Argentínát ismét egy jelentős politikai és igazságügyi fejlemény rázza meg. Június 10-én, kedden az ország igazságszolgáltatása megerősítette Cristina Fernández de Kirchner volt elnök hatéves börtönbüntetését, valamint „életfogytiglani eltiltását a közhivatalok gyakorlásától”. Az ítélet a „Vialidad” ügyből származik, amelyben bűnösnek találták az államot károsító hűtlen kezelésben, mivel elnöksége idején (2007-2011 és 2011-2015) közpénzeket adott a munka elvégzésére családi barátoknak és cégeknek a Santa Cruz tartományban végzett útépítési munkálatok elvégzésére.
A most 72 éves Fernández de Kirchner házi őrizetet kért az argentin büntető törvénykönyv 10. cikkére hivatkozva, amely lehetővé teszi, hogy a 70 év felettiek is kérhessék ezt a kedvezményt. A legfelsőbb bíróságnak még jogerőre kell emelnie az ítéletet annak végrehajtása érdekében.
A volt elnöknő támogatói szolidaritásuk jeléül összegyűltek a lakása előtt. A hangulat feszült, sokan virrasztanak és tiltakoznak a peronista mozgalom egyik vezetője elleni, szerintük politikai indíttatású támadás ellen.
Javier Milei elnök rövid, de tartalmas üzenettel reagált az X-en (korábban Twitter): “Igazság. Vége. PS: A köztársaság működik”.
Cristina da Krichner fel akarta fedni az ítélet mögött álló valódi célokat: “Azt hiszik, hogy ez megold valamit azzal, hogy börtönbe zárnak? Rajta, zárjanak csak be. Ettől emelkedni fognak a fizetések? Finanszírozzuk az iskolákat és a kórházakat? Kifizetjük az IMF-nek fennálló adósságot? Ne legyünk naivak.”
Sorsát másokéhoz is hasonlította, akiket súlyos korrupciós vádakkal vádoltak meg, mégis szabadok maradtak: “Azok, akik felelősek a hatalmas adósságcserékért, az IMF-ügyletekért, az autópálya-botrányokért, a postai csalásért – ők még mindig érintetlenül sétálgatnak. Ha a bebörtönzés a méltóság ára, akkor legyen így”. Cristina da Kirchner a peronista mozgalomhoz intézett felhívással zárta beszédét: “A Peronista Pártnak fel kell nyitnia a szemét. Ennek nem lesz jó vége. Aktivizmusra, kemény munkára és szolidaritásra van szükségünk. Térjünk vissza ahhoz, hogy igazi politikai harcosok legyünk – ez tett minket erőssé, és ez segített abban, hogy erőteljes hatást gyakoroljunk„.
Az ország továbbra is mélyen polarizált. Míg egyesek ünneplik azt, amit régóta várt igazságszolgáltatásnak tekintenek, mások elítélik a döntést, és kritikájukat a „TN (Todo Noticias)”-hez hasonló médiumok felé fordítják, elfogultsággal és politikai üldözéssel vádolva őket.