Jegyzet és válasz Szabó Dorottya Párizs című naplóbejegyzésére. (2025.05.25.) Fejlodesgazdasagtan.hu. [https://fejlodesgazdasagtan.hu/2025/05/25/parizs/ Letöltés dátuma: 2025.06.14.]
Photograph: Order of Saint Augustine
forrás: https://www.theguardian.com/world/2025/may/08/robert-francis-prevost-the-moderate-good-humoured-first-american-pope
„Valószínűleg nem leszek semmiféle csetepaténak vezéralakja.
Forradaloménak pláne nem.
És nem fogom látni a Tengert.
Mert azt akarom, hogy az utolsó magaslat előtt ragadd meg a kezem,
[…]
míg körbefonnak lassú nádasok,
mosollyal hazudhassam magamnak:
nem csak a Végtelenben lakozik az Isten.”
Részlet Locker Dávid Kalandok, amikbe végül nem fogok részt venni című verséből. (Szép versek 2025 – Magvető Könyvkiadó, 2025. „Lits Leventének ama reménnyel, hogy egyszer eljön a Sohaország – az utópia. Locker Dávid 2025.06.13.”)
A Balaton (az úgynevezett magyar tenger) környéke, a Trianonunk árnyéka 21. századunk negyedének fordulóján mind mind a csoda szimbólumai és a gondviselés jellemezte szabadság akarati ellentmondása. A nemzetnélkülözés geopolitikája lépten nyomon versenyképességi repressziók okává vált Európa vélt-eredeti (sokszínűségének, magunkért elvnek) ’68-át retardálva. Napjainkban a kultúra fogalmának, így az Európai Unió alapelveinek újrastrukturálása zajlik. Szabó Dorottya május huszonötödikén megjelent írásához kell hozzászólnom kifejező feltételezéseihez, melyek ezen társadalmi-gazdasági fejlődés átmeneteként szolgálnak.
Locker Dávid az istennélkülözés, mely esetben Isten jelenvaló szemben a gyakorlati fogalom, az „immáron” nemzet érvényteleségével, és a sokak által normalizálódó militáns-soviniszta-imperialista agentúra vizsgálata során „a költő mértéket szab” elvét rekonstruálja egy zárókép erejéig, ahol a modernista fogalomhasználattal magyarázható kortárs intellektus kritikáját végzi el a kritika kritikájaként. A versenyképességi ’körkép’ a kulturális dominancia (hegemónia) diskurzusát ismétli meg, amiből Szabó is kiutat keres, azt hiszem sikertelenül (kortünet: enervált). A centralizáló periferikusság totalizációja a kettő organikus-szimbiotikus összefüggését vizsgálja. A versrészlet relevanciáját a későposztmodernnel megtörtént szakítása adja, ahonnan kinövesztve a fejlődés folytonosságában köteleződünk el és annak kimúlhatatlan egészében, mely egész részek összessége, nem személytelen.
2025 Június 14, Budapest
Szabó Dorottya így írt Párizsról (2025.04.12.), bejegyzésem hozzá szól: „Párizs viszonylagos. […] Rómát egyszer úgy próbáltam elmagyarázni, mint a várost, ahol a tér dominálja az időt, ahol az elmúlás térben történik semmint időben.” Hasonlóképp megemlíti Rómát: „Rómában édesmindegy melyik utcán fordul be az ember, nincs tétje annak, hogy jobbra, vagy balra tart-e, mivel a város lényegében változatlan.” „Párizsban sétálgatva minden térben tett lépésnek súlyos, időben is kibontakozó következménye van. Itt korántsem mindegy, hogy az ember mikor és melyik irányba fordul[.]” „Párizs […] alapvetően az időben bontakozik ki, semmint térben.”
Végtelen vég nélkül az utolsó tag ismeretében. Az idő és tér hierarchiája elsőként Szókratészi probléma, de későposztmodern is. A két, különböző történelmi fejlődésen átesett város lépten nyomon vált a vallás és vallástalanság, a teokrácia és demokrácia képzetévé, holott egykor – úgy mond – Párizs megért egy misét. Teória, fűzhetnénk hozzá Szabó sétáinak és kegyelemfelfogásának fluxus szerinti periodicitásához, pszeudonaplója politikai értelemben ennek rabja is: sem szolgai, sem szabad; Übü király.
A tér elsajátítja az időt és az idő elsajátítja a teret, ha elfogadjuk, hogy a kettő között a medialitás és infrapolitika meghatározó elvvé vált. Ez utóbbiról:
Az infrapolitika elsajátítás.
Az infrapolitika részvétel.
Az infrapolitika vörös!
Az építészet és várostervezés a frakcióharc állandója, működtetés. Szabó megfigyelései a látható fizikai törvényeit részesítik előnyben, sőt a metafizikait, a kegyelmet ebből fakadón a dialektikán kívüli realitásként fogalmazza meg. Azonban a prepolitikai indíttatás dialektikáját éli át, tapasztalja meg úgy is mint tudás és úgy is mint elsajátítás, a szentlélek egyetemessége.
Második ’forrását’ az Egyház fogalmi rendjéhez igazítja, közvetlenül ahhoz a Belsőhöz, amely a Teremtés ritmusát, a szép prekonceptuális misszióját ’vallja meg’. (Utalok József Attila Nem emel föl című 1937-es verésre. „Fogj össze, formáló alak, /s amire kényszerítnek engem, /hogy valljalak, tagadjalak, /segíts meg mindkét szükségemben.”) Posztlukácsizmus szerint (Lukács Györgyre értve) fennáll úgyis, mint ami ökoszisztémát rendel sajátjainak és a fennálló eredetét a fejlődésben foglalatosítja feltéve, hogy az eredendő mindenkor különböző ellentmondását, mely ma, mint globalizáció vonatkozik és következik, a folytonosság teleológiája határozta meg; ezt nevezzük Teremtésnek.
(2025.05.15.) Szabó helyesen ismeri fel, hogy a pápai szerepkör Párizs és Róma tekintetében történelmi következményekben fogantatott és hogy Ferenc pápánk halálának ideje az isteni feltámadás reményének és kegyelmi tapasztalatának kifejezésére kínálkozik. Párizsban a templom és a fentebb említett kibontakozás Istenhez „taszít” – írja, úgy hiszi erkölcsi alapon, úgy hiszem esztétikai alapon.
„Isten látta, hogy ez jó.” (Ter 1,4-10-12-19-21-25-31; esetenként bővítményekkel.) „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.” (Ter 1,31; https://szentiras.eu/SZIT/Ter1