Hozzászólás és kritika „Az első lépés a lelki akadálymentesítés” című interjúhoz (Interjú dr. Bősz Anett főpolgármesterhelyettessel. Szerző: Trautmann Eszter – Trautmann László. 2023.09.27.)
Was ich getan habe, ist nichts, nicht viel, so gut wie nichts. Ich werde Besseres machen, Lisaweta, – dies ist ein Versprechen. Während ich schreibe, rauscht das Meer zu mir herauf, und ich schließe die Augen. Ich schaue in eine ungeborene und schemenhafte Welt hinein, die geordnet und gebildet sein will, ich sehe in ein Gewimmel von Schatten menschlicher Gestalten, die mir winken, daß ich sie banne und erlöse: tragische und lächerliche und solche, die beides zugleich sind, – und diesen bin ich sehr zugetan. Aber meine tiefste und verstohlenste Liebe gehört den Blonden und Blauäugigen, den hellen Lebendigen, den Glücklichen, Liebenswürdigen und Gewöhnlichen.[1]
Thomas Mann: Tonio Kröger (részlet)
Dr. Bősz Anett interjújához szándékaim szerint azt igazgatva szeretnék írásomban hozzászólni, ezért egy igen lényegre törő bekezdést és ábrázolást szeretnék értelmezően kibontani, hogy dr. Bősz Anett álláspontját e tekintetben mindannyian jobban átlássuk. Állításom az, hogy a főpolgármesterhelyettes gondolatisága a neoliberalizmus-liberalizmus ember és vállalkozóképéből táplálkozik vagy figyelembe nem véve Budapest azon hagyományait, mely például az Erzsébet hidat úgy értelmezik, mint ami „1945 előtt a századfordulós városegyesítés kulturális öröksége volt, míg azután a modernizáció, a szocializmus és a növekvő autóforgalom miatt bekövetkező városi életmód kialakulásának mérnöki alkotása.” (Lits, 2021), vagy pont annak a napjainkig működő politikának, beteljesülő politikának a képviselője, mely a például a hajléktalanságot mint önmegvalósítást ragadja meg és mely végsősoron az alkotói tekintélyek liberalizmusát működteti.
„A színházi katarzisok, a regények világának szépségei, mélységei, magasságai a mindennapos, vállunkra tett csomagokat segítenek cipelni. Az egyik legfontosabb, amit megtanultam a fővárosban, hogy a híd legfontosabb feladata, hogy elbírja önmagát. Ha ezt teljesíti, lényegében bármit elbír. Ugyanígy van ez az emberrel. Ha önmagunkat elbírjuk, elbírunk bármit. A kultúra az önismeretben, a pihenésben, az élet szépségeinek meglátásában is segít, túl azon, hogy a kulturális terek ráadásul közösségi terekként is működnek. A közösségek megtartják az embert, éppúgy, mint a saját stabilitása.” (Trautmann és Trautmann, 2023)
Bárhogyan is kerüljük annak a képnek a mélyebb megértését célzó elgondolását, mely mintegy a hidat pusztán önmaga elbírásának mércéje elé állítja, önmagát is részint kibontja dr. Bősz Anett hasonlata. Elsőként is hasznos-e az a híd, ami csak önmagát bírja el? Igazán önmagáért való, nem is kétség és semmiképp sem hívnánk hasznosnak, hiszen akkor van értelme a hídnak és az embernek is, ha a létköltségnél többet bír el, ha összekapcsol, ha ekképp működésben, fejlődésben tudja tartani azt a környezetét, mely olykor magát a hidat és az embert is végsősoron megújítja, emlékét megőrzi.
Tehát mire elég egy ilyen híd, mire elég valami, ami egészen csak az, hiszen legfontosabb feladataként az lett megadva, hogy áll önmagát megtartva? Ennél a hasonlatnál maradva, mit tudunk az ilyen emberről, aki önmagát bírja el legfontosabbként? Mindezt a vállalkozóképén keresztül értve a főpolgármesterhelyettes esetében egy önmagát megvalósító ember emelkedik ki, kinek csak magát kell bírnia, önmagát kell ellátnia, elég önön erejét, alkotóképességét, mely ’világot’ alkot, piacot vezet, ő válik a megtestesült self-made-man-né. Beszédes a magyar bírni szavunk is: bírni, birtokolni, birtokosnak lenni, birodalmat birtokolni.
Ebből fakadóan értelmezhetővé válik az interjú címe is, mely ezt teljesíti be félreérthetetlen párhuzammal, tudniillik „Az első lépés a lelki akadálymentesítés” közvetlen felszólítás az elszabadított, felszabadított piac tomboló gondolatiságának, lelkiségének átvételére. És vajon érdemes az önmagát tartó híd egyetlen ’társadalmi’ hasznosságára gondolnunk, arra, hogy befeküdhetünk alá? Ahogyan befeküdhetünk a híd alá, mint hajléktalanok a megvalósulás dialektikájában, úgy fekszik be talán az ember is önmaga, az elbírt, a birodalmi árnyékába, válik a lélek hajléktalanjává akár akadálymentesítve, akár nem.
