Napjainkban az Európai Unió és az európai baloldal átalakulása, újra-meghatározása egyet jelent a kulturális mozgalmak megerősödésével. Ezért dolgozatunkban Nancy Fraser Kannibál kapitalizmus című könyvének elméleti sarokkövei mentén bemutatjuk a tudás és a politikai tudás közgazdaságtani fogalmi rendszerének a szerző által kiemelt történeti sajátosságait. A dolgozat a szerző által elgondolt szocializmus fogalom-meghatározását követve kimutatja, hogy a gazdaságpolitika számára releváns ellentmondáskomplexum hogyan segíti elő a geo- és technológiapolitikai átmenetet, hogyan vált a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana gazdaságpolitikai tényezővé, illetve, hogy a közgazdász szakma számára milyen alternatív „megküzdési módok” állnak rendelkezésre. Bizton vonatkoztatunk: „Legyen” a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana.
„A XXI. század első negyedében a globalizáció új korszaka kezdődik el, aminek gazdaságpolitikai szempontból a legfontosabb összefüggése a tudásalapú gazdaság kiterjedése és a termelési kultúra átalakulása.” (Hőgye et al., 2024. p. 14.)
Korunkban általános felfogás, hogy a kulturális mozgalmakat nem lehet kimerítően tárgyalni, ugyanis a neoliberalizmus legszerényebb harcosai bárhonnan is érkezzenek, legyenek ők esztéták vagy a közgazdaságtan legmagasabb technikai művelői, a korábbi esztétikai és gazdasági elméleteket e téren is elfogadhatatlannak, következetlennek bélyegzik, mégis dolgozatunk keretében Nancy Fraser Kannibál kapitalizmus című könyve (Fraser, 2024) kapcsán összefoglaljuk politikai gazdaságtani szerepüket a neoliberalizmust követő átmenetben. A szerző nem elhanyagolható meglátása, hogy „A kapitalizmus visszatért!”, azaz, hogy fogalmi rendszere átfogó társadalmi magyarázóerővel bír és sokak számára általánosan elfogadott megközelítéssé vált „antikapitalistának” lenni, ezért részint annak okán, részint annak következményeképp már az elején leszögezi, hogy szocializmusról és kapitalizmusról fog beszélni, de hogy az miként kapcsolódik végül társadalmi-gazdasági valóságunk egészéhez – úgy gondoljuk –, külön értelmezést kíván, amely túlmutat a kisajátító baloldal partizán-létén. A dolgozat jelentékeny aspektusa a tudás és politikai tudás fogalmainak egységét bemutató felépítés, amelyet az egyik szerzőnk magánlevelezései rajzolnak meg és mutatnak be a politikai (tudományos, szellemi, szakmai stb.) munka egyszerre közös és személyes „éppígylétében”. Továbbá úgy alakítottuk ki dolgozatunkat, hogy a szerző gondolatait és elméleteit a kortárs politikai gazdaságtan ismert és elfogadott fogalmi rendszeréig emeljük. [Fraser könyvét oldalszámokkal, eltérő esetben névvel hivatkozunk a szerzőkre. – L. L. Á. és L. L.]
Ezúton hangsúlyozzuk, hogy az egyes szakaszokban kifejtett tendenciák bemutatására „csupán” egyszer térünk ki, miként Fraser könyvére sem nyújthatunk teljeskörű rálátást. Elsődlegesen a fogalmakat rendezzük tudásunkhoz mérten, hiszen a tudás egyszerre kisajátított-kisajátítható, ugyanakkor elsajátítható is. Sajátossága különössé tette, hiszen megalkotta korszakát és minden egyén számára bensőleg saját, számára valóságos, igazi világát, fejlődésének egységes fogalmát. Elkötelezetten hiszünk abban, hogy a tudás fogalmának tisztázása közelebb visz minket egy radikális baloldali kormányzás minden kísérletéhez, ezért hangsúlyozzuk, hogy Fraser Kannibál kapitalizmus című könyve minden tekintetben magyarázattal szolgál az átmenet szerinti geopolitika vertikális és horizontális szerkezetének kialakulására és működésére, ekképp nem csak, hogy ajánlatunkra érdemes, de a széles szakma és politikai akarat minden gondolkodója fontos és aktuális könyvként tekinthet rá. Címválasztásunk arra utal könyvének relevanciáját firtatva, hogy mivé alakul át kulturális mozgalmaink politikai gazdaságtana „a XXI. század első negyedében”.
Kováts Eszter Mércén megjelent „recenziója” e tekintetben elvi hibát vét, bizalomvesztést követel meg (Kováts, 2024). Kováts elemzésében érthető okokból tagadja a tudáshierarchia fogalmát – mily különös, mintha erre utalna Fraser szocializmus koncepciója: véget kell vetni a csőcselék, partizánok, vulgármarxisták és tgmisták bigott korszakának. Ebbe a hibába esik Holpár Anna is az eredetileg Új Egyenlőségen megjelent, majd a Mérce által utánközölt szövegében (Holpár, 2024). Tudniillik nem túlzás állítani: TGM volt az értelmiség Orbán Viktora. Hiszen felfüggesztette az elméletet, erről olvashatunk például Öt tanács a hazának című esszéjében (Tamás, 2022). (Írta: „A rendszert nem lehet úgymond »leváltani«, mert voltaképpen nem rendszer, hanem állapot.” Később ezt terjeszti ki Magyarország „politikájára”: „[…] a haza észfogalma szünetel: nem szemléleti, hanem politikai okokból.”)
Elsőként, Kováts (2024) „összefoglalója” az elfojtott magyarkodás és „vizionárius” 1500-2000 oldalas mélyreható kispolgári alapon megmaradt elemzése: „sem Kína, sem Kelet-Európa vonatkozásában nem volt érdemi mondanivalója. Ami oké, nem lehet mindenhez érteni, csak aki globális elméletet kínál, az nem engedhet meg magának ilyen vakfoltokat a Föld térképén.” Úgy látja a filozófusnő könyve kapcsán, hogy az, „ha valaki egyik-másik témához, korszakhoz, fogalomhoz jobban ért: felületesnek érződik.” Minden bizonnyal ez az ítélet teszi lehetővé azon szerepvállalását, hogy szövege elénk került. Úgy hisszük, hogy fel sem merült benne, hogy átgondolatlan „munkát” végzett és/vagy minden áron tagadni akarta gyakorlati-elméleti hiányosságait. Habár nem is vártunk mást attól a baloldalinak nevezett nyilvánosságtól, aminek olyan megmondó emberek jutottak, akik a vulgármarxizmus-neoliberalizmus tengelyen vesztegelve egyszerűen csak teret követelnek – azt se tudjuk mihez: a felületesnek érzés kinyilvánításához.
Másodszor Holpár (2024) dolgozata hasonlóképpen jár el, amikor Fraser kritikai-magyarázati fellépését egyenesen „egyoldalúan megérvelt elhatárolódás”-nak tartja, és nem törődik azokkal az egyébként helyes megfigyelésekkel, amelyek több helyen előkészítik a Magyarországon jelenleg uralkodó „baloldal” gyakorlati-elméleti elszámoltatását. Észre veszi az ESG nexusát (Erre kifejezetten kitérünk 6. Utószó: Nancy Fraser és az ESG fogalom – „Hogyan falja fel a rendszer a demokráciát, a gondoskodást és a bolygót” című szakaszunkban.), csakhogy elfogultan az „ellenhegemonikus blokk” névjegyzékének keresésére ered a partizán-lét ellenforradalmi lelkületével, így elveti azt a lehetőséget, amely a filozófusnő könyvének egyedüli célja és értelme: hozzászólni a vitához, vezetni a fejlődést, rendszeralkotóvá válni. Tehát a baloldal leghelyesebb hagyományához nyúl vissza, elveti a névjegyeit, korábban felhalmozott névjegyzékét, dialektikájával felfegyverkezve a rendszeralkotás mezejére lép, így beláttatja, hogy nem a korábbiak vezetésére hivatott, hanem (az alkotáselméleti fejleményeknek megfelelően) a fejlődésre, ahogyan egyik szerzőnk fogalmazott: „az új világrendben: a filozófus maga a fejlődés.” (Lits, 2024)
A Lukács-probléma gerjesztése ezért is érthetetlen; könnyen azonosítható, hogy habár Lukács korának politikai gazdaságtanát behatóan elemezte és értőn írta meg, szellemiségét a fejlődés fogalom és a helyes összeillesztés kutatása határozta meg. Ezt kései esztétikai munkáiban egyazon módon rögzíti, az idén elhunyt Fredric Jameson pedig ebben követte és magyarázta, míg Fraser tehát nem mutatkozik előzménynélkülinek, ez alapján bátran állítjuk, hogy a dialektika maga a fejlődés (Lukács, 1978; Hévizi, 2023; Jameson, 2010). Valóban, Lukáccsal szembeni éles látó kritikája magyarázatra szorul: „az áruvá válás az élet összes formáját gyarmatosítja”. A szerző emlékeztet a neoliberalizmus azon fejleményére, amely a kapitalizmus feltételeként az átlényegült-átlényegített területeire támaszkodik, mely törvényszerűség létrejötte és pusztulata egyazon módon igazolja az átmenet sajátos szintézisét. A hidegháború szimmetriáját a neokonzervativizmus részarányokhoz rendelt kompozícióiságával felváltott formációelméleti szükségszerűség tekintetében magyarázza, felbontva a korábbi tekintetet (perspektívát) (p. 47-48.). Még nem elhasznált példánk Theodorosz Angelopoulosz Odüsszeusz tekintete című filmje (1995, 169 perc). Témája, cselekménye egy filmtekercseket kereső filmes különös útja az 1990-es évek balkáni viszontagságai közepette. Szemünket segítő kezei, figyelmünket a kulturális mozgalmak korábbi geopolitikai szerepvállalására vezeti. Meggyőzően mutat rá formai-tartalmi szerkezetében, szerkesztettségében, hogy Odüsszeusz tekintete éppígylétében egykor „Lenin tekintete” volt. (A filmben egy lebontott Lenin szobrot szállítanak uszályon, amit síró és imádkozó nők jajgatása mellett kísérünk figyelemmel.) Odüsszeusz világa (Finley, 1985), az előzményben meglelt és ágált vallomás a létezett szocializmusig átcsapó világ, a lenini örökség sztálini felosztása. Lukács „az élet összes formáját” ezen tekintet (statikus) sztálinizmusaként fogalmazza meg, ellentmondva a formának, hiszen Sztálin tekintete valóban felfüggesztette az elmélet és így a lenini örökség követeléseit (Csunderlik, 2024; Kenyeres, 2024). Lukács átélt-valóságos elmélete, mely a huszadik század egészének boltozata a második világháború előtt és után egyaránt, ezért igaz és mégis vitatott, meghaladott, hiszen nem érthette a fejlődést a hanyatlásban. Így dzsentrizmushoz mért viszonya elméleti ellehetetlenülésben vált korlátok közötti lázadássá, hamis és kívánatos részvételben ellenforradalmi kísérletté, örökségének ellentmondáskomplexumává.
