GRASFI 23: a fenntarthatósági pénzügyek konferenciájáról

Boticelli: A mágusok imádása, 1475, forrás: wikipedia.org

2023. augusztus 23-25 között az Egyesült Államok beli Yale Egyetem rendezte meg a Fenntarthatósági Pénzügyek és Befeketések Globális Kutatói Szövetsége (Global Alliance for Sustainable Finance and Investment, GRASFI) éves konferenciáját. A konferencián mintegy 150 kutató és gyakorlati szakember vett részt a világ minden tájáról.

A GRASFI 2017-ben alakult néhány, a fenntarthatóság pénzügyi kérdéseivel foglalkozó kutatóegyetem kezdeményezésére, elsősorban azzal a céllal, hogy elősegítse a kutatók közötti együttműködést, ezzel támogatva a fiatal kutatók fejlődését is. Fő célként szerepelt továbbá a fenntarthatósági pénzügyek témakörében egy jelentős éves konferencia megrendezése, amelyre az idén hatodik alkalommal került sor.

A konferencia megnyitó plenáris ülése a “net-zero” terv globális kilátásait tárgyalta, amely kérdéskör sokszínűségét jól kiemelte a beszélgetés résztvevőinek eltérő perspektívája. Egy csendes-óceáni szigetcsoport nagykövete a fejlett világból finanszírozott, a környezet védelmét célzó projektek számos ellentmondására hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint nélkülözhetetlen az óriási összegű felajánlások “evidence based” tudományos támogatása, a befektetési alapok piaci alapon történő részvétele, ehhez kapcsolódóan pedig a beruházások kockázatainak csökkentése, amit a biztosítási iparág hangsúlyosabb részvétele segíthetne elő. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a narratívák túlsúlyát fel kellene váltsa a közgazdasági gondolkodás. Az átláthatóság, a tiszta, egyértelmű szabályok, szabványok, a mérhetőség, egyfajta globális intézményi feltételek és a számonkérhetőség hiánya, a vállalások nem-teljesítésének következménynélkülisége felveti annak a kérdését, hogy valójában ebben a nemzetközi kontextusban mit is jelent a “transition”, a “zöld átmenet” a nemzeti politikák számára. Mik ezeknek az általános jelenségeknek a geopolitikai következményei, implikációi?

Az első nap szekcióülései fokuszában a befektetői szemlélet egy-egy aspektusa állt. Egy bemutatott globális kutatás a környezetpolitikák hatékonyságának empirikus vizsgálatát célozta, vagyis, hogy a szakpolitikák mennyiben segítik elő a befektetői források “zöld” beruházások irányába történő irányítását. A vizsgálat eredménye alapján a szerzők azt szorgalmazták, hogy a “low-carbon” és a fosszilis energia tőkepiacok külön, specifikus szabályozást igényelnek. Megerősítették továbbá, hogy a globális klímapolitikák eredményeképpen a szegény, sérülékeny gazdaságok lényegében évtizedekre a fosszilis energiák “rabságába” kerülhetnek. Ez rávilágít például az Európai Unió által tervezett Carbon Border Adjustment Mechanism (CBAM) lehetséges nem kívánt hatásaira is.

A London School of Economics kutatócsoportja egy 115 klímaváltozással kapcsolatos per adatait tartalmazó adatbázis vizsgálatával arra az eredményre jutott, hogy a tőkepiacok a perek bejelentésekor jelentős publicitás esetén, főlegm ha az az ismert globális olajvállalatokat érinti, reagálnak, de csak kismértékben. Más esetekben a piacok részéről lényegében nem történik visszajelzés. Ezen túlmenően azonban azt is megállapították, hogy a piaci reakciók évről-évre történő erősödése figyelhető meg, tehát a perek kockázata az, ami a klímaváltozással kapcsolatos kockázatok részévé válik.

