viktória igen súlyos és elég találó mondataival, melyeket már korábban is a Lits Benedekkel közösen írt tanulmányunk (Lits és Lits, 2023) elején idéztünk: „Az alkoholista tagadja a realitást. Ezt tisztázatlan érzelmi indíttatásból teszi, mégis azt hiszi, hogy most, azzal, hogy ő vedel, tesz valamit. Rabszolgalázadás ez.”
Hivatkozott irodalom:
Világpolitika (2023). „Iránymutatás kell az önálló szabályalkotó gondolkodáshoz” – Magyar Közgazdasági Társaság – Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/07/05/iranymutatas-kell-az-onallo-szabalyalkoto-gondolkodashoz/ [Accessed 5 Jul. 2023].
Világpolitika (2023). ‘Az etikus üzleti gyakorlat és a tisztességes, egyenlő versenyfeltételek egyetemes értékek’ – Magyar Közgazdasági Társaság – Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/07/03/az-etikus-uzleti-gyakorlat-es-a-tisztesseges-egyenlo-versenyfeltetelek-egyetemes-ertekek/ [Accessed 5 Jul. 2023].
Világpolitika (2023). Benedek, L. és Levente, L. (2023). Kreatívipar és a szervezeti etika társadalmasítása – Magyar Közgazdasági Társaság – Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/07/18/kreativipar-es-a-szervezeti-etika-tarsadalmasitasa/ [Accessed 8 Aug. 2023].