Visszatérve a dolgozat gazdaságpolitikai relevanciájára, ismételten hangsúlyozzuk, hogy azt mindennek ellenére az Európai Unió átalakulása határozza meg. Míg az USA-ból Fraser magától értetődően minden kulturális mozgalom kisebbségi sajátosságát antikapitalista potenciálként bontja ki, rámutatva elkerülhetetlen közösségre ébredésük jelentőségére, addig az európai frakciót is igazgatja. Napjainkban az EU átalakulásának köszönhetően megerősödő kulturális mozgalmak a „kevés párt sok szekta” elv érvényesülésében új szerephez jutnak. A geopolitikai okokból különböző nemzetfogalmak ellenére korábban a földrajzi Európa államai (legtöbbször) közvetlen képviseletet biztosítottak a jelentősebb kisebbségeknek, ma ennek helyébe lépnek a megerősödő nemzetközi (kulturális) mozgalmak. Például korábban jellemzően állami gazdaképviseletek voltak jelen Európában, ma viszont európai farmermozgalom gyakorol nyomást a nemzetközi rendszerekre (Abnett, 2024). Elmélete magyarázatként szolgál a magyar kormány által csak Soros-hálózatnak bélyegzett – Mark Fisher-i meghatározással élve – liberális kommunista mozgalom, az LMBTQ+ közösség, illetve a Magyarországon is uralkodó (nemzetközi) neoliberális-liberális média sikerességére, ugyanakkor az ellenük érzet ellenszenv realitására (Kacsoh, 2022).
További jelentős eredménye a gondoskodás és teljesítmény empirikus-tudományos dialektikájának bemutatása. Következetesen száll szembe azon áltudományos vélekedésekkel, amelyek a gondoskodás és teljesítmény viszonyát, mint alap és felépítmény határozzák meg. (E zárójel hivatkozásait a bibliográfia részeként idézetek mentén pontosítjuk – hiszen ezen elméletek variációinak számos hazai képviselője van, gondoljunk akár Pogátsa Zoltánra (Pogátsa, 2020), Baritz Sarolta Laurára (Baritz, 2022), Köves Alexandrára (Köves, 2022) vagy Zsolnai Lászlóra (Zsolnai, 2022) stb.) Fraser elméleti munkája bátran mutatja be a tudás „természetén” keresztül a gondoskodás és teljesítmény részvételben teljes viszonyainak és rendszereinek átmeneteit egészen a XXI. század első negyedének végéig, mindezekhez pedig történeti áttekintése során gazdag, alapos és megnyerő bizonyítékokkal szolgál. Megfogalmazásunk a következőkön nyugszik: a gondoskodást és a teljesítményt részvételi folyamatnak tekintjük, hiszen a létezett szocializmus időszaka, illetve a neoliberális-neokonzervatív korszak habár külön-külön elsajátította a gondoskodás és a teljesítmény elvét (ugyanakkor párhuzamosan a másik tagadását is), amelyek érvényesítésükkor, mint később látni fogjuk, megteremtették a kisajátítás rendszerének feltételeit, mégis lehetővé tették a tág értelemben vett kultúra megvalósítását, mely „kultúra egyik vonása széles társadalmi csoportok bevonása a közügyekbe, a tág értelemben vett politikai-gazdaságpolitikai irányításba, általánosabban a társadalmat az univerzális-globális értékrend szerinti működtetése.” (Gervai et al., 2019) Tehát a gondoskodás és a teljesítmény elválasztott érvényesítése és tagadása szükségszerű eleme volt a kormányzásért folyó küzdelemnek és az abban érvényesülő részvételnek. Így a tudás „természete” egyet jelent a tudáshierarchia látszólagos ellentmondásának feloldásával, ugyanis a tudás „természetének” dialektikája a részvétel kiterjesztésével azonos, ez jelenti és jeleníti meg a gondoskodás és a teljesítmény tudását.
A 20. század második felében bekövetkező állampolgárrá válás, amelyet a nemzetközi rendszerek megerősödése ösztönzött és kísért, annak tapasztalata – állítása szerint – az akkori technológiai szinten (infrastruktúra-, foglalkoztatás- és technológiapolitika) immáron széles társadalmi rétegeket bevonó kulturális mozgalmak kialakulását okozta (A globalizációban való részvétel ekkor már szervesen a gazdaság és kultúra része volt. – L. L. Á. és L. L.), kritikai magyarázata így ’68 problémái és hatása kapcsán igazgatja a korábbi európai elméleteket. Hasonlóképp bevezet minket azon felfogás elmélyítésébe, ahol a globalizációelmélet egyet jelent a kulturális mozgalmak beható elemzésével. Magyarázata kiterjed a tömeggyártás feltételezhetően Adorno kultúriparán alapuló fogalmának cáfolatán túl a populizmus jelenének vizsgálatáig. Tehát könyve (főleg európai és kiváltképp magyar szemszögből) tudományos alaposággal és radikális képzelőerővel ragadja meg azt az átmenetet, melynek részletes bemutatására ezen dolgozat keretében nincs lehetőségünk, mégis bátran ajánlanánk minden a világra nyitott, szellemi munkát nem megvető, már-már pártos olvasónak, hiszen adekvát és részletes leírása nem csak a következő negyed évszázad folyását mutatja be, de fel is vértez annak radikális újragondolására, tágan értett megformálására.
Elsőként mégis egyik szerzőnk Tatai Erzsébetnek írt magánlevele mentén ezen megelőző korszak alapvető „kritikai pártosságának” sikertelenségét fogalmazzuk meg, melyet követően Fraser állításfoglalása kapcsán a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtani fogalmi rendszerére térünk rá úgy is, mint korunk konfliktusainak radikalizmusára, szükségszerű dialektikájának „mérhető tartományára”.
- Titok a hitben, hitel a titokban
„Igaza van a hit szerepével kapcsolatban is, de mi most a tudásban »hiszünk«.” (Gervai Pál Lits Leventének írt magánlevele, 2024)
„A különböző adatok összegyűjtéséből származó tudás tartalmazza azt a fogalmi rendet is, amiben az adatok rendszerbe szervezhetők; a tudás a helyes, azaz értékrendileg megalapozott fogalmi rend fejlesztése és ismerete. A globalizáció korában az értékrend egyetemes, a biztonság, szabadság, demokrácia és jólét határozza meg a tudás fejlődését. A tudás az értékrend alkalmazása.” (Hőgye et al., 2024, p. 14.) Fraser „tudás kisajátítása” azonban rámutat ezen meghatározások, felismerések szükségszerű árnyoldalaira. Hőgye és társai idézete azonban hozzátartozik a következő magánlevél értelmezéséhez, hiszen a tudás titkot rejt magában és nemcsak elsődleges társadalmi-gazdasági dialektikáját tekintve, hanem szellemi-szakmai lelkiismeretének átmenete okán, erre kritikai-magyarázati igényünknek megfelelően a „4. A tudás kisajátítása, mint a szociális és ökológiai válság mozgatója” című szakaszban térünk ki.
Addig a magánlevelek sokaságában kalauzolva a neoliberális Hádészba vetettség külső-belső lépéseit tárjuk az olvasó elé annak a titoknak a tükrében, melyet ezen bevezető szakaszban az olvasói szempontok figyelembevételével mintegy közösen „leplezünk le”. A dolgozat minden részletében célirányos egyetemi tanulmányokat nem igénylő kritériumrendszernek kíván megfelelni mégis azon túlmutatva, ezért az alvilág „mérhető tartományába” nem fontoskodó vagy korszakos tanulmányokra támaszkodva ereszkedünk alá, hanem az érthetőség egyszerre egyszerű és rövid magánlevelekhez méltó soraival.
„Itt újfent vitánk kapcsán nem különöst vagy közepet detektálok, csak a körforgás tautologikus jellegét, mely Nancy Fraser Marx-értelmezéséből könnyen megragadható – kiolvasásomban: kapitalizmus egyrészt annyit tesz, mint eltávolodni a fenttől és a lenttől.” (Lits Levente Trautmann Lászlónak írt magánlevele, 2024) Itt Fraser „kétszeresen szabad bérmunka” fogalmát értelmezhetjük, mely egyrészt „a javaktól és jogosultságoktól” való megfosztást, másrészt vele párhuzamosan a „nem rabszolgai, röghöz kötött, […] leláncolt” munka alóli felszabadítást foglalja magába. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a kannibál kapitalizmus fogalma a vertikalitást horizontális viszonyrendszerrel társítja, mint intenzív és extenzív beavatkozást a „felhatalmazott” gazdaságba a társadalom korábban nem értelmezett és ekképp érintetlen erőforrásainak bevonása, felhasználása során. Itt áll szemben a kizsákmányolás (vertikális) és a kisajátítás (horizontális) fogalma, amelyek a neoliberalizmusban megnövekedett profitráta magyarázatául szolgáltnak, mint emberi önpusztítás és emberi pusztítás párhuzamos-együttes különböző arányokban kivitelezett megvalósulása (p. 21., p. 28.). Az állítás kibontása a következő: a neoliberalizmusban a kisajátítás domináns „tényezővé” válik a kizsákmányolással szemben, amely inkább a létezett szocializmus időszakát jellemezte. Ezzel magyarázható a csökkenő majd növekvő profitráta a tudás „természetén” keresztül.
Ez a dolgozat fontos reflektív célkitűzésének perspektívája, hiszen a Budapesti Fejlődésgazdaságtani Műhely többségének álláspontját hívja tetemre, nem orrol, nem arcoskodik. Továbbá ez kívánja meg a tudásban benne foglalt „hit” titokzatosságát, olyan félreértett, hamis spiritualitást, mely nélkülözi a kétséget, így minden poklon valamiképp átvezet, megfogalmazza a létfenntartás egyértelmű igényét megvetve a szolgaság és szabadság kétértelmű kategóriáit, mint relativizmus és dogmatizmus egységét. Ehhez a „hit”-hez kapcsolódik egyik szerzőnk magánlevele, amely egy Bodóczky István munkásságát áttekintő Időtranszkripció című kiállítás fejfejtéseként, annak párbeszédében született (kurátor: Tatai Erzsébet, MKE, 2024).