A konferencia számos előadása foglalkozott a klíma-átmenet jelentette kockázatokkal, vagyis, hogy a kormányzatok klíma-politikája hogyan értinti a vállalatok értékét, a tőkepiacokat, ezen keresztül a pénzügyi szektor szereplőit és a pénzügyi rendszer stabilitását. A klíma-átmenettel kapcsolatos kockázatokat meg kell különböztetni a klímaváltozás fizikai kockázataitól, vagyis a klímaváltozás egyes vállalatok üzletmenetére gyakorolt hatásától. Egy az intézményi befektetők viselkedését vizsgáló empirikus kutatás azt találta, hogy a klíma-átmenet kockázatai az intézményi befektetői politikákra több irányban hatank: a szigorodó szakpolitikák és a nemzetközi egyezmények, mint a Párizsi Egyezmény hatására az intézményi befektetők csökkentik a portfólióik “karbon-intenzitását”, ami azonban együttjár a “karbon-szivárgás” erősödésével, vagyis a kevésbé szigorú környezetpolitikát folytató országok vállalataiban történő tökebefektetések arányának növekedésével.

A konferencia második plenáris ülése az ESG minősítési rendszerrel, ill. annak befektetési alapokra, a befektetői politikákra vonatkozó hatásaival foglalkozott. Vitát váltott ki, hogy az erősödő ESG-ellenes hangulat, ami mögött a tőkepiacok ellentmondásos reflexiói lelhetők fel, milyen mértékben akadályozhatja a pénzügyek fenntarthatósági szerepének erősödését. Az ESG kérdéssel foglalkozó szekcióülésen egy nemzetközi kutatócsoport azt javasolta, hogy a befektetési alapok minősítése során az egyes portfolio vállalatok ESG minősítésének vizsgálatán túlmenően egy a teljes portfoliót jellemző ESG index használata lehetne célszerű. Ennek kapcsán pozitív oksági összefüggésre világítottak rá egy általuk javasolt ESG portfolio index és a portfoliók jövőbeli teljesítménye között. Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy a szerzők véleménye szerint a többféle, egymástól jelentősen különböző ESG minősítéssel rendelkező vállalatok teljesítménye jelentős bizonytalanságot és kockázatokat is hordoz, ami igazolhatja a befektetők fokozott ESG aktivitását, ill. a befektetői ESG stratégiák lehetséges sokszínűségét.

Az “Impact investment” és az “SRI” (Socially Responsible Investment, Társadalmilag Felelős Befektető) témakörökkel foglalkozó szekciók előadásai azt a kérdést járták körül, hogy mennyiben érvényesülnek az ENSZ felelős befektetői irányelvei (United Nation’s Principles for Responsible Investment, UN PRI) és a befektetési portfóliók hozamait tekintve mennyire követhető empirikusan a befektetői preferenciák változása. Vagyis, egyrészt a vállalatok tőke és hitel finanszírozásának lehetőségei szempontjából érvényesül-e a climate-transition irányultságú. vagy a Párizsi Egyezmény vállalásait figyelembe vevő befektetői (intézményi befektetői) elvárás, ill. a tőkepiacok mennyiben fejezik ki az ilyen befektetői szándékokat.

A központi bankok szerepét tárgyaló szekció első előadása az Európai Központi Bank (ECB) klímaváltozással kapcsolatos kommunikációját, ill. annak tőkepiaci hatását vizsgálta. A szerzők megállapították, hogy, különösen az elmúlt 5 évben, az ECB ilyen irányú kommunikációja, a megnyilvánulások gyakorisága exponenciálisan nőtt, amelynek tőkepiaci hatása a kockázati felárak növekedésében volt érzékelhető. Ezek tekintetében megfigyelhető volt, hogy a piacok a klíma-átmenet kapcsán megkülönböztették a különböző kitettségű iparágakat, vagyis, hogy melyek az előnyös helyzetű iparágak a “low-carbon” gazdaságba való átmenet vonatkozásában. Egy másik tanulmányban közölt elemzés arra a következtetésre jutott, hogy a jól megtervezett környezetpolitika a klíma-átmenetet a pénzügyi rendszert “kímélő” módon képes végrehajtani, tehát az optimálisan kialakított klíma-politikák csökkenthetik a pénzügyi rendszer kockázatait és a fluktuációk jóléti költségeit. Egy harmadik tanulmány a központi bankok inflációs mandátumát érintően azt vizsgálta, hogy a megújuló energia kapacitások terjedése mennyiben befolyásolja a fosszilis energiaforrások árváltozásának inflációs hatásait. Az intuitív várakozás ellenére a szerzők empirikusan nem erősítették meg, hogy a közelmúltban bekövetkezett olaj és gázár sokkok idején a megújuló energiaforrások csökkentették volna az energia árak volatilitását, ill. az inflációt. Az eredménnyel kapcsolatban a szerzők számos lehetséges okot mérlegeltek, és egyben felhívták a figyelmet arra, hogy a klíma-politikák inflációs hatásai további vizsgálatokat igényelnek.

