Argentína demokratikus berendezkedése jelentős terhekkel néz szembe, mivel a neoliberális politika, a külföldi beavatkozás (különösen az USA részéről), a kormányzati hiányosságok és a széles körben elterjedt korrupció összetett körülményei között kell eligazodnia. Ezek a kihívások akadályozták a gazdasági fejlődést, és sok állampolgárt a kiszolgáltatottság és a gazdasági nehézségek állapotában hagytak. Gerardo Munck és Juan Pablo Luna egyetértettek a “Democracy in Balance: Navigating Latin Americas political landscape” című műsorukban, hogy az argentinok útja a teljesen demokratizált társadalom felé még mindig nem teljes.
Elnökségének első hónapjaiban Javier Milei kísérletei a költségvetés kiegyensúlyozására csak az ideológiai káoszt mélyítik el a nemzeten belül, és mindent szétszakítanak. Győzelme a politikai elit közömbösségével szembeni évek óta tartó felháborodás eredménye, amely képtelen megoldani a jelenlegi konfliktusokat. Ez volt a remény szikrája Argentína számára, hogy ismét a helyes útra térjen. Egyelőre azonban csak az elitet támadja, a kirchneristákra összpontosítva.
Az árak emelkedésével és az argentin peso leértékelődésével a megélhetésért folytatott küzdelem fokozódik, különösen a családtámogatásra szoruló közép- és alsó réteg számára. Az infláció talán kissé lelassult, de a polgárok számára még mindig könyörtelenül támad. A folyamatosan emelkedő megélhetési költségek a szakadék szélére sodornak bennünket, miközben a munkanélküliség kísértetként fenyegeti a szebb jövőről szőtt álmokat. A fizetések napról napra csökkennek, így a víz fölött maradás maga is kihívás.
Milei számára a privatizáció a haladás, de sokak számára ez csak a szenvedésüket mélyíti el. Argentína nemcsak gazdasági, hanem társadalmi válsággal is szembenéz, amelyet a hatalmon lévők által támogatott érzéketlen megszorító intézkedések csak súlyosbítanak. A távol maradás a nyilvános beszélgetésektől a képviseleti rendszer válságába torkollik, amit az ellenzék hangjai és a csak a tweetekre reagáló, és nem a párbeszédre törekvő elnök súlyosbít.
A kormányzati megszorítások, beleértve az oktatás és a szociális támogatási programok létfontosságú forrásait is, széles körű zavargásokat váltottak ki, amelyek március 4-re országos tanári sztrájkba torkolltak. A tanárok, minden társadalom gerince, kénytelenek az utcára vonulni tiltakozásul, mivel a méltányos bánásmódot követelő kiáltásaik süket fülekre találnak. A tisztességes bérért folytatott küzdelem nem csak értük, hanem az országunk oktatásának jövőjéért folytatott erőfeszítés is. A szakszervezeti vezetők sürgős tárgyalásokat követelnek a bérekről és az oktatás finanszírozásáról, rámutatva a dolgok szörnyű helyzetére.
A Democracy on the Balance című podcastban a populista vezetők, például az argentin Javier Milei-féle populista vezérek növekvő jelenléte a beszélgetés fontos részét képezi. Március 1-jei beszédében Milei politikai paktumra szólított fel, ami aláhúzza a kétpárti együttműködés sürgős szükségességét a kritikus jogalkotási kérdések megoldásához. A politikai paktum, amelyre felszólított, a Pacto 25 de Mayo tízpontos felhívás, aminek feltétele az azonnali tárgyalásokat megkezdése az összes kormányzóval és Buenos Aires polgármesterével.
Az elnök tekintélyelvű intézkedései, mint például a “sztrájk-ellenes” szabály, ami azt jelenti, hogy a demonstrálóknak kell fizetniük a rendőri biztosítást, azonban veszélyt jelentenek a demokráciára, és azt jelzik, hogy Argentína veszélyesen csúszik a tekintélyelvűség felé.
A demokráciára való áttérés társadalmi győzelem volt. A politikai befogadás nagyobb képviseletet eredményezett a kongresszusban. A demokrácián belül azonban még mindig egyenlőtlenségek vannak, az egyenlőtlenségek továbbra is fennállnak a demokratikus kereteken belül, amelyeket a hibás választások és a korlátozott politikai képviselet jellemez.