„Megerősítenélek abban, hogy az általad is érzékelt spiritualitás nem ok nélküli, sőt talán a kiállítás közepén az 1989-es Porta del Paradiso című munka elhelyezése ezért is volt merőben kritikai olvasatomban. Valóban azt gondolom, hogy a mű központi kérdésfelvetése az arányok gondolata mentén a rendszerváltáskori megnyilvánuló és kirobbanó neoliberális-neokonzervatív vitában történő állásfoglalás, ezzel magyaráznám a későbbi strukturális használatát és megfogalmazását a papírsárkány-létnek, hiszen egyedüli feltétele, stabilitása éppen szerkezetéből, szerkesztettségéből és a hozzárendelt megfelelő röptetésből adódik. Nyilván a természet ebben, mint a folyamatos globális átmenet metaforájaként fogható fel, mely ennek értelemében végsőkig társadalmi, mégis, ha a munkaerőpiac megvalósulását e kor szerint fogjuk fel, »természetes munkanélküliségről« kell beszélnünk; mily beszédes…
Mégis a probléma tovagyűrűzik a kiállítás »reflektív« adottságaiból fakadóan, amikor az időtranszkripció (a nyomat a fentiek szerint válik – szerintem – ebben a formában érthetővé) újraíró jellege mintegy reflektál a kapu bezárva maradására, sőt a paradicsom kapuja mögött rejlő titokra. Ezzel párhuzamban mostanság elég erősen él bennem a gyanú, hogy a kései kapitalizmus (ez sok értelemben önkényes választás) kritikai fogalomhasználatában az értékelmélet az értékrend fogalmával kezdődik a munka vagy szabadság, vagy hasonlók helyében. Ez az a fajta »titok«, mely mintegy magyarázata is az ezen korhoz értett »néma párt« elméletének. Tehát az érzékelt spiritualitás ezzel azonos problematikája túlmutat ezen és a piacideológia szempontrendszerének működését tekintve belátható, hogy a piac értékelmélete ebben a korban a piac és a kapitalizmusé a kapitalizmus. Habár ez látszólag aporia, elgondolható a titok szerepe a létfenntartás, a túlélés érdekében, így nem kizáró polémia, hiszen dialektikáról kell beszélnünk; a művészet mindössze csak egy ilyen világban vezette be a befogadót és a maga tragikus iróniájának ellenére a művel és a művésszel mégis átélhetővé, túlélhetővé tette azt. Ebben pedig helyzetünk valós értékelését és szükségszerű bizonyítását látom magyarázatként, kritikaként: élünk és annak ellenére élünk tova, hogy ez a kurátori munkádban már jelen van, úgyszólván a Porta del Paradiso újrastrukturálásával már az új világrend kapujában.” (Lits Levente Tatai Erzsébetnek írt magánlevele, 2024)
- Kannibál kapitalizmus, mint a korszakolás problémája és az átmenet geopolitikája
„Úgy vélem, a »kapitalizmus« ennél többet jelent: egy olyan társadalmi rendet, amely hozzásegíti a profitorientált gazdasági rendszert ahhoz, hogy a gazdaságon kívül vadásszon a működéséhez szükséges ráfordításokra – a természettől és az alávetett embercsoportoktól kisajátított javakra; a krónikusan alábecsült vagy teljesen semmibe vett gondoskodási munka számos formájára; közjavakra és közhatalmakra, amelyeket a tőke egyszerre használ és megnyirbál; valamint a dolgozó emberek energiájára és kreativitására.” (p. 17.)
Visszautalunk a korábbi leírásra a téma fraseri keretezése érdekében. A kannibál kapitalizmus fogalma a vertikalitást („kétszeresen szabad bérmunka”) horizontálisan egészíti ki, mint intenzív és extenzív beavatkozást a „felhatalmazott” gazdaságba, a társadalom korábban nem értelmezett és ekképp érintetlen erőforrásai bevonásának, kannibalizálásának érdekében (p. 28.). Ezt értelmezzük úgy, mint geopolitikai összefüggés a kereskedelmi háborúk, védelmi költségvetések, megszorítások világpolitikai, mozgalmi átmeneteiben; ez a fenttől és a lenttől vett eltávolodás, a globális-lokális politika megvalósulása a világpolitikai akaraterő formaadásában, és mint ilyen a megbízó hitelét és az ügynök esetlegeségét vonja kérdőre – ez lett 2008 szakmai lelkiismerete és feloldása a társadalmi kormányzás (social governence) elősegítésében. E tekintetben mégis ellentmondásosan állapítja meg Piero Sraffa igazát a következő tételmondat kapcsán: „áruk termelése áruk révén” (p. 29.); saját elgondolása alapján a globalizáció elmélet és a XXI. század első negyedében újra megvalósuló pártelmélet saját támaszának nyílt cáfolata, szembeállíthatjuk vele tételesen: egyszerre van tudásunk a jóról és a rosszról, tisztán fejlődésről és tisztán hanyatlásról, azaz nem zavarosban halászunk, hanem a várakozás cselekvésbe csap át. Például a geo- és technológiapolitikai szempontrendszer éppen a kulturális mozgalmakat ágyazta be az európai gazdaságpolitikába, mintegy a fejlődés motorjává téve azokat, amelyek korunk fejlődés fogalmában a negatív dialektika értelmében – nevezzük most így – helyet kaptak Frasernél is. (Lásd lejjebb a polgárjogi mozgalmak kettősségét.)
Példának okáért az AI mozgósítja a kulturális-művészeti alrendszer és a tudományos alrendszer szorosabb együttműködését, fluxusművészetét, lehetővé teszi a teljesítményelv és gondoskodás egységét, azok fogalmainak újra meghatározásával. Napjainkban a művészet megköveteli a szükséges fogalmi készlet kidolgozását. Ennek megfelelően az elmélet és az eszme, a párt és a barátság tudomány szerinti lényege minden műalkotáskomplexum megközelítése, újrastrukturálása, kormányzássá fokozása. Tehát meg kell határoznunk a várakozás útját a cselekvésig, a cselekvés útját a fejlődésig, így a kettő azonosságát a művészethez és a tudományhoz rendelt politikai tudás érvényesítésében. Fraser – álláspontunk szerint – ezért tudja megfogalmazni a politikai gazdaságtan elsőbbségét „a politika vezeti a gazdaságot” praxisában: „Történetileg tehát lényegében kijelenthetjük, hogy az állam »alkotta meg« a kapitalista gazdaságot. […] a gazdasági és politikai hatalom egymástól elkülönítve létezik; saját hatáskörökkel, közvetítő eszközökkel és működésmódokkal.” Ekképp „a látszat ugyanis csal. A kapitalizmus egyik különlegessége, hogy az őt felépítő társadalmi viszonyokat úgy kezeli, mintha gazdaságiak lennének.” (p. 41., p. 47.) Pontosítjuk a Fraser szerinti kisajátítás és kizsákmányolás kettős-párhuzamos kapitalista hajtóerejét: „A valóságban persze vajmi kevés választásuk van; a termelési eszközökhöz való közvetlen hozzáféréstől megfosztva önfenntartásuk egyetlen módja, ha bérért cserébe munkaszerződésbe lépnek egy tőkéssel. Ez a tranzakció azonban nem az ő kezükre játszik. Ami az első nézőpontból egyenértékű áruk cseréjének tűnt, az Marx szemszögéből nem más, mint egy bűvésztrükk.” (p. 70.)
Ebben fogalomhasználata miatt nemcsak a Márió és a varázsló klasszikusára ismerünk, hanem „a dolgozó emberek energiájára és kreativitására”, a fejlesztés- és ágazatpolitika nexusa a startupok korának, innovációéhségének közepette mondhatni a képzelet ereje, amely a tőkés fluktuáció bázisaként, illetve az egyéni motivációk alapján az újabb termelőeszközök észrevételezéséből, kannibalizálásából szerzi hajtóerejét, így a profitráta emelésével növeli a kizsákmányolást. Ez alapján súlyos összefüggésre következtetünk: minden fejlesztés, amely piacivá válik (később látva, hogy a gondoskodási munkákból táplálkozva, idesorolva a szellemi munkát is), megteremti, igazolja a kannibál kapitalizmus terhelt realizmusát. „Ez a probléma jelenik meg A hosszútávfutó magányosságában [rendezte Tony Richardson, 1962] a visszamaradás vagy elhagyás dichotóm aporiájaként; az »új világrendben« legyen tehát másként közösségiségünk társadalmi relációjában. […] Vergilius írta a következő sorokat ötödik eklogájában: »Majd sírdombot emelve, e vers díszítse a dombot: / ’Én, ki az erdőkből hírem felvittem az égig, / Alszom alant, szép nyáj százszor szebb pásztora, Daphnis.’« [ford. Lakatos István] Ha a klasszikus és kortárs politikai gazdaságtan a kapitalizmusban a fenttől és a lenttől vett eltávolodást követi, követeli meg, akkor ez méltán utópisztikus – mint mondják” (Lits Levente Tósoki Samu Kaplonynak írt magánlevele, 2024)
Ezzel zárjuk a korszakolás problémáját és a világpolitika adta geopolitikai átmenet absztrakt elvrendszerét, habár Fraser példasorozatára, gazdaságtörténeti áttekintésére nem térünk ki ezen szakasz bizonyításaként, mégis úgy gondoljuk, hogy az olvasó eggyel magasabb absztrakcióra emelkedett, remélhetőleg „tudóshoz méltó” szakasszal fogja szembe találni magát, de „immáron” felvértezve egyik szerzőnk értelmezői magánleveleit, kiegészítő füzérjeit követően.
- A gondoskodás politikai gazdaságtana a kulturális mozgalmak fejlődésében
A 3. pont keretében a termelt és újratermelt ellentétének fennálló dialektikáját határozzuk meg. „Társadalmi rendszerünk kiszipolyozza azokat az energiákat, amelyek a családokról való gondoskodáshoz, a háztartások vezetéséhez, a közösségek fenntartásához, a barátságok ápolásához, politikai hálózatok létrehozásához és szolidáris kapcsolatok kiépítéséhez volnának szükségesek.” (p. 104.) Meglátásaink érthetővé tételéhez egyik szerzőnktől idézünk: „Súlyos dolog, de még napjainkban sem értett, milyen tragédia a fejlődés azon torz elgondolása, mely szerint a termelésnek két hagyománya van: a hitet teremtő és a kapott hit által alkotó, a valóság és az abban mozgó, a termelés és a termelt. (Lukács Györgynél a gyakorlat és felfüggesztés, ez öröklődött át és valósult meg a neoliberális formában úgy, mint a munka- és tudásalapú társadalom kettőse.) […] Pedig nem kell, hogy így legyen, hiszen lakóként mindkettőben szükségszerűen annak egységében részünk van, ami néhol látható és láthatatlan, új és újratermelt formában ismerszik fel. […] hiszen »A kezdetben benne van a folytatás és a vég, a jelent átszövi a múlt, és bármennyire a jelen pillanat felé fordul is figyelmünk, már készülünk az elkövetkezőkre.« (L. Gy. idézi Thomas Mannt u.o. 362. o.)” (Lits, 2024)
Lukács hagyományát követve, mely szerint a szellemi munka is produktív munka (Korábban improduktív társadalmi meghatározása végett a fizetetlen gondoskodás szerves része volt. Így kisajátítás domináns „tényezővé válik a kisajátítással szemben.), megérthető a létezett szocializmus létezett tudást érvényesítő pártelmélete: „Legyen” pártértelmiség. Azonban pont ezen a ponton megérthetjük létezettségének bukását is: a tudás, a humántőke, a szellemi munka és a hozzá rendelt termelőeszköz-lét kialakította a kisajátítás bázisán a neoliberalizmus hihetetlen egyenlőtlenségét (lásd a startup világ a korábban kifejtett gazdasági működését). Ezt Fraser a következőképpen magyarázza okot adva ezen bekezdés Lukácshoz kötött megállapításához: „Ironikus módon tehát a rendszer által »nem produktívnak« címkézett gondoskodási munka állítja elő azt a munkát, amelyet a rendszer »produktívnak« tart. Igaz persze, hogy a gondoskodási munkák nagy része a hivatalos gazdaság értékfelhalmozási körein kívül helyezkedik el – otthonokban, szomszédságokban, civil szervezetekben és közintézményekben.” (p. 108.)