A Biodiverzitás Pénzügyek címmel meghirdetett szekció előadásai a környezet és a pénzügyek közötti összefüggéseket több szempontból járta körül. Az egyik kérdéskör a vállalatok környezeti menedzsment gyakorlata, valamint a környezeti események értékpapír árfolyamokra gyakorolt hatásaival foglalkozott. Az előadásokban bemutatott kutatások megerősítették, hogy a piacok kockázatként értékelik a vállalatok üzletvitelének környezeti vonatkozású ellenőrzését, mégpedig abból a szempontból, hogy a vizsgálatok potenciálisan negatív információkat szolgáltathatnak. Megfigyelték továbbá, hogy a befektetői viselkedés egyre tudatosabb a biodiverzitás csökkenésével összefüggésbe hozható környezeti események, ill. azok kockázata vonatkozásában. Ez érzékelhető abban is, hogy az egyes iparágak, ill. vállalatok biodiverzitás kitettségét visszatükrözik a kötvény árfolyamok, amelyek szintén összefüggésbe hozhatók a biodiverzitás, valamint a társadalmi-gazdasági rendszer és az élelmiszer láncok működése közötti összefüggésekkel.

A környezet és a társadalmi-gazdasági rendszer közötti kapcsolat menedzsmentjéhez kapcsolódóan meghatározó jelentőségű az un. természeti tőke számvitel (natural capital accounting, NCA), ami az elmúlt évtizedben az ENSZ statisztikai szabványának (System of Environmental Economic Accounting, SEEA) globális elterjedésével lényegében megalapozta a politika, a szakpolitikák természeti rendszereket érintő döntéseinek monetáris szemléletű előkészítését. Az NCA olyan módszereket alkalmaz a természeti erőforrások monetáris értékének meghatározására, ill. annak monitorozására, amelyeket a hagyományos mutatók, mint pl. a GDP, nem tükröznek. A szekcióülésen egy nemzetközi kutatócsoport az NCA döntéshozatali rendszerekbe történő integrációjával kapcsolatos kutatási eredményeit mutatta be. A kutatás rávilágított, hogy ez az integráció jelenleg még igen korlátozott és a szakpolitikák a légköri CO2 koncentrációján kívül más bioszféra korlátra (planetary boundary) jellemzően nem irányulnak. A szerzők szerint ezen a helyzeten egy megfelelően kezdeményező kormányzati adatpolitika, a természet-helyreállító központú vállalati tervezés és a pénzügyek fokozott fenntarthatósági szemlélete változtathatna. A szerzők többszáz fős globális kérdőíves vizsgálata megerősítette, hogy a pénzügyi rendszer szereplői számára világos a természet szerepe a pénzügyi rendszer hosszútávú stabilitásának szempontjából, ugyanakkor aggasztó, hogy nagyon lassan halad a gazdasági tevékenység természeti összefüggéseinek pénzügyi döntésekbe történő integrációja. Ebből következően a politika még nem értékeli kellőképpen azt a lehetőséget, amelyet az NCA nyújthat a környezetmegőrzési célok megfogalmazása és a változások megfelelő mutatókkal történő nyomkövetése szempontjából.

A konferencia tematikus felépítése és az elhangzott előadások jól tükrözték a fenntarthatóság, a környezet- és klímaváltozás, valamint a pénzügyi rendszer nexusában a tudományos diskurzus, ill. a nemzetközi kutatások fő irányultságát, ami a magyarországi kutatások számára is fontos iránymutató lehet. Határozottan szorgalmazták például a tudományos és a gyakorlati szakemberek együttgondolkodását a kutatási kérdések kölcsönösen releváns megfogalmazása érdekében. A Magyar Nemzeti Bank, Zöld Programjához kapcsolódóan részt vesz a központi bankok és pénzügyi felügyeletek hálózatának munkájában, ami a pénzügyi rendszer “zöldítését” célozza (Central Banks and Supervisors Network for Greening the Financial System, NGFS). Az NGFS a GRASFI nemzetközi kutatási hálózat partnere, így ebben a nemzetközi együttműködésben a magyar részvétel is indokolt lehet.

Szólj hozzá!