A köztársaságpárti hagyomány világszerte kérdez rá az USA birodalmiságának kérdésére és válaszol a hanyatlás elfogadásával vagy partnerségek további kialakításával annak embertelen működési módjára. Ebben az értelemben ez a hagyomány szuverenitást kiált, azt óhajtja, hogy a neoliberalizmusnak a prométheuszi várással, de legyen vége (Karsai, 2023) Dr. Bősz Anett ezért mint a szuverenitás ellenpontja jelenik meg, értelmezésemben inkább előzményként, mint annak meghaladásaként. A főpolgármesterhelyettes politikájának ekképp más irányultságot, célt ajánlanék, a szuverenitás megvalósuló hajléktalanságának valódi fölszámolását célzót, a dialektika szakemberének, a politikai gazdász igazi dolgát, azt, hogy a fejlődést olyan erősen próbálja elképzelni, ahogy igazából még nem lehet, de úgy, hogy valójában minden rendelkezésére áll. Lukács György A társadalmi lét ontológiája című munkájában a következőket írta Marx gondolkodásáról: „Marx csak ahhoz akar gondolatilag hozzájárulni, hogy a társadalmi létben segítse saját valódi létét megvalósítani mindannak, ami – akárhogyan is – valamiképp jelen van mint létező az emberiség keletkezési folyamatában.” (Lukács, 1976)
A pszichológia és a mentális egészség politikai gazdaságtani elgondolásának is ez konkrétan a jelen problémája. Dr. Bősz Anett ezen terület ügyét felkarolandó politikai álláspontja azonban a képességek különbözőségéből indul ki és nem abból a megvalósulásból, mely az elmagánosított, az elmagányosított birtoklás helyébe tudna lépni. A szuverenitás ekképp a közösségiség válsága, sőt annak legfélelmetesebb hiánya, olyan félelemé, mely ellehetetlenít minden kritikai tendenciát, a szuverenitás tagadását, a gondoskodó szeretetet.
Melissa Lane jobboldali politológus e téren követte el talán legsúlyosabb elméleti hibáját a Görög és római politikai eszmék című fejtegetésében (Lane, 2023). Könyvének központi problémája az értelmiség politikai szerepvállalásának válságára történő válaszkeresés. Habár azt elismeri, hogy a különböző korszakok a gondolkodói szerepek újradefiniálásával jártak és hogy a jogállamiság napjainkban segíti a globális kormányzás melletti értékválasztást, mégis úgy látja, hogy napjainkkal párhuzamba állítva a római birodalom hanyatlásának egész folyamata egy a hatalom végső bukásának tudásán alapuló értelmiségi jelenlét mellett valósulhat meg. Olyan jelenlét mellett, mely a kultúra őrzésére, és elégséges végiggondolására összpontosít elkerülve a hatalommal szembeni – általa értelmetlennek látott – kiállást és a politikaivá tevő, a politikaalkotó szerepvállalást. (Az ellentmondás érthető: Karsainál lásd Prométheuszt, Marx álláspontját is értve.) Ennek fogalma a szuverenitás, értelmezésében a bölcs, mely az értékeket mintegy magába helyezve időkapszulává forr, lehet szuverén. Ez a szuverenitás azon fogalma, mely a szolidaritás ellehetetlenülésén alapszik, egy olyan magányon, mely pusztán önmagát bírja el.
A római birodalom hanyatlásának etikai alternatíváját nevezi szuverenitásnak, ekképp minden birodalmi-gondolati hanyatlás esetében erre kellene jutnunk, amennyiben az analógiák módszertanát érvényesnek tekintjük, de történetileg maga a kereszténység, és az egyház gondolata volt az a hit, amely az emberek és az Isten, a társadalom és az állam, a vezetés és irányítás egy másfajta, máig érezhető módon magasabb szintjét fejtette ki. És márpedig a kereszténység számára nem létezik szuverenitás ebben az értelemben, nincsen hamis szabadság a hatalomban, csak a közösségiség, a minden periferikussága, a szuverenitás teljes tagadása, az élet ama átélésének egész eszköztára, mely végsősoron a részek és az Egy viszonyát igazgatja, a szeretetet, mint forradalmat adja oda és a legradikálisabb közösséget vállalja a világgal, szenvedéssel, haladással, azzal a világgal, mely átéli egyszersmind a fejlődést összes részeiben. Ezért nem lehetetlen, hogy a baloldalon Krisztus idejét a munkásmozgalom időszámításának tartsák.