Figyeljük meg a jóléti államok mégis kettős rendszerét, hiszen pont az állam lép be ezen területek jelentékeny finanszírozójaként: a korszak „állama” infrastruktúra- és ágazati politikát művel követve a geopolitikai és űrverseny adta tudás- és technológiaközpontú versenyfutást, eladósodik átterhelve a kizsákmányolás ezen terület „kezeléséből” fakadó költségeit az újonnan kisajátított ökológia rovására. Az energia-, erőforrásigény pedig technológiát teremtett, a technológia az erőforrás kiszipolyozásának és felhasználásának forradalmát párhuzamosan-együttesen hozta létre megelőlegezve a globális kereskedelem és a kannibalizált globalizáció korszakát (p. 111., p. 128.). Ennek összefüggésrendszerére a 4. pontban térünk vissza követve Fraser kulturális mozgalmakat igazgató, világpolitika szervezte gondolkodási-elméleti rendszerét. Politikai gazdaságtani felsorolását Fraser 4 meghatározó válsággal keretezi: „Itt is ugyanúgy megjelenik (1) a merkantilkapitalista rendszer a 16. és 18. század között, (2) a 19. században a liberális gyarmatosító, (3) a 20. században az államilag irányított, (4) végül napjainkban a pénzügyi kapitalista berendezkedés.” (p. 112.) A kulturális-művészeti alrendszer és a politikai gazdaságtan napjainkban elkötelezett párhuzamos-együttes mozgást valósít meg a korábban taglalt titokhoz rendelt hitelének „kétszeresen szabad” dialektikájában. Erre már korábban utaltunk a 2. szakaszban; később bizonyítandón a termelt és újratermelt dialektika, illetve a tudás termelőeszköz-létének gazdaság-, technológia- és foglalkoztatáspolitikai megvalósulásban jelentőssé válása egyszersmind magyarázatot kíván és követel az átmenet lukácsista alkotáselméletének szükségszerű megszüntetve-megőrzésének okán, de ennek oka mégis egy: „Lukács haladta meg következetesen azt az álláspontot, miszerint a szellemi alkotómunka improduktív.” (Gervai Pál Lits Leventének írt magánlevele, 2024)
PEZ cukorkától a Tanácsköztársaságig
A feminista mozgalmak 20. századi mozgása éppen ezért jelentős Fraser átfogó narratívája szerint. A Maria Mies-től beemelt „háziasszonyosítás” fogalma a kulturális mozgalmak technológia- és infrastruktúrapolitikai kiszolgáltatottsága miatt – állítása szerint – egyszerre szolgálta a kor kapitalista berendezkedésének igényeit és igazodott a globalizációelméletben, a fejlődésben megnyilvánuló szellemiséghez (p. 116.). Az elhunyt magyar képzőművész, Szabó Eszter Ágnes talán utolsó, 2024-ben adott interjújában, a 2000-es évek kapcsán a következőt állította: „Minden háziasszony DJ.” Ez a megfogalmazás túlmutat Fraseren, ugyanis a kulturális-művészeti alrendszer és a tudományos alrendszer szorosabb együttműködése egyszersmind a Fraser által felsorolt mozgalmak jogállami demokratizálódása – Fajgerné-t idézve a „háziasszony katalizátora”, mely demokratikus sajátosság szükségszerű feltétele a bevezetésben bemutatott új európai relevanciának. (Ez jelenik meg Szabó Eszter Ágnes után hagyományozva egészen különböző formákban magyar kortársak terén Dallos Ádám, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Lóczi Judit, Kálóczy Eszter, Kocsi Olga, Süveges Rita, Szilák Andrea, Tranker Kata, Vékony Dorottya stb. művészetében.)
A 2000-es évek társadalmi és technológiai szerkezete a korábbi feminista hullámokat felváltva ezt a „háziasszony-létet” a piaci bizonytalanságok ellenére részvételi, közösségi platformmá fokozta, tehát a „háziasszonyosítás” átmeneti kategóriája nem vonatkozhat a technológia és kultúra kettős kiszolgáltatottságára. Az összhang kívánatossága már korán megmutatkozott Chantal Akerman Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. című filmjének (1975, 202 perc) és Martha Rosler Semiotics of the Kitchen című rövidfilmjének (1975, 6 perc) együttes-párhuzamos szúrás/döfés gesztusában (’68 után); a kulturális mozgalmak szerepe az átélt, a megvalósított fejlődés és feltételeinek érvényesítése. Akerman filmjében mind az ízlés mind a mozgólépcső, pláza stb. társadalmi-egyéni kibontakoztatása, mind a fiú kérdéseiből átszűrődő történelmi kibontakoztatás ennek azonosságát mutatja be. Míg a 20. században látszólag a technológiai-gazdasági folyamatok ellentmondtak a kulturális mozgalmak egyszerre külső és belső igényeinek, addig a 21. század első negyedét már ezen látszat meghaladása jellemezte. A kulturális mozgalmak minden technológia- és infrastruktúrapolitika alkalmazásának feltételei, ez szolgálta a Fraser által elemzett kor kapitalista berendezkedésének igényeit és igazodott a globalizáció elméletben, fejlődésben megnyilvánuló szellemiséghez.
Másrészt a tudás kétosztatú szerkezete, tehát kritikai és magyarázati, negatív és pozitív fogalmi-tartalmi egysége, úgy értelmezi a láthatatlan munka örökletes modernista kategóriáját, mint ami minden egész minőségbe átcsapó szerves része, amely kormányzássá támad, következetesen és egyértelműen fokozza politikai akaraterőnket, részvételünket, társadalmunk és személyünk inkluzív fejlődését; így minden láthatatlan munka láthatóvá tétele alkotás, igazgatás és mozgalmiság egysége, a különösség és formaadás igazi, valóságos célja. Ez az elem feltételezhetően a könyvben nem vizsgált, perspektívájából nehezen belátható Uniós átmenet hiányzó, sajátos értelmezéséből fakad, mégis a kontinens alapvető politikai működését tekintve a földrajzi Európa minden országának biztosított különös részvételi fórum kifejtette várt és ezért az utolsó pillanatig hangsúlyozandó hatását: a „néma párt” helyét egy megújult pártértelmiség vette át. Ez a bekezdés címének egyetlen oka, megragadható, elvont-valóságos dialektikája: várakozástól a cselekvésig.
A geopolitikai és pártelméleti összefüggések adta átalakuló államszerkezet a jogállamiság kezdetleges szintjéhez mérten az állami hitelben biztosított állampolgárságot például az USA lakosságának, mely bázison a polgárjogi (és emberi jogi) mozgalmak kialakulásában a kapitalizmus állama a várakozások ellenére a kisebbségek és elesettek folyamatos kisajátításán és kizsákmányolásán túl (főként nemi és faji különbségtételek során) szerkezetet váltot, felfedezett újabb szörnyűségeket, a mozgalmiság és igazgatás egységét és a tudás végletes kisajátítását (p. 121-129.). Itt már a fenntarthatóságot, a szociális és ökológiai válságokat kísérő kulturális mozgalmakat szükséges tárgyalnunk, amelyeket politikai gazdaságtani és gazdaságelméleti jelentőségük miatt a következő, különálló szakaszban vizsgálunk.
- A tudás kisajátítása, mint a szociális és ökológiai válság mozgatója
A gondoskodás és a tudás politikai gazdaságtani összefüggései a tudásalapú társadalom homályos modelljét vizsgálatunk részévé emelik. Ahogyan Fraser könyvét a Budapesti Fejlődésgazdaságtani Műhely kereteit tágítón igazgattuk, úgy említjük meg a jóléti államokban kialakuló és a neoliberalizmusban kifejlődő tudásbázisú kisajátítás átmeneti kritikai pozícióját, annak szerves jelentőségét is. A „tudásátadás nélkül nincs lehetőség még az újratermelés elemi szintjének fenntartására sem. Az egyetem nemcsak az innováció hajtóereje, hanem az üzemmenet fenntartása is igényli az egyetemi támogatást. A tudás önálló termelési tényezővé vált, ezért szükséges önálló intézményi és jövedelemelosztási formát rendelni hozzá.” (Hőgye et al., 2024, p. 15.) Tehát a társadalmi egyenlőtlenség gyors letörése a hozzáférés forradalmi kiterjesztésével kezdődik, ezt fedezi például az AI technológia és az ENSZ által képviselt vakcina-nacionalizmus ellenes álláspont egyértelműsége. Fraser továbbra is aggodalommal figyeli a klasszikus bérmunkára kényszerítés tendenciáinak fokozódását, sajátosan gondoljunk a belső képzések elterjedésére, melyek sok tekintetben felváltják és megkérdőjelezik a hagyományos egyetemi képzések és tudáscentrumok önállóságát és létét, melyek megerősítéséért számtalan szociáldemokrata folytatott küzdelmet. (Magyarországon az egyetemek mindennapjainak részévé vált az általános modellváltás, illetve a vállalati és munkáltatói jelenlét.) Radikális baloldali magyar közgazdászok ebben mégis a fejlődés ellentmondásos természetére ismernek, kiemelve a társadalmi kormányzás (social-governence) kínai törekvéseit, azok különös egységét (értsd: gondoskodás és teljesítmény; Mátyás-Péter & Tósoki 2024).
