„A külföldről beáramló termelési – technológiai, menedzseri tudásnak inspiráció helyett elkényelmesítő hatása lett”

A Világpolitika és Közgazdaságtan interjút kért Dr. Bélyácz Iván akadémikustól a hazai vállalati szektor beruházási aktivitásával kapcsolatos kérdésekben. Az interjú apropóját az a tény adta, hogy a magyar gazdaság teljesítményében a vállalati szektor ellentmondásos képet mutat. Alacsony a termelékenység növekedése, miközben a tudásalapú gazdaság követelményei egyre sürgetőbben jelentkeznek. Az interjúban rákérdeztünk arra, hogyan kellene segíteni a vállalatok alkalmazkodását.

https://drive.google.com/file/d/1CtlDj7O-2zcnO1TWfCxBnrd5FDgExf8d/view

Bélyácz Iván 1971-ben szerzett közgazdász diplomát Budapesten. 1972-ben egyetemi doktori címet kapott, 1981-ben lett a közgazdaságtudományok kandidátusa, 1990-ben pedig akadémiai doktori címet ért el. 2004-ben akadémiai levelező taggá, 2010-ben rendes taggá választották. 
1971 óta a Közgazdaságtudományi Kar (és jogelődje) oktatója, ahol eleinte vállalati gazdaságtant oktatott, az utóbbi negyedszázadban pedig beruházás-elméletet, vállalati pénzügyeket és kockázatelemzést tanított, amelyek egyben kutatási területei is voltak. 

1971 és 1973 között ösztöndíjas gyakornok, 1973-1975 között egyetemi tanársegéd, 1975-1981 között egyetemi adjunktus, 1981-1991 között egyetemi docens, 1991 óta egyetemi tanár. 1994 óta a Közgazdaságtudományi Karon működő Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője. 1984-1992 között az egyetem rektor-helyettese volt.

A Köz-Gazdaság munkájába már a folyóirat alapítása óta részt vesz. Rendszeresen publikál, és doktoranduszait is ösztönzi a tanulmányírásra a folyóirat számára. Iskolateremtő egyénisége példaképül szolgálhat a hazai tudományos közéletben.

Szólj hozzá!