Bauman (2005) szerint az oktatás a modernitás folyamatában összekapcsolja a stabilitást a társadalmi és gazdasági struktúrák között, fenntartja az összhangot a szakképzett munkaerő és a gazdasági növekedés között. Ez az oktatási modell, amely a műszaki és minőségi képzésre összpontosított, biztosította a szakképzett munkaerő foglalkoztatását a legfontosabb termelő ágazatokban. Venezuela jelenlegi helyzetében azonban ez a struktúra összeomlott az országot sújtó mély gazdasági és társadalmi válság miatt.
2017 vége óta a venezuelai gazdasági válság drasztikusan csökkentette a lakosság vásárlóerejét. A Társadalmi Konfliktusok Venezuelai Megfigyelőközpontja (OVCS) (2019) szerint a munkavállalók bére, függetlenül az ágazattól, már nem teszi lehetővé számukra az alapvető szükségletek kielégítését. Ez a jelenség különösen a közszférát, és különösen az oktatási rendszert érintette. A megfelelő bérezés hiánya a tanárok tömeges elvándorlását okozta, ami tovább gyengíti az oktatás minőségét, és súlyos válságot generál az új generációk képzésében.
A helyzet még nehezebbé vált, ha figyelembe vesszük, hogy 2014 óta Venezuela “összetett humanitárius vészhelyzettel” néz szembe. Ez az elhúzódó válság az élet minden területét érinti, az élelmezéstől az oktatásig, beleértve az egészségügyet és a biztonságot is. Az infláció és a gazdasági zsugorodás tönkretette a munkavállalók vásárlóerejét, és sokakat az alapvető javakhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférés nélkül hagyott. Ez a forgatókönyv közvetlen hatással volt az oktatásra, mivel csökkent az iskolai beiratkozások száma, és az oktatási ágazatból a szakemberek a jobb lehetőségek keresése miatt más országokba távoznak.
Másrészt a digitális szakadék Venezuelában továbbra is jelentős akadálya az információhoz való hozzáférésnek. Bár néhány állami intézkedés született, mint például az Infocentros létrehozása és az iskolák felszereléssel való ellátása, az infrastruktúra még mindig elégtelen és egyenlőtlen. A vidéki és marginalizált területeken az internetkapcsolat továbbra is korlátozott, ami tovább erősíti a digitális kirekesztést. Az internet-hozzáférést és a technológia beszerzését szabályozó politikák további akadályokat is gördítettek, korlátozva az IKT-ban mint a fejlődés eszközében rejlő lehetőségeket.
Ez a helyzet, amelyet az erőforrások és az átláthatóság hiánya, valamint a növekvő dezinformáció jellemez, egyre sebezhetőbb helyzetbe hozza Venezuelát. A kormánynak az oktatás fellendítésére és a digitális szakadék csökkentésére tett erőfeszítései ellenére az eredmények továbbra sem elégségesek. Az infrastrukturális beruházások hiánya, a szakemberek tömeges elvándorlása és a bérek folyamatos eróziója aláássa az ország képességét egy szilárd tudásalapú társadalom kiépítésére, veszélyeztetve az új generációk jövőjét.
Ebben az összefüggésben a jövő generációi Venezuelában bizonytalan jövő elé néznek. A digitális készségekkel kapcsolatos felkészültség hiánya és a technológiai oktatáshoz való hozzáférés növekvő egyenlőtlensége olyan kihívások, amelyeket csak a kormány és a társadalom egészének valódi és hatékony elkötelezettségével lehet leküzdeni. Az oktatási rendszer jelentős javítása és a technológiához való méltányos hozzáférés nélkül az ország továbbra is az egyenlőtlenség és a lehetőségek hiányának körforgásában fog vergődni.