A titok és tudás együtt állása hagyományos érv volt a fejlődés eszkatológiája mellett, mely valóságosan mindig is jelentős része volt az elméletnek, mégis talán túlságosan hangsúlyos elemmé vált. Legerősebben hiányzott annak etikai horizontja, egyfajta hamis dogmatikát teremtett magának. Erre utaltunk a dolgozat első szakaszában, amikor „a tudás titkot rejt magában” tézisével egyszersmind ki kívántuk fejezni azon szellemi-szakmai ellehetetlenülés okát, amelyet Fraser tüzetesen megír, és amely nem tette lehetővé ilyesfajta elméletek elterjedését a 2008-as válságot követően. A tudás ellentmondáskomplexum volt kisajátítható és elsajátítható természete miatt: a tudás természetből kifolyólag nem kisajátítás vagy elsajátítás, de a kisajátítás és az elsajátítás természetből kifolyólag tudás.
Ez számos formában megvalósult a szerző elméletének fogalmi áttekintése szerint: a titok, a tudás és a teljesítmény alvilágán túlmenően a kisajátítás, elsajátítás, visszasajátítás fogalmi rendszerében ez tisztán leírható a kolonizáció „terra nullius” kategóriájával („senki földje”). (p. 190.) Ennek bizonyítását a magyar nyelv összefüggései alapján mutatjuk be, amelyet az olvasó belátására bízunk. Beszélhetünk magányról és otthonról, mindkettő egy fokozott állapotot ragad meg, természetből kifolyólag egy egyénhez rendelt saját világot, melyet, mint magányos és otthonos élünk át. Ez a két fogalom objektivitásában valósággá fokozható, ha magányosságról és otthontalanságról beszélünk. Azt gondoljuk, nem véletlen az sem, hogy ezen fogalmak vonatkoznak a tudomány tárgykörébe. Eljutni az egyeditől az általánosig szükségszerűen különösséget hoz létre, mégpedig az átélés szerinti tudás viszonyában. Ez a tudás példáink alapján kettős, pozitív és negatív dialektika, hiszen a tudat, tudatos, tudatosság ellentétes folyamatot hordoz magában, és ez nemcsak a tudatos tudatossághoz mért közelségben, hanem a tudat, tudatlan, tudatlanság viszonyában. Míg előbbi az elsajátítás mozzanatát fokozza és határozza meg természetből kifolyólag minden realitáson, addig az utóbbi a kisajátítás világában partikulárissá váló saját világot emeli az általánosig. Kimondható, hogy míg tudatossá válásunk merőben akaratunk sajátja, addig tudatlanságunk a szervestől, a hozzáféréstől megfosztott megvalósulásunk zárt és teljes egysége.
Habár a harmadik szakaszban a tudás és ökológia társadalmi-gazdasági bázisára úgy hivatkoztunk, hogy dolgozatunkban mindeddig nem tértünk ki a könyv jelentékeny részét alkotó történeti áttekintés részletezésére. (p. 139-199.) A szerző következetes a tárgykör kapcsán, kiemeli, hogy az átmenet válságos lesz, különösen az ökológia állapotát értve: „korszakalkotó válság” közeleg, ugyanis „a kapitalizmus ökológiai ellentmondásának időbelisége nem »csupán« fejlődési jellegű.” (p. 189.) Fraser egy későbbi (látszólag ellentmondó) kijelentése példaként említhető: „A krízis ugyanis nemcsak a rendszer zavarairól szól, hanem az ezekre adott társadalmi válaszokról.” Amennyiben a válság fogalma egy kollektív állítás arról, hogy a rendszer megváltoztatható, számolnunk kell azzal, hogy a „korszakalkotó válság” egyszersmind az alkotás kollektív állítása. A szerző ennek kibontakozó tendenciáit fedezi fel baloldali és jobboldali populizmusban tekintet nélkül. A gazdaság látszólagos elsőbbségét felváltja a politika egyértelmű elsőbbsége. Gramscit idézve éppen ezért emeli ki, hogy miként a gazdaság-társadalom-ökológia fogalmi rendszerei átalakulóban vannak, ez elmondható a tágan értett politikai és azon belül a közhatalmi működésre, szerkesztettségre is; lényegileg a köztesség, az átmenet kormányzása zajlik. (p. 224-227., p. 231.)
- „Szocializmus a 21. században?” – a kulturális mozgalmak fejlődése és szerepe a „XXI. század első negyedében”
Cikkünk elején elfogadtuk a recenzív mesélés terhelt szerepét, ezzel egyben arra is vállalkoztuk, hogy a neoliberális-neokonzervatív dichotómia titkára fényt derítve a kulturális mozgalmak nyomába eredünk, kifejezve a fejlődés valóságos szerepét örökölt korszakunkban. Három szakaszban kritikai széljegyzeteinkkel ellátva bontottuk ki Fraser könyvét az olvasó számára; sorban: (2.) Kannibál kapitalizmus, mint a korszakolás problémája és az átmenet geopolitikája (3.) A gondoskodás politikai gazdaságtana a kulturális mozgalmak fejlődésében (4.) A tudás kisajátítása, mint a szociális és ökológiai válság mozgatója. (5.) Ebben a „Szocializmus a 21. században?” – a kulturális mozgalmak fejlődése és szerepe a „XXI. század első negyedében” című utolsó epizódban az eddigi megállapítások összegzésével Fraser „szocializmusára” térünk rá, hogy felismeréseinkkel meghatározzuk: „legyen” a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana.
Könyve, a Kannibál kapitalizmus a cikkben felsorolt irányítási és mozgalmi egységben Nancy Fraser szellemiségének megfelelően felfejti a kisajátítás ellenszerét a megszokott ellenzőiségén túl; reálutóiáról beszél, szocializmust mond, a szociáldemokraták nyitását vezeti fel a radikális baloldal felé és viszont. E tekintetben az újbaloldali Bázis könyvek másik magyarra fordított kortárs elméletalkotójának, Erik Olin Wright: Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században című művének szöges ellentéte (Wright, 2022). A korábban általunk felvetett dialektika: a kisajátítás, elsajátítás, visszasajátítás fogalmi készletét feltételezzük, hiszen „megfejtései” nem tükrözik a „kisajátítók kisajátításának” lánglelkű imperatívuszát, sőt módszerei és rejtve a tudás termelési tényezővé tétele a kisajátítás fogalmát – értelmezésünk szerint – a visszasajátítás fogalmával váltják fel; számára az elsajátítás a fejlődés ösvénye, a visszasajátítás pedig egyszersmind átlényegítés.
A Budapesti Fejlődésgazdaságtani Műhely szerzői ennek megfelelően fogalmazzák meg a tudás szerkezetét [általunk már idézett] tételükben: „A tudás önálló termelési tényezővé vált, ezért szükséges önálló intézményi és jövedelemelosztási formát rendelni hozzá.” (Hőgye et al., 2024. p. ) Ellenpólusként a sokszor pionír mégis dogmatikus-konzervatív Artner Annamária 2019-ben írt MARX 200 című könyvéből idézünk: „Úgy látszik, a tőkerendszer semmiféle ráolvasással nem szelídíthető meg [a forradalom sem – L. L. Á. és L. L.]. Ha pedig így van, akkor a Marx által kínált megoldás – a kisajátítók kisajátítása – sem veszített időszerűségéből. Hogy ez meredek, azzal Marx is tisztában volt, mint ahogy általában eredményeinek a fennállóra nézve megsemmisítő voltával is.” (Artner, 2019, p. 128.) Természetesen ez nem elhatárolódás Artner „még radikálisabb fordulatától”, ellenkezőleg, pont annak a fejlődésnek, annak az elmélettörténeti fejleménynek a következményeként kívánatos meghatároznunk, amely mindezidáig fennállt, mégis helytelenítjük radikalizmusának kormányzást tekintve vett önjogát. Számunkra a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana több mint az elitek tekintete és több megannyi zendülés elutasításánál. Úgy hisszük, ebben a dolgozatban több ponton tudtunk amellett érvelni, hogy amikor valamennyien szocializmust mondunk, reálutóiáról beszélünk, és a szociáldemokraták nyitását vezetjük fel a radikális baloldal felé és viszont; ez az elsajátítás „tudománya”.
Cselekvési terve, szocializmusa öt tételen, elven alapszik, melyek közül az első három mondhatni általánosan elfogadott: (1) újra kell alkotni a termelés és újratermelés viszonyát, (2) túl kell lépni a zéró összegű játék formáin, együttműködésre van szükség, (3) fel kell lépni a potyautasság és eredeti felhalmozás örökségén, kizárólag a részvétel alakíthatja a társadalmat. Utolsó két tétele azonban messzemenőkig több mint szócséplés, nemcsak a nagy „Nyugat” számára, hanem alapos tudományos munkájából fakadóan a magyar közgazdász szakma súlypontjait, „jogosultságait” megváltoztatón. Fraser szerint (4) az emberekről való gondoskodás, a természet védelme, illetve a társadalom demokratikus önigazgatása a szocialista kormányzás fókusza [Ez egyfajta ESG fogalom, vagyis inkább ebből egyfajta ESG fogalom származtatható. – L. L. Á. és L. L.] A hatékonyság és a növekedés per definitionem nem lehet kormányzás, ezért nem lehet a természetnek rendelt társadalmi kormányzás sem. „Néhány környezetvédő állításával szemben ez nem azt jelenti, hogy ellenkező irányba mutató parancsként a nemnövekedést kell intézményesítenünk.” (p. 252., p. 255.) Ennek megértését segíthetjük az ökológiai válság kapcsán általunk nem említett transzökologista ökopolitikát igenlő állásfoglalásával. Magyarán a természetnek rendelt kormányzás az azon keresztül felfogott társadalmi-gazdasági rendszert igazgató politika hozzárendelése. A társadalmi-gazdasági rendszert igazgató politikát célszerű kormányzásnak, esetünkben társadalmi kormányzásnak neveznünk, amely a természetnek rendelten kormányoz. Ez a természetnek rendelés pedig nem a természet és társadalom állandósult viszonyát jelenti, sokkal inkább egy ökoszisztémát, komplexumot, ezért azt nem a természethez, hanem a természetnek rendelt társadalmi kormányzásnak nevezzük, hogy elméleteit a kortárs politikai gazdaságtan ismert és elfogadott fogalomkészletéig emeljük.
(5) Lezárásként ide soroljuk a piac kívánatos kereteit: „ne legyenek se felül, se alul, lehet azonban néhány valahol középen.” Ennek megfelelően „A szabály tehát, hogy felül nem lehetnek sem piacok, sem magántulajdon.” Az alul kapcsán is így vélekedik, hiszen a részvétel fókuszában nem beszélhetünk alapszükségletekről úgy, mint változatlan, kultúrán felülálló „természetről”, habár elismeri, hogy mint ilyen javak a demokratikus döntéshozatalnak kizárólagos felügyelete alá tartoznak. „Bármilyen döntés szülessen is azonban, ezen szükségletek kielégítése alapvető jog kell, hogy legyen, és nem függhet attól, hogy valaki képes-e megfizetni őket. Ami azt jelenti, hogy azok a használati javak, amelyeket annak érdekében termelünk meg, hogy ezeket az igényeket kielégítsük, nem válhatnak áruvá. Ehelyett közjavaknak kell lenniük. Ez pedig ellenérvként hozható fel a feltétel nélküli alapjövedelemmel szemben, ami pénzt fizetne embereknek azért, hogy az alapvető igényeiket kielégíthessék, és így pont hogy áruként kezeli az ehhez szükséges javakat. […] Nem lehetnek piacok alul.” (p. 257-258.) Fraser ezek után a szocializmus és a piac konkrét szerkezeti összhangjára tér. „A hagyományos szocialista ódzkodás a piacoktól rögvest alábbhagyna, ha a piacok működése nem járulna hozzá a tőkefelhalmozáshoz és a társadalmi többlet magánkézben csoportosulásához – amik egyben el is torzítják a piaci dinamikákat. Amint a felül és az alul társadalmi irányítás alatt van, és nem áru többé, a középen álló piacok szerepe is átalakul. Ez az állítás még úgy is igaznak tűnik, ha nem látjuk pontosan, hogy mindez hogyan történne.” (p. 258.)
Megelőlegeznénk, hogy Fraser elmélete ismerős lehet a Budapest Fejlődésgazdaságtani Műhely munkáját követőknek, ha Szabó Eszter Ágnes MOME-n bemutatott market art fogalmára gondolunk, amelyet egyik szerzőnk írt meg a Budapesti Fejlődésgazdaságtani Műhely Világpolitika és Közgazdaságtan című folyóiratában. Egyik szerzőnk úgy fogalmazott: „Az art market és a market art lényegi különbsége az emberi egybekapaszkodás eredménye, hiszen a művészi áruvá válása ellentmondáshoz vezet, míg az áru művészivé lényegítése egyet jelent a felemelkedés egyértelmű és kizárólagosan művészeti modelljével, ahol a piac csak kiegészíti azt a sokelemű komplex hálózatosságot, amelyben az ember egyedül mutatkozhat embernek, egyedül mutatkozhat a természet-áhítatban a totális igazság birtokosának.” (Lits, 2023) Ugyanúgy elmélete előzményszerű visszatükrözése egyik szerzőnk A fejlődés társadalmáról című beszédének, ahol a következőket mondta: „a fejlődés társadalmában a művészet politikai gazdaságtani tartam, a politikai gazdaságtanban pedig elkerülhetetlenül a művészet szükségszerűsége érvényesül.” (Lits, 2024) Tehát egyik szerzőnk Fraserrel egyetértőn mégis csak vitatkozik: álláspontja szerint a művészet és esztétika nyelvén már pontos előrejelzéseket tudunk megfogalmazni az átalakuló piac fogalom kapcsán. Kimondja azt a tételt, amit Fraser nem tudott elképzelni elméletének közepébe, hogy a vita a tudás fogalmáról zajlik. Elfogadott volt, hogy a jóról van tudásunk, a fejlődésről van tudásunk, csakhogy ez a fajta „hit” titkot rejtett, titokká vált annak érdekében, hogy túlélhessük a kort, amelyben a piac értékelmélete a piac volt, a kapitalizmusé pedig a kapitalizmus. (Hasonlóképpen képzelhető el a fejlődés tagadása egyházának eszkatológiája.) Fraser újdonsága e tekintetben félreérthetetlenül az, hogy tudományos-elméleti megalapozottsággal állítja, hogy egyszerre van tudásunk a jóról és a rosszról, tisztán fejlődésről és tisztán hanyatlásról; kérjük az olvasót hozzon ítéletet a két álláspont kapcsán.
Számára a zavarosban halászás az érték- és pártelmélet pontos meghatározását és egyként történő megvalósulásának igényét jelenti, tehát a várakozásban cselekvésre sarkall, és megerősíti a bevezetésünkben írtakat: „Elkötelezetten hiszünk abban, hogy a tudás fogalmának tisztázása közelebb visz minket egy radikális baloldali kormányzás minden kísérletéhez”. Állíthatjuk, hogy ez az út igenlő meghatározást kíván: a szocializmus a létező tudás érvényesítése. (Jól orientált Lukács György értelmezései mellett, ennek szellemisége hatja át Fredric Jameson A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája című könyvét is. – Lukács, 1978; Jameson, 2010) A kulturális mozgalmak fejlődése és szerepe tisztán ez: a művészeti alrendszer és a tudományos alrendszer megvalósult legszorosabb összefüggése, mérhető fluxusa, amely orientációt és pluralizmust rendel a párt újra-megvalósulásában, folytonos kritikájában a kulturális mozgalmak történeti szerepének meghatározásához.
A gondoskodás és a tudás politikai gazdaságtani összefüggéseit vizsgálatuk a tudásalapú társadalom homályos modelljét tekintve, igazgattuk a Budapesti Fejlődésgazdaságtani Műhely „önállóságát”, reintegrációját, közösségét az újrastrukturált, képesnek rendelt, kormányzási kísérletté fokozott radikális baloldalhoz. Minthogy Fraser könyvét a Műhely kereteit vitatva magyaráztuk, tettük elérhetővé a szélesebb szakma, nyilvánosság számára, úgy érdemeit és munkájának egyértelműségét méltán dicsértük, hoztuk fel számtalanszor példaként lényegileg recenzálva művét. Tudjuk, hogy ehhez hozzájárult egyik szerzőnk több sajátszövege és magánlevelezése, amelyek szintén a Műhely tágan értett berkein belül születtek mégis ellentmondásos természettel, ezért kísértünk kezdetekor az alvilág „mérhető tartományában”, és kísértünk végkifejletünkhöz, végül kritikánkhoz. Úgy gondoljuk címünk ezért megvilágító erejű, hiszen Fraser története végsősoron a Kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana „a XXI. század első negyedében”.
- Utószó: Nancy Fraser és az ESG fogalom – „Hogyan falja fel a rendszer a demokráciát, a gondoskodást és a bolygót”
„A demokrácia nem »democsokrácia«, Arany János szép kifejezésével élve, a demokrácia célja az értékrend érvényesítését segítő gazdasági és kulturális feltételek biztosítása.” (Gervai et al., 2019. p. 78.)
Cikkünk elején elfogadtuk a recenzív mesélés terhelt szerepét, ezzel egyben arra is vállalkoztuk, hogy válaszokat keresünk a neoliberális-neokonzervatív korszakot követő átmenet kereteire. Ebben a szakaszban az elemzést kiterjesztjük az ESG gazdaságelméleti válaszainak megértéséhez. Demokrácia, gondoskodás és bolygó és az ezt védelmező szocializmus megoldandó problémakomplexumot jelent Fraser számára, ezt fedi le a közgazdaságtanban terjedő ESG párti mozgalom, melyre ő is – azt gondoljuk – sikeres magyarázattal szolgál, azt eddig meg nem fogalmazott fogalmi készlettel látta el, bemutatva a fejlődésgazdaságtan, a fejlődés társadalma iránti virtuóz-innovatív elköteleződését. Könyve, szellemisége alapján korábban utalást tettünk a fogalom elméleti származtathatóságára: „a természetnek rendelés pedig nem a természet és társadalom állandósult viszonyát jelenti, sokkal inkább egy ökoszisztémát, komplexumot, ezért azt nem a természethez, hanem a természetnek rendelt társadalmi kormányzásnak nevezzük”. Ez különös jelentőséget hordoz a jelenleg is uralkodó ökologista és szociális piacgazdasági elméletekkel szemben, amelyek a társadalmi és környezeti szükségletek rendszerét „természetből” kifolyólag zéró összegű játékként határozzák meg, ugyanis a téves feltevést követve vagy környezet, vagy a társadalom rovására és mint ismeretes rendszerint a környezet rovására működtetik gazdaságpolitikájukat. Azonban Fraser számára a politika vezeti a gazdaságot, számára a létező tudás érvényesítése a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtani jelentőségével kezdődik, annak nyílt gazdaságpolitikai szerepvállalásával, esztétikai hatalmi érvényesítésével. Összehasonlításképp az Európai Unió álláspontját mutatjuk be egy bekezdés erejéig, azt követően kidolgozzuk a két álláspont látszólagos különbsége mögött meghúzódó infrapolitikai, fluxusművészeti, politikai gazdaságtani rendszer érvényes fogalmi készletét, kifejezve a kulturális mozgalmak igazi hatását, megvalósuló gazdaságpolitikai „intézményrendszerüket” és a társadalmi kormányzás működését könyvének esetszerű hivatkozása mentén.
Az Európai Unió ezzel kapcsolatban más megfogalmazást részesít előnyben, amely három pillért és az azokra vonatkozó, egyenként is megadható E, S és G minősítések rendszerét érvényesíti minden tagállam és azok megadott állami alrendszerei tekintetében. Gazdaságpolitikai szükségességét abban látják, hogy „Az ESG-minősítések véleményt adnak egy vállalkozás vagy pénzügyi eszköz fenntarthatósági profiljáról, mégpedig a vállalkozás fenntarthatósági kockázatoknak való kitettségének, valamint a társadalomra és a környezetre gyakorolt hatásának az értékelése alapján. Az ESG-minősítések egyre nagyobb hatással vannak a tőkepiacok működésére és a fenntartható termékek iránti befektetői bizalomra.” (EU Tanács, 2024) Átfogó jellegét kettő Big Four cég által üzemeltetett blog hivatkozásával egészítjük ki, amelyeken a hazai szereplők tájékoztatásának érdekében ezt bemutató és magyarázó anyagokat tettek közzé (KPMG Blog, 2023; Deloitte Magyarország, 2023).
Visszanyúlva Fraser elgondolásához, az Európai Unió párhuzamos-együttes átalakulása követi Kína társadalmi kormányzás fogalmát a korábbi társadalmi irányítás helyében. Ez a felvázolt geo-, infrastruktúra-, foglalkoztatás- és technológiapolitikai elképzelések alapján meggyőzően állítható szembe az EU Tanács által működtetett fogalmi készlettel. Mégis az ESG mozgalom érvényes; a Lukács György által idézett Marx-tétel itt is helyesen idézhető: „Nem tudják, de teszik.” Mátyás-Péter Tamás és Tósoki Samu Kaplony általunk már hivatkozott tanulmányában (2024) ezen kínai társadalmi-gazdasági innovációt kutatták: „A valós idejű monitorozás és a társadalmi csoportok kooperatív beemelése a társadalmi kormányzásba azt az elvet követi, miszerint az állampárt csökkenti a terét (jogi szabályozási eszközökkel) az ellenzéki és a politikai csoportosulásoknak (vagy akár a szakszervezeteknek), ellenben lehetőséget ad olyan civil szervezetek megszületésének és elterjedésének, amik a társadalmi-kulturális térben nem közvetlenül érintik a politikai szférát.” (Mátyás-Péter & Tósoki, 2024. p. 96. ) Vitathatatlanul ez a folyamat játszódik le Európában is, úgy látjuk Magyarországon idejekorán vált érzékelhetővé.
Továbbá Fraser „kulturális mozgalmai” egy kiemelkedő integráns modell a köztársasági hagyomány internalizálásával küzdő Kínával szemben; nincs szükség állampártra, az orientáció fenntartható, mégis a vállalat minden szintjén mozgalomkomplexumhoz rendelt aktivisták állnak rendelkezésre, akiket egyesítésük során és azt követően művészi egyszerűséggel lehet vezetni a piacok és tulajdonok értékekhez rendelt formaadásában. A piacra ezért érvényes „szabály”, hogy „ne legyenek se felül, se alul” Az igazság hatékony: „az állami szereplő részvétele a termelési fázisok szubterületein képes lehet az egyes innovációk és a megújuló szakpolitikák alkalmazásához vezető adaptációs folyamatot lerövidíteni. Egy (alulról jövő) új ötletnek vagy eljárásnak mindig hosszú átfutási ideje van, ami az egyes döntési szinteken lelassulhat vagy akár el is veszhet. Amennyiben az a feltételezésünk, hogy a vállalatban részt vevő párttagok több helyen szerepelnek a vállalati hierarchiában, helytálló lehet az a feltételezésünk, miszerint az alulról érkező innováció gördülékenyebben és magasabb sikerrátával működhet. Nem beszélve arról, hogy a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazása messze elmarad az AI kapacitásától pont abból következően, hogy a döntéshozók irányából nincs meg a kellő bizalom az új technológiák alkalmazására” (Mátyás-Péter & Tósoki, 2024. p. 99.).
A kulturális mozgalmak előnye a modernista párt fogalommal szemben a sokszintű koordináció, lásd a KKV szektor gazdasági-oktatási összhangját. A gazdaságpolitikai kormányzás ennek megfelelően átfogó eszközrendszerre tehet szert, ha megérti, a mélyen marxista hagyomány súlyos tételét: a társadalmi szükségletek tervezése a közgazdaságtantól el nem idegeníthető feladat, átfogó eszközrendszerre tehet szert, ha megérti, hogy a kulturális mozgalmak összessége a társadalmi kormányzás kiterjesztése, tehát per definitionem a társadalmi kormányzásban való részvétel erre vonatkozik.
Fraser gondolatai szervesen alkotnak egységet: A „zöld kapitalizmus” a szellemi tőke korában „anyagi érdekek” mentén szerveződik. (Ez a kifejezés egyszerre utal a materiális javakra, az arra vonatkozó monetizált jelentéstartalomra, illetve Marx azon gondolatmenetére, mely szerint „Az arany és az ezüst a természetből kifolyólag nem pénz, de a pénz a természetből kifolyólag arany és ezüst.”) Hasonlóan napjainkban elmondható, hogy a „szennyező fizet” elvét – hazai példák eseteire is fontos gondolnunk – a határokon átívelő szennyezés internalizálása végett karbonkreditekre cserélték, mégsem jártak sikerrel „figyelmetlenségeik” okán (Tirole fogalmával élve „karbonszivárgás”), ennek során a tőke „a perifériát [illetve a szegény, főleg színesbőrű közösségeket, a centrum belső perifériáját hasonlóképp (a szerző korábban említette) – L. L. Á. és L. L.] egyszerre fosztotta ki és használta a környezeti terhek lerakatául.” Ennek megfelelően – Fraser szerint – „a financializált természet is a kannibalizmus eszköze.” Belátható mindezek alapján, hogy „semmiképpen sem kikerülhető feladat” a világgazdaság széntől való elszakítása – ez hívta életre az ESG nexusát. (p. 180-182., p. 185., p. 256.)
Több megállapítás kapcsán most Jean Tirole közgazdaságtani elméletére utalunk. Közgazdaságtan a közjóért című könyvének A klímaváltozás című fejezetében tudományos előrejelzéseit és megállapításait foglalja össze (Tirole, 2021). Fraser átgondolt radikalizmusa hasonlóan igazodik Robert J. Shiller Narratív közgazdaságtan – Hogyan hatnak a vírus módjára terjedő történetek a gazdaságra? című munkájához (Shiller, 2021), amely a Tirole-hoz hasonlóan közgazdasági Nobel-emlékdíjas közgazdász elméletét foglalja össze. Úgy hisszük, hogy ezen két könyv Fraser elméleteinek közgazdaságtani realitást biztosítanak, bizonyítanak, hiszen a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana a narratíva- és a szociális-ökológiai ellentmondáskomplexum gazdaságpolitikájának alkotáselméleti megalapozását, meghaladását jelenti, azok kiterjesztésével egyetemben pedig olyan politikai teret magyaráz és hoz létre, amely a kultúra széles társadalmi rétegeket bevonó sajátosságában a részvétel magasabb fokát, formáját valósítja meg, tehát célt és értelmet, utat kínál a baloldal számára. Fraser reálutópiát ír, valóságos szocializmust, ebben a pillanatban a kapitalizmus fogalom valóságos megszűnését.
Tirole munkájában a következő megfigyeléseket írta meg. „A viselkedésnek és a technológiának jelentősen változnia kell a következő harmincöt évben. Ennek érdekében drámaian meg kell változtatni azt, ahogy energiát fogyasztunk, ahogy a házainkat tervezzük, építjük és fűtjük, ahogy közlekedünk, ahogy árukat és szolgáltatásokat állítunk elő, ahogy a mezőgazdasághoz és az erdőgazdasághoz viszonyulunk.” (Tirole, 2021, p. 268.) Ennek megfelelően ábrázolja, hogy karbonkibocsátás és a jólét, a gazdasági „növekedés” – példáját követve a GDP – az új világrendben ellentétes irányú összefüggést mutat, tehát a GDP növekedése a kibocsátás csökkentésével jár együtt részint annak okán, részint annak következményeképp. Ennek relevanciáját elemzésünkben – úgy hisszük – nem veszejtettük el. Belátható, hogy a társadalmi szerves (viselkedés) és a kutatás-fejlesztés (technológia) a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana alapján a kettő összhangjaként „megtervezhető”. Így, miközben ezek a mozgalmak képessé tesznek az átformálódó igények tervezésére, a technológia aktív adaptációja a szocializmus modelljében egyszersmind megvalósul, hiszen az egyet jelent a létező tudás érvényesítésével.
Következzen: Az ökologista és szociális piacgazdasági elmélet két megközelítést érvényesít a neoliberális-neokonzervatív összefüggés tekintetében. (1) A társadalmi erőforrásokat újra kell osztani, ehhez viszont azokat fel kell szabadítani technológiai és/vagy leginkább monetáris-fiskális eszközökkel, ágazati és oktatás-foglalkoztatáspolitikával. (2) Az ökológia védelme a kibocsátás csökkentését kívánja meg, ehhez a monetarizált internalizáció és a hatósági-szabályozási eszköztár hívható segítségül. Belátható a piac átmeneti egydimenziós „természete” és a hozzá rendelt emberkép, a társadalmi szükségletek rendszerének „állandósága” olyan konfliktusok sora, amely a társadalmi irányítás ellehetetlenülése, és amely a teljes gazdaságpolitikai kormányzás önjogát, élét veszejti el. Értelmeztük: „A kulturális mozgalmak szerepe az átélt, a megvalósított fejlődés és feltételeinek érvényesítése.” Érthető, hogy a gazdaságpolitikai kormányzásnak ezt kell figyelembe vennie.
A közgazdászszakma egyetért az ESG még kiforratlan állásfoglalásával, Magyarország számára pedig kiút lehet a közepes fejlettség csapdájából a globalizáció, így a világpolitikai-nemzetközi gazdasági integráció átcsapásához mérten. Az ESG geopolitika is, az ESG fogalmának hálózatossága megkívánja és ennek megfelelően érvényesíti a kulturális mozgalmak politikai gazdaságtanát. Tehát az ESG helyes olvasata magában foglalja a széles társadalmi rétegek részvételének teljes kontrollját és szereptévesztéseinek elutasítását, csak az átélt, az átélhető hatalmát, adekvát felhasználását megfelelően az alkotáselméleti fejleményeknek. Az ESG gazdaságelméleti válaszai a demokrácia, a gondoskodás, a bolygó és az ezt védelmező szocializmus reálutópiája. A különböző munkakultúrák (különösen geopolitikai) adaptációja, megszüntetve-megőrzésének szerves (jellemzően nemzetközi) mozgalmiság előmozdítása, illetve a tudáshierarchia érvényre juttatása mind-mind fontos cél a kortárs politikai gazdaságtan ismert és elfogadott fogalmi rendszerében. A kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana segít ebben eligazodni és gazdaságpolitikai eszközrendszert is kínál a szélsőséges csoportok megfékezésében, segít észrevenni azok jogos igényét és olyan gazdaságpolitikai programok kidolgozását kívánja meg, amelyek forradalmi természetből fakadóan tisztán konszolidációt hajtanak végre egy radikális baloldali kormányzás minden kísérletében.
Ne feledjük, a gondoskodás és teljesítmény egysége a market art modellje, a felemelkedés művészeti modellje, a kulturális mozgalmak gazdaságpolitikai szerepvállalása, művészeti és tudományos alrendszereink legszorosabb kapcsolata, amely igazságosság hatékony! Az ESG ezen korszak érthető fogalmi rendszere, bizonyosan természetnek rendelt társadalmi kormányzás.
Csigalépcső a vezetéselmélethez: kulturális mozgalmak szerepe az EU-ban
A politikai gazdaságtan a társadalmi felemelkedés egészében a kulturális mozgalmak kulturális mozgalma, így vezeti az EU átalakulását elméleti alapon kiszorítva az ESG-hez hasonló kulturális mozgalmakat az igazgatás elméletéből, és azon mögöttük álló, megerősödött mozgalmakból. Ezért esszénk az USA és Kína áttekintésére helyez hangsúlyt: a „gazdaság megváltozott, a gazdaság megváltoztatott”. A farmermozgalom felvetésével az EU átalakulásának kulturális mozgalmak politikai gazdaságtanszerinti felosztása megkívánja esszéjének, jelen esszénk befejező alszakaszát, hiszen mozgalmaink nem nélkülözhetik az igazgatás, a parancs átfogó elméleti-eszmei azonosságát.
A „Legyen” allokációja már kifejezi a jogállam (demokratikus intézményrendszerének) megerősödését, ugyanis a kulturális mozgalmak érvényre juttatásával megerősödik az állam mögötti konszenzus (is), annak egyértelműségében pedig az orientációs pluralizmus kulturális pluralizmus formájában egy magasabb szinten valósul meg. Míg nem lehet elégszer hangsúlyozni a technológiai fejlődés és a kulturális mozgalmak fluxusának alkotáselméleti eredményét, öt átfogó területen példák egész sorát lehetne hozni (1) Agrárium (2) K+F (értve ezalatt a COVID-19 okozta kihívásokat, a zöldátmenet és dekarbonizáció nehézségeit, például iparpolitikai és várospolitikai fejlemények, geoökonómia stb.) (3) Hadiipar (4) Bővítéspolitika (5) Jogharmonizáció.
Újfajta vezetés igénye bontakozik ki; a korábbi vezetéselméletnek kihívásokkal kell szembenéznie. A partizán és anarchista mozgalmak delegitimációja a populizmus és neoliberális medializáció visszaszorításával az elmélet gyakorlati azonosságát igazolja. Az őrzők őrzése a művészet számára megvalósult-valóságos államalkotó és rendszeralkotó fogalmi dichotómia egyneműsítését jelenti az EU jogállam szerinti egészére. Erejét gazdaságelméleti örökség rögzíti: az igyekezet, hogy az állam (EU) valamilyenné váljon, mint írtuk, az állam mögötti konszenzus. Ezt hivatott a képviseleti demokratikus intézményrendszer vezetni. A képviselet feladata a kulturális mozgalmak igazgatása és érvényesítése, hiszen a jogállamiság értékrendszere határozza meg az államigazgatás összes részeit, melynek feladata mégis ezen mozgalmak értékrendi (gondoskodás és teljesítmény részvételben teljes egység érvényesítésének) ellenőrzése. Felügyeletet rendel hozzá (a képviseletekhez), ezzel biztosítva a monizmus örökségét. A kulturális mozgalmak politikai gazdaságtana az EU újrastrukturálásában minden eszközt biztosít a szélsőségesek és populisták (például korábbról a csőcselék, partizánok, vulgármarxisták és tgmisták) elleni hatékony fellépéshez.
Nancy Fraser Kannibál kapitalizmus című könyvének recenzív elemzése esszénket a reálutópikus radikalitás kibontakoztatásához irányította. Úgy gondoljuk átfogó módszertani-elemzési eszközrendszert mutattunk be az olvasónak, mely merőben normatív-politikai programot is kínál filozófusnő gondolatait kihangosításával párhuzamosan. A dolgozat nyilvánvalóan vitairat kíván lenni elméleti tartama mellett. Továbbá fontos célkitűzésünk a Budapesti Fejlődésgazdaságtani Műhely tetemre hívása, baloldali internalizálása, hiszen a konzervatív baloldal „újjá születése” a radikális baloldal harmonikus vezetését jelenti. Elkötelezetten hiszünk abban, hogy a tudás fogalmának tisztázása közelebb visz minket egy radikális baloldali kormányzás minden kísérletéhez, ezért hangsúlyozzuk, hogy Fraser Kannibál kapitalizmus című könyve minden tekintetben magyarázattal szolgál az átmenet szerinti geopolitika vertikális és horizontális szerkezetének kialakulására és működésére, ekképp nem csak, hogy ajánlatunkra érdemes, de a széles szakma és politikai akarat minden gondolkodója fontos és aktuális könyvként tekinthet rá. Címválasztásunk erre utalt, hogy milyen igyekezetben alakul a kulturális mozgalmaink politikai gazdaságtana „a XXI. század első negyedében”.
Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.
József Attila, 1924. júl. 17.
Bibliográfia:
Abnett, K. (2024). Europe’s restless farmers are forcing policymakers to act. reuters.com
Artner, A. (2019). MARX 200. Eszmélet Alapítvány
Baritz, L. (2022). A „Háromdimenziós gazdaság” koncepciója. In. Zsolnai László, Kovács Gábor, Ócsai András (szerk.). Gazdaság és Vallás – A gazdasági spiritualitás innovatív modelljei. Lásd: „Eddig levezettük, hogy az emberi személy és az emberi értékrend a gazdasági rend alapja. Ebből következik az alábbi hipotézis: »Más (a jelenlegi paradigmától különböző) emberi értékrend más (a jelenlegi paradigmától különböző) gazdasági renddel és profitszemlélettel jár együtt« (Baritz 2016: 40). Ha az emberi értékrend változik, akkor a ráépülő gazdasági rend is változni fog.” Az utolsó mondat kifejezi a problémát: az emberi gondoskodás és a gazdasági teljesítmény, mint alap és felépítmény jelenik meg.
Csunderlik, P. (2024). „Egy konkrét helyzet konkrét megítélése”. Lenin gyakorlatának elméleti jelentősége Lukács György műveiben. ÉS. (36)
Deloitte Magyarország. (2023). Legfontosabb tudnivalók az ESG jelentéstételről | ESG 360° Elérhető: https://www2.deloitte.com/hu/hu/pages/sustainability/articles/legfontosabb-tudnivalok-az-esg-jelentestetelrol-esg360.html Letöltés ideje: 2024.11.19.
EU Tanács. (2024). Környezeti, társadalmi és irányítási (ESG) minősítések: a Tanács és a Parlament megállapodásra jutott. Elérhető: https://www.consilium.europa.eu/hu/press/press-releases/2024/02/05/environmental-social-and-governance-esg-ratings-council-and-parliament-reach-agreement/ Letöltés ideje: 2024.11.19.
Finley, M. I. (1985). Odüsszeusz világa. Európa Könyvkiadó.
Fraser, N. (2024). Kannibál kapitalizmus. Open Books. Bázis Könyvek N. 6. (Eredeti megjelenése: 2022.)
Gervai Pál Lits Leventének írt magánlevele (2024)
Gervai, P. és társai (2024). Budapest – versenyképesség és oktatás. Világpolitika és a Közgazdaságtan 3(1). pp. 74-97.
Hévizi, O. (2023). A disszonancia filozófusa – A dilemmatikus Lukács. Pesti Kalligram Kft.
Holpár, A. (2024). Antikapitalizmus à la carte. Új Egyenlőség, ujegyenloseg.hu. után közölte: Mérce, merce.hu
Hőgye, A. és társai (2024). Az egyetem feladatainak átalakulása. Köz-gazdaság – Review of Economic Theory and Policy. 19(2)
Jameson, F. (2010). A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája. Noran Libro
Kacsoh, D. (2022). Fényt kapott a Soros-hálózat működése – Lelepleződés és magyarázkodás. mandiner.hu
Kenyeres, Z. (2024). Lukács és a szükségszerűség. ÉS. (39)
Kováts, E. (2024). Kirakós helyett totalitást – Nancy Fraser Kannibál kapitalizmus című könyve. Mérce, merce.hu
Köves, A. (2022). A pénzügyi rendszerek átalakulásának szükségessége az ökológiai közgazdaságtan megközelítéséből. Kovász. 26(1-4). Lásd: „Ökológiai közgazdászok számára a legfontosabb kérdés egyértelműen az, hogy hogyan lehet akár egy olyan egyensúlyi állapotot létrehozni, ahol a gazdasági tevékenységek a Föld eltartóképességén belül maradnak (állandó állapotú gazdaság) vagy a növekedési kényszereket kivenni a rendszerből (nem növekedés).” Tehát az ökológiáról való gondoskodás (akár az emberiség érdekében) és a gazdasági tevékenység/ növekedés, mint alap és felépítmény jelenik meg.
KPMG Blog. (2023). Az ESG minősítések megbízhatósága, és szabályozása. Elérhető: https://blog.kpmg.hu/2023/09/az-esg-minositesek-megbizhatosaga-es-szabalyozasa/ Letöltés ideje: 2024.11.19.
Lits Levente Tatai Erzsébetnek írt magánlevele (2024)
Lits Levente Tósoki Samu Kaplonynak írt magánlevele (2024)
Lits Levente Trautmann Lászlónak írt magánlevele (2024)
Lits, L. (2023). A munkaerőpiac szükségszerűen partikuláris az élettel szemben. Világpolitika és Közgazdaságtan. 2(3)
Lits, L. (2024) A fejlődés társadalmáról: Kereszténység és művészet a foltban. kepzo.art online folyóirat
Lits, L. (2024). Ki válhat a szeretet művészévé? (A Csodán, Fejlődésben és az Utánban). Világpolitika és Közgazdaságtan. 3(4)
Lukács, Gy. (1978). Az esztétikum sajátossága I-II. Magvető Kiadó
Mátyás-Péter, T. és Tósoki, S. K. (2024). Kína digitális gazdasága globális viszonylatban és a mesterséges intelligencia alkalmazása a társadalom-menedzsment területén. Világpolitika és a Közgazdaságtan 3(2). pp. 84–105.
Pogátsa, Z. (2020). A bal- és a jobboldali emberkép ütközete – Pogátsa Zoltán válasza az alapjövedelem-vitában. valaszonline.hu. Lásd: „A törődő hozzáállás hívei viszont az FNA-t a lehetőség megadásának látják. Az ember nem arra teremtetett ugyanis, hogy cél nélkül vegetáljon egy, a fizikai megélhetéshez éppen elégséges szinten. Előbb-utóbb hasznos és értelmes feladatot fog keresni magának. A jól kalibrált FNA csupán alapszükségleteket elégít ki, így az emberek dolgozni akarnak majd. Ám csak olyan érdemes munkára kaphatók, amely van annyira jövedelmező, hogy a minimálisnál magasabb szükségleteiket, sőt vágyaikat is kielégíthessék (például technikai eszközök vagy nagyobb lakás, kert vásárlása, gyereknevelés, utazás, szórakozás).” Tehát az alapszükségletekről való gondoskodás és az egyéni teljesítmény, mint alap és felépítmény jelenik meg.
Shiller, R. J. (2021). Narratív közgazdaságtan. HVG Kiadó Zrt
Szabó, E. Á. (2024). „Minden háziasszony DJ” – Interjú Nagy Zsófia készítette. welovebudapest online blog
Tamás, G. M. (2022). Öt tanács a hazának. Mérce, merce.hu
Tirole, J. (2021). Közgazdaságtan a közjóért. Osiris Kiadó Kft.
Wright, E. O. (2022). Hogyan legyünk antikapitalisták a 21. században. Open Books. Bázis Könyvek N. 2. (Eredeti megjelenése: 2019.)
Zsolnai, L. (2022). A „Háromdimenziós gazdaság” koncepciója. In. Zsolnai László, Kovács Gábor, Ócsai András (szerk.). Gazdaság és Vallás – A gazdasági spiritualitás innovatív modelljei. Lásd: „»Ökológiai tudatosságra« épülő társadalmi és kulturális intézmények nélkül a globális katasztrófa nem kerülhető el. Az ökológiai tudatosság eléréséhez az egyén atomisztikus koncepcióját fel kell váltania egy holisztikus megközelítésnek, amely szerint a természet és az egyének együtt alkotnak ökoszisztémákat (Christopher, 1999).” Tehát a természet és egyén alkotta ökoszisztéma, illetve a társadalmi és kulturális intézmények teljesítménye, mint alap és felépítmény jelenik meg,