A pszichológia és a mentális egészség politikai gazdaságtani elgondolása a más irányultság, ajánlás és a jelen problémája is. A megvalósulás, mely Lukács szavaival a társadalmi létbe segítése mindannak, ami valamiképp jelen van, (még nem és már között) egészében rendelkezésünkre áll. A képzelet ezért a realizmus része, és a képzelgések tagadása, pusztán része a megvalósulásnak, de kritikus eleme, az elmélet legfőbb tere, olyan tér, melynek megfogyatkozása, a megvalósulásból való kiszorulás.
A megfosztottság (depriváció) a politikai gazdaságtan számára túlon túl statikus fogalom, mely a kiszorulással (szegregáció) szemben nem teszi lehetővé a megvalósulásért folytatott harcot, lemond az életről. Korunkban egy olyan válságot élünk át, mely a bizalom és a szolidaritás olyan elkülönülésével, ellehetetlenülésével jár együtt, mely a kiszorulást sok értelemben a megfosztottság esztétikájának örökségébe helyezi. A fejlődés érzékelése nehezen megtapasztalhatóvá vált annak a hamis egyéniségnek köszönhetően, mely a szuverenitás fogalmának kifejlődésével egyetemben a közösségiség magasabb szintjének tagadásával járt. Ezért kell a mentális egészséget mindezen megvalósulásért folytatott harcnak tekinteni egy olyan közösségiségnek rendelt világban, ahol már dinamikájában ragadható meg az önmagunk és a világmegismerésének körforgásos gazdasága. Tonio Kröger a polgári társadalom hanyatlását ragadta meg önmagában szerzőjére és korára nézve is, mégis Thomas Mann művének utolsó soraiban a következőképpen fogalmaz: „Tekintetem egy meg nem született világot, egy árnyékvilágot lát, amely még elrendezésre és kialakításra vár”
A kérdéses már csak az, hogy létezik-e (az Angyalok Amerikájának) painful progress-e, létezik-e az az elemi fejlődésfogalom, mely úgy hatja át az érzékelés és a társadalmi megvalósulás összes részeit, hogy igazunkat, szabadságunkat nem az önmagunkból vonatkozóra alapozza csupán, hanem arra a state-of-art market art-ra, tehát tudásra, művészire, a megvalósulás körmönfont foltjára, mely mintegy rendezi és felértékeli a részeket többnek mondva az egészet, azt a történelmet, ahol értékek és társadalom sokelemű kapcsolatát jelenti felemelkedésében a közgazdaságtan.
Irodalomjegyzék:
Karsai, György (2023). A hatalom természetrajza. – Aiszkhülosz Leláncolt Prométheusza, avagy ’a tudni nem érdemes dolgok tudománya’ [online] Available at: https://www.es.hu/cikk/2023-06-23/karsai-gyorgy/a-hatalom-termeszetrajza.html [Accessed 29 Sep. 2023].
Lane, Melissa (2023). Görög és római politikai eszmék. (ford. Babarczy Eszter) Osiris kiadó.
Lits, Levente (2021). Az építészetszociológia szerepe a gazdaságfejlesztésben – Tamáska Máté: Gondolatok az építészetszociológia és a szociológia viszonyáról című tanulmányának recenziója – Magyar Közgazdasági Társaság – Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2021/10/06/levelesladambol-2/ [Accessed 29 Sep. 2023].
Lukács, György (1976) A társadalmi lét ontológiájáról I-III. Magvető Könyvkiadó, Budapest. Idéztem: Vedda, Miguel (2008) Lukács György és az esztétikum ontológiai megalapozása. VILÁGOSSÁG 2008/7–8. Lukács kultúrfilozófiája
Trautmann, László és Trautmann, Eszter (2023). „Az első lépés a lelki akadálymentesítés” „Az első lépés a lelki akadálymentesítés” – Interjú dr. Bősz Anett főpolgármesterhelyettessel – Magyar Közgazdasági Társaság – Fejlődésgazdaságtani Szakosztály. [online] Fejlodesgazdasagtan.hu. Available at: https://fejlodesgazdasagtan.hu/2023/09/27/az-elso-lepes-a-lelki-akadalymentesites/ [Accessed 29 Sep. 2023].
[1] Amit eddig csináltam, az mind semmi, nem sok, annyi, mint semmi. Fogok jobbat alkotni, Lizaveta – megígérem. Mialatt írok, felzúg hozzám a tenger, és én behunyom a szemem. Tekintetem egy meg nem született világot, egy árnyékvilágot lát, amely még elrendezésre és kialakításra vár, emberi alakok árnyékai nyüzsögnek előttem, integetnek, hogy varázsoljam el és váltsam meg őket: tragikus alakok és nevetségesek, meg olyanok, akik mind a kétfélék egyszerre – és én nagyon vonzódom hozzájuk. De a legmélyebb és leglappangóbb szerelmem a szőkéket és kék szeműeket, a derűs eleveneket, a boldogokat, a szeretetre méltókat és közönségeseket rajongja körül. (Lányi Viktor